Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-18 / 90. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. április 18., hétfő Gyászünnepség az emlékműnél Gyászünnepséget tartottak tegnap a holocaust 50. évfor­dulója alkalmából a Kozma ut­cai temető mártíremlékművé­nél. A szertartáson részt vet­tek a magyarországi zsidókö­zösség, az állami és a politikai élet vezetői, az egyházak képviselői, a magyarországi diplomáciai testület tagjai. Iz­rael állam képviseletében Shevah Weisz emlékezett a zsidóság tragédiájára. A Ma­gyar Köztársaság kormánya nevében Boross Péter minisz­terelnök koszorút helyezett el. Elutasított lista A Fővárosi Bíróság elutasí­totta a Liberális Polgári Szö­vetség-Vállalkozók Pártja ál­tal benyújtott jogorvoslati ké­relmet, s így véglegesen el­dőlt, hogy a párt nem állíthat területi listát Budapesten. Lis­taállítási szándékát a párt ugyan időben jelentette, a Fő­városi Választási Bizottság szerint azonban a benyújtott lista nem felelt meg a törvény­ben előírt követelményeknek. Tábori püspökség Angelo Sodano bíboros, II. János Pál államtitkára és Ke­resztes Sándor, magyaror- szág szentszéki nagykövete szombaton a Vatikánban ki­cserélték azt a megerősítő ok­iratait, melyet január 10-én ír­tak alá a Vatikán és a Magyar Köztársaság képviselői a hon­védségnél és a határőrségnél végzendő lelkipásztori szolgá­latról. Hamarosan felállítják majd a tábori püspökséget is. Andrej Kozirev Belgrádban Belgrádba utazott a hét vé­gén Andrej Kozirev orosz kül­ügyminiszter — jelentette be Moszkvában az orosz kül­ügyminisztérium. Kozirev a szerb vezetőkkel a boszniai viszályról tárgyalt, és újabb javaslatot is tett a rendezésre. Szófiai találkozó Bolgár-szerb külügyminisz­teri tárgyalások zajlottak le tegnap Szófiában. Vladislav Jovanovic, Jugoszlávia kül­ügyminisztere Athénból érke­zett ide a bolgár fővárosba, és Daszkalov külügyminiszterrrel folytatott megbeszélést. Úgy hírlik: Görögország, Bulgária és Románia nyilatkozatban kezdeményezi a Jugoszlávia elleni szankcióknak eltörlését. Tüzet nyitottak a NATO-repülőgépekre — Ultimátum a szerbekhez Gorazdéba betörtek az ostromlók (Folytatás az 1. oldalról) A Boszniában állomásozó ENSZ-békefenntartó erők szombat este ultimátumot in­téztek a Gorazdét támadó szerb egységekhez. Az ulti­mátum szerint ha azonnali ha­tállyal nem vetnek véget az előrenyomulásnak, újabb légi­csapásokat hajtanak végre el­lenük. Az ultimátumot ismer­tető szarajevói ENSZ-szóvivő, Rob Annink elmondta: to­vábbra is érvényben van az ENSZ NATO-légitámogatásra vonatkozó kérelme, és sor ke­rül a légierő bevetésére, ha újabb támadás éri az ENSZ-megfigyelőket vagy ha folytatódik Gorazde ostroma. A boszniai szerb erők va­sárnap — röviddel azután, hogy a Gorazdéból történő visszavonulást helyezték kilá­tásba — megjelentek a város területén. Hatalmas pánik ke­letkezett; az emberek fej­vesztve menekülnek — jelen­tette a szarajevói rádió. Hely­színi beszámolók szerint szerb páncélosok nyomultak be a városba. A Palében meg­tartott tanácskozással egyidő- ben a boszniai szerbek elen­gedtek 19 kanadai ENSZ-ka- tonát, akit három napja ejtet­tek fogságba a NATO-légi- csapások miatti megtorlás­ként. Mintegy 150 ENSZ-al- kalmazottat azonban a szer- bek továbbra is korlátoznak szabad mozgásban. A boszniai szerbek vasár­nap délután beleegyeztek, hogy abbahagyják Gorazde ostromát, visszavonják nehéz- fegyvereiket, és lehetővé te­szik mintegy 350 kéksisakos felvonulását ütköző erőként a frontvonalak mentén. Vasárnap a boszniai szerb erők Szarajevóban megtá­madták a brit békefenntartók egyik alakulatát, amely a tűz- szüneti vonalon teljesített szolgálatot. A kéksisakosok viszonozták a tüzet. Dacjuk főügyész drámai beszámolója Megdöbbentő helyzet Csernobil környékén Az ukrán főügyész szerint részben rabokkal kellene pó­tolni a Csernobilban és a zárt körzet településein található üzemekből elvándorló mun­kaerőt. Viktor Dacjuk drámai képet festett a körzet és az erőmű állapotáról; Viktor Va- szilisin belügyminiszterrel együtt ugyanis a napokban tett látogatást a környéken. Dacjuk azt vetette fel: ajánlják fel az elítélteknek, hogy min­den Csernobilban és a körzet­ben töltött évet kettőnek szá­mítanak, így előbb szabadul­hatnak. Közölte, hogy a bel­ügyminisztériummal hamaro­san megkezdik az ezzel ösz- szefüggő részletes javaslat kidolgozását. A főügyész és a belügymi­niszter a dolgozókkal is talál­kozott. Kiderült: hónapokig késik az ottani dolgozók fize­tése, egyre aggasztóbb, hogy nincs elegendő jól képzett munkaerő. Az egész cserno­bili problémakörnek nincs igazi gazdája. A csernobilügyi minisztérium, illetve az állami atomenergia-felügyelet egy­másra mutogat, egymásnak ellentétes utasításokat ad ki. Havannai ítélet Hét év börtön híradásért Az utóbbi idők egyik legsú­lyosabb ítéletét hozták a hét végén kubai politikai perben: a havannai bíróság hétévi börtönbüntetést szabott ki Rodolfo Gonzálezre, a kubai Emberi Jogi Bizottság szóvi­vőjére, akit ellenséges propa­ganda-tevékenység miatt tar­tóztattak le. A kubai hír- ügynökség beszámolója sze­rint a perben bebizonyosott, hogy az ellenzéki aktivista „álhíreket juttatott el a kubai valóságról” az Egyesült Álla­mokban működő, Kubába su­gárzó rádióadóknak. Az ügyész azt állította, hogy González e tevékenységével „az állambiztonságot veszé­lyeztette, miután a társada­lomról festett torzképpel érve­ket szolgáltatott az ellenség­nek (az Egyesült Államoknak) egy humanitárius köntösbe bújtatott, nemzetközi erőkkel végrehajtandó beavatkozás szükségességének bizonyítá­sára”. Az emberi jogok kubai kezeléséről alkotott kép javí­tása érdekében — a szoká­sostól eltérően — lehetővé tették Havannában akkreditált diplomaták, külföldi újságírók részvételét a tárgyaláson. Ám a szándék részben visszafelé sült el, mivel a védőügyvéd egyebek között megkérdője­lezte annak törvényességét, hogy a vádlott a per kezdetéig már 15 hónapot töltött előze­tes letartóztatásban. Az el­kobzott „ellenséges propa­gandaanyagok” között volt az ENSZ emberi jogok nyilatko­zata is... Papandreu kései bosszúja az athéni álláspont? Konstantin a volt király minősítését kívánja Konstantin görög exkirály „mindenfajta jogi eszközzel” szembeszáll az athéni par­lament minapi határozatával, amelyben az tőle és családjá­tól megvonta a görög állam- polgárságot és elkobozta az egykori korona birtokát — adta hírül az APA. Az El Pais című spanyol lapban megje­lent interjújában a 27 eszten­deje londoni száműzetésben élő volt uralkodó jelezte, hogy előbb a görög bírósá­gokhoz fordul, s ha azok nem szolgáltatnak neki igazságot, akkor a strasbourgi székhe­lyű európai bírósághoz fog fo­lyamodni. Konstantin kifejtette, hogy nem állja meg a helyét az állí­tás, miszerint ő nem ismeri el a görög köztársaságot, hi­szen több ízben hangoztatta: tudomásul veszi a görög népnek az államforma meg- változtatatására vonatkozó döntését. Képtelennek ne­vezte Athén ama álláspontját, miszerint kizárólag Konstan­tin Glücksburg névre haj­landó számára új útlevelet kiállítani, és leszögezte: hiva­talos okmányban ragaszko­dik a „Konstantin, Görögor­szág volt királya” minősítés­hez. Ráadásul a Glücksburg családnevet sohasem hasz­nálta — tette hozzá. A tör­vényhozási aktus az exkirály szerint nem más, mint And- reasz Papandreu szocialista miniszterelnök kései bosz- szúja: 1965-ben ugyanis Konstantin király deklarálta a jelenlegi kormányfő apja, Georgiosz Papandreu le­mondását. A lényeg... Igen magas, 25 % -os fix kamat. s Államilag garantált. . Adóalapcsökkentő. 3 éves lejáratú. ...az eredmény Az UNIVERSITAS II. Kötvénybe fektetett pénzből épül fel az az épületegyüttes, mely elő­ször a Világkiállításnak, majd az új Egyetemvárosnak ad otthont. Biztosak vagyunk benne, ha már összeadta a fentieket, kíváncsi lesz a részletekre. Kérjük, töltse ki és egy postai leve­lezőlapra ragasztva küldje vissza a kupont, és mi megírjuk Önnek, mennyit kell befektetnie, hogy adóalapját 30 %-kal csökkentse. Részletes információval a 266-6044-es telefonon állunk rendelkezésére. Hívja és csak annyit mondjon; UNIVERSITAS. Az új UNIVERSITAS Kötvény április 18-tól 22-ig a felsorolt helyeken vásárolható: AB-MONETA KFT. 1051. Bp. Október 6. u. 19. Tel.: 111- 3022 ♦ ÁFl BRÓKER RT. 1052. Bp. Váci u. 1-3. Tel: 266- 6152* K & H RT. FIÓKHÁLÓZATA Budapest 1052. Károly krt. 20. Tel: 118-1877 ♦ Budapest 1051. Október 6. u. 7. Tel.: 138-2622 ♦ Budapest 1053. Kossuth tér 18. Tel.: 131-6120 ♦ Budapest 1148. Örs vezér tere 2. Tel.: 163-2286 ♦ Budapest 1024. Margit krt. 43-45. Tel: 201-3244 ♦ Budapest 1061. And- rássy út 49 Tel.: 268-0783 ♦ Budapest 1033. Harrer Pál u. 3. Tel.: 250-3776 ♦ Barcs 7570. Bajcsy-Zs. u. 73. Tel.: 823-51006 ♦ Fonyód 8640. Vitorlás u. 1. Tel.: 853-61082 ♦ Kaposvár 7400. Széchenyi tér 3. Tel.: 823-17744 ♦ Marcali 8700. Dózsa Gy. u. 9. Tel.: 853-12855 * Nagyatád 7500. Bajcsy-Zs. u. 1IA. Tel.: 823-51611 ♦ Siófok 8600. Fő u. 101. Tel.: 843-13555 ♦ Tab 8660, Kossuth L. u. 134. Tel.: 843-20430 ♦ KONZUM­BANK RT. ÉS FIÓKHÁLÓZATA 1132. Bp. Nyugati tér 5. Tel.: 132-9140 * Kaposvár 7400. Teleki u. 7. Tel.: 823-12856 ♦ TALENTUM RT. 1054. Bp. Akadémia u. 7. Tel.: 132-4965 ♦ POSTABANK ÉRTÉKPAPÍR RT. 1051. Bp. József nádor tér 10. Tel.: 266-0768 ♦ COOPTOURIST RT. FIÓKHÁLÓ­ZATA Budapest 1055. Kossuth L. tér 13-15. Tel.: 132-6387 ♦ Budapest 1111. Bartók B. u. 4. Tel.: 166-5349 ♦ Skála Buda­pest A. 1117. Schönherz Z. u. 6-10. Tel.: 185-2222185 ♦ Skála Metro Á. 1062. Nyugati tér 1-2. Tel.: 112-4867 ♦ Budapest 1012. Attila út 107. Tel.: 175-2846 ♦ Budapest 1136. Tátra u. 15/a. Tel.: 131-0137 ♦ Budapest 1042. Árpád aluljáró Tel.: 169-2748 ♦ Kaposvár 7400. Kossuth L. u. 8. Tel.: 823-12038 ♦ CITY BRÓKER KFT. 1024. Bp. Ady E. u. 19. Tel.: 212-4040 ♦ CONCORDE KFT. 1052. Bp. Váci u. 15. Tel.: 266-8035 ♦ CONFIDES HUNGÁRIA RT. 1064. Bp. Vörösmarty u. 32. Tel.: 153-0906 ♦ ELSŐ MAGYARORSZÁGI NÉMET ÉT. KÉR. KFT. 1052. Bp. Fehérhajó u. 8-10. Tel.: 117-3911 ♦ GLOBEX BRÓKERHÁZ RT. 1126. Bp. Királyhágó tér 8-9. Tel.: 201-2322 ♦ GÓG RT. 1052. Bp. Váci u. 9. Tel.: 138- 4629 ♦ NEW YORK BRÓKER KFT. 1081. Bp. Rákóczi út 1- 3. Tel.: 266-5160 Kérem küldjenek tájékoztatót az UNIVERSITAS kötvényről. Név:.............................................................................................. cím.DDDD......................................................... Címünk: 1300 Budapest 3., Pf 225. (A levelezőlapra kérjük, írja rá „ UNIVERSITAS"!) SH UNIVERSITAS k. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom