Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-08 / 56. szám

1994. március 8., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Megyei egyéni sakk középdöntő Szulimán Gyula győzött Horváth (balra) Miovecz-cel mérkőzik, mellettük Németh A. gondolkodik Fotó: Csobod A hét végi dupla fordulóval befejeződött a Somogy me­gyei egyéni sakkbajnokság középdöntője. Az utolsó előtti fordulóban volt nagyobb a küzdelem, mindössze négy döntetlen született. Szulimán és Horváth T. újabb rangadót nyert, ezzel tovább növelték előnyüket a mögöttük állókkal szemben. A zárófordulóban Szulimán vesztett dr. Illés ellen, de így is megtartotta első helyét, mert Horváth T. remizett. A tíz to­vábbjutó helyért való csatában többen döntetlennel biztosítot­ták helyüket, dr. Illésen kívül Béres és Rázsits V. győze­lemmel vívta ki a fináléba ju­tást. Hárman (Horváth T., Fe- rencz, dr. Illés) veretlenek ma­radtak. Kellemes meglepetés Ronga Attila negyedik helye­zése. Szoták, Heinrich és Mi- mica teljesítménye azonban elmaradt a várakozástól. A fia­talok közül Molnár Roland szerepelt a legjobban, kis hí­ján döntőbe jutott. Berta Zsoltnak is volt esélye a tíz közé kerülni, de végül ötven­százalékos eredménnyel,zárt. Csakúgy mint Néber Ákos, aki a verseny végén jött fel. A holtversenyek eldöntésé­ben bevezetett új módszer (a Bucholz-szám helyett a több győzelmet vették figyelembe) nem aratott tetszést. Néhány esetben a külső körön feljövök megelőzték az élcsoportban játszókat. A továbbjutás szempontjából a fonyódi Dégi Jánost sújtotta a változás. A Bucholz-értékelés alapján Rázsitsot szorította volna ki az első tízből. A döntőbe jutottak közül he­ten a kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház, ketten a nagyatádi Művelődési Ház OB ll-es versenyzői. Elisme­rést érdemel Rázsits Vince tel­jesítménye, aki a körzeti baj­nokságban szereplő mesz- tegnyőieket képviseli. Eredmények: 8. forduló: Ve- ress-Szulimán 0-1, Horváth T.-Miovecz 1-0, Ferencz-dr. Illés 0,5-0,5, Szoták-Ronga 0-1, Marcsingó-Rázsits G. 1- 0, Csiki-Mimica 1-0, Nádor- Heinrich 0,5-0,5, Sasvári-Bé- res 0-1, Berta Zs.-Rázsits V. 0- 1, Szabó T.-Dégi 0-1, Mol­nár R.-Németh 1-0, Szabó L.-Balogh 0-1, Horváth F- Ligeti 1-0, Papp-Rázsits T. 1- 0, Cserti-Néber 0-1, Torma-Kiss B. 0,5-0,5, Hor­váth A.-Hőgye 0,5-0,5, Her- ner-BertaT. 1-0. 9. forduló: dr. Illés—Szuli­mán 1-0, Ronga-Horváth T. 0,5-0,5, Veress-Ferencz 0,5- 0,5, Miovecz-Csiki 0,5-0,5, Béres-Marcsingó 1-0, Hein- rich-Szoták 0,5-0,5, Rázsits G,-Molnár R. 0-1, Rázsits V- Nádor 1-0, Dégi-Sasvári 1-0, Mimica-Papp 1-0, Balogh- Berta Zs. 0,5-0,5, Németh- Horváth F. 0-1, Néber-Szabó L. 1-0, Rázsits T.-Szabó T. 0-1, Ligeti—Cserti 0-1, Torma-Horváth A. 0,5-0,5, Nagy Z.-Herner 0,5-0,5, Berta T.-Hőgye 1-0. A végeredmény (a döntőbe jutottak): 1. Szulimán Gyula (Kaposvári Móricz Műv. Ház) 7, 2. Horváth Tamás (Kapos­vári Móricz Műv. Ház) 7, 3. Béres Kornél (Nagyatádi Műv. Ház) 6, 4. Ronga Attila (Ka­posvári Móricz Műv. Ház) 6, 5. Ferencz Miklós (Nagyatádi Műv. Ház), 6. dr. Illés Attila (Kaposvári Móricz Műv. Ház) 6, 7. Rázsits Vince (Meszteg- nyő) 5,5, 8. Veress Róbert (Kaposvári Móricz Műv. Ház) 5,5 9. Miovecz János (Kapos­vári Móricz Műv. Ház) 5,5, 10. Csiki István (Kaposvári Móricz Műv. Ház) 5,5. További sorrend: Dégi, Molnár R. 5,5-5,5, Horváth F., Heinrich, Mimica, Marcsingó, Szoták 5-5, Nádor, Rázsits G., Szabó T, Néber, Balogh, Berta Zs. 4,5-4,5, Papp, Sas­vári, Cserti 4-4, Szabó L, Németh, Torma 3,5-3,5, Li­geti, Berta T., Rázsits T., Kiss B., Horváth Á., Nagy Z., Her- ner 3-3, Hőgye 2,5.- Kele ­TOTÓNYEREMÉNYEK Négymilliót ér a telitalálat A Szerencsejáték Rt tájékoz­tatása szerint a totó 9. hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy találatos szelvény egy darab volt, a nyereménye 3 940 520 forint. A 13-asok (5 db) 869 985, a 12-esek (152 db) 22 894, a 11-esek (2277 db) 1528, a 10-esek pedig (17 995 db) 290 forintot érnek. Sportműsor SZERDA Kosárlabda NB I, rájátszás (a 9-12. he­lyért): Kaposvári Kosárlabda Club-Csepel SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17.30 óra. NB I, rájátszás (a 13-20. he­lyért): Nagykőrösi KK-Balatel KE Siófok. Nagykőrös, 17 óra. Sakk Városi sakk-diákolimpia — elődöntő. Kaposvár, Édosz Művelő­dési Ház (Cukorgyár köz 9.), 8 órától. Kispályás teremlabdarúgás Tabi körzeti kispályás te­remlabdarúgó-bajnokság. Tab, sportcsarnok. Mérkő­zések: 17 órától. CSÜTÖRTÖK Sakk Városi sakk-diákolimpia — döntő. Kaposvár, Édosz Művelő­dési Ház (Cukorgyár köz 9.), 8 órától. * Különleges TOTÓ-kombinációk A 10. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlo­pos kombinációját. 1. 1 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. X xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 2 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211x x2112 2x121 112x2 8. X 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 2 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. X 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. X 112xx xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x211x x211x 21x1x 1xx22 13. 1 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Uszonyos és búvárúszó Európa Liga Kilenc kaposvári érem Mariborból A Kaposvári Húsos SC búvárúszói — ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk — az idén is külföldön tar­tották az idénynyitót. Szlovéniában, Mariborban rendezték meg a négy fordulóból álló Európa Liga versenysorozat első állomását, amelyen természetesen jónéhány érem ju­tott a kaposváriaknak. Úgy tűnik, hogy az idei ver­senysorozat igencsak rangos lesz: ezt bizonyítja, hogy a ma­ribori nyitófordulón 24 klub ver­senyzői sorakoztak fel. A Ka­posvári Húsos SC búvárúszói­nak kilenc érem — egy-egy arany és ezüst mellett hét bronz — jutott a roppant erős, Európa- és világbajnokokat felvonultató mezőnyben. Az egyetlen aranyérmet a felnőtt férfiak között szerezte Katona Roland 400 m búvárú­szásban, míg a hölgyeknél Petőfalvi Tímea szerzett bronzérmet. (A 4x100-as váltó tagjaként mindketten még egy-egy bronz tulajdonosai lettek.) A junioroknál húga, Lilla viszont egyszerre öt ér­met (az egyéni számokban egy ezüstöt és három bronzot, valamint a váltó tagjaként egy további bronzérmet) is el­könyvelhetett. Az ifjúságiak mezőnyében Ruppert Katalin lett harmadik, s a váltó tagja­ként bronzérmesnek vallhatja magát Kovács László, Totth Benedek, Horváth Balázs és Lábodi Laura is. A kaposváriak (dobogós) eredményei. Ifjúságiak, leányok. 400 m búvárúszás: ... 3. Ruppert Ka­talin. Juniorok, leányok. 400 m búvárúszás: ... 2. Petőfalvi Lilla. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Petőfalvi Lilla. 200 m uszonyos úszás: ... 3. Pető­falvi Lilla. 400 m uszonyos úszás: ... 3. Petőfalvi Lilla. Felnőttek, nők. 400 m uszonyos úszás: ... 3. Pető­falvi Tímea. 4x100 m váltó: ... 3. Kaposvári Húsos SC csa­pata (Petőfalvi Tímea, Pető­falvi Lilla, Ruppert Katalin, Lá­bodi Laura). Felnőttek, férfiak. 400 m búvárúszás: 1. Katona Rö­tend, 4x100 m váltó: ... 3. Ka­posvári Húsos SC csapata (Katona Roland, Kovács László, Totth Benedek, Hor­váth Balázs). A csapatverseny vég­eredménye: 1. Novoszibirszk (Oroszország), 2. Maribor (Szlovénia), 3. Libérée (Cseh­ország), 4. Kaposvári Húsos SC. (Fenyő) Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában Bányász-ESMTK-Hungaplast a négy közé jutásért Tegnap elkészült az MLSZ-ben a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének sorso­lása. Az elődöntőbe jutásért a legádázabb küzdelmet várha­tóan a Ferencváros és az ETO FC Győr két találkozója hozza. Rendkívül kiélezett versenyfu­tásra van kilátás Debrecenben és Kispesten; a bajnoki címet védő Kispest-Honvéd FC a vi­dék egyik legügyesebb le­génységével, a Debreceni VSC-vel mérkőzik. Szeren­csésnek mondható a Siófoki Bányász sorsolása. Az ide­gedben kezdő Balaton-partiak a mezőny egyetlen NB ll-es csapatával játszanak a legjobb négy közé jutásért. Az első mérkőzéseket már- 6ius 16-án játsszák le. A visz- szavágók terminusait illető ter­vet az NB l-es csapatok Ligá­jának még „szentesítenie” kell. A Magyar Kupa-negyeddön­tők párosítása: Első mérkőzések — már­cius 16.: Debreceni VSC-Kis- pest-Honvéd FC (Debrecen, 15 óra). ESMTK-Hungaplast- Siófoki Bányász (Budapest, Ady Endre út, 15 óra). MTK- Vasas SC (Budapest, Hungá- ria-körút, 15 óra). Ferencvá- ros-ETO FC Győr (Budapest, Üllői út, 18 óra). Visszavágók (tervezet!) — április 13. és 14.: Siófoki Bá- nyász-ESMTK-Hungaplast (április 13., Siófok, 18 óra). Vasas SC-MTK (április 13., Budapest, Fáy utca, 18 óra). ETO FC Győr-FTC (április 13., Győr, 18 óra). Kis­pest-Honvéd FC-Debreceni VSC (április 14., Budapest, Bozsik-stadion, 18 óra). Asztalitenisz NB II Értékes földvári siker Balatonföldvári SE-Zalaegerszegi Spartacus-Műbútor 11:7 Győz: Lőrincz 3, László 3, tonföldvár elleni mérkőzésre. Ruzsenszky 2, Farkas 2, és a Ennek ellenére a vendégek Ruzsenszky-László páros. nagy küzdelemben győztek Za- A hazai együttes az NB l-et laegerszegen, és megszerez- megjárt Mausszal állt ki a Bala- ték mindkét bajnoki pontot. Bontott nyugati személygépkocsi karosszéria elemek ÚJ SZOLGÁLTATÁS a kipufogó gyorsszerviz! AUTOCOLOR Kft. Kaposvár, Izzó u.5. Tel./fax: 82/312-600 (34204) Szeretne ingyen Krétán üdülni? Nyugdíjasoknak és diákcsoportoknak utószezonban. 1994-es szezonban krétai szálláshelyek foglalhatók kedvezményes áron március 11-ig. Az "Utazás '94" Kiállítás válogatott anyaga irodánkban az önök rendelkezésére áll. Fair Tours 8600 Siófok, Főu. 174. Atrium Üzletház Tel.: 84/315-825 Tel./fax: 319-870 , „ Márton vezérletével NB lll-as férfi mérkőzésen: Lengyeltóti-Ajka 11:7 Győz: Márton 4, Muskó 3, Baittrock 3, valamint a Már- ton-Jónás páros. A Lengyeltótiban sorra ke­rült találkozón a hazai együttes Márton vezérletével magabiztos győzelmet aratott. Ezzel az újabb sikerrel a Len­gyeltóti feljött a második helyre. Súlyos szegedi vereség a Szuper Ligában A hét végén a férfi röplabda Szuper Liga másik magyar résztvevője, a Szegedi Papí­ron SC is Horvátországban vendégszerepeit a Mladost Zagreb otthonában. Nos, a szegediek sem igen büszkél­kedhetnek, hiszen sima há­rom játszmában vereséget szenvedtek a végső győze­lemre is esélyes horvát együt­testől. A találkozó végered­ménye: Mladost Zagreb-Sze- gedi Papíron SC 3-0 (3, 6, 8). Hazai siker Csurgón A hét végén Csurgón az Eötvös József Általános Iskola tornacsarnokában rendezte meg a Diáksport Tanács a II. korcsoportosok (5-6. osztály­osok) fiú kézilabda megyei döntőjét. Öt csapat lépett pá­lyára, hogy eldöntse a végső helyezések sorsát. A megyei fiú kézilabdadöntő végered­ménye: 1. Csurgó, Eötvös Jó­zsef Általános Iskola (felké­szítő: Vörös Kàrolÿ), 2. Ber- zence (felkészítő: Novográ- decz Péter), 3. Nagyatád, 2. sz. Általános Iskola (felké­szítő: Boros Bálint), 4. Bala- tonföldvár, 5. Böhönye. Az első helyezett csurgói és a második berzencei csapat képviselheti a somogyi színe­ket az országos döntőn, amelynek ugyancsak a csur­gói Eötvös iskola lesz majd a helyszíne május 28-án és 29-én. Herkules a Sörrel is megbirkózott A kilencedik forduló mérkő­zéseivel folytatódott a tabi körzeti kispályás teremlabda­rúgó-bajnokság. Eredmények: Bakter Brothers-Kapolyi Hon­véd 5-0, TVG-FC Maradék 2- 15, Bábonymegyer-Junior 3- 8, Kánya-Dédász 5-1, Ka- poly-Kaposgép 0-12, Kánya Sör-Herkules 4-7, Kapos- gép-TVG 12-1, Junior-Ná- gocs 1-9. Az élcsoport állása: 1. FC Maradék 16 pont (65- 12), 2. Kaposgép 16 pont (63- 16), 3. Herkules 16 pont (57- 21). Tíz pont a Várhegy előnye A balatonboglári városi kis­pályás teremlabdarúgó-baj­nokság 24. fordulójának eredményei: Várdomb-PKL 17-3, Kormos Garage-Kollé- gium 9-7, Borbogár-Várhegy 9-8, Gázszerelők-Borostyán 2-3, Szemes-Pince 9-11, Al- goritmus-Novometall 0-3. Az élcsoport állása: 1. Várdomb 47 pont, 2. Várhegy 37 pont, 3. Algoritmus 36 pont, 4. No- vometall 31 pont. Női mérkő­zésen: Kollégium-Rózsaszín Bombázók 0-1. Az állás: 1. Rózsaszín Bombázók 15 pont, 2. Galéria 14 pont, 3. Kollégium 8 pont, 4. BB 7 pont. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom