Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-30 / 101. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. április 30., szombat „HÚ ANYU, DE SZERETLEK TÉGED" Egy kislegény, ha elébük áll A legény, aki énekel, kicsi még. Legszívesebben elbújna valahová, csak apa biztató tekintete tartja benne a lelket. Végére ér az éneknek, aztán értetlenül néz anyára. Ni, csupa könny a szeme. Ugyan miért sír? Hiszen csak azt énekeltem neki, amit az oviban tanultunk, hogy orgona ága, barackfa virága... Anyák, anyukák, mamák, mamik. Ezen a napon sokat sírnak. Pedig most igazán nem bántja őket senki. Csak elébük áll egy kisfickó vagy egy kisleány, és ez már elég ahhoz, hogy eltörjön a mécses. Ez egy ilyen nap. — Anyuéknál voltunk azon az anyák napján — meséli Anna, a fiatal tanítónő. — Amíg én felköszön- töttem édesanyámat, addig a fiúk — a férjem és a fiunk — elmentek sétálni. Még akkor sem kapcsoltam, amikor két virágcsokorral érkeztek haza, csak amikor a fiam átadta az egyiket az anyukájának. Nekem. Anyai ösztön „Jó, amikor megyünk az utcán, fogjuk egymás kezét, és egyszercsak odanyom egy puszit a karomra. Amikor ülünk a buszon, ő persze ahogy szokott, kettővel előbbre mint én, és puszikat küldözget. Jó, hogy állandóan bújik hozzám: hú anyu, de szeretlek téged. Hú, anyu, te főzöl a legfinomabban...” — Hogy mikor éreztem először igazán, hogy anya vagyok? Nem a szüléskor, még csak nem is akkor, amikor anyák napján először föl- köszöntöttek az apjával — mondja Kárpátiné Horváth Gyöngyi, egy nyolcéves kislány anyukája. — Akkor döbbentem rá, hogy anya lettem, mikor először beteg lett a lányom. Tudtam én addig is, hogy hozzám tartozik, de amikor dőlt az áliából a vér, akkor éreztem először és nagyon erősen azt, amit úgy hívnak, hogy anyai ösztön. Egymást neveljük — A kislányom megéhezett az utcán — meséli a huszonéves anyuka —; menet közben csináltam neki egy szendvicset. Aztán csináltam egyet magamnak is. Nem voltam éhes, de gondoltam, ne csak a gyereket szólják meg, hogy az utcán eszik. Szólják meg az anyját is! Egymást neveljük. A jóságomból vagy éppen rosszaságomból tanul leginkább. A jóságával vagy éppen rosz- szaságával nevel ő is engem. „A munkahelyem udvarán van egy orgonabokor. Az én gyerekem tegnap gondolt egyet, és teljesen megko- pasztotta ezt a bokrot. Megszidtam, persze, ahogy kell, szigorúan, ő meg csak nézett közben nagy csodálkozva, aztán azt mondta: de hiszen neked szedtem. ”. Egyedül a gyerekekkel — Talán amiatt, hogy magunk maradtunk, Dani és Bea rendkívül önálló lett — mondja Bállá Imréné, aki egyedül neveli két gyerekét. — A kislány önállósága nagy előny, mert rengeteget segít: elpakol, megterít, felmos, de a fiúnál ez már visszafelé sült el. Más nyolcéves gyerek, ha az udvarra akar menni, azt mondja: anyu, le szeretnék menni játszani, Daninál ez úgy néz ki: lementem. Cipővásárlásnál nem azt vesszük ám meg, amire én gondoltam, hanem amelyik neki tetszik. Az én hibám: mivel egyedül nevelem őket, mindig kikértem a véleményüket. Szerintem nagyon kevés — mondja — az olyan férfi, aki foglalkozik a gyerekével. Abban merül ki minden tudományuk, hogy menj a szobádba, menj játszani, csináld a leckédet. Én a férjemre anyagilag sem támaszkodhattam, s hogy óvodába egyszer is elvigye a gyerekeket, arra aztán gondolni sem lehetett. Pedig az óvoda alig száz méterre volt a munkahelyétől. Nélkülük...? Mennyivel könnyebb lenne a gyerekek nélkül — hallottam több anyukától is. Persze még egyel sem találkoztam, amelyik komolyan gondolta volna. Pedig nem kellene éjjelente fölkelni, amikor felsír, nem kellene az óvónéni, tanító néni, szomszéd néni panaszát hallgatni, mert kitörte, bedobta, összekente vagy elvesztette. Nem kéne hónapokig spórolni, csak mert karácsonyra biciklit kért. — A szegénység akkor fáj leginkább, amikor a gyerekemtől kell valamit megtagadnom — mondja Böröczné Vida Mariann. — Rettenetes amikor másnál látja a márkás ruhát, cipőt, drága játékot, mi pedig — mindketten munka- nélküliek — nem tudjuk ezeket megadni neki. Most már elég nagy ahhoz, hogy őt is bántsa. Egyszer, amikor valami drága játékot különösen erőszakosan követelt, elsírtam magam. Látszott, hogy ettől megijedt. Odabújt hozzám, és azt mondta: anyukám, én anélkül is nagyon szeretlek. Szoktak ilyet mondani gyerekek. Anyai büszkeség Évek óta nem látott ismerősömet néhány napja mint fiatal anyukát láttam viszont. Vezette büszkén kisfiát, pedig nem is olyan régen még azt sem tudta, mi az, hogy gyerek. Még csak tegnap volt — mondja —, hogy idepottyant. Alig pár perce kezdett el járni, aztán már — nézd csak — óvodás. Nagyfiú. Nagy László Volt egyszer egy május elseje... A munkát munkával jó ünnepelni — Du haj kodás helyett szolgálat — Egy munkásembert keresek. — Munkást? — kérdez vissza elbizonytalanodva a kaposvári vasútállomáson két vasaltzubbonyos vasutas. — Hát... — válnak még tanácstalanabbá — nézze meg az állomásfőnök urat, ott az épület végénél jobbra. Az állomásfőnök irodája zárva. Jani, a melós hosszas tanakodás után került elő a kaposvári állomásfőnökség egyik irodájából, ahová a május elsejei, vasárnapi szolgálatot ment megbeszélni. A gazdagok ünnepe? — Én kérem nem nyilatkozók — törölgeti meg koszos kabátját. — En kérem teljesen pártatlan vagyok. Meg egyébként is hülyeség ez az egész ünnep. Vasárnap éjszaka jövök szolgálatba, nem lesz semmi duhajság. — Azért a vursliba biztos kimegy, Jani... — Nem nyilatkozók én ilyenekről. Kényelmesebb is így, nem ráz annyira — vágta rá minden vasutastapasztalatát összeszedve. — Már rég nem a szegények ünnepe az a május elseje. A gazdagok majd biztos jól érzik magukat, nekünk meg úgysincs már hozzá semmi közünk. — Pedig pár éve még maga is biztos kiment a majálisba. Ott volt a felvonuláson, alig várta, hogy délután legyen. A Cseri-parkban meg jól esett a hideg sör. — Nincs már nekünk ünnepünk — igazítja meg keserűen a sapkáját. — Nem is emlékszem rá, hogy május elseje mikor volt a munkások ünnepe. Akkoriban lehetett, amikor édasapám még aktív dolgozó volt. Ő mesélt majálisokról, felvonulásról meg ilyenekről... — Kérdezze a Marikát — mutat a másik szobában fülelő telefonoskisasszonyra a pult mögött álló vasutas — Marika biztos nyilatkozik, ő megy a majálisba is, megkérdezheti, elmond magának mindent. Vursli helyett szolgálat A Kaposvári Villamossági Gyár ma Kaposváron egyike azon ritka munkahelyeknek, ahol ha valaki eddig meg tudta tartani az állását, akkor biztos lehet benn, hogy az a belátható jövőben meg is marad. A cégnél tegnap mégsem volt május elsejei a hangulat. Hegedűs József a kft dolgozója sem a majálisra készült, hanem a hétvégi szolgálatra. — Hétvégére is beosztottak. Igaz, ha nem dolgoztam volna, akkor se jutok el idén a majálisba. Feleségem beteg, vele maradtam volna otthon. — Emlékszik még a régi május elsejékre? — Mi is részt vettünk a felvonuláson, délután a családdal együtt indultunk a vursliba. — A gyerekei számára jelent-e még valamit a munka ünnepe? — Jelent persze, csakhogy ünnepelni nekik sem nagyon van idejük. A lányom is dolgozik vasárnap. Reggel nyolcra megy és kisebb megszakításokkal egészen estéiig dolgozik a téeszben. Munkával jobb lenne — Ugyanolyan nap lesz mint a többi. — dől hátra a Színházparki pádon az őszhajú férfi. — Megy-e a vursliba? — Nem a vursliba megyek, hanem tönkre. Nem ücsörögtem eddig a pádon, dologgal teltek máskor a majális előtti napok. Volt egy büfékocsi, megpakoltuk áruval. Vettem virslit, zsemlét, bort, sört, pálinkát és irány a vursli. Akasztottuk a büfét a Lada után, meg se álltunk a gunarasi majálisig. — Maga nélkül talán már meg se rendezik. — Idén is terveztük. Erre mi lett veled, Nyíró István? Itt ülsz egy pádon, se büféd, se Ladád, sőt még munkád sincs. Hát akkor meg mit ünnepelnél!? — Persze amíg volt, maga is ünnepelte a munkát. — Rég nem a munka ünnepe volt már az. Tíz éve talán. Igaz akkor még kötelezően. — Ha akkor kérdezem, biztos nem lelkesedett volna érte. — Emlékszem 85-ben tartottunk a haverokkal egy görbe estét. Pinceszert, meg miegymást. Másnap elaludtam. Nem értem oda a gyülekezőhelyre, nem vettem fel idejében a transzpararenst, hogy Éljen a dolgozó nép! Végül csak egy nálam kisebbet találtak, az vitte a tábla jobb szélét, a tribünről meg úgy látszott, mintha az egész sor fel akarna dűlni. Kaptam is érte másnap. Jöttek, hogy „Nyíró elvtárs, maga nem teljesítette amit vállalt, ezért meg kell büntetnünk. Mindenesetre most írjon egy igazolójelentést, a többit meg majd meglátjuk.” — Jobb lett volna a táblát cipelni... — Ha akkor nem is, ma biztosan örömmel cipelném, csak lenne mit. Csakhogy az az idő elmúlt. Mint ahogy az idén május elseje is elmúlik és indulhatok munkát keresni, hogy jövőre legyen miből ünnepelni. — Mit mondhatnék május elsejéről — húzza meg a vállát Kovács Géza. — Volt olyan, hogy a munka ünnepe. Mára inkább úgy kellene módosítani: a munkahely ünnepe. Ha meg azok közül mindenki otthon maradna, akiknek nincs, bizony nem lenne, aki a Cseri-parkban felül a ringlis- pilre. — Mit mesélne a gyerekeinek? — Emlékeznek azok. A fiam kiskorától fogva eljött minden felvonulásra. A vállalatudvaron fújták a léggömböket, Díszítették a teherautót. Ő meg csokorra kötötte a gázzal töltött lufikat és büszkén sétált mellettünk. Később a gimnáziumban próbáltak mindenféle alakzatokat. Karikákkal, szalagokkal pörögtek a tribün előtt jobbra-balra. Megtiszteltetés volt, aki bekerült a csapatba, meghát néhány tanórát is el lehetett summantani a gyakorlás kedvéért. Sörök és szónoklatok — Mi lett mára a fiából? — Műszerésznek tanult, ez lett a szakmája. Hogy számon tartja-e még, hogy milyen ünnep lesz vasárnap, azt nem tudom. — Maga számon tartja-e? — Nem kereteztem be a naptárban, de tudom, hogy mi lesz vasárnap. Azt is tudom, hogy kimegyek a majálisba és ha sütni fog a nap, ledöntök egy-két pohár hideg sört is hűsítőként. Attól félek azonban, hogy nemcsak lacikonyhák, de a pártirodák is kitelepülnek hiszen május nyolca- dika nincs messze és ahol ennyi nép gyűlik össze, ott nemcsak sör, de szónoklatok is lesznek. Az pedig nem biztos, hogy használ a munka ünnepének... Barna Zsolt Nagymama Hatvan évesen is fontos lesz, hogy szép legyek... Az Év legszebb nagymamája címért vasárnap este a tv 1-es csatornáján felvételről két somogyi is versenyez: a barcsi Virgonc Lajosné és a segesdi Adri Györgyné. A legfiatalabb nagymama Adri Györgyné. — Majdnem háromszázan indultunk ezen a versenyen, amely csaknem másfél évig húzódott a nevezéstől a bemutatkozásig — mondja. — A döntőbe került 15 tagú csapatban valóban én voltam a legfiatalabb: 42 éves vagyok. — Hogyan lett a verseny résztvevője? — A családom ösztönzésére indultam. — Mekkora a család? — Két gyermekem van: a lányom 25, a fiam 18 éves. Unokáim pedig: a 4 éves Péter és a 10 hónapos Réka. Ők és az élettársam a családom. — Fontos önnek, hogy szép legyen? — Persze! Nemcsak nagymamaként szeretnék valahogy kinézni, hanem mint nő is. Ez fontos lesz 50 vagy 60 évesen is. — Mennyi időt fordít a sminkelésre, öltözködésre, fodrászra? — Segesden egy kis vendéglőt bériünk. Itt rengeteg a munka, de ha nem vagyok túl fáradt, magam sminkelek, szolidan. Et a mércém az öltözködésemben is. Szeretek olyan ruhában járni, amelyik szép és illik is hozzám. Fodrászhoz azonban csak havonta egyszer jutok el. — Mit hozott a verseny? — Csalódást, mélységes keserűséget. Nem azért, mert nem értem el helyezést, hiszen a helyezetteknek sem jutott más, mint egy fok a dobogón. Pénzt, díjat nem kaptak, sem ők, sem más. Módom volt viszont látni a sztárriporter nagyképűségét, „élvezni” a lekezelő stílust, ahogy az országosan híres manöken, úgymond, járni tanított bennünket. Ott volt a zsűri, a maga cseppet sem elfogulatlan véleményével. Aztán a rendezők, a megváltoztatott helyszín, ahova még a hozzátartozók is 500 forintért válthattak csak belépőt. Vagy itt van a kezünkben majd látható virágcsokor „átadása”. Egy ládából vettük ki mi, magunk! Nem volt senki, aki átadja. Az egyhetes táborozásunk alatt sem törődött senki velünk. Egyszer nézhettük meg Budapestet esti kivilágításban. Ez volt a program. Kilenc éve nem voltam távol a családomtól. Rettenetesen hiányoztak! A táborhoz kötődik a kevés örömöm is: 14 csodálatos emberrel lehettem együtt. A nálam sokkal idősebbekkel szívesen időztem: a nemrég elvesztett édesanyámat találtam meg bennük. Egyik reggel például közülük valaki kávét hozott az ágyamba. — Indulna legközelebb ilyen versenyen? — Soha! — Keserű? — Keseregtem. A családom azt mondta: ne bánkódj, mi szeretünk téged, számunkra te vagy a legszebb. Kovács Tibor SHARP FÉNYMÁSOLÓK SHARP KALKULÁTOROK SHARP TV • HIFI • VIDEO TELEFONOK Panasonic TELEFAXOK Panasonic ÍRÓGÉPEK Panasonic *** A SHARP TERMÉKEK HIVATALOS DEALERE *** Sharp Z-30, A/4 fénymásoló 66 900 Ft+áfa Sharp Z-52, A/4 fénymásoló 78 600 Ft+áfa Sharp SF-7320, B/4 fénymásoló 121 500 Ft+áfa- Sharp SF-7370, B/4 fénymásoló 136 900 Ft+áfa Sharp SF-7800, A/3 fénymásoló 179 900 Ft+áfa Sharp SF-7850, A/3 fénymásoló 209 900 Ft+áfa Használt Sharp fénymásolóját beszámítjuk az árba! (42459)
