Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-22 / 94. szám

Megyei körkép: Jegyzőper Balatonberényben • Szövetség a falvak fejlődéséért (3. oldal) Gazdaság: Folytatódik a fejlesztés a Masterfil kaposvári gyárában (4. oldal) Somogyi tájak: Kábeltévé épül Drávatamásiban »15 millió forint Barcs központjára _____(5. oldal) S OMOGYI HÍRLAP >• / V. évfolyam, 94. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1994. április 22., péntek A vezetés pályázata is ott lesz az asztalon Jobb ajánlatra vár a Füszért Az ÁVü igazgatótanácsa nem fogadta el a Fotex ajánlatát és a Balaton Füszért kereskedelmi Rt. részvényeinek meg­vásárlására újabb pályázatot ír ki. Mindezt a cég tegnapi közgyűlését megelőzően mondta el lapunk kérdéseire vá­laszolva dr. Balázs Csaba az Állami Vagyonügynökség igazgatóhelyettese. Az is elhangzott, hogy a stratégiai be­fektetők egyike a rangos IFC-csoport bizonyos feltételek esetén továbbra is tarja ajánlatát. A Fotex a Balaton Füszért többségi tulajdonára pályázott. Az új kiírás szerint azonban csak 30 százalékot vásárolhat a részvényekből az a stratégiai befektető, akinek az ajánlatát az ÁVÜ is elfogadja. A harminc százalékot pedig a készpénz­ben kéri a vagyonügynökség, mert egy korábbi döntés értel­mében a privatizációs bevétel­ből 300 milliót a társaság hite­lállományának kiváltására kell fordítani. A részvények meg­vásárlására a Füszért me­nedzsmentje szintén benyújtott egy többvariációs pályázatot. A cégvezetés a készpénzfizetés­től a kárpótlási jegyig és a KRP-programba való csatlako­zás tervéig sokféle megoldást sorakoztatott fel. Mint dr. Ba­lázs Csaba elmondta, az első pályázatra három értékelhető ajánlat érkezett. (Folytatás a 3. oldalon) Százmillió elem került konténerbe Iskolák környezetvédelmi gyűjtőakciója — Dr. Tarján Lászlóné: aki szennyez, az fizessen Helikopterek harci díszben V ­A Veszprém megyei Szentkirályszabadján a Bakony Harciheiikopter Ezred bemutatót tartott újságíróknak és a veszprémi védelmi konferencia résztvevőinek. Itt hangzott el az, hogy adnak légi és földi kutató-mentő szolgálatot, segítenek természeti és ipari katasztró­fák felszámolásában is Fotó: Kovács Tibor Óvintézkedések az orvhorgászok ellen űrhajók a Balatonon „Cselekedjünk együtt az élő világért” — hangzik a környezet- és természetvé­delmi hónap jelmondata. Tegnap a Föld napján Ka­posváron dr. Tarján Lászlóné, a Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési Minisztérium poli­tikai államtitktára az 1993 szeptembere óta tartó iskolai Helmut Kohl Budapesten — Európa Magyarország nélkül torzó lenne. Németor­szág tanácsokkal és tettekkel is segíteni kívánja Budapest EU-csatlakozását — mondta Helmut Kohl, Németország kancellárja, aki tegnap érke­zett egynapos, hivatalos láto­gatásra a magyar fővárosba. Tárgyalt Boross Péterrel, rövid sétát tett Budapest belvárosá­ban, felkereste Göncz Árpáo köztársasági elnököt, majd — magánprogramként — esz­mecserét folytatott a magyar koalíciós pártok vezetőivel. Boross Péter beszámolt ar­ról, hogy az eszmecsere első­sorban Magyarország EU-csat- lakozásáról folyt. Ehhez július elseje után, amikor Németor­szág tölti be az Unió soros el­nöki tisztét, hazánk támogatást kap Németországtól. A gazda­sági kapcsolatokról szólva a magyar miniszterelnök kitért arra is, hogy a német beruhá­zások pótolják a magyar gaz­daság tőkeszegénységét és az együttműködés bekapcsolja hazánkat a nemzetközi gazda­ság vérkeringésébe. szárazelem-gyűjtési akció ed­digi eredményeit értékelte. Elmondta: azért választot­ták az iskolákat ki a száraze­lemek gyűjtésére, mert a gye­rekek a program segítségével a környezet védelmét is elsa­játíthatják, s a szelektív gyűj­tést felnőttként természetes­nek tartják majd. (Folytatás a 3. oldalon) Egyhónapos halászati tila­lom lépett életbe szerdán a Balatonon, hogy semmi se zavarhassa meg a halak ívá- sát. A fogási tilalom természe­tesen a horgászokra is vonat­kozik — tudtuk meg Gönczy Jánostól, a Balatoni Halászati Rt vezérigazgatójától, aki rendkívüli óvintézkedésekről is beszámolt. Mivel a múlt év­ben több mint százezer forint értékű halat loptak ki a tóból az orvhalászok, a tilalmi idő alatt a halászat 12 hajójából 8 őrhajóként vigyázza a tavat. A járőröző flotta a nap 24 órájá­ban felügyeli a vizet, különö­sen azokon a helyeken, ahol a tapasztalat szerint a leggyako­Gorazdéban minden képze­letet felülmúl a szerb tüzérség kegyetlensége, nincs ésszerű katonai magyarázat arra, mi­ért lövik kíméletlenül a kórhá­zat, amely amúgy is tele van sebesültekkel és halottakkal. Tegnap huszonnégyen vesz­tették életüket. A kórház környékét is állan­ribb a rabsickodás. A vezér- igazgató azt is elmondta: to­vábbra is számítanak arra, hogy lesznek, akik kijátsszák az őrhajókat és a halőröket, mert olyan különleges merítő­hálókat eresztenek le a tó fe­nekére, amelyeket nagyon nehéz észrevenni. (Folytatás a 3. oldalon) dóan tűz alatt tartják, s emiatt újabb sebesülteket nem tud­nak beszállítani, a halottakat pedig nem tudják elvinni az épületből. Számos találat érte a szintén kifejezetten pol­gári-humanitárius intézmény­nek számító menekültközpon­tot. (Folytatás a 2. oldalon) Elmarad a találkozó Szlovák részről az elmúlt napokban sajtónyilatkozatok és hivatalos megnyilvánulások is utaltak a szlovák és a ma­gyar kormányfő esetleges ta­lálkozójára, és arra, hogy e megbeszélés témája a két or­szág közötti alapszerződés lenne. Herman János külügyi szóvivő arról nyilatkozott, hogy folytak előkészületek, de ezek során kiderült; a szlovák fél a találkozót egy olyan közös köz­lemény kiadásától tette füg­gővé, amelyben az alapszer­ződésben rögzítendő kérdé­seket kívánt taglalni. Ezt a magyar fél nem fogadhatta el. Gyilkos Ruanda Ruandában több tízezer, de lehet, hogy több százezer ha­lálos áldozata van már a két hete tartó polgárháborús ösz- szecsapásoknak. Előfordul­hat, hogy az emberéletben esett katasztrofális vesztesé­gek tényleges mértékéről ta­lán soha nem lesznek pontos adatok. A Vöröskereszt léte­zése óta ekkora emberi ka­tasztrófa még nem történt. 15 évre ítélték Pudleiner Gyulát A Fővárosi Bíróság tegnap kihirdetett ítéletében 15 évi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától dr. Pudleiner Gyula, volt rendőr ezredest, akit a Fővárosi Főügyészség a Ka­tóka utcai kettős gyilkosság és a Szív utcai lövöldözés elkö­vetésével vádolt. A bíróság el­rendelte a korábban kiszabott — végrehajtásában öt évre felfüggesztett — kétévi fog­házbüntetés letöltését is. Újabb OTP részvénycsomag További 2,3 milliárd forint nagyságú OTP részvényt ajánl fel az ÁV Rt kárpótlási jegy ellenében a péntekig tartó jegyzési időszakban. Újabb részvénycsomag fel­ajánlásával sem lehet azon­ban kielégíteni az igényeket, hiszen a kárpótlásra jogosul­tak már hétmilliárd forint ér­tékű részvényt jegyeztek le. Hamis csekkek Kaposváron is Hamis kanadai csekkeket váltott be dunántúli OTP-fió- koknál a kanadai-magyar ket­tős állampolgárságú Mészáros Tamás és Mészáros Ferenc. Mészáros Tamás ellen nem­zetközi elfogató parancs kia­dását kezdeményezték, test­vérét pedig előzetes letartózta­tásba helyezték Szekszárdon. A 200 darab hamis, pénzfelvé­telre jogosító egyenként 400 kanadai dollár kifizetésére al­kalmas csekk beváltását célzó kőrútjukat Fertőszentmiklóstól Kaposvárig folytatták, majd Dombóvár következett, itt Mé­száros Tamás lebukott. Libák a keltetőben Kaposváron, a Pannon Agrártudományi Egyetem kísér­leti telepének keltető üzemében a csúcstechnikát képviselő francia és magyar keltetőgépek mellett sajátítják el a hall­gatók a szakmai ismereteket. A 30 napos keltetés után ma 15 ezer libával nő a szaporulat Fotó: Lang Róbert Szomorú sláger, F-durrban A vesztett pernek örül az igazgató A pedagógusok kategóri­ába sorolásának ellentmon­dásos, patvarba kívánt eljá­rásai perekben folytatódnak —, nemcsak Somogybán, másutt is. Szomorúan aktuá­lis „slágertémái” a lapoknak. A hangszerelés pedig „F-durrba” váltott, hiszen a felperesek — első fokon — eddig megnyerték a pert. Mint lapunk is megírta, az alperes, az igazgató — úgymond az önkormányzat nyomására — fellebbezni kényszerül. — Semmiféle nyomást nem gyakoroltunk; az igazgató ta­nácsért jött — mondta dr. Klujber László, kulturális igaz­gató, s hivatkozott arra, hogy Kaposvár képviselő-testülete nemrégiben 93 millió forintot szavazott meg a jogos igé­nyek kielégítésére. (Folytatás a 8. oldalon) Gorazde haldoklik

Next

/
Oldalképek
Tartalom