Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
1994. február 12., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Kilencven liter vér három faluból A siófoki Vöröskereszt szervezésében sikeres véradónapokat tartottak Szólódon, Adándon, Kőröshegyen és a siófoki, valamint tekeresi állami gazdaságban. Összesen 224-en adtak majdnem 90 liter vért. Gáz az orvosi rendelőben Egyre több ingatlanhoz jut el a gáz Somban. Február 1-jétől gázzal fűtenek már az orvosi rendelőben is, ahol két háziorvos, egy körzeti fog- és gyermekorvos látja el a betegeket. A munka befejezését május 15-ig ígérték a kivitelezők. A Ságvárra járó óvodások és iskolások költségtérítésével viszont gondjai vannak a somi önkormányzatnak: a megemelt közalkalmazotti bérek és az energiahordozók árának növekedése kétmillió forint hiányt okoz a költségvetésben. Egy óvodás vagy iskolás gyermek nevelési költségeihez az állam 21 ezer forintot ad, a tényleges ráfordítás pedig 63 ezer forint. A különbözet előteremtése a falu gondja marad. Alapítvány az építészeti kultúráért Alapítvány létrehozását tervezik Siófokon a város és környékének fejlesztésére, az értékes hagyományok és építészeti emlékek megőrzésére. Juhász János képviselő kezdeményezte egy olyan társaság megalakítását, amely a településen és vonzáskörzetében élő mérnökök, technikusok, tervezők és kivitelezők összefogását célozta meg a kisvárosi és a fürdőhelyre jellemző építészeti kultúra megújítása érdekében. Húszmillió forint korszerűsítésre A Siófok és Vidéke Áfész beruházásra, üzleteinek javítására, a balatonendrédi, ság- vári, szántódi kereskedelmi egységek fűtéskorszerűsítésére 20 millió forintot fordított. Áprilisban nyitják meg az autósboltból kialakított élelmiszerüzletet: ez Siófokon az Árpád utca és környékének lakóit látja el élelmiszerrel. A mintegy 13 millió forint bevételből — adózás után — osztalékot fizetnek a szövetkezeti tagoknak és fejlesztik az üzlethálózatot. Földvári tréning a szülőknek Harmincórás tréning kezdődött a Szülői eredményesség tanulása címmel a bala- tonföldvári művelődési házban. Erre huszonöt szülő jár. A programot Thomas Gordon amerikai pszichológus hozta létre azzal a céllal, hogy bizonyos készségek és szemléletek átadásával előnyös változások lehetőségéhez segítse a szülőket. A program teljes költségét a földvári önkormányzat állja. EGY HÓNAPJA DÁTUMOZTÁK AZ UTOLSÓ BEJEGYZÉST Kevesen keresik Latinovitsot Schneider Istvánné: „Mostanában alig páran néznek felénk”... Szövetkezet veszi bérbe a kárpótlási földeket Tízmillió forintot veszítettek Őszödön A Balaton Szölőskert SzöSchneider Istvánné öt esztendeje vigyázza a balaton- szemesi Latinovits-emlékház relikviáit. — Megesett, hogy ötezer kíváncsiskodó is megfordult nálunk egy hónapban, de mostanában alig páran néznek felénk — magyarázta Schneider Istvánné. — Azért is írtam ki az ajtóra: kívánságra bármely időpontban beengedem a látogatókat, ha megkeresnek a lakásomon, ami 2-3 percnyire van ide. Mert csak délelőtt 10-12 óra között vagyunk nyitva, leginkább azért, mert ha a nyári szezonon kívül lelakatolnánk az ajtót, félő, hogy gyorsabban menne tönkre az értékes gyűjtemény. Jobbára szanatóriumi beutaltak keresnek bennünket, helybélit nem láttam a múzeumban évek óta. Legtöbbjük személyesen ismerte a családot. A művész úr édesanyja, akivel jó beszélő viszonyban vagyok, minden rügyfakadáskor lejön a villájukba, és itt marad késő őszig. — Egy nagy gondom van csak — mondta még Schneider Istvánné. — Kellene ide rengeteg képeslap, meg könyv Latinovits Zoltánról, mert nagyon keresik a látogatók. Néhány éve még vihettek magukkal emléket. A vendégkönyvben egy hónapja dátu- mozták az utolsó bejegyzést. Fülöp Zoltánné és Szabó Zsuzsa — Egerből érkeztek — a következőt írta: „Nagyon szép, megható kiállítás. Örömünkre szolgált, hogy eljutottunk ide. Csak egy megjegyzésünk lenne: több reklám kellene ennek az emlékháznak...” (Czene) vetkezet elnökét — Fenyvesi Henriket — őszödi irodájában találtam meg. Ott beszélgettünk a múlt év eredményeiről, illetve terveikről. — Alapvetően növénytermesztéssel foglalkozó szövetkezet vagyunk, legnagyobb területen búzát, kukoricát, napraforgót ültettünk. Kevésbé jellemző az ipari növények mennyisége, mustár, köles, cirok és a borsó, amelyet szerény haszonnal értékesítettünk — kezdte az elnök. Nyereségesen zárta az évet a húsmarha-tenyész- tésre specializálódott állattartó ágazatuk, ahol — mint mondta — a limusin típusú magyar-tarka állomány eladásából tizenötmillió forint árbevételhez jutottunk. — Jelentős a 300 hektáros szőlészetünk — folytatta az elnök. — Az itt megtermelt 20 ezer mázsa szőlőt a Balaton- boglári Borkombinát Rt-nek adtuk el. Gondjainkat növeli, hogy az eladott szőlőért járó vételi ár egy részével, 20 millió forinttal még tartozik a bogiári borászat. A szőlőt 17 forint/kg átlagáron értékesítettük. Szabad szállító és egyéb kapacitásaikat szolgáltatásra használják. A mezőgazda- sági munkák minden fajtáját vállalják: szántást, vetést, betakarítást — bérmunkában. Ezenkívül van egy homokbányánk is Kőröshegyen. — Még nem készült el a végleges mérleg az 1993-as évről, de már most megállapítható, hogy tízmillió forint körüli veszteséggel számolhatunk — mondta az elnök. — Gondjaink ellenére is próbáltunk juttatásokat adni a dolgozóinknak. — Kedvezményes áron, hatvan forintért cukrot, nyolcvanhárom forintért étolajat szereztünk be s a szállítási költségeket felvállaltuk. Háztájiként 5 mázsa búzát, vagy árpát, kérés szerint kukoricát adtunk ki. A dolgozóink átlagkeresete bruttó tizenöt-húszezer forint. A kárpótlásra kijelölték a szükséges földalapokat, és a földkiadó bizottság is elkezdte munkáját. Várható, hogy az épülő M7-es és a Balaton közelsége miatt nagy lesz az érdeklődés a földek iránt. — A szövetkezet kárpótlásra 43 ezer aranykorona értékű földet jelölt ki — mondta Fenyvesi Henrik. — Terveztük, hogy azok földjét, akik nem akarják megművelni, de kárpótlási jegyükkel földhöz jutottak, azoktól bérbe vesz- szük. Ondrejovics László Az orvhalászok veszélyeztetik a Balatont Nyurgaponty- anyákat gyűjtenek a halászok Készül a négyéves fejlesztési terv — Horgászparadicsom, óriás halakkal A Balatoni Halászati Rt vezetői ezekben a napokban készítik el a cég négyéves fejlesztési tervét. Mint Gönczi János vezér- igazgató elmondta: ez lesz az alapja a különféle pályázatoknak is, amelyeknek révén a megvalósításhoz szükséges összeget kívánják megszerezni az illetékes minisztériumoktól. — Megváltozott tógazdaságaink szerkezete — mondta Gönczi János. — A vízfelület felét — körülbelül 1100 hektárt — privatizáljuk üzemszervezési okokból. A megmaradó területen egyrészt a Balatonba telepítésre termelünk halat, másrészt horgászparadicsommá alakítjuk, nívós kiszolgálóhelyiségekkel. Ä Balatonból kifogott kapitális halakat is a tavakba visszük, hogy a horgász óriási pontyokat, busákat, harcsákat foghasson. A Balatonon — mint mondta — ki akarják alakítani a törzsállományt, s ennek érdekében a Kis-Balatonon már gyűjtik a nyurga- ponty-anyákat a szaporításhoz. Egyik legfontosabb feladatunk — mondta a vezérigazgató — a halak őrzése, ugyanis mind jobban elszaporodik az orvhorgászat, orvhalászat. Méreteire mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nemrég két kilométer hosszú hálót találtak a rendőrök a tó keleti medencéjében. Több halőr kell, gyors járatú motorcsónakok és a hírközlő rendszer kiépítése. Magyarországon, sajnos, halászati módszerekkel egyetlen kutatóintézet sem foglalkozik, így ezt a problémát is nekik kell megoldani. — Félkész vagy konyhakész termékekkel akarunk megjelenni a piacon — mondta még Gönczi János. — Tavaly 20 millió forintos veszteséget okozott a feldolgozórészlegünk. Az idegen- forgalomból is nagyobb részt kérünk: a horgásztatás mellett a tó négy pontján halász- csárdákat építünk. A vezérigazgató beszélt arról is: ha mértéktartóan és logikusan fogalmazzák meg céljaikat, akkor nagy esélyt lát arra, hogy feladataik megoldásához pénzt nyerjenek a pályázati alapokból. Elvégre a Balaton ügyét nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról... Czene Attila Iskolaszék-foglaló Szemesen VÉGÜL GYŐZÖTT A SZÜLŐK AKARATA A törvényben foglaltak szerint február 28-ig fel kell állítani az iskolaszékeket. Balatonszemesen már egy hónappal a határidő előtt eleget tettek ennek. A szemesi választás lezajlása azonban nem minden tanulság nélkül való... Széles László, a település jegyzője a következőképpen elevenítette fel a helybéli iskolaszék létrejöttét: — A közlöny szavaival élve: a szülők választanak meghatározott számú küldöttet maguk közül. Nos, mi már csak arról tudunk, hogy végül 32 válasz érkezett a jelölést firtató levélre, s ezek 8 személy delegálására tettek javaslatot. Ezt követően a polgármesteri hivatal kezdeményezésére minden osztályban szülői értekezletet hívtak össze. — Mindenki meghívást kapott, s a 200 személy mintegy 70 százaléka meg is jelent, s ott szavazott arról, hogy kiket szeretne az iskolaszékben látni. A végeredmény igazolta korábbi sejtésünket, ugyanis az első menetben 44-en kaptak egynél több szavazatot, közülük pedig végül 23-an vállalták a jelölést. E 23 jelölt közül választották meg Balatonszemes 3 és Balatonőszöd egy szülői delegáltját. Szerencsére póttag-választás is volt, mert két nap múlva az egyik megválasztott — talán nem véletlenül azok képviselője, akiknek nem sikerült első „akciójuk”...— már visszaadta a mandátumát. Ennél jóval simábban ment a pedagógusok, illetve a fenntartó négy-négy jelöltjének kiválasztása. A lényeg: sikerült időben megszerveznünk azt a testületet, amiről még alig-alig tudunk valamit, de mindannyian sokat várunk tőle. (Fónai) 22 üzlet épül Szárszón Egy korábbi Balaton-fejlesztési koncepció alapján épült üzletsort újíttat föl a balaton- szárszói önkormányzat. Huszonkét üzlet kap új arcot egyenként 370 ezer forintért. E díj fejében a bérlők 10 évre telepedhetnek a boltba. Az ingatlan 19 helyi vállalkozónak biztosít megélhetési lehetőséget. Március 30-ig tervezik a munkák elvégzését.