Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

t Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik Ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédim, FODOR JENŐ pék életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése ma, február 21 -én, 12.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS JÁNOSNÉ Pencz Mária, Kaposvár, 48- as ifjúsági út 36. sz. alatti lakos, életének 85. évében, csendesen elhunyt. Te­metése február 23-án 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló cslád (ír-m % Ügynökségi vezető munkakör betöltéséhez reklámszakmában jártas egyetemi, felsőfokú, illetve szakirányú végzettséggel rendelkező munkatársat keresünk a MAHIR RT. Kaposvári Irodájába. Jelentkezés levélben, fényképes önéletrajzzal, a MAHIR RT. Ügynökségi Általános vezérigazgató- helyettes címén, 1053 Budapest, Ferenciek tere 2. (34251) / f % Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, is­merősöknek, a DÉLVIÉP és a Madár utcai óvoda dolgozóinak, akik szeretett halottunk « HARANGOZÓ LAJOS temetésén részt vettek és koszorúikkal, virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk JOVÁNCZAIISTVÁNNÉ temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztoztak.. A gyászoló család f f ' ^ Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik MÁTÉS SÁNDOR temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család ▼ Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len Édesapánk HORVÁTH JÁNOS volt ráksi kántor temetésén részt vettek, virá­gaikkal, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja r>\/ k n-7i 1 if» 1 Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk LISZTES MIHÁLYNÉ Kaposvár, Erkel Ferenc u. 7. szám alatti lakos, életének 86. évében,hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 23- án, 12.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család Minden nyugati típusú autóhoz motor és karosszéria alkatrészek, felszerelési cikkek nagy választékban raktárból és megrendelésre rövid határidővel. Kaposvár, Ady E. u. 13. Tel ./fax: 82/310-448 (34223) Női, férfi, gyermek jó állapotú használt ruhák széles választékban kapható, a BÁV Rt. kaposvári boltjában. Kaposvár, Ady Endre u. 4-6. (34232) Megrendültén tudatom, hogy az én drága öcsém SZITA MIHÁLY volt nemesvid-kisvidi, majd budapesti lakos autóbaleset következtében örökre eltávozott. Felejthetetlen testvéremet, február 23-án, szerdán, 13.30 órakor helyezzük örök nyu­galomra, a pesterzsébeti te­metőben. Vigasztalhatatlan nővére t Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, ÓH JÓZSEF volt kaposvári lakos, életének 75 évében Budapesten csendesen elhunyt. Temetése február 23- án, 12 órakor lesz Újpesten, a Megyeri úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: gyermekei veje és unokái Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy HÁTTÁ JÁNOS Kaposvár, Kálvária út 49. szám alatti lakos, hosszú szenvedés után, február 18-án, életének 56. évében elhunyt. Temetése február 23-án (szerdán) 14.30 órakorlesz, a kaposvári Keleti temetőben, gyászmise február 23-án, 18 órakor a Szent Kereszt temp­lomban lesz. Minden külön érte­sítés helyett. A gyászoló család ( Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. BÁRTFAI JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat virágaikkal, rész­vétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAVLÉNYI KÁLMÁNNÉ 81 éves korában elhunyt. Temetése február23-án, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, fiam, édesapánk, apósunk, testvérem, SOMOGYVÁRI JÁNOS temetésén részt vettek, fájdal­munkban osztoztak. Gyászolja: felesége, édesanyja, fia, menyei és testvére Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, isme­rősöknek, barátoknak, kollégáknak, minden résztvevőnek, akik felejthetetlen halottunk APÁTI LÁSZLÓ volt bodrogi lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, gyász­távirataikkal mély gyászunkban fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család I------------------------------------------------------------1 I VENDÉGLÁTÓ I EGYSÉGEK BÉRELHETŐK, | IRODAHELYISÉGEK | KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL KIADÓK Érdeklődni: Somogyi Korona Rt., Kaposvár, Ady E. u. 2. Telefon: 82/319-570, 316-022 (34396) J ír A MAGYAR AUTÓKLUB Somogy Megyei Területi Szervezetének központi irodája Kaposvár Zárda u. 14. sz. alól február 21-én, ma kiköltözik a Dombóvári u. 6. sz. alatti műszaki állomásra Klubtagjaink az IBUSZ Utazási Iroda RT-nél Kaposvár, Teleki u. 1-3. sz. alatt is befizethetik tagdíjukat, válthatnak hitellevelet, ugyanott tagbeléptetést is végeznek. ^ (3421V TERMÉKEK GYÁRI ÁR ALATT! ISOLITH szigetelőanyag 5% kedvezmény YTONG tégla 5% kedvezmény BAUMIT vakolatok 5% kedvezmény Beremendi cement 4% kedvezmény BRAMAC cserép ingyenes házhozszállítás BRAMAC fólia 20% kedvezmény Komplett tetőszerkezetek méretre vágva. Olcsó sóder és homok házhoz szállítással. Mindenfajta építőanyag kedvező áron. Jöjjön,győződjön meg rólal Érdemes! KILITI Építőanyag kereskedés, Siófok- Kiliti. Jegenye sor 6. Telefon : 06/84/322-109 (34212) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Gamás Községi Önkormányzat Képviselő Testületé pályázatot hirdet HÁZIORVOSI állás betöltésére A kinevezés határozatlan időre szól. A munkakör azonnal betölthető. A munkakör betöltésének feltételei: a háziorvos működésére vonatkozó rendeletben foglaltak. Magyar diplomával rendelkezők jelentkezését várjuk. A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. Jelenlegi és előző munkahelyeket. 2. A szakképesítésről készült igazolást, vagy fénymásolatát. 3. Erkölcsi bizonyítványt. Javadalmazás: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szabályai alapján. Szolgálati lakást biztosítunk. A pályázat beérkezésének határideje: a pályázati felhívás megjelenésétől számított 15 nap. A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal 8685 Gamás, Fő u. 83. A pályázathoz kapcsolódó információkat a pályázók a 06/85/327-023 telefonszámon kérhetnek. (34179) MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: ROBIN HOOD - A FÜSZEKLIK FEJEDELME (mb., am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól - hatá­rig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00-9.00: Napkelte. 9.00-12.00: Napközi. 14.55: Telesport. 16.35: Híradó. 17.30: Külügyi ügyek. 17.55: Jelképtár. 18.00: Múlt-kor. 18.26: Zenelánc. 18.35: Szerencseke­rék. 19.07: Fülem erre, fülem arra. 19.18: „Engedjétek hozzám!" 19.30: Híradó. 20.10: Sztáro(c)k 20.40: Sándor György műsora. 21.25: Leltár. 22.10: Elrabolt műkincsek I. 22.45: Gorilla. 0.10: BBC- híradó. Budapest 2 14.05: A Hét. 15.00: parlamenti Nap­ló. 17.05: Pif és Herkules. 17.25: Könyv­világ. 17.50: Zöldpont. 18.00: körzeti hír­adók. 18.13: Magyarország ma. 18.36: Bevezetés a művészetekbe. 19.00: Vo- lán-UTE jégkorongmérkőzés. 21.00: Hír­adó. 21.30: Kapcsolatok. 22.07: Teles­port. 0.10: Üzlet. Duna Tv 16.00: Hírmondó. 16.25: Rinaldo Ri- naldini. 16.50: Váltó. 17.40: Musti. 18.00: Híradó. 18.10: A barátnő. 20.00: Távol­keleti ünnepségek, 1986.21.00: Híradó. 21.20: Dresch kvartett. 22.05: Brou-ha- ha fesztivál. 22.50: Károlyi Amy: A világ. Sió Tv 20.00: Helyi információ - Filmelőzetes - Farsang a nőklubban és az iskolában - Egy maradandó élmény: Szegedy Róza Emlékháza Badacsonyban - Játék (tele­fonszám: 84/312-701,310-887). 20.45: A sátán anyja - olasz horrorfilm. HBO 17.30: Az utolsó csillagharcos. 19.15: Mozimánia: Audrey. 20.30: Gyerekgyil­kosságok. 21.50: A bérgyilkos. 23.30: A szerető. Osztrák Tv1 13.35: Folytassa a sikoltozást! 16.15: Négyen nyernek. 16.35: Pierre és Isa. 17.00: Minihírek. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Az erdészeti felügyelő. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturá­lis magazin. 20.15: Immenhof. 21.25: Tévéfilm. 22.45: Glitz. 0.20:Hírek. 0.25: Mellékutcák. Osztrák Tv2 6.00. Olimpiai reggel. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Bil Cosby-show. 18.30: Szívshow. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Olimpiai tudósítás. 21.50: Híradó. 22.00: Olimpiai tudósítás. 23.55: Hunter. 0.45: Ezer mestermű. MŰHOLDPROGRAMOK: PRO 7 5.45: Mr. Belvedere. 6.10: Varázsla­tos Jeannie. 6.30: Flintstone család. 6.55: Simpsonék. 7.201: Tapsi Hapsi. 7.25: Batman. 7.50: Tapsi Hapsi. 7.55: Parker Lewis. 8.25: Csókolj meg, kicsim! 8.55: A szerelem magánügy. 9.55: Hardcastle és McCormick. 10.50: Roseanne. 12.20: Bil Cosby-show. 12.50: A múmia átka. 14.25: Hardcastle és McCormick. 15.25: Mr. Belvedere. 15.55: Varázslatos Jean­nie. 16.25: Flintstone család. 16.55: Simp­sonék. 17.20: Tapsi hapsi. 17.25: Bat­man. 17.50: Tapsi Hapsi. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Szárnyak. 18.55: Rosean­ne. 19.25: Bil Cosby-show. 20.00: Hír­adó. 20.15: A szél és az oroszlán. 22.30: A mágikus kard. 0.20: Hírek. 0.30: Rene­gát. 1.25: Mike Hammer. 2.20: Hírek. 2.30: A malajziai kalózok. 4.15: Hírek. 4.25: Különleges ügyosztály. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.05: Alf. 9.30: Szerelemhajó. 10.25: Bonan­za. 11.20: Fiatal és nyugtalan. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Szerelemhajó. 14.00: Szomszédok. 14.30: Alf. 15.05: bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00:5x5. 18.00: Mindent vagy semmit, 19.00: Hí- rek/Sport. 19.30:Szerencsekerék. 20.15: A hegyi orvos. 21.20: Kérlek, jelentkezz! 22.10: Hunter. 23.00: Újdonságok és történetek. 13.50: 4-es csatorna. 0.20: Politika és szatíra. 0.50: Űrszekerek. 1.40:9. Űrállomás. 2.30: A vágy villamo­sa. 4.30:24 óra. 4.55: Kérlek, jelentkezz! RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló Európa - jó reggelt, Németország! 9.10: Farkasok klánja. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Paradicsom-part. 11.00: Forró nyere­mény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Hétköz­napjaink. 15.00: Ilona Christen. 16.00. Hans Meiser. 17.00: Ki itt afőnök? 17.30: Családi kötelék. 18.00: Paradicsom-part. 18.30: Telefontéma. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Flodder. 20.45: Bor­zasztó kedves család. 21.15: A rendőrőrs. 22.15: X nap. 23.00:10 perc­cel 11 előtt. 23.30: Bűnügyi magazin. 24.00: Éjféli hírek. 0.30: Éjszakai 1.00: Borzasztó kedves család. 1.30: Ki itt a főnök? 2.05:227.2.35: Családi kötelék. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.10: Törvény- könyv. 8.40: Napközben. 11.05: Szon­da. 11.35: Temesi Ferenc: Híd. 12.00. Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: Az evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Nyitnikék postája. 15.35: Üzenő. 15.45: Madrigálok. 15.55: Cé­gér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Találkozás a stúdióban. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvi­lág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Deák László. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Hatá­rok nélkül. 21.04: Rádiószínház. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Ötven éve tör­tént. 23.05: Egy énekes - több szerep. Petőfi rádió 4.33: Hajnali kalendárium. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Pop­zene hazai előadókkal. 8.50: Apró-cseprő- gyerekekről. 9.,03: Zöld telefon: 138- 8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.03: Családi persely. 11.15: Sár­ga tengeralattjáró. 12.00: Nótakalendá­rium. 13.00: Hfrpercek. 13.10: Hogy tet­szik lenni? 14.00: Kettőtől ötig. 16.45: Az olimpiai öt karika jegyében. 17.05: Zic­cer. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Kapasz­kodó. 19.05: Gordiusz plusz. 19.10: Ga­rázs. 19.30: Toronto 200! 21.00: Hírper­cek. 21.10: A jazz világa. 23.03: Sporthí-. radó. 23.10: Máról holnapra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Álom és vágy. 10.55: Zenei ábécé. 11.35: A hét zeneműve,. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.38: Magyar zeneszerzők fúvószenekari műveiből. 14.05: Pedagogical Pop. 14.20: A rajon­gók. 15.10: Zenekari muzsika. 16.05: Kóruspódium. 16.30: eszperantó híradó. 17.00: Zenei tükör. 17.50: A hét költője: Kárpáti Kamii. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.05: A véges végtelen. 19.35: A Berlini Német Szimfonikus Zenekar hangversenye. 20.26: Napló. 21.13: Ma­gyar művészek operafelvételeiből. 22.05: Új Zenei Újság. 22.50: Rádiószínház. 0.05: Évszázadok muzsikája Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nem­zetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hír­magazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 6.00: Jó reggelt Magyarország! 9.00: Nyitott száj. 10.00: Mesterségem címere a hanglemez. 11.00: Juve Police. 12.00: Rap Perjés kereplője. 13.00: Mad Blook- Diesel zenei összeállítás. 14.00: Színes hírek-zene-játék. 15.00: Tanulótanács. 16.00: Sportágak bemutatója. 17.00: Ma­gyar DMC slágerlista. 18.00: Napi aktu­alitások. 19.00: Lapszemlék - Esti mese- Zene. 20.00: Komolyzenei kalauz. 21.00: Juventus Kávéház. 22.00: Hétfő esti lemezbörze. 23.00: Zenei összeállí­tás. Tájékoztatjuk, hogy a SOMOGYI HÍRLAP Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. sz. alatti hirdetésfelvevő irodája hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16.30-ig, pénteken 7.30-tól 15.30-ig tart nyitva. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom