Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-01 / 77. szám
1994. április 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Farkas Jánost ismerősként köszöntik Kaposváriak a labdarúgás őshazájában Ma hosszú útra indul a kétszeres egyéni Európa-bajnok Farkas János és másik három kaposvári lábteniszező; kerek két napnyi utazás után, várhatóan vasárnap reggel érkeznek meg Brazíliába, ahol egy nagyszabású nemzetközi lábteniszversenyen vesznek részt. ... egyszerűen minden Október 27-e és 30-a között rendezik meg Szlovákiában, Kassa városában az első lábtenisz-világbajnok- ságot. Ennek a főpróbáját tartják most a brazil nagyváros, Recife mellett, ahová csak Európából vagy tucatnyi ország küldöttségét várják, s természetesen érkeznek résztvevők más kontinensekről is. Magyarországról 12 tagú küldöttség kel útra Névery Endre, a Magyar Lábtenisz Szövetség elnökének a vezetésével. A csapatot négy kaposvári sportoló — az előbb errlített Farkas János mellett Korányi András, Földi Mihály és Burcsa Béla —, illetve balassagyarmati és fővárosi lábteniszezők alkotják. Farkast már ismerősként köszörűk Brazíliában, hiszen tavai/ ott is megmutatta, hogynem véletlenül lett kétszer Európa legjobbja. A másik h»rom kaposvári sportoló viszont most lép először pályára a labdarúgás őshazájában. Az egyéni, a páros és a hármas versenyben a tervek szerint országonként két-két versenyző, illetve egység vehet részt. Az egyéni versenyben a két legjobb magyar lábteniszező, Farkas és Korányi helye biztos — ebben a versenyszámban van egyébként a legnagyobb sanszunk —, míg Földi és Burcsa a tervek szerint vagy a párosban, vagy a hármasban kap majd lehetőséget. Hogy egyszerre négy kaposvári lábteniszező is útra kelhetett, azért köszönet jár a megyének és a városnak, illetve a Pannon Agrártudományi Egyetemnek és dr. Baka Józsefnek, hiszen az ő hathatós (anyagi) támogatásuk nélkül aligha valósulhatott volna meg ez a kéthetes brazil túra. — Fenyő — • Balkezeség - rövid élet? •Atompáer Koreában? • Női nyihdíj: csak később? • Újságháiorú a megyékben? K. O. - hazai pályán Kosárlabda NB I Nagykőrösi KK- Balatel KE Siófok 83-55 (43-26) Siófok, 200 néző. V.: Mis- sura, Galambos. Nagykőrös: Maieres (15), Király (19/12), Pásztor (20), Szép (2), Horváth A. (10). Csere: Csorvási (6), Módra (6), Vadkerti (2), Lakosa (3/3). PÉNTEK Röplabda NB I, férfi „B"-csoport — rájátszás (a 13-18. helyért): Veszprémi RC-Kaposvári RC II. Veszprém, 15.30 óra. Kézilabda Megyei utánpótlás (leány) kézilabdatorna — utolsó forduló. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: Marcali-Balaton- szárszó 8 órakor, Kéthely-Siófok 8.35-kor, Taszár-Balatonszárszó 9.10-kor, Marcali-Siófok 9.45-kor, Mesztegnyő-Taszár 10.20-kor, Siófok-Mesztegnyő 10.55-kor, Kéthely-Taszár 11.30-kor. Kosárlabda Megyei diákolimpiái kosárlabdadöntő (IV. korcsoportos fiúk). Kaposvár, Toldi Úti Általános Iskola és Gimnázium tornaterme. Elődöntők: 9 és 10.30 órakor. Mérkőzés a harmadik-negyedik helyért 12-kor, mérkőzés az ejső-második helyért 13.30 órakor. Ünnepélyes eredményhirdetés: 15 órakor. Kispályás teremlabdarúgás Tabi körzeti kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. Tab, sportcsarnok. Mérkőzések (utolsó forduló): 17 órától. SZOMBAT Röplabda NB I, rájátszás — a bajnoki döntőbe jutásért (első mérkőzés): Kaposvári RC-Tungsram-Újpest. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. NB I, férfi „B"-csoport — rájátszás (a 13-18. helyért): Nyíregyházi TK-Kaposvári RC II. Nyíregyháza, 16 óra. Kézilabda NB II, női mérkőzés: Simontor- nya-Fonyódi Petőfi SE. Simontor- nya, 11 óra. Kosárlabda Zselicút Kupa ‘94 megyei kosárlabda-bajnokság. Kaposvár, Eötvös Lóránd Ipari Szakközépiskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Oázis-Triton KK- Munkácsy BK 8 órakor, Táncsics DSK-Kaposvári Gazdász II. 9.20-kor, Táncsics Sl-So- mogy-Törzsök Rádió SE 10.40-kor, Fonyódi Petőfi SE- Henger KK 12-kor, Tanítóképző SE-Tungsram SC 13.20-kor, Építőipari DSK-Investment-Toldi DSK 14.40-kor. Edző: Újhelyi Gábor, Horváth Zoltán. Balatel KE: Dreifinger (4), Dodeusz (13/9), Csarnai (8), Szafranov (16/6), Laczházi (8). Csere: Horváth I. (2), Bla- umann (2), Horváth K. (2). Edző: Kersák István. A Siófokra kirándult maroknyi nagykőrösi szurkolótábort a pályán látottak nem hozták tűzbe. Csapatuk hamar „lerendezte” a kérdést, hogy ki lesz a győztes. A Balatel KE Megyei diákolimpiái kosárlabda-selejtező (II. korcsoportos fiúk). Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: 9 órától. Résztvevő csapatok: Kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola, Kaposvári Toldi Úti Általános Iskola, Marcali, Taszár. Siófok, II. sz. Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: 9 órától. Résztvevő csapatok: Siófoki II. sz. Általános Iskola, Siófoki IV. sz. Általános Iskola, Kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola. Motokrossz 80 ccm-es országos bajnoki futam. Balatonszemes, krosszpálya. Edzések: 13 órától. Verseny: 15 órától. Karate Országos meghívásos karateverseny. Balatonlelle, sportcsarnok. Verseny: 10 órától. Ünnepélyes eredményhirdetés: várhatóan 17 órakor. Labdarúgás NB I: Újpesti TE-Siófoki Bányász. Budapest, Megyeri út, 17 óra. V.: Nyilas (Hartmann, dr. Bo- zóki). NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Rákóczi-Kaposcukor FC-Mar- cali VSE (Németh) — a mérkőzés az Arany úti sportcentrumban lesz!, Balatonföldvári SE-Letenye SE (Ábrahám), Gerjeni Medosz- Barcs SC (Poszt) — a mérkőzés Faddon lesz! Megyei I. osztály: Kaposvári Gazdász-Balatonkeresztúr. Kaposvár, Gazdász-pálya, 16.30 óra. (V.: Polecsák.) Megyei II. osztály, Északi-csoport: Patalom-Táska. Patalom, 16.30 óra. VASÁRNAP Kézilabda NB II, férfi mérkőzés: Letenye SE-Segesdi SE. Letenye, 11 óra. Motokrossz II. osztályú 125 ccm-es bajnoki futam és nemzetközi verseny. Balatonszemes, krosszpálya. Edzések: 10 órától. Verseny: 13 órától. figyelmetlen, indiszponált játékosaival szemben Király és Pásztor jóformán akkor dobott kosarat, amikor akart. A szünetben sem ébredtek fel a hazaiak. A nagykőrösiek egyenletes teljesítményükkel a 40 pontos különbséget is elérték. Még szerencse, hogy a hajrában már nem erőltették a pontgyártást. JÓK. Király, Pásztor, illetve a Balatel KE-ből senki. Fónai Imre Teke Húsvéti amatőr (férfi) tekeverseny. Kaposvár, Pince presszó (Pázmány Péter utca 35.), 9 órától. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Fonyódi Petőfi SE-Kapos- vári Honvéd (László), Nagyatádi VSE-Komlói Bányász (Makai). Megyei I. osztály (az elöl állók a pályaválasztók, a kezdés 16.30): Balatonlelle-Nagybajom (Joó), Taszár-Balatonszárszó (Révész), Csokonyavisonta-Juta (Pálfy), Lengyeltóti-Somogysárd (dr. Csapó), Lakócsa-Tab (Zsobrák), Törzsök SE-Csurgó (Miskei), Szu- lok-Balatonszentgyörgy (Simon). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra). Északi csoport: Horvátkút-So- mogyvár, Zimány-Balatonberény, Balatonendréd-Balatoni Vasas, Mernye-Nágocs, Öreglak-Za- márdi, Andocs-Balatonszabadi. Déli-csoport: Berzence-Somogytarnóca, Inke-Kastélyos- dombó, Homokszentgyörgy-Víz- vár, Tarany-Gyékényes, Bélavár- Kadarkút, Lábod-S.udvarhely, Somogyszob-Kaposszerdahely. HÉTFŐ Röplabda NB I, rájátszás — a bajnoki döntőbe jutásért (második mérkőzés): Tungsram-Újpest-Kaposvári RC. Budapest, 15 óra. Teke Húsvéti amatőr (férfi) tekeverseny. Kaposvár, Pince presszó (Pázmány Péter utca 35.), 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás Tabi körzeti kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. Tab, sportcsarnok. Mérkőzések (utolsó forduló): 17 órától. Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tisztelt tudósítóinkat, hogy a hét végi NB lll-as és a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről szóló beszámolóikat a szokott formában a (82) 311-644-es telefonszámon nem vasárnap, hanem húsvéthétfőn délelőtt 9 és 10 óra között adják le. Köszönjük! Három újonc a keretben A jövő héten szerdán Szombathelyen kétfrontos magyar-szlovén labdarúgómérkőzést rendeznek. Verebes József szövetségi kapitány tegnap nyilvánosságra hozta a válogatott névsorát: Végh Zoltán (ETO FC Győr), Koszta János (Vác FC-Sam- sung) — kapusok, Mracskó Mihály (Békéscsabai Előre FC), Jagodics Zoltán (Szombathelyi Haladás VSE), Telek András (Ferencváros), Márton Gábor (Cannes), Lipcsei Péter (Ferencváros), Keresztúri András (Austria Wien), Szekeres Tamás (Ferencváros), Csertői Aurél (ETO FC Győr), Herczeg Miklós (ETO FC Győr), Bognár György (BVSC-Dreher), Albert Flórián (Ferencváros), Hajszán Gyula (ETO FC Győr), Illés Béla (Kispest-Honvéd FC), Halmai Gábor(Ekeren), KlauszLászló (ETO FC Győr), Vincze István (Kispest-Honvéd FC) — mezőnyjátékosok. Szalay Andrea és Holjevicz Eszter Görögországban Az elmúlt napokban Görögországban, Kalamata városában nemzetközi ritmikus sportgimnasztikai versenyt rendeztek, amelyen 14 ország 38 versenyzője lépett szőnyegre. A magyar színeket hárman — a Kapos RSG SC két kiválósága, Szalay Andrea és Holjevicz Eszter, illetve a debreceni Nagy Brigitta — képviselte. Az összetett versenyben Szalay a 8., Holjevicz a 18., Nagy Brigitta pedig a 24. lett. A szerenkénti finálék során Szalay kötéllel és karikával is az ötödik helyet szerezte meg, míg Holjevicz kötéllel a nyolcadik lett. Most a hét végén újabb nagy feladat vár Szalay Andreára és Holjevicz Eszterre: mindketten indulnak az immár 16. alkalommal rendezendő nemzetközi RSG-bajnokságon, amelyet ezúttal az Antenna Hungária Kupáért rendeznek meg. Asztalitenisz NB lll-as férfi mérkőzésen: Kaposvári Apeh-Sparta- Komló 14:4 Győz: Háhn 4, Herczig 4, Nagy 3, Zsigmond 1, valamint a Szalay-Herczig és a Nagy- Háhn páros. A hétközi komlói mérkőzésen jó játékkal nyert a vendég Kaposvári Apeh-Spárta csapata, s így továbbra is őrzi a második helyét. SPORTMŰSOR HÚSVÉTI AJÁNDÉKVÁSÁR A KAPOSVÁRI DOMUS ÁRUHÁZBAN! Minden áru 10% kedvezménnyel kapható április 1-jén 17.30 óráig április 2-án 12 óráig Kárpótlási jegyét 70%-os árfolyamon beváltjuk! A fenti vásári napokon lefoglalt árukat április 5-én még kifizetheti! Minden kedves vásárlónknak kellemes ünnepeket kívánunk! <? POMŰS IGAZI OTTHONT TEREMT.Földes Siófokon folytatja E héten egy támadóval erősödött a Siófoki Bányász NB l-es labdarúgócsapata. A klub az ETO FC Győrtől leigazolta a 23 éves Földes Istvánt, akit a győriek a múlt nyáron vittek el Székesfehérvárról. A két egyesület a részletekben csak ezután egyezik meg. Bizonyára ez volt a mozgató rugója annak, hogy a hétközi Magyar Kupa-mérkőzésre a siófokiak kölcsönadták Olajos Sándort az ETO-nak. 576 KByte Shop Húsvéti ajánlata- Sega Megadrive + 1 db játék 18 990 Ft- C=64 Terminátor sett + 1 db ajándék cartridge 16 350 Ft- C=64 Floppy meghajtó + 1 csomag ajándék lemez 15 990 Ft Sega és Nintendo gép és játék kölcsönzés. Hétvégére kedvezmény. Árilis 1-től 576 KByte klubbtagsági igazolvány váltható. Érdeklődjön a boltban! Kaposvár, Szondi u. 18. (38970) I