Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-19 / 66. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. március 19., szombat Fotótárlat a gimnáziumban Tárlatot rendeztek Győri Vilmos barcsi fotós munkáiból a Széchenyi Ferenc Gimnázium aulájában, Kék panoráma címmel. A 27 kiállított fotó az adriai nyarakat idézi. A fekete-fehér képek témája az ember; a tengeri fotók kékített, az építészetiek barnított technikával készültek László Gyula siófoki kiállítása (Folytatás a 13. oldalról] A barátról csak annyit. Őrülök, hogy épp harminc évvel ezelőtt a Rippl-Rónai Múzeumban kiállíthattuk rajzainak gyűjteményét. A könnyű vonalú, de mély derűjű „Görög emlék”, és a „Hódolat Picas- sónak” című bravúros vonal- vezetésű alkotásait ezen a kiállításon ismerhették meg a múzeumunk látogatói. Nekem nagyon hiányzik, hogy ezen a kiállításon nem láthatom, ha nem is több, de néhány darabját ezeknek a régi rajzoknak. Néhány szóval idézve ezt a stílust, leírok pár mondatot László Gyula rajzairól. Ezeken a lapokon a teret kiszabott lélek beszél élményeiről. Portréin az arcok belső világáról gondolkodik. Aktjain a testek formáinak szépségéről. És mindenkor, mint itt és most is láthatjuk, mindig a klasszikus egyszerűséggel és sokatmondó tisztasággal, egyéni látással. Most is idézni tudom magamnak „Az akt” és a „Vonalmuzsika” c. rajzok görögösen impresszionista ritmusát. És mert kitűnő előadó, az elröppenő szó rögzítését is kértem tőle. így adhattuk ki a Somogyi Múzeum kis könyv- sorozatában szeretett mesteréről írt vallomásait „Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére” címmel. Később pedig az esztéta írását 32 Med- gyessy-rajzzal együtt „Med- gyessy Ferenc grafikái” címmel. Egyénisége, mint művei tükréből is láthatjuk, oly tiszta és oly közvetlenül egyszerű, hogy mindig nagy baráti és művészi társaság vette körül a hétköznapjait is. Maga is kereste ezeket a meghitt beszélgető és vitatkozó órákat és barátokat. Ezt a világot örökítette meg az itt Veszprémben, a szomszédban kiadott „Arckép és kézírás” c. könyvének kiadása. Áprily Lajostól Weöres Sándorig, Bánffy Miklóstól Kodály Zoltánig hatvan rajzról megszólaló arc és kézirat köszönti az olvasót. A szenvedélyes gyűjtő és művész ajándéka ez barátainak és az irodalomnak. Végezetül engedje meg nekem a barát, hogy itt e megnyitó szavaimat szokatlanul egy hozzá intézett kérdéssel zárjam. — Miért van az, hogy önarcképeit a kedélyes és harmonikus László Gyula újabban egyre ridegen szigorúbb ábrázattal adja barátainak? Még Becehegyen, bor mellett is ilyen szigort rajzolt Bacchus könyvembe. — E szerény kíváncsisággal a kiállítást megnyitom. Segesdi krónika — negyvennyolcig „...a szegény és nyomorult népnek a szabadság újra” Lábjegyzet a száj hősökről Levelekben utazó művészet Gyurcsó Lajos alkotása: Bimbó Szinte közhely immár: Somogybán a honismeret és a helytörténet arra alkalmas produktumai rendre napvilágot látnak. A kutatói buzgalomra a gazdasági gondok ellenére is mecénási jóindulat felel: közületek, alapítványok, magánszemélyek s az intézményi költségvetések apasztás ellenére is megspórolt pénze. Gyakran együttesen! így adhatta ki az Agapé kiadó Szegeden, Bozsóky Pál Ernő, Segesdi krónika című nagy formátumú községmonográfiáját, amely a „kezdetektől” az 1848-as forradalom, majd szabadságharc kirobbanásáig követi a település múltját. A szerző maga vallja be, hogy merész és kockázatos dolog külföldön „hazai történelmi témáról” írni. Ám az olvasót már egy röpke „böngészés” is meggyőzi, hogy jó okkal és alappal vállalta a kockázatot, mert — jobb szó híján — impozáns históriát tett az asztalra. Joggal tart számot az érdeklődő-mérlegelő szakirodalom figyelmére éppúgy, mint az úgynevezett egyszerű, — főleg somogyi, segesdi — olvasó érdeklődésére. Szinte „bőségszaruvá” válik olvasatában a História Domus, s még rengeteg más forrás s a gazdagon idézett kortörténeti szakirodalom. így „hitelese- dik” az okos szellemű lokálpatriotizmus; módszeres-pedáns forráskezeléssel, lendületes, olvasmányos stílussal, felrázó-elgondolkodtató dokumentumokkal. S a tág korhorizontokra figyelve, nemcsak Segesden járunk, hanem a hazánkban is, tér- ben-időben-szellemiségben tájékozódva, tájékoztatva. Ez a jeles vállalkozás a Veszprémi Egyházmegye múltjából sorozat 15. kötete. Az első tizenhárom kötetet 1933-1949 között, dr. Pfeiffer János szerkesztette (1948-ban jelent meg dr. Hoos József tollából, A kaposvári plébánia története. (A tizennegyedik kötettől (1987-től), a szerkesztő: dr. Körmendy József. Hogy napvilágot láthatott, az köszönhető a segesdi ön- kormányzatnak, Somogy megye közgyűlésének, a Szűz Máriáról elnevezett Ferences Rendtartománynak, a segesdi Ferrokov kft-nek, a Veszprémi Érseki Könyvtárnak és egy „névtelen” párizsi könyvbarátnak. Lelkes patronálásukat nyugtázza most egy fényes napot méltató idézet. Amikor Péter Hilárion festő a segesdi templom főoltárának szent László képét restaurálta, ezt írta le egy krónikás-barát: „Isten nagyobb dicsőségére és ennek a nevezetes esztendőnek az emlékére, amikor március 15-én a szegény és nyomorult népnek a szabadság újra visszaadatott. ” A folytatás ismeretes. Jön Jellasich, és a „dél-somogyi falvakban meghúzzák a vészharangot.”— írja a szerző. Nos, az a harangszó a hallhatónál is messzebb hangzó lehetett! Miként messzebb hangzó visszhangra tart számot, a krónikáját e korszakkal záró szerző munkája is. A jó sorsra érdemes könyvek szerencsés csillagzata alatt remélve, hogy folytatása lesz s a mecénási jóindulat bizonyára nem marad el akkor sem. Tröszt Tibor Levelet kaptam a szájjal és lábbal festő művészektől. Nem egyedül, nem először és remélem nem utoljára. Tudósítanak egy egyszerű nyomtatványon: megvannak, dolgoznak, s ha kissé korán is: kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak. Mellesleg küldenek tíz képeslapot és borítékot abban reménykedve, hogy megér nekem ez az üzlet háromszáz forintot. Ritkán adatik meg, hogy az ember ne azonnal a kukába dobja az efféle ingyenküldeményeket. Olyanokat, javítom rögtön, amellyel teli a hócipőnk. Ugye, ismerős átverések? A vége persze az, hogy valami működhetetlen mütyürt ránk- kényszerítenek négyezer forintért, amelyet eldobhatunk az első hétvégén... Sietek kijelenteni, ez a levél nem efféle. Aki ismeri az „ötöket”, a szájjal és lábbal festő művészeket, az tudja, mekkora keresztet cipelnek. Ott van mindjárt Erdélyi Ilona, aki a híres-hírhedt budapesti Baba utcai „vastüdős” intézetben él. 0 még egészségesen született, ám hamarosan megtámadta szervezetét a kór. A gyermek- bénulás foglya. Hogy kitörjön, hogy életben maradjon fest. Hárman: Nagy Ildikó, Gyurcsó Lajos és Kormos Imre a Mozgássérültek Állami Intézetének lakói. Ildikó a festés mellett az éneklés szerelmese. Szenvedélyesen szép hangja gyógyír az intézet gúzsbakö- tött lakóinak. Kormos Imre száját és lábát nemcsak az ecset kezelésére használja. Gyönyörűen tud szőni. Az ember lélegzete eláll, amilyen ördöngős gyorsasággal fűzi be lábujjával a cérnát, miközben a tűt szájában tartja. A sor végén az első mégis Fekete József. Ő volt az, aki Farmosról egy nevenincs faluból a szájjal és lábbal festő magyarokat a világhír felé repítette. Levelekben élnek, képeiket képeslapként hagyják ránk. Mert nincs lábuk menni, sem kezük kezünkbe csapni. Többet, rövidebben szebbet mi sem tudunk mondani, mint amit Hegedűs Lóránt református püspök írt nekik: „Kedves testvéreim! Hálásan köszönöm levelezőlapon küldött festményeiket. Isten áldását kívánom életükre.” Prózaian még csak annyit: azért a pénzt se felejtsük el postára adni. Békés József Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: mezőgazdaság a világ összes államában különös gonddal szabályozott ágazat, csak Kormányunk engedhette meg magának, hogy érzelmi alapon - elszakadva az ésszerűség követelményeitől - törvénykezzen. Az úpépítés időszaka következik, melynek alapkövei: a rendezett tulajdon, a piacra jutás segítése a piaci zavarok elleni védelem, a helyi szakmai önigazgatás, kiszámítható és álátható hitelrendszer, valamint olyan támogatás, ami a termelőt és nem a kereskedőt célozza meg. Egész gazdaságpolitikánkat áthatja annak belátása, hogy gazdaságunk egyensúlyához nélkülözhetetlen a mezőgazdaság exportképességének megerősítése és az, hogy falvaink biztonsága érdekben minél több embernek biztosítsuk a mezőgazdasági jövedelem lehetőségét,” SZDSZ {jt H? Ezredvég a festő-grafikus szemével Ludvig Zoltán marcali tárlatán Ludvig Zoltán egyre inkább a festészet sajátos útjait kezdte járni. Az általa organikus művészetnek nevezett munkáit látva, valóban a „természet rejtélyeitől meg- igézett alkotó” képe bontakozik ki előttünk. A Tavaszi Fesztivál keretében Marcaliban nyílt tárlaton egy fantázia ihlette, ám mégis oly ismerős világ köszönt ránk vissza. A Bernáth emlékmúzeumban kiállított vásznak egyszerre elvontak és a részletekbe menőkig naturalisták, egyszerre árasztják felénk a mindenség tüzét és a kitárulkozni vágyó lélek szubjektív gyötrődését. A Mag, a Csira, a Virág, a Ge- nézis sorozat, A barlang titka, az Eső után — kifinomult rajztechnikával megoldva — eredeti látásmód képviselői. — A magyar és az osztrák művészeti alapnak egyaránt tagja vagyok — mondta a Nagykanizsán élő alkotó. — Az évek során egyre több bemutatkozási lehetőséget kaptam idehaza és külföldön egyaránt. Tavaly például az osztrák Trofaiachban szervezhettem meg azt a nemzetközi művésztelepet, amely — többek között az ottani idegenforgalmi hivatal patro- nálásával jött létre. Lendva, Tapolca, Klagenfurt, Nürnberg, München, Budapest — néhány kiragadott állomás az utóbbi évek önálló tárlatainak sorából; ide, Marcaliba második alkalomal kaptam meghívást. Az ezredvég reménykedő, hitet szomjazó emberiségének a plasztikus térlátás -lát- tatás eszközével segítséget nyújtó festő képeit április 12-ig tekintheti meg az érdeklődő közönség. (Csíky) (Fizetett politikai hirdetés)
