Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1994. március 24., csütörtök * Tornagyőztes a Fonyódi Petőfi SE Befejeződött a Komárom Megyei Kézilabda-szövetség által rendezett Haller Imre ’94 női kézilabda terembajnok­ság. A Fonyódi Petőfi SE csa­patának ez kiváló felkészülési lehetőséget jelentett a már­cius 27-ei NB ll-es bajnoki nyi­tányra. A hét fordulóból álló téli sorozaton végig vezetve négy pontos előnnyel nyert a Balaton-parti együttes. A leg­több gólt a fonyódi Deák Erika lőtte, amiért különdíjban ré­szesült. A Haller Imre 94 női kézilabda terembajnokság végeredménye: 1. Fonyódi Petőfi SE, 2. Dunaszerdahely, 3. Dorog, 4. Komárom, 5. Veszprém, 6. Ács. Az ifjúsági csapatok végső sorrendje: 1. Tata, 2. Fonyód, gimnázium, 3. Dorog, 4. Komárom. Második lett a Marcali VSZSE Négy csapat vett részt az Ikerváron rendezett Bec- ker-Trika Kupa elnevezésű női kézilabda-tornán. A somogyi színeket a Marcali VSZSE csapata képviselte, amely két győzelemmel és egy vereség­gel a második helyet szerezte meg. Az első találkozón szo­ros küzdelemben 21-19 arányban kikaptak a házi­gazda Ikervártól, ezután vi­szont 23-20-ra verték a Csor­nát, majd kiütéses, 33-10 (!) arányú győzelmet arattak a Pápa ellen. A Becker-Trika Kupa női kézilabdatorna vég­eredménye: 1. Ikervár, 2. Mar­cali VSZSE, 3. Csorna, 4. Pápa. A torna gólkirályi címét a marcali Peringer Lívia hódí­totta el. Nagyok voltak a nagybajomi Tamások Nagybajomban 21-en vet­tek részt a polgármesteri hiva­tal által rendezett egyéni asz­talitenisz-versenyen. A felnőt­teknél az I. kategóriában Ta­más István, Tamás László és Androsits Zoltán, míg a II. ka­tegóriában Soós Tibor, Ko- lumbán Béla és Dómján László lett a végső sorrend. A 14 éven aluliaknál Dómján Ákos bizonyult a legjobbnak. (Valamennyi versenyző nagy­bajomi.) Knopf Antal kettős győzelme A napokban Tabon körzeti felnőtt férfi asztaliteniszver­senyt rendeztek. Az egyéni versenyben a tabi Knopf Antal nyert a somogyegresi Horváth László, illetve a nagyberényi Farkas Tibor és a tabi Horváth Ferenc előtt. A páros a tabi Hon/áth Ferenc, Knopf Antal duó sikerét hozta, míg a Hor­váth László (Somogyegres), Tauber Elemér (Tab) kettős szerezte meg a második he­lyet. A harmadik helyen a nagyberényi Farkas Tibor, Junghart József páros végzett. Hazai sikerek Balatonszárszón A Balatonlellei Sportszerve­zői Körzet Balatonszárszón rendezte meg a serdülő aszta­litenisz-csapatbajnokság záró­fordulóját. Mind a leányoknál, mind a fiúknál hazai siker szü­letett. A verseny végeredmé­nye. Leányok: 1. Balatonszár­szó 16 pont, 2. Balatonlelle I. 7 pont, 3. Balatonlelle II. 4 pont. Fiúk: 1. Balatonszárszó I. 24 pont, 2. Gamás 19 pont, 3-4. Balatonlelle I. és Bala­tonszárszó II. 15-15 pont, 5. Balatonlelle II. 7 pont, 6. Bala­tonszárszó III. 5 pont. Röplabda Magyar Kupa Magyar teniszezők csapathirdetés után Búcsúzott a Tungsram Kordax-Eger-Kaposvári Tungsram 3-0 (15,13,12) Történelmi mérkőzés a franciák ellen Kaposvár, városi sportcsar­nok, 50 néző. V.: Juhász, Grábner. Kordax-Eger: Tímár, Czakó, Voith, Bárdi, Nagy, Popova. Csere: Fekete, Kurucz, Ne- mesné. Edző: Kasziba István. K. Tungsram: Varga, Csep- regi, Herczeg, Lentai, Tuba, Magyarné. Csere: Vukov, Ge­iger, Gelle, Grúsz. Edző: Si­monná Kutas Zita. A legjobb négy közé jutásért vívott első mérkőzést szoros játszmákban 3-0-ra nyerte a Szuper Liga magyar képvise­lője a Kordax-Eger. A kapos­vári visszavágón is az egriek kezdtek jobban, s úgy tűnt gyorsan eldöntik a továbbjutás sorsát. 9-2-es vezetésüknél azonban megtorpantak a ven­dégek, s a lelkes hazaiak megfordították az eredményt. Háromszor is játszmalabdája volt a Tungsramnak, de eze­ket mindannyiszor hárították az egriek, akik viszont első al­kalommal éltek a kínálkozó szettlabdával. Bár a négy közé jutás már ekkor eldőlt, folytatásban sem adta meg magát könnyen a kaposvári gárda. Végig parti­Az egri Czakó (6) ütését blokkolja Csepregi és Varga Fotó: Lang Róbert ban voltak neves ellenfelük­kel, s kevés hiányzott a játsz­magyőzelmükhöz is. Egy ki­csivel több önbizalommal még szorosabbá tehették volna a mérkőzést. A döntő pillana­tokban azonban érvényesült a Kordax-Eger játékosainak na­gyobb rutinja, így a 74 percig tartó visszavágót is meg­nyerve jutottak tovább.- Kele ­A magyar tenisz Davis Kupa-válogatott vasárnap óta Besanconban készül története első' világcso­portos fellépésére. A Fran­ciaország elleni, pénteken kezdődő DK-találkozó előtt az MTI munkatársa kért helyzetjelentést Csépai Fe­renc szövetségi kapitánytól, aki kedden késő este hirde­tett csapatot. — A körülmények kiválóak, jó hangulatban várjuk a mérkő­zést, amelynek előkészületei a részünkről tulajdonképpen na­gyon hasonlatosak a tavaly megszokotthoz. Most is világos számunkra, hogy papíron telje­sen esélytelenek vagyunk, rá­adásul még a briteknél és az argentinoknál is nagyobb tisz­telet jár ki ellenfelünknek. Vé- gülis ez már a Világcsoport, azaz a földkerekség 16 legjobb csapata között vagyunk. — Milyen formában vannak a játékosok, hiszen mostaná­ban nem nagyon ment nekik a tenisz, különösen Noszálynak nem, aki a gyenge évkezdés után ismét kicsúszott a ranglis­tán az első 200 közül? — Sanyi is kezd formába lendülni, Krocskó Józsi pedig mindig is a megbízhatóság példaképe volt. A csapatkijelö­lésnél egyedül a párosoknál „vacilláltam”, de gondoltam, kedd esténél tovább nem csi- gázhatom a fiúk kíváncsiságát, így életem egyik legnehezebb döntéseként Nagy Viktorra és Markovits Lászlóra voksoltam. Lányi Andrást nagyon sajná­lom, mert ugyanúgy megérde­melné, hogy játsszon, mint a keret többi tagja. — Milyen a csarnok és a pá­lya talaja? — A mérkőzést egy 4 ezer fős, régi csarnokban rendezik, a vártnál lassabb talajú pályán. A Greenset-borítást fára fektet­ték le, így a játékosnak van ideje és módja alapvonalról ját­szani. Gondolom, elsősorban a főleg salakon jó Pioline miatt választották a franciák ezt a megoldást, ami egyébként ne­künk is kedvező. A Vasas Pa­saréti úti csarnokában tudtunk hasonló pályán gyakorolni, így nem lesz ismeretlen ez a fel­ület. Nyugodt lelkiismerettel és némi drukkal várjuk a csütörtöki sorsolást és a pénteki rajtot. Hidegzuhany Barcikán Százak futottak Siófokon Kazincbarcikai VSE-Kaposvári RC 3-2 (13, -6, -7,4,11) Röplabda NB I Kazincbarcika, 300 néző. V.: Zách, Policsányi. Kazincbarcikai VSE: Pab- lotski, Berzi, Kiss Zs., Nagy- pál, Bencsik, Matvejenko. Csere: Bagó, Jánosi, Csanya. Edző: Dudás András. Kaposvári RC: Karmos, Tomanóczy, Kántor, Rácz, Mészáros P., Pásztor. Csere: Schelikov, Zarka, Marginean. Edző: Demeter György, Ká­roly Róbert. Az első játszma végig szo­ros küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott elhúzni el­lenfelétől; végül nagy küzde­lemben nyerte a szettet a ha­zai együttes. A második és a harmadik játszmát jó játékkal nyerte a kaposvári csapat. A negyedik játékrészben viszont teljesen érthetetlenül vissza­esett a vendégegyüttes, s ahe­lyett, hogy pontot tettek volna a mérkőzés végére, fölényes hazai siker született. A mindent eldöntő ötödik, utolsó játszma egészen 11- 11-ig szoros volt; ezután azonban jó nyitásokkal elhú­zott a Kazincbarcika, s így óri­ási meglepetésre nyerte a ke­rek 100 percig tartó mérkő­zést. A kaposvári csapat több mint meglepő vereségét első­sorban a rossz nyitásfogadá­soknak és az ebből adódó pontatlan támadásoknak kö­szönheti. A KRC-ből Kántoron kívül nem akadt jó teljesít­mény, talán még Mészáros P. igyekezete dicsérhető. A ha­zai együttes legjobbjai Pab- lotski, Jánosi és Matvejenko voltak. Ezzel 1-1-re egyenlített a Kazincbarcikai VSE: folytatás pénteken — a Kaposvári Tungsram-Pulzus SC női ta­lálkozó után — 18 órakor a vá­rosi sportcsarnokban... Gelle József Siófokon hét iskola 370 ta­nulója vett részt a Beszédes József Általános Iskola DSE által rendezett tavaszi mezei futóversenyen. A 12 aranyér­men négy iskola diákjai osz­toztak: hat elsőséget szerzett a Széchenyi, négyet a Boty- tyán, egyet-egyet pedig a So­mogyi és a házigazda Beszé­des iskola. A győztesek. I. korcsopor­tosok (1-2. osztályosok). Leá­nyok: Németh Gyopár (Boty- tyán iskola), csapatban: Boty- tyán iskola. Fiúk: Illés Róbert (Bottyán iskola), csapatban: Széchenyi iskola. II. korcsoportosok (3-4. osztályosok). Leányok: Bálint Andrea (Széchenyi iskola), csapatban: Széchenyi iskola. Fiúk: Juhász Dániel (Széche­nyi iskola), csapatban: Szé­chenyi iskola. III. korcsoportosok (5-8. oszt.). Leányok: Réder Rita (Beszédes iskola), csapatban: Bottyán iskola. Fiúk: Bodor Olivér (Széchenyi iskola), csapatban: Somogyi iskola. Rajt a magyar-osztrák bajnokságon Enduro-siker Őrbottyánban A magyar-osztrák enduro bajnokság első futamát rendezték a hét végén Őr­bottyánban. Az évad­nyitó-futamon somogyi si­ker született, a Kaposvári Enduro-Team versenyzői több kategóriában is dobo­gós helyezést szereztek. A nemrég alakult klubnál négy versenyző új motorokkal kezdhette volna az évet, Sik­lósi Attila pedig egy 250-es Kawasakival állt rajthoz. A fia­tal csapat versenyzői tavaly az enduro-másodosztályban vé­geztek az élen, így mindany- nyian kivívták a jogot maguk­nak, hogy idén az első osztály­ban tehessék próbára erejüket. Ketten közülük, Belányi Le­vente és Szecsődi Zoltán azonban sérülések miatt nem vehettek részt az idénynyitó versenyen. Őrbottyánban a rossz idő és a kemény terep nehezítette a versenyzők dolgát. A pályán néhol a harminccenti mély ho­mok, máshol a vízzel teli pa­takmeder vagy a mocsár kese­rítette meg a motorosok dolgát. A 125 ccm feletti kategóriá­ban az Enduro Team újonc versenyzője a krosszpályákról korábban ismert Siklósi Attila, élete első enduroversenyén a legnépesebb kategóriában a harmadik helyet szerezte meg. Siklósi nem kisebb nevet, mint a tavalyi bajnok Korponai Pé­tert is megelőzve került a do­bogóra. Már az első mért sza­kasz előre jelezte a kaposvári versenyző sikerét, ahol több mint száz társát megelőzve, messze a legjobb időered­ménnyel lett első. Az osztrák-magyar bajnok­ság 125 ccm-es kategóriájá­ban a kaposvári Rapp Csaba hozta a papírformát, Yamaha motorjával két nap után az első helyen végzett. Ugyanebben a géposztályban a kaposvári Enduro-Team versenyzője, Tóth László a negyedik lett. A Kaposvári Domus Áruház Húsvéti ajánlata Gazdag áruválaszték mellett-szombathelyi, soproni, tatai, egyiptomi belga szőnyeg,- futó- és padlószőnyeg, 3-4-5 m széles,- reklámáras pvc,- német, osztrák Gardénia függönyök, sötétítők,- takarók, bútorszövetek, bársonyok, viaszkosvásznak,- fürdőszobaszőnyegek, csipketerítők, törölközők,- csillárok. Kárpótlási jegyét 70% árfolyamon vásárlásnál beszámítjuk! Szombaton és vasárnap is a lakosság szolgálatában, 9-12 óráig. Ne feledje, a Domusban minden hónapban egy nap vásárlás szinte ingyen, 99% engedménnyel. A Domus egy megbízható partner! (p Nálunk érdemes vásárolni. (38148) __________________DOHOS IGAZI OTTHONT TEREMT. Asztalos és Lakatos Kivitelező, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Telephely: 7400 Kaposvár, Szent L. u. 20. Tel. & fax: (82)315-154 BÚTORLAP Laminált lapok 22 féle színben Forgácslapok 12-16-19 mm vastagságban, táblában. Továbbá Farost lemezek Egyedi és kisbútor gyártás Méretre vágás Bútor vasalatok - díszítők Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 óráig. Szombat, vasárnap zárva! Intereggjffi A jó bútor alapja Karate Leilei érmek Komáromban rendezték meg a III. Dreher Kupa orszá­gos korosztályos karatever­senyt. A közel 400 induló kö­zött ott volt a Balatonlellei SE tíz tehetséges versenyzője is, akik több figyelemre méltó eredményt értek el. A leányoknál katában Far­kas Bernadett első, Kötél Ber­nadett negyedik, Kötél Henri­etta ötödik, Kenyér Tímea pe­dig kilencedik lett, míg kumi- tében Kötél Henrietta máso­dik, Kemper Renáta pedig harmadik lett. A fiúknál katá­ban Szabó Balázs az első, Ist- vánfi József pedig a harmadik helyet szerezte meg; kumité- ben Hosszú Attila a nyolcadik, Tánczos Zoltán a kilencedik lett, míg Somogyi Péter a kö­zépmezőnyben végzett. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom