Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-25 / 96. szám
1994. április 25., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Erdőbirtokossági társulatok alakulnak Kaposvári gazdák Az egyik versenyfeladat: a lovak felkantározása Fotó: Török Anett (Folytatás az 1. oldalról) A társulat létrehozása önkéntes, de ha egy nagyobb erdő esetében a tulajdonosok kétharmada akarja, akkor a kisebbségnek el kell fogadni a többségi döntést. Somogybán az év végéig mintegy 80-90 ezer hektár erdő kerül magántulajdonba, vagyis várható, hogy 30-40 ezer embernek erdeje lesz. Szántó Gábor, a Kaposvári Erdőfelügyelőség vezetője kiemelte: a társulat csak az egyik formája a gazdálkodói Nemere István író volt a vendég a fonyódi könyvtárban szombat délelőtt. A szokatlan időpontban szervezett író-olvasó találkozóra mégis ötve- nen mentek el, s ennek nemcsak a vendég rendkívül színes egyénisége az oka, aki ezúttal is a földönkívüliekkel kapcsolatos titkokat osztotta meg az érdeklődőkkel, hanem az is, hogy három esztendeje tudott utoljára ilyen programot szervezni az intézmény a pénzhiány miatt. * A mindössze fél éve alakult Könyvtárpártoló Alapítvány ezentúl rendszeresen lehetőséget terem a közvetlen találkozókra az írók és olvasó között. Mondhatjuk azt is, hogy az olvasók mindezt maguknak szervezik, ugyanis az alapítványt 12 magánszemély, a könyvtár törzsközönsége hozta létre, 41 ezer forintos alaptőkével. Riedel Tamással a kuratórium titkárával Papp S. Gábor elnökkel, valamint Jordánná Vörös Gyöngyivel a könyvtár igazgatójával beszélgetve egyértelművé vált: nem boldogulhat ma az olvasók intézménye e háttér nélkül. Egyébként hasonló alapítvány legközelebb Keszthelyen működik és tervezik létrehozni Ba- latonlellén is. A fonyódi alapítvány néhány hónap alatt megkétszerezte a pénzét az olvasók és a vállalkozók forintjaiból, valamint az önkormányzat pályázatán nyert összegből. Természetesen könyveket, folyóiratokat, videókat és más dokumentumokat vásároltak. A legjelentősebb beruházásuk egy komoly szervezetnek, a törvény más választási lehetőségeket is biztosít a szövetkezettől a részvénytársaságig. Konkrét gyakorlati tanácsokat is adott, hogyan is kell hozzákezdeni a társulat megszervezéséhez, dr. Farkas Géza ügyvéd pedig az alakítással kapcsolatos jogi kérdésekről szólt. Ismét felvetette: gyorsítani kellene a földkiadó bizottságok munkáját, hogy ki-ki mielőbb pontosan tudja, hol mennyi erdeje van. Vörös Márta teljesítményű számítógép volt áprilisban, amely elsőként a házi adatbázist rögzíti, de a későbbiekben alap lesz ahhoz, hogy Fonyód is bekapcsolódhasson a könyvtárak információs hálózatába, szolgálatatást nyújtva a város polgárainak és bevételt az intézményének. Sok ötletet vállalkozást valósított meg az alapítvány a tőke gyarapítására és ezáltal a támogatásra. Mindenekelőtt beléptek a Magyar Könyvklubba, hogy olcsón vásárolhassanak értékes könyveket, így nagy sikere lett a karácsonytól húsvé- tig tartó vásárlási akciójuknak, amelynek során mindenki jól járt, hiszen az olvasóközönség kedvezőbb áron jutott könyvhöz, a könyvtár pedig újabb művekhez. Sorsjegyet is kibocsátottak, s az első három hónap játéka során A világ száz csodája című szép kiadvány volt a fődíj. Természetesen ezeket az akciókat a jövőben is folytatják. Az alapítvány minisztériumi pénzre is pályázik, mert segíteni kívánja a könyvtár dolgozóinak továbbképzését, hiszen ez éppúgy az olvasókat szolgálja. A könyvtárnak idén 600 ezer forintja van könyvek, videók, lemezek, dokumentumok és folyóiratok beszerzésére. Ez csupán az alapvető művek egy-egy példányára elegendő és több drága folyóiratot le kellett mondani, hiába keresték az érdeklődők. Az alapítvány azért dolgozik, hogy a jövőben erre ne kerüljön sor, s lelkes, nemes összefogásukat látva egyértelmű, hogy Fonyódon képesek lesznek erre. Gáldonyi Magdolna Bizony, csak kicsordult a veríték a szombat reggeli kézikaszáláskor! — Azért a „szőrös motort” jobban szeretem — ezzel ugrott le a traktorról Zahu- menszky Anna, — megyek is a lovakhoz. — Harmadik éve rendezzük meg a versenyt a Kaposvári gazda címért — mondta dr. Alpár György tanszékvezető egyetemi docens — a kaposvári állattenyésztési karon. A tudományos diákköri tevékenység keretében a hallgatóknak sok lehetőségük van Aprók a színpadon Karád, Balatonszabadi, Ná- gocs, Torvaj és Tab mintegy száz tanulója lépett színpadra szombaton délelőtt Tabon a városi művelődési központban, az idén első alkalommal meghirdette a Sziporka Gyermek Ki Mit Tud? bemutatósorozatának területi bemutatóját. Öt kategóriában folyt a szólisták, duók, triók, kisegyüttesek és csoportok bemutatója. A mintegy kétórás műsorban 42 előadásnak tapsolhattak a szülők és iskolatársak... A váltakozó színvonalú versenyből a tabi iskola növendékei, a karádi, az andocsi és a balatonszabadi tanulók közül kerültek ki a győztesek. A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó regionális döntőjét szombaton rendezték meg látrányban. A község óriási szeretettel fogadta a Somogy, Baranya és Tolna intézményeiből érkezett gyerekeket, akiket már a falu határából virágcsokorral kísértek az Ady Endre Művelődési Házhoz, s nemcsak az ön- kormányzat, az intézmények és a vállalkozók, hanem a kicsik és a nyugdíjasok is egész nap részt vettek a vendéglátásban. Gondos házigazdára találtak a részvevők Tóth László polgármester, Császár Bíró János művelődési ház igazgató és Far- kasné Szabó Ildikó általános iskolai igazgató személyében. A BB Rt és Kft ezúttal is üdítőgarmadával látta el a gyerekeket, ugyanakkor a az elméleti többlet-ismeret megszerzésére, viszont a mindennapi gyakorlatra kevesebb. Másrészt: a rendszer- váltással az itt végzett hallgatók egy része bizonyosan magángazdálkodó lesz, akinek a kaszáláshoz épp úgy kell érteni, mint egy gazdasági számítás elvégzéséhez. így alakult ki a szokás: október elején kiírják a karon, hogy fél év múlva milyen elméleti és gyakorlati ismeretekből lehet versenyezni. A hallgató, aki nevezni akar, a felkészülését önképzéssel, önszorgaSomogyban eddig 428 pályázatot adtak be összesen mintegy 504 millió forint támogatási igénnyel a mezőgazda- sági termelők a Műszaki Fejlesztési Alapra. A megyei FM-hivatal munkatársainak 298 pályázatot kell még elbírálniuk. A jelzések szerint viszont még több százan szerettek volna így pénzhez jutni. A hét végén azonban „további intézkedésig” szüneteltetik a Műszaki Fejlesztési Alapra a pályázatok beadásának lehetőségét. A Földművelésügyi Minisztérium eredetileg egymilliárd forintot szánt a mezőgazdaSzabad Művelődési Alapítványtól nyert pályázati pénzből futja a szervezésre. Idén 13 csoport jutott a régiós döntőbe, mintegy 280-300 gyerek részvételével Somogybán akkor is versenyzési lehetőséget teremtettek a gyermek- színjátszóknak, amikor az országos szervezés elmaradt, ezért dolgozik itt a legtöbb csoport a régióban. Idén az országos döntőt június második hétvégéjén Pakson rendezik, s a Dél-Du- nántúlról három csoportot küldhetett tovább a rangos zsűri, amelynek tagja dr. Klujber László a kaposvári önkormányzat kulturális igazgatója, Tolnai Mária, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola drámapedagógia tanára és Monzák Péter a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviselője lommal oldja meg. A két napos versenyen végül is a legjobb Kaposvári gazda Nyers Norbert harmadéves hallgató lett, oklevelet és tizenötezer forint jutalmat kapott. A második és harmadik helyezést két ötödéves hallgató, Borbély Csaba és Deák Csilla szerezte meg, ők az oklevél mellé tíz-, illetve hatezer forintot kaptak. A munkaruha ajándék mellett, nem mellékes az sem, hogy a verseny valamennyi harmadéves hallgatója mentesül a mai gyakorlati végszigorlat alól. V. M. sági vállalkozók megsegítésére. Ezt az összeget a termelési év beindításához szükséges műszaki fejlesztések kiegészítéseként lehetett' igényelni. Menet közben kiderült annyi a pályázó, hogy tízszeresére kell emelni az elnyerhető támogatások összegét. Megemelték, és jöttek az új pályázatok, fogyott a pénz. Egyszer a minisztérium köz- igazgatási államtitkára már felfüggesztette a pályázatok elbírálását, de a politikai államtitkár akkor bejelentette a támogatások folytatását, ugyanis szántani-vetni való idők voltak. volt. Nos a zsűri a kaposvári Honvéd Utcai Általános Iskola csoportját, amely Oscar Wilde: A boldog herceg cím darabját adta elő, Balogh Istvánná rendezésében, a baranyai Sátorhelyi Alsófokú Művelődési Központ Tálos csoportját, amely a Csodafa című mesejátkot játszotta Kovács Klára rendezésében és Tolna megyéből a szekszárdi I. Számú Általános Iskola színjátszóit, akik Benedek Elek: Egerek gyűlése című meséjét adták elő Va- dóc Eszter és Kovács Erzsébet rendezésében külde tovább az országos döntőbe. A legjobb gyermekszínész díjat Svéda Gergő kapta, aki a siófoki Turbó Csiga Csoportban szerepelt Schwajda György: Nincs többé iskola című darabjában, amelyet Takács Tünde rendezett. G. M. Püspöki látogatás A Református Dunántúli Egyházkerület püspöke dr. Márkus Mihály hivatalos látogatást tett a kaposvári gyülekezetben. Az ünnepi istentisztelet után a presbiteri gyűlés keretében ismerkedett a város reformátusainak életével. Délután a hittanos csoportok és a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola tanulói adtak számot — dalban és prózában — tudásukról. A program este hat órakor Szabó Lajos Somogy megyei egyházkerület esperesének prédikációjával zárult. Koncertbevétel a nagyteremre Jótékonysági koncertet rendezett szombat este a Somogy Megyei Művelődési Központ a Szakszervezetek Művelődési Házában. A felnőtt és iskolai kórusok, tánc- együttesek és egy népdalkor részvételével megtartott est teljes bevételét az SMK készülő nagytermének berendezésére fordítják. A jótékonysági koncerten ötezer forintos székjegyeket is árultak, a nagyterem felújítása után tulajdonosaik az elkövetkező két évben hat előadásra kapnak meghívást. 77 millió forint a vetésekre A megyei Földművelésügyi Hivatal a múlt hét végéig vetési támogatási előleg kifizetésére hektáronként kétezer forintot hagyott jóvá 500 hektár cirok, 32 ezer hektár kukorica, 2400 hektár zab, 500 hektár köles és háromezer hektár tavaszi árpa magágyba juttatásához. Az APEH a megfelelő számlaigazolások bemutatása után folyamatosan fizeti ki az összegeket. A támogatás megyénkben mintegy 77 millió forintra rúg. Visontai csirkenevelők Csokonyavisonta térségében több gazda foglalkozik 10-40 ezer darabos turnusokban csirke előneveléssel. A Tetra-H előnevelt jércéket 82, a húshibrideket 85 forintos áron értékesítik a termelők az idén különösen jónak mutatkozó felvevőpiacon. Szavalóverseny legjobbjai Hagyományosan ez évben is megrendezte költészet-napi szavalóversenyét a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár. A válogatók után iskolánként egy-egy tanuló juthatott a döntőbe, ahol a zsűri elnöke Spindler Béla színművész volt. A szavalóverseny legjobbjai Hornyák Balázs a Kinizsi és Szép András a Zrínyi iskola tanulói lettek, Szép Júlia (Kodály) második, míg Veress Rita (Bartók) és Metzger Zsófia, a taszári általános iskola diákjai harmadik helyezést értek el. Sziporka Marcaliban Közel negyven egyéni és csoportos műsorszám hangzott el szombat délután a Marcali Kulturális Központban. A Sziporka Gyermek Ki Mit Tud? területi bemutatóján a város és vonzáskörzetének tanulói versben, prózában, énekben, hangszeres zenében és néptáncban mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A legjobbak Kaposváron a május végén megrendezendő gyermeknapi műsorban léphetnek a közönség elé. SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Ha válik a falu Szántód el akar válni Zamárditól. Az önkormányzat vezetői engednék is a közösből a falurészt, de már évek óta tart a vita azon: miképp osztozzanak a földön, az utcákon. A szántódiak, akik két éve ünnepelték a település alapításának 900. évfordulóját, ragaszkodnak ahhoz a területhatárhoz, amelyet valaha I. Endre király kijelölt. A zamár- diak azonban mindeddig fügét mutattak; adnának ők területet, csak kissebbet. Két éve a szántódiak 92 százaléka szavazott az elszakadásról, de az eredmény semmissé vált egy azóta módosított önkormányzati törvény értelmében. Bánják is ezt az önállósodást leghangosabban követelők, hiszen véleményük szerint az önkormányzat a költségvetésének túlnyomó részét a település zamárdi felén költi el; ott épít, szépít, fejleszt. A hosszú Balaton-parton csillagászati áron lehet mérni a föld és az üzlethelyiségek négyzetméterét. Ám a legértékesebb vagyont a település határain belül a szántódi rév jelenti, illetve a Siótour részvénytársaság, európai mércével is kiválónak minősíthető két autós kempingje. És ne feledkezzünk meg a szántódpusztai műemlék-együttesről sem, amely óriási, talán nem is forintosítható értéket képvisel. Jelenleg egyik létesítmény üzemeltetéséből sem húznak hasznot a helybéliek, de többen úgy gondolják: illene már nekik is megfejni az „aranyborjút”. Emiatt fontos tán igazán, hogy hol húzódik majd a határ, akkor, amikor a Balaton-part egyre inkább egybeépül. Könyvtárpártolók Fonyódon 504 millió forintos somogyi igény Támogatási stop Dél-Dunántúl gyermek- színjátszói Látrányban < i