Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
1994. február 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 11 Ma eldől: ki a jobb a Balaton-parton Mintegy 360 sportoló gyűlik össze február 19-én, szombaton Siófokon, hogy eldöntsék ki a jobb a Balaton-parton, hat sportágban. A siófoki polgármesteri hivatal kezdeményezésére az idén is összeméri erejét hét tóparti város a „Balatoni Városok Sporttalálkozója” elnevezésű szabadidősport-rendezvény keretében. Januárban minden sportágban lezajlott az első forduló, különböző színhelyeken. Ezen a hétvégén Siófokon lesz a második kör, szombaton a város szinte valamennyi iskolájának tornaterme foglalt lesz. A résztvevő városok: Balatonalmádi, Balatonfüred, Fonyód, Balatonboglár, Balaton- lelle, Balatonföldvár és Siófok. A sportágak: női és férfi kézilabda, kispályás labdarúgás, asztalitenisz, teke, és sakk. Az esélyek? Nos, a tavaly első ízben megrendezett torna siófoki fölénye már a múlté. Asztaliteniszben Balatonalmádi volt a favorit, labdarúgásban pedig a fürediek nyerték a Lellén rendezett tornát, a földváriak és a bogiáriak előtt. Tekében is megelőzték Siófokot, méghozzá Balatonlelle csapata. A lehetőség természetesen adott a visszavágásra — a hazai pálya nyilván sokat segít majd a siófokiaknak. A Balatoni Városok Sporttalálkozójának fontosságát az alábbi vélemény is igazolja: Kalász Zoltán, balatonbog- lári sportreferens: — Mivel ilyen megméretésre még sohasem volt alkalma a nagyobb balatoni településeknek, így nagyon örülünk neki, hogy ez létrejött. Nem volt könnyű minden sportágban felállítanunk olyan csapatokat, amelyek jó eséllyel szállhatnak harcba. Gondot jelentett, hogy kizárólag amatőr sportolók nevezését várták a szervezők, s nehéz meghatározni, hogy hol is húzódik ez a határ. (Fónai) Tizenhat érem Úszás Pécs adott otthont az elmúlt napokban az Olimpiai Reménységek Versenye első fordulójának. Az ORV-n hét egyesület úszói — köztük a két somogyi, a Kaposvári Sportiskola és a Siófoki Ezüstpart SE reményteljes versenyzői — vettek részt. A kaposváriaknak tizenkét érem (két arany, hét ezüst és három bronz), míg a siófokiaknak négy medál (egy ezüst mellett három bronz) jutott. A somogyi résztvevők közül Varga Eszter bizonyult a legeredményesebb versenyzőnek, aki négy éremmel térhetett haza. Peti Ákos három, Horváth Dániel, Tóth Mátyás és a siófoki Hegedűs Mariann pedig két két érmet szerzett. Különösen a Kaposvári Sportiskola úszóinak szereplése figyelemre méltó, hiszen a kaposvári uszoda a vízforgató építése miatt december 6-a óta zárva van. így jobb híján tornatermi (szárazföldi) edzésekkel, illetve Mosdóson heti két víziedzéssel készülnek a különböző versenyekre. A KASI és a Siófoki Ezüstpart SE versenyzőinek dobogós eredményei. 1984/85/86-ban születettek. Leányok. 100 m hát: ... 2. Varga Eszter (KASI) 1,36:30. 100 m pillangó: ... 2. Varga Eszter (KASI) 1,45:50, 3. Horváth Petra (Siófoki Ezüstpart SE) 1,48:20. 400 m gyors: 1. Varga Eszter (KASI) 6,58:00. 4x100 m gyorsváltó: ... 3. Kaposvári Sportiskola csapata (Bakondi, Vargha, Salacz, Varga E.) 6,35:60. Fiúk. 100 m hát: ... 3. Horváth Dániel (KASI) 1,34:80. 100 m pillangó: ... 2. Hon/áth Dániel (KASI) 1,36:50. 1982/83-ban születettek. Leányok. 100 m pillangó:... 2. Hegedűs Mariann (Siófoki Ezüstpart SE) 1,22:40. 4x100 m gyorsváltó: ... 3. Siófoki Ezüstpart SE csapata (Horváth Katalin, Kriston Orsolya, Hegedűs Mariann, Bernáth Nikolett) 5,18:60. Fiúk. 50 m mell: 1. Tóth Mátyás (KASI) 44:25., 100 m pillangó: ... 2. Peti Ákos (KASI) 1,22:40. 200 m vegyes: ... 2. Peti Ákos (KASI) 2,56:00, 3. Kozáry András (KASI) 2,59:40. 4x100 m gyorsváltó: ... 2. Kaposvári Sportiskola csapata (Kelemen, Tóth, Peti, Jakó) 5,05:70. 1980/81-ben születettek. Leányok. 50 m mell: ... 3. Martzy Mariann (Siófoki Ezüstpart SE) 40:50. Fiúk. 50 m mell: ... 2. Kárpáti Kálmán (KASI) 37:63. „A HAJHULLÁST CSAK A PADLÓ ÁLLÍTHATJA MEG” (amerikai humorista) De azért próbálja ki még a CA-KOVAFÖLDET is! és a bőr \ : Lhaj° Sja«ííásÓra’ rn^notana J -sftésr^_ Kaph a patikákban, gyógynövényboltokban! F orgalmazza: Fahrvitex Kft. Telefon/fax: 269-0197. Bravó, Emese! Bazsanova a bajnok — Niemann „végzetes” bukása üjabb hosszúkorcsolyás „horror” a jégen! Csütörtökön a szinte holtbiztos favorit, a német Gunda Niemann 38,8 mp elteltével megbotlott egy pályajelzőben, bal korcsolyája elakadt. Hatalmasat bukott, magával sodorta az élete hatodik olimpiáján fellépő japán Hashimotót. Mindketten a jég szélén, a paravánokon landoltak. Hogy mekkora „harcos” Niemann? Folytatta! Szemtanúk szerint erőteljes sokkhatás alatt is továbbhaladt, és végül célba ért. Majdnem egy perccel ért el rosszabb időt, mint saját érvényes világcsúcsa. A favorit bukása miatt a német csapatvezetés óvott. Szerintük ugyanis úgy helyezték el a jelzést a jégen, hogy az a sportolókat zavarta. Magyar öröm, magyar érdekeltség: Hunyady Emese, aki néhány napja vb-arany- érmet gyűjtött be ezüstéremmel vétette észre magát, igazolta: töretlenül fejlődött! Kár, hogy nem magyar színekben harcolta ki ezt a figyelemreméltó eredményét..! És a történetnek még nem volt vége. Seiko Hashimotót a zsűri újra jégre engedte. Niemannt nem, őt végül kizárták a versenyből. Hashimoto egyedül futva a hatodik időt érte el, ami nem akármiP99 Lillehammer'94 Alpesi sínagyhatalmak — eddig érem nélkül Szinte hihetetlen, de igaz! Ausztria és Svájc, a két sínagyhatalom még nem tudott érmet szerezni a téli olimpián. Pedig mindkét ország az ezekben a számokban elért sikereinek köszönheti jó hírnevét a téli sportok világában. Három szám után (férfi lesiklás és szuper-G, női szuper-G) nem tudtak egy árva érmet szerezni. A svájciak legjobbja a veterán Daniel Mehrer volt a lesiklásban, de ő is csak a 14. lett. Franz Heinzer, a csapat sztárja pedig elvesztette egyik sílécét, ami még soha sem tör-, tént meg vele. A svájciak bal- szerencséjére jellemző, hogy a szuper-óriásműlesiklásban csak a 10. helyre futotta Marco Hanginak. Az osztrákok sem büszkélkedhetnek sokkal jobb eredményekkel. A lesiklás címvédője, Patrick Ortlieb néhány századmásodperccel, de lemaradt a bronzéremről. Még nagyobb csalódást jelentett a szuper-óriásműlesiklásban indulók teljesítménye: Günther Mader csak kilencedik tudott lenni, Armin Assinger pedig a tizenegyedik... — Teljes kudarcba fullad olimpiai szereplésünk - kesergett a svájciak egyik edzője. Immár a svájciak legnagyobb reménysége a 29 éves Vreni Schneider, aki a női műlesiklás egyik favoritja. Az osztrákok csillaga, Anita Wächter inkább az alpesi összetettre és az óriásműlesiklásra koncentrál. Mindkét országnak van mit pótolnia. Két évvel ezelőtt Al- bertville-ben Ausztria három arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett az alpesi számokban. Svájc már ekkor is gyengén szerepelt, hiszen csak egy bronzéremre futotta erejéből. lyen teljesítmény a távol-keleti hosszúkorcsolyás részéről. A női gyorskorcsolyázás 3000 méteres távjának olimpiai bajnoka: Szvetlána Bazsanova (Oroszország) 4:17,43 perc — világcsúcs, 2. Hunyady Emese (Ausztria) 4:18,14, 3. Claudia Pechstein (Németország) 4:18,34. Lillehammeri hópelyhek „Félő, hogy Finnország gazdasági bojkottot vezet be ellenünk” — jósolta tréfásan a norvég sífutó-válogatott edzője a férfi 10 km-es szám után. A finn Mika Myllylá-nek eltörött az egyik síléce, és habár egy norvég szakember éppen ott állt három léccel a kezében, nem segítette ki a finn vetélytársat. Utólag azzal érvelt, hogy főbe is lőtte volna magát, ha elosztogatja a tartalék sportszereket, és utána meglátja például Dáh- lie-t törött léccel. A skandinávok az eset után már megoldást is találtak: ezentúl közös norvégfinn síszervízt tartanak fenn. $ $ # Szenvedélyes gyűjtők százezer norvég koronát ajánlottak fel az önkénteseknek az olimpiai formaruhájukért. Az eredetileg 12 ezer koronás egyenfelszere- lés az olimpia végeztéig a szervezőbizottság tulajdonát képezi, tehát az önkénteseknek addig nincs joguk eladni azt. Kosárlabda diákolimpia A Berzsenyi nyerte a kaposvári döntőt Az utóbbi évek legszínvonalasabb küzdelmét vívta a kosárlabda diákolimpia kaposvári döntőjébe jutott két együttes. A győzelmet Riskó és Bakos nagyszerű játékával a Berzsenyi csapata szerezte meg, s jutott a megyei döntőbe. A második helyen a (Toldi, a harmadikon a Zrínyi iskola végzett. A döntőben: Berzsenyi Ált. Iskola-Toldi Ált. Iskola 71-56 (32-29) Berzsenyi: Tóth (-), Riskó (25/3), Trauber (6), Csordás (7), Domonkos (-). Csere: Horváth (2), Herpesz (4), Beck (6), Bakos (21), Ütő (-). Edző: Sziget András. Toldi: Hosszú (13/3), Dávid (3), Orsós (4), Győrffy (2), Fazekas (4). Csere: Dómján (6), sántha (2), Gyönyörű (10/3), László (2), Sántha Zs. (-). Edző: Csapó Gábor. A 3. helyért: Zrínyi Ált. Iskola-Kisfaludy Ált. Iskola 64-58 (30-23) Legjobb dobók: Kilián (19), Tokaji (16), Tóth (15), illetve Gelencsér (15), Gyivicsán, Varsányi (12-12). A végeredmény: 1. Berzsenyi D. Alt. Iskola, 2. Toldi Általános Iskola, 3. Zrínyi jlona Ált. Iskola, 4. Kisfaludy Általános Iskola. Megyei kézilabda teremtorna Papírforma eredmények A nőknél hat, a férfiaknál pedig két találkozóval folytatódott Fonyódon a városi sportcsarnokban a megyei kézilabda teremtorna második játéknapja. A női mezőnybe bekapcsolódott a Marcali VSZSE csapata is, amely magabiztos játékkal fölényesen verte a fáradt Kaposfőt. A Csurgó-Konzol és a Fo- nyódi Petőfi SE — a várakozásnak megfelelően — helyenként jó játékkal, biztosan „hozta” a mérkőzéseit. A Siófoki VSE-Kaposfő találkozó végig izgalmas küzdelmet hozott, akárcsak a Barcs SC-Kutasi Nosztalgia SE összecsapás. A férfiaknál a két NB ll-es csapat rangadóján az első játékrészben még magabiztosan, négy góllal vezetett a Segesd. A második félidőben feljavult a Csurgó, sikerült egyenlítenie, és három másodperccel a mérkőzés vége előtt büntetőből megszerezte a győztes gólt is. A másik összecsapáson a Kéthely kiütéses győzelmet aratott a Kaposvári Gazdász ellen. Női mérkőzések: Marcali VSZSE-Kaposfő 38-10 (18-5) Legjobb dobók: Kovács J. (11), Urbánné (8), illetve Németh E. (6). Csurgó-Konzol-Siófoki VSE 21-14 (12-7) Legjobb dobók: Bőzsöny (8), Basics (6), illetve Tolinger (8). Kutasi Nosztalgia SE- Barcs SC 19-16 (8-5) Legjobb dobók: Bíróné (11 ), illetve Horváthné (6). Csurgó-Konzol- Balatonboglári SC 27-18 (12-7) Legjobb dobók: Bőzsöny (11), Basics (9), illetve Nagy K. (8). Siófoki VSE-Kaposfő 20-16(11-9) Legjobb dobok: Tolinger (8), Báli (5), illetve Németh E. (8). Fonyódi Petőfi SE- Kutasi Nosztalgia SE 36-21 (16-12) Legjobb dobók: Mohácsi (10) , Fridii (10), Szabó V. (7), illetve Bíróné (13). Férfi mérkőzések: Kéthely SE- Kaposvári Gazdász 27-12 (13i-4) Legjobb dobók: Nagy G. (6), Bánfalvi (6), illetve Budai (4), Mácsai (4). Csurgói KK-Segesd SE 23-22 (12-16) Legjobb dobók: Kovacsics (11) , illetve Török A. (9), Orbán L. (9). Kaposvári rangadó a teke NB I-ben Ma 10 órakor kezdődik az érdeklődéssel várt Építők SC- Közút-Strabag SE NB l-es tekerangadó. A házigazda Építőknek mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy megvalósítsa nagy tervét, a Szuper Ligába való feljutást, ugyanakkor a jelenleg listavezető Közútnak is nagy szüksége van a bajnoki pontokra ahhoz, hogy továbbra is megőrizze előkelő helyét az élmezőnyben. Az ősszel nagy csatában a Közút-Strabag SÉ nyerte a kaposvári házirangadót. A nagy kérdés tehát: sike- rül-e visszavágnia az Építőknek az első körben elszenvedett vereségéért, avagy ismét a Közút hívei örülhetnek majd? Kakas-diadal Siófokon Az elődöntőkkel és a helyosztókkal véget ért Siófokon a Foki-hegyi iskola tornacsarnokában első alkalommal rendezett Balaton Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna. A megyei II. osztályú, körzeti és amatőr együtteseket felvonultató tornán papírforma eredmény született, azaz győzött a kispályás favoritnak számító siófoki Lila Kakas csapata. Második lett a Balatoni Vasas, harmadik a Balatonszárszó, negyedik pedig a Nagyberény. Az I. Balaton Kupa gólkirálya Takács Zsolt (Lila Kakas) lett, míg a legjobb kapusnak László Tibort (Balatoni Vasas), a legjobb védőjátékosnak pedig Fiath Jánost (B.szárszó) választották meg. Marcaliban maradt a Csarnok Kupa Csütörtökön a marcali városi sportcsarnok adott otthont az első ízben rendezett Csarnok Kupa leány kézilabdatornának, amelyet 7-8. osztályosok számára írtak ki. A somogyiakon kívül Zala és Tolna megye is elküldte egy-egy képviselőjét. Érdekesség, hogy a lejátszott 18 mérkőzésen összesen 321 gól született. A végső győzelmet a marcali Mikszáth iskola csapata szerezte meg. A további sorrend: 2. Tamási, 3. Kéthely, 4. Lenti, 5. Csurgó, Eötvös iskola, 6. Kutas, 7. Marcali, Noszlopy iskola, 8. Mesz- tegnyő, 9. Taszár. A somogyiak közül különdíjat kapott a legjobb kapusnak megválasztott Vékony Evelin és a legeredményesebb mezőnyjátékos, Csöndé Zsuzsa (mindketten Marcali, Mikszáth iskola). Kovács és Torma VB-re készül A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége — az utánpótlás vezetőedző javaslatára — tavalyi egész éves teljesítménye alapján meghívta a válogatottba a Kaposvári Építők SC két kitűnő atlétáját, Kovács Rékát és Torma Angelikát. Kovács Réka gerelyhajításban képviseli majd a magyar színeket az idei ifjúsági világ- bajnokságon, Torma Angelika pedig a mezei futóvilágbajnokságra készül. A téli felkészülési időszak első része mindkét kaposvári versenyző számára jól sikerült. Az elmúlt heti fedettpályás versenyeken, valamint a központi felméréseken nyújtott teljesítményük igazolta a szakvezetők döntését. Kovács Réka például a dobó szakágban végzett felmérés alapján a legjobbnak bizonyult az országban, s nagy esélye van arra, hogy az Európa Kupában az Ináncsi testvérekkel együtt induljon hétpróbában. Kovács Réka jelenleg a fővárosban gyakorol, míg Torma Angelika a romániai Félixfürdőn a világhírű román középtávfutó válogatottal készül együtt.