Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

1994. február 21., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — TÉLI OLIMPIA 11 Svájci győzelem kettesbobban Huszonnyolcadik a magyar páros Egyed országos csúcsot javított Az újságírók által nagy­számban látogatott bobpá­lyával a norvégok csak mos­tanában ismerkednek. A hunderfosseni pálya mentén, amely 1365 méter hosszú, 16 kanyarral tarkított és 107 mé­ter az esése, 10 ezer néző számára van hely. Egy biz­tos, a bobozás népszerű sportága az olimpiai prog­ramnak annak ellenére, hogy a világon mindössze 11 pálya működik. A magyar fiúktól elpártolni látszott Fortuna. A kettesbo­bok versenyében a két futam után a 30. helyen állt Nicolas Franki, Gyulai Miklós kettős ugyanis vasárnap a sorsolás szeszélye folytán utolsóként, 43.-ként rajtolhatott. — Pszichésen nagyon nem előnyös akkor lejönni a pá­lyán, amikor már mindenki túl van rajta. Ráadásul a jég mi­nőségének sem tesz jót, hogy annyian lekoptatták már, a déli nap pedig felmelegíti kissé — magyarázta a fékező Gyulai Miklós. Ez a körülmény sem za­varta a magyarokat abban, hogy jól fussanak. A startidő 5,33 mp volt, majd a célba 54,16 mp-cel ért a magyar kettesbob. Ez az idő ugyan két századdal rosszabb volt, mint a szombati első futam­ban elért, viszont a mezőny­höz mérten ez minősíthető a legjobb teljesítménynek. Merthogy a harmadik futam­ban elért 27. idővel a magya­rok kellemes meglepetésre az összesítésben megelőzték az oroszok második legénysé­A szlovákoknak Kanada sem jelentett akadályt Azoknak lett igazuk, akik azt jósolták, hogy az olimpiai jégkorong tornán a szlovákok negyedik csoportmérkőzésük után is megőrzik veretlensé­güket. Ellenfelük, az addigi él­lovas kanadai válogatott pe­dig jól kezdett, már a 2. perc elején vezetést szerzett. On- nentól azonban bevehetet­lennek bizonyult a szlovák kapu, miközben a mezőny­ben Stastnyék parádéztak. Állták a kanadai rohamokat, sőt, két ízben be is találtak ri­válisuk hálójába. A végén a kanadaiaknak kockáztatniuk kellett, a végén a kapusukat is lehívták, ám egyenlítés he­lyett az ő árván maradt kapu­jukba találtak be a szlovákok, s 3-1-re nyertek. Katja Seizinger győzel­mével fejeződött be a női lesiklás. A 21 éves egye­temista, aki Albertville-ben ebben a számban még csak a negyedik helyen végzett, 30 ezer néző előtt a leggyorsabban teljesí­tette a 2641 méter hosszú pályát. — Ez valóban egy remek futás volt. Menet közben éreztem, hogy nagyszerű időt fogok futni — mondta Seizin­ger, győzelme után. A német versenyzőnő sikerének érté­két növeli, hogy a szuper­gét, így a 29. helyről várhatták az utolsó futamot. A kor­mányos Franki szerint a siker záloga az volt, hogy a legelső kanyart, amely rögtön a jármű betolása után következik, si­került optimálisan bevenniük. A magyar páros a negyedik futamban okosan verse­nyezve megőrizte előkelő po­zícióját. Ugyan a négy futam­ból a leglassabbak az utolsó­ban voltak, sikerült tartaniuk a legnagyobb vetélytársakat. Sőt, miután a jamaikai bob a harmadik futam után a súlyel­lenőrzésen 3.6 kg-mal túlesett a megengedett határon, kizár­A szombati nap második norvég aranyérmét ünne­pelhette a hazai közönség Björn Dahlie jóvoltából. A sífutó világklasszis esé­lyeshez méltóan verse­nyezve utasította maga mögé a legnagyobb ellen­feleket a 15 km-es, szabad stílusú üldözéses sífutás­ban. Habár a dolgát könnyítette, hogy honfitársa — egyben legnagyobb riválisa — Vegard Ulvang sérülésre hivatkozva nem vállalta a versenyzést. Az „örök második”, a kazah Vla­gyimir Szmirnov képtelen volt ledolgozni 18 másodperces hátrányát, amelyet csütörtö­kön a 10 km-es klasszikus stí­lusú sífutásban szerzett, így szombaton is ezüstérmet ve­hetett át. G-ben kiesett, holott Albert- ville-ben bronzérmes volt eb­ben a számban. Második helyen az edzé­seken remeklő amerikai Pi- cabo Street végzett, harma­dik pedig meglepetésre a 18 éves olasz Isolde Kostner lett. A 48 indulóból a 39. he­lyen végzett Keszthelyi Szvet­lána. Női lesiklás, olimpiai baj­nok: Katja Seizinger (Német­ország) 1:35,93 p., 2. Picabo Street (Egyesült Államok) 1:36,59, 3. Isolde Kostner (Olaszország) 1:36,85 ... 39. Keszthelyi Szvetlána 1:43,33. Rajtol a magyar bob ták a „csoki-legényeket”, így a magyarok még egy hellyel elő­rébb léptek. Kettesbob, olimpiai bajnok: Gustav Weder, Donat Acklin (Svájc, I.) 3:30,81 p., (52,33, 52,91, 52,72, 52,85), 2. Reto Götschi, Guido Acklin (Svájc, II.) 3:30,86, (52,38, 52,76, 52.79, 52,93), 3. Günther Hu­ber, Stefano Ticci (Olaszor­szág, I.) 3:31,01 (52,61, 52.80, 52,69, 52,91)... 28. Ni­colas Franki, Gyulai Miklós (Magyarország) 3:37,06 (54,14, 54,27, 54,16, 54,49). Férfi 15 km-es üldözéses sífutás, olimpiai bajnok: Björn Dahlie (Norvégia) 1:00:08,8 óra (10 km-en: 24:20,0 perc, 15 km-en: 35:48,8), 2. Vla­gyimir Szmirnov (Kazahsz­tán) 1:00:38 (24:38,0, 36:00,0), 3. Silvio Fauner (Olaszország) 1:01:48,6 (25:08,0, 36:40,6). Dáhlie-t természetesen óriási üdvrivalgás fogadta a célnál. — Hihetetlen érzés ilyen lelkes hazai közönség előtt futni. Buzdításukkal szinte szárnyakat adtak nekem az emberek. Ez sokat segített, hogy gyorsabban menjek. Szükségem is volt rá, hiszen tudtam, hogy Szmirnov ott lo­hol a nyakamban — mondta Björn Dahlie, aki immár ötöd­ször szerzett olimpiai elsősé­get. Ugyan ki gondolta a norvé­gjai játékok kezdete előtt, hogy csak a „másodosztályú” cso­portban, s nem a legjobb hat versenyző alkotta csapat tag­jaként mutathatja be szabad- programját a férfi műkorcso­lyázók szombati esti fináléjá­ban három olyan világnagyság is, mint amilyen 1988 olimpiai bajnoka, az amerikai Brian Bo- itano, az 1992-ben ötkarikás győztes ukrán Viktor Petrenko, vagy a négyszeres világbajnok kanadai Kurt Browning? De hát mindhárman rontottak, méghozzá súlyosan a techni­kai programban. A hamari Viking csarnok­ban végre magyar gyors- korcsolyázóért is lehetett szurkolni. A női 500 méteren a 34 induló között a 15. pár­ban Egyed Krisztina is ott volt, aki a sportágban egye­düliként vívta ki az olimpiai indulás jogát. A 17 és fél éves középisko­lástól — aki egyébként fiatal kora ellenére már második olimpiáján szerepel — az volt az elvárás, hogy időered­ményben önmagához képest javuljon. Elsősorban az ötkari­kás szint megfutásakor, tavaly decemberben, itt Hamarban elért 42,42 mp-es egyéni csúcsát kellett tovább farag­nia, de nem titkoltan az a cél is a szeme előtt lebegett, hogy megdöntse Hunyady Emese immáron tízéves, 42,38 mp-es országos csúcsát. Hogy ez he­lyezésben mit jelenthetett, az már más kérdés volt, hiszen az indulók között mindössze egy dél-koreai sprinternő ne­vezett Egyednél gyengébb Tíz évvel szarajevói győ­zelme után ismét aranyérmet szerzett a síugrásban Jens Weissflog. A 29 éves német versenyző nagyszerű második ugrásának köszönhetően megelőzte az első sorozat után még vezető Espen Bredesent. A norvég versenyzőnek így meg kellett elégednie az ezüstéremmel, míg harmadik az oszt­A kűrben aztán igazolták klasszisukat, jobbnál jobb pro­dukciókkal rukkoltak elő, külö­nösen Petrenko, aki hét triplát ugrott meg tökéletesen. A pon­tozókra tett hatást jól mutatja, hogy a vezető hatos csoport futása előtt ők hárman álltak az élen: Petrenko, Browning, Boitano sorrendben. Az igazán nagy bravúr, a medálszerzés azonban nem sikerült a „veteránoknak”, a dobogó közelébe jutottak, de fellépni rá egyikőjük sem tu­dott. Három fiatal ugyanis, a 20 esztendős orosz Alekszej Urmanov, a nem sokkal idő­egyéni csúccsal. Egyed elérte célját, 42,29 mp-cel új felnőtt és junior országos, egyben egyéni csúcsot javított. — Meglehetősen izgultam, főleg még délelőtt, mert tud­tam, hogy sokan lesznek a stadionban, és még soha nem futottam ilyen közönség előtt. Az első drukkon túlvagyok, így remélem, hogy az 1000 méter még jobban sikerül. Tulajdon­képpen az 500-as csúcsnak nagyon örülök, bár ha az első kanyart nem veszem annyira szélesen, akkor talán még jobb időt futhattam volna. Edzőm, Ivánkái György sze­rint a 42 mp-es eredmény bennem volt - magyarázta Egyed, aki két dél-koreai és egy kanadai vetélytársat megelőzött, s miután egy amerikait kizártak, végül a 30. helyen végzett. Női 500 méteres gyorskor­csolya, olimpiai bajnok: Bon­nie Blair (Egyesült Államok) 39,25 mp, 2. Susam Auch (Kanada) 39,61, 3. Franziska Schenk (Németország) 39,70. Jens Weissfiog, győztes ugrása közben rák Andreas Goldberger lett. Síugrás, nagysánc, olimpiai bajnok: Jens Weissflog (Né­metország) 274,5 pont (129,5, 133,0 m), 2. Espen Bredesen (Norvégia) 266,5 (135,5, 122,0), 3. Andreas Goldberger (Ausztria) 255,0 (128,5, 121,5). sebb kanadai Elvis Stojko és a francia Philippe Candeloro előttük maradt. Még ponto­sabb a fogalmazás, hogy ma­radt az élcsoportban a csütör­töki sorrend. Bár kevesebb esélyt adtak neki, a korábbi Eb-bronzérmes Urmanov, aki nyolc triplát ugrott, megőrizte vezető helyét, és immár olim­piai bajnoki címmel a tarsolyá­ban utazhat haza Norvégiából. Férfi műkorcsolyázás, olim­piai bajnok: Alekszej Urmanov (Oroszország) 1,5 pont, 2. El­vis Stojko (Kanada) 3,0, 3. Phi­lippe Candeloro (Franciaor­szág) 6,5. Ltllehammer'94 Taraszov a bajnok, Panyik János 31. Amíg a magyar bobosok Hunderfossenben vitézkedtek, jó hírt hozott az odaérkező bi- atlonos csoport: Panyik János kellemes meglepetést szerzett azzal, hogy 70 indulóból a 31. lett. Á 23 éves gyöngyösi fia­talember így mesélte el a a verseny részleteit: „Maximáli­san elégedett vagyok a mai fu­tásommal, megvallom, előtte egyáltalán nem éreztem, hogy ilyen jól fog menni. Szeren­csém volt a 63-as rajtszám­mal, hiszen az utolsók között indulva már kicsit felengedett a nagy hideg, és jó iramot dik­tált nekem a kettővel előttem rajtolt francia Világ Kupa-éllo­vas, Bailly-Sains. A futásom nagyszerűen sikerült, csak jobb lövészettel tudtam volna még előrébb végezni. A négy lövőhiba tulajdonképpen ön­magamhoz képest nem rossz, és az élcsoportban végzettek is általában vétettek 2-3 hibát. A két fekvő- és két álló-soro­zatban sorrendben 1, 2, 0, il­letve 1 korongot hagytam fenn. Sütögetés az olimpiai lángnál Különös esetre hívták fel a lillehammeri téli olimpia lebo­nyolításáért felelősek figyel­mét. Többen jelezték, hogy éjszakánként ismeretlen fiata­lok az olimpiai lángnál sza­lonnasütést rendeznek. Odd Ustad, a szervezőbizottság egyik tagja értetlenül áll az eset előtt. „Igen, mi is hallot­tunk a dologról. Nem tudom, hogy a három fiatal hogyan tudott 20 méter magasan sü­tögetni, de biztosíthatom önöket, többet nem fordul elő hasonló eset” — mondta Us­tad. Örmény Harding? Jó humorérzékéről tett ta­núbizonyságot Paul Varadjan, \ az örmény olimpiai küldöttség vezetője. Varadjannak egy sajtótájékoztatón kellett volna résztvennie, éppen ott, ahol az amerikai műkorcsolyázónő, Tonya Harding is újságírókkal találkozott. A Harding körül ki­alakult zűrzavar annyira lekö­tötte a sajtó munkatársainak a figyelmét, hogy Varadjanról el­feledkeztek, aki furcsa módon hívta fel magára a figyelmet. „Hölgyeim és uraim! Szeret­nék bemutatkozni. Nevem Tonya Harding és a mai sajtó- tájékoztatómat lemondom” — kiáltotta a tömeghez fordulva. A trükk bevált, amely neve­tésre fakasztotta a jelenlévő száz riportert. Elnöki gratuláció az orosz sportolóknak Az orosz állam elnöke, Bo­risz Jelcin telefonon gratulált hazája eredményes sportolói­nak. A lillehammeri téli olim­pián sikert sikerre halmozó orosz sportolók joggal örültek az üzenetnek. „Borisz Jelcin elnök egyedül a jégkorongo- zók teljesítményét tartotta ki­ábrándítónak” — mondta Vita- lij Szmirnov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke. Dählie ismét remekelt Újabb német síarany Keszthelyi harminckilencedik URMANOV A DOBOGO TETEJEN Petrenkóék későn hajráztak Weissflog tíz év után ismételt

Next

/
Oldalképek
Tartalom