Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-04 / 53. szám
Katasztrófa-elhárító tűzoltó egységek Egyre gyakrabban vesznek részt a megye tűzoltói a tüzek oltásán kívül káresetek felszámolásában. Tavaly 230 műszaki mentéshez riasztották őket, legtöbbször a képen látható Siófoki egység vonult. Ők főként a közúti balesetek sérültjeit mentették ki a gépkocsi roncsokból. A képen gyakorlat közben láthatók, ahol a speciális feszítő-vágó berendezést használják. Fotó: Kovács Tibor Oktató-szemléltető célokat szolgálnak Holdkőzet-minta érkezik Budapestre A közeljövőben holdkőzet-minta érkezik Budapestre az Egyesült Államokból, amelyet az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kölcsönöz az Eötvös Loránd Tudománye- gyetem Természettudományi Karának. A Holdról hozott kőzetek az év végéig oktató-szemléltető célokat szolgálnak majd a tanintézményben. Az Apollo-11 űrhajó negyedszázada, 1969. július 16-án indult el történelmi útjára, fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin Aldrin és Michael Collins űrhajósokkal. Négy nappal később közelítették meg a Holdat, majd a Sas nevű holdkomppal a parancsnok és Aldrin a Nyugalom tengerének térségében leszállt az égitestre. Az első lépéseket Armstrong parancsnok tette meg a Holdon, percekkel később követte Aldrin is. Az Apollo-11 legénységének tagjai több mint két órát töltöttek a „meghódított” égitesten. Rendőrségi felhívás 1994. március 2-án 12 óra 40 perckor Marcali belterületén a Noszlopy Gáspár u. 49. számú ház előtt közlekedési baleset történt. Kéthely irányából Marcali központ irányába, a 68-as úton egy narancs színű Audi 80-as típusú személygépkocsi, melynek rendszáma BGN-688, úgy kanyarodott balra nagyívben a 49. számú ház kapubejárója irányába, hogy kanyarodás közben ösz- szeütközött a vele szemből érkező BPD-754-es forgalmi rendszámú kék színű Liaz típusú tehergépkocsihoz hozzákapcsolt XJN-146-os forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett. A Fonyódi Rendőrkapitányság közlekedési osztálya kéri azon személyek jelentkezését, akik a baleset előzményeit, körülményeit látták vagy a balesettel kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet a Fonyódi Rendőrkapitányság közlekedési osztályán személyesen, vagy a 06/85/361-077-es telefonon, vagy bármely rendőrnél. — Műholdvevő Tab. Telefon: 84/320-205. -'(33690) — Nyeremény akció! Spanyol tengerparti üdülés teljes ellátással, autóbusszal, 10 napos turnusok májustól-szeptemberlg, 19 900 Ft-tól. Visszanyerheti részvételi díját! Túra Tours, Kaposvár, Múzeum köz 4. Telefon: 82/319-922. (35210) — Trieszt márc. 14-15. 1700 Ft. Kolombus Tours, Kaposvár, Honvéd u. 28. Tel.: 82/310-893. (35592) Vasárnap új útvonalon jár a 4-es busz Március 6-án, vasárnap — a havi vásár miatt — a 4-es számú helyi autóbuszjáratok 7.10-13.40 óráig az 5A útvonalán közlekednek. Krónika MÁRCIUS A nap 6.20 órakor kél, és 17.33 órakor nyugszik; a hold 0.43 órakor kél, és 9.49 órakor nyugszik. Rügyfakasztó napfény A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fokig emelkedik a jobbára derült tavaszias időben. A délnyugati szél csak időnként élénkül meg. Csökkent az abortuszok száma Somogybán Száznegyvenkét apát is szülőszobára vittek Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: 1Móz 37,3-4.12-13.17- 28. Zsolt 104,16-21. Mt 21, 33-43. Ref.: Jób 28,20-28. Mt 21,23-27. Ev.: 1Móz 45, 1-15. Jn 13,21-30. Őrt.: 2Jn 1,1-13. Mk 15,22-25. 33-41. Kázmér. A lengyel eredetű Kazimir (jel.: békeszerető) magyar változata. A katolikus liturgikus naptárban Jagelló Szent Kázmér (+1484), Lengyelország és Litvánia védőszentje. Az ortodox és gör.kat. naptárban Jordáni Szentéletű Geraszimosz atya. Képviselői fórum István József, az FKGP országgyűlési képviselője március 6-án, vasárnap 18 órakor Szóládon a faluházban tájékoztatót tart, melyre minden állampolgárt tisztelettel hív és vár. Megújuló vérellátás Megteremtődött a lehetősége annak, hogy az önálló és egységes Országos Vérellátó Szolgálat közhasznú társaság formájában működjék — közölték tegnap Tatabányán azon az országos szakmai tanácskozáson, amelyen a Népjóléti Minisztérium, a Magyar Vöröskereszt, a megyei közgyűlések képviselői vitatják meg a vérellátás átszervezésének részleteit. Az orvosok tavaly 3820 szülést vezettek le a somogyi kórházakban, 78-cal többet mint az előző évben. Dr. Prie- vara Ferenc Tibor, a Kaposi Mór megyei kórház szülészetének osztályvezető főorvosa úgy véli: megállt a szülés- szám-csökkenés a megyében. Valószínűleg a magzatvédelmi törvénynek tudható be, hogy míg 1992-ben 2944 terhességet szakítottak meg Somogybán, addig tavaly 357-tel kevesebb, 2587 nő jelentkezett abortuszra. A koraszülések száma lényegesen nem változott az előző évihez képest: 10,4 százalék. A koraszülöttek — 2,5 kilogramm súly alattiak — többsége cigány, vagy rendkívül rossz szociális háttérből érkező anya gyermeke. Az életmód és a koraszülés között van tehát összefüggés, s az sem ritka, hogy az állapotos asz- szonyok még a kórházban is rágyújtanak. A szülések 20 százaléka cigányszülés. A szülés körüli halálozás csökkent némiképp az 1992-es évihez képest — derül ki a napokban elkészült somogyi statisztikából. Akkor 15 ezrelék, tavaly 14,2 ezrelék volt. Az élve született, ám az első héten meghalt gyerekek száma 7,7 ezrelékre csökkent a korábbi 10,8 ezrelékhez képest. A csecsemőhalálozás viszont 17,2 ezrelék volt, ami magasabb az országos átlagnál. Tehát 1000 élve született somogyi kisgyerek közül 17 nem élte meg első születésnapját. A somogyi kórházakban 46 ikerszülés zajlott. Sajnos volt egy anyai halálozás is. A kaposvári megyei kórházban levezetett 1695 szülés közül 7— még csak itt van lehetőség apás szülésre — 142 alkalommal a „kispapát’ is bekísérték a szülőszobára. (Lőrincz) Elnémított kövek A régi kövek „beszélnek” a letűnt korokról, a történelmi eseményekről. Három kaposvári diák bűncselekménye azt bizonyítja: némelyek igyekeznek őket elnémítani. Ők a Kaposvári Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó tanácsa előtt a minap adtak számot vandál tetteikről. Azon az ominózus június 17-én N. Sándor, a Kaposvári Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet másodéves bútorasztalos tanulója, P. Tamás, a Kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet másodéves fényező-mázoló tanulója és W. Gergely a Rippl-Rónai Közlekedési Szakközépiskola 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet ugyancsak másodéves telefon-és hálózatszerelő tanulója barátaik nagyapjának pincéjében borozgattak. Innen a kaposvári Várdombra, a bencés apátság úgynevezett romterületére mentek. Úgy gondolták, a legjobb időtöltés az lesz, ha elnémítják a régi köveket. Az apátság ke- rengőjében bemutatott római-árpád- és középkori kőtér anyagából, a posztamen- sekből tíz kiállított „kőtárgyat” lefeszítettek, hármat ledöntöttek, hetet pedig egy közeli pincébe dobtak. A keletkezett kár eléri az egymillió forintot. A tárgyaláson beismerték a bűncselekmény elkövetését, ám következményeit aligha fogták fel. „Csak egy kődarab volt, amit ledobtunk” — mondták közönnyel, bizonyítva: nem sokat lapozgatták a történelemkönyvet. A jelentős kárt okozó rongálást most megrovással, egy évi próbára bocsátással, a bűnügyi költségek megfizetésével, pártfogói felügyelet kirendelésével megúszták. Ez alatt talán megértik: a történelem tanúinak számító köveket vandál pusztítással sem lehet elnémítani. Összetörtén még több értékeinket becsülő, művelt emberért „kiáltanak.” (Szegedi) Tarka sorok Orvosnál — Követte az előírásaimat? — kérdi az orvos. — Nem, mert akkor kitörtem volna a nyakamat. — Hogyhogy? — Sajnos az előírásokat kivitte a huzat az ablakon. Újgazdák — Tanár úr! Szeretném, ha a fiamat idegen nyelvre tanítaná. — Rendben. Franciát, angolt, olaszt vagy németet óhajt? — Hát nem is tudom. Melyik ezek közül a legidegenebb? Országúton A rendőr leállít egy kocsit. — Asszonyom, nem látja, hogy itt csak negyven kilométeres sebességgel szabad haladni? Ön nyolcvannal ment! — Igazán?! Ez nagyszerű! Éppen tegnap tanultam vezetni és már nyolcvannal mentem. Feleltetés — Mondd, Pistike, mit kapunk a juhoktól? — Gyapjút. — És mire való a gyapjú? — Nem tudom! — Nos hát, miből van a kabátod? — A papám régi zakójából. Üzletben — Kisasszony, szeretnék valami olcsó ruhafogast venni. — Tessék, uram. Harminc forint. — Igazán?? Nincs valami olcsóbb? — Tessék, uram, itt ez a szög. Dicséret — Drágám, nagyon ügyes vagy. Meg vagyok veled elégedve — mondja Éva a barátjának. — Miért? — Alig ismerjük egymást háromhete és máris négyhónapos terhes vagyok. Öltöny — Remek az öltönyöd. Az én szabóm varrta? — Igen. — Mit szólt, amikor megtudta, hogy az én javaslatomra mentél hozzá? — Hát előre kellett fizetnem. Kft-nk kizárólagos magyarországi forgalmazója egy, az egész világon ismert és kedvelt napi fogyasztási cikk családnak. Keresünk főállású üzletkötőkéi- Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Komárom, Baranya, Tolna, Somogy, Pest megye és budapesti területekre -, akik kiskereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeznek és szívesen építenek önálló hálózatot. Magas kereseti lehetőség - sok munka! Felvételi követelmény: középiskolai végzettség, 25-35 éves életkor, jó megjelenés és tárgyalóképesség, gépkocsi, lehetőség szerint telefon. Jelentkezés rövid ismertetővel, levélben, az alábbi címen: 6101 Kiskunfélegyháza, Pf.: 134. ... (35266) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BlRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő+endszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. » t