Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-10 / 34. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. február 10., csütörtök „UDVARIAS NÉP A MAGYAR” Csökkent a menekültek száma Megújított szervezeti keretek — Újabban Nyugatról is jönnek Kérdőjelek Változó Románia? Egy kormányváltozás, különösen, ha egypárti kabinet koalícióssá bővítésével jár együtt, általában keserves folyamat; kiélezett taktikai harcok, kemény politikai kötélhúzás eredménye. Nem kivétel ez alól délkeleti szomszédunk sem: Romániában hosszú heteken át folytak a tárgyalások a megingott Vacaroiu-kormány parlamenti stabilitásának helyreállítására — magyarán újabb párt vagy pártok bevonására a kormányzásba. Az eredmény ma már ismert: az eddigi kormánypárt a hazánkban jórészt magyarellenességével hírhedtté vált Gheorghe Funar Román Nemzeti Egységpártjával kötött megállapodást. Ki engedett többet? Egyes sajtóelemzések szerint Funar- nak kellett feladnia több eredeti követelését. Más értékelések viszont azt emelik ki, hogy a két politikai erő közt voltaképp eddig is hallgatólagos együttműködés folyt (ahogyan, egy RMDSZ-vezető mondta: csupán legalizálták a korábbi vadházasságot), s a meglévő ellentéteiknél erősebbnek bizonyult a demokratikus ellenzék kirekesztésének szándéka. Mindez persze elsősorban román belügy, ám ne felejtsük, hogy a koalíciós alkudozás egyik sűrűn szóba kerülő témája a kisebbségek helyzetének és jogainak megítélése volt, így a kétmilliós magyar nemzetiség miatt a bukaresti eseményeket hazánkban is élénk érdeklődés kíséri. Milyen változások várhatók? Melyik miniszteri tárcákat sikerült megkapni Funar párthíveinek? Hogyan fog működni hosszú távon ez a „legalizált vadházasság”, s nem lesz-e korai válás a vége? Megnyernek-e partnerként újabb pártokat? Mindezek még nyitott kérdések. Ám a jelek szerint legalább tisztul a kép Bukarestben, nyíltabbá válnak a hatalmi viszonyok. Ettől persze Vacaroiu helyzete csöppet sem lesz könnyebb. S a miénk sem... Sz. G. Clinton titkos vágya -és a költségvetés Megnyirbálták a hivatal űrrepülő-szárnyait Békepartnerség Az amerikai külpolitika kulcsfontosságú feladatának nevezte Strobe Talbott a közép- és kelet-európai államok demokratikus átalakulásának, függetlenségének és biztonságának a támogatását. A külügyminiszter helyettesének jelölt tisztségviselő érzékeltette, hogy a NATO által felajánlott békepartnerség egyféle védőpajzsként működhet majd, ha Oroszország részéről esetleg fenyegetések indulnának ki a jövőben. Jelcin beteg Borisz Jelcint szobafogságra ítélte egy meghűlés. Emiatt Moszkva melletti rezidenciáját nem hagyja el, viszont a betegség megengedi, hogy otthon dolgozhasson. Az orvosok szerint Jelcin múlt heti grúziai látogatása idején hűlhetett meg. Az elnöki apparátus az utóbbi időben rendszeresen beszámol Jelcin egészségi állapotáról. Legutóbb az elnök tavalyi gerincpanaszairól szintén hivatalos tájékoztatás jelent meg. Botrány, de nem pofozkodás Nanvfszky György moszkvai magyar nagykövet szerdán cáfolta azokat a sajtójelentéseket, miszerint a múlt héten a moszkvai repülőtéren botrányt okozó Vlagyimir Zsi- rinoszkij ügyében eljárt volna a nagykövetség. Semmiféle jegyzék vagy nyilatkozat sem Moszkvában, sem Budapesten nem látott napvilágot az ügyben. Az orosz politikus ugyan útszéli hangon szidalmazta az alkalmazottat, de nem volt szó szándékos arculcsapásról. Izraeli-palesztin tárgyalások Simon Peresz izraeli külügyminiszter tegnap bejelentette, hogy a Jasszer Arafattal folytatott legutóbbi, négy és fél órás kairói tárgyalásain sikerült előrelépni az Izrael által megszállt Gáza-övezetben és Jerikóban létrehozandó palesztin önkormányzat ügyében. A politikus kijelentette: bízik abban, hogy a megbeszéléseken sikerül végleges megállapodásra jutni. Az izraeliek és a palesztinok a határátkelők és a térségben levő utak ellenőrzésében, valamint a jerikói önkormányzat területének nagyságában nem jutottak még egyezségre. Bányaomlás Lengyelországban A Chrobry bányában 900 méteres mélységben gázbetörés és kőzetomlás történt. A veszélyeztetett körzetben levő bányászok többségét sikerült kimenteni. Egy bányász meghalt, tízet kórházban ápolnak, hármat tegnap reggelig még nem találtak meg, ezért a mentőakció folytatódik. Zsivkovot felmentették Bulgáriában hatályon kívül helyezték azt a bírósági döntést, amellyel kimondták, hogy Todor Zsivkov egykori államfőnek és pártfőtitkárnak börtönben kell leülnie 7 éves szabadságvesztésre kiszabott büntetését. A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának általános tanácsa elfogadta a védelem indítványát, hogy korára és egészségi állapotára való tekintettel egyelőre ne kelljen börtönbe vonulnia a 82. életévét taposó Zsivkovnak. (Folytatás az 1. oldalról) 1993-ban folytatódott a menedékjogi törvény koncepciójának, valamint a menekültek helyzetéről szóló 1951. évi genfi konvencióhoz fűzött területi korlátozás feloldásáról rendelkező kormányelőterjesztés kidolgozása. Elkészült és az Országgyűlés elfogadta a menekülteket támogató alapról szóló törvényt. — Udvarias nép a magyar — mondta Egerszegi Gyula. — Oltalmat ad az idegeneknek, sokszor erőn felül. Miközben például Németország arra készül, hogy a horvátországi menekültek egy részét visszaküldje, s Szlovákia a Kis-Jugoszláviából érkezőkkel szemben bevezette a vízumA Művelődési és Közoktatási Minisztérium sajtóirodája tegnap arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy Mádl Ferenc miniszter levelet intézett Szöl- lősi Istvánnéhoz, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkárához. Szöllősi Istvánná január elején levélben fordult a miniszterelnökhöz, valamint az Alkotmánybírósághoz, s kifogásolta az „P kategóriába való szigorú besorolást. Egyebek között arra is rámutatott: a pedagógusok bizonyos köreiben sztrájkhangulat van. A művelődési miniszter a munkaügyi miniszterrel egyeztetett levelében többek között hangsúlyozta: megítélése szerint a közalkalmazottak bértáblázatára vonatkozó új rendelkezések épp azokat az Egri sortűz-in formációk Szabadlábon védekezik mind a hét gyanúsított Az egri sortűz ügyében a következő hét volt karhatal- mistát hallgatták ki gyanúsítottként: dr. F. Ferencet, J. Vilmost, V. Istvánt, P. Gyulát, S. Gyulát, V. Sándort és K. Károlyt. A Fővárosi Főügyészség — a személyiségi jogok és az ártatlanság vélelme alkotmányos alapjogának tiszteletben tartására hivatkozva — továbbra is elzárkózik a tájékoztatástól. A távirati iroda más forrásokból szerzett értesülése szerint a ma már idős, 63-77 év közötti gyanúsítottak közül többen panasszal éltek az emberiség elleni bűncselekmény elkövetésével való gyanúsítás miatt. A panaszokat a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztállyal alaptalannak tartotta és elutasította. Mint ismeretes, a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal február 4-én a hét gyanúsított közül ötöt őrizetbe vett, majd február 8-án szabadlábra helyezte őket, miután az Egri Városi Bíróság elutasította a letartóztatásukra vonatkozó ügyészi indítványt. Az egri sortűz-ügy- ben valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik. kényszert. Újabban már Nyugatról is jönnek menekültek: Svédországból, Németországból, s ez újabb feladatok elé állítja a hivatalt. Morvái István címzetes államtitkár, az MMH elnöke elmondta: a jelenleg érvényben lévő jogszabályokat felül kell vizsgálnunk, mert jóval többet nyújtanak a menekülteknek, mint amennyit a nemzetközi közvélemény elvár tőlünk. Mikor Európában szigorítások sora lép életbe, csak az a kötelességünk, hogy azt teljesítsük, amit a nemzetközi egyezmények elvárnak. Az államtitkár arról is szólt, hogy a múlt év szigorú vizsgálatainál nem találkoztak jelentősebb visszaélésekkel a táellentmondásokat igyekeznek feloldani, amelyeket a pedagógusok korábban jeleztek és joggal sérelmeztek. A miniszter szerint a parlament, a kormány és az önkormányzatok az oktatási ágazat fontosságát azzal is elismerték, hogy néhány év alatt az oktatásügynek a nemzeti össztermékből való részesedését 4-ről 7 százalékra emelték, tehát szinte megkétszerezték. Működtetik a címzett és céltámogatási rendszert is. A közalkalmazotti bértábla bevezetésére és központi bérintézkedésre az állami költségvetés az idén 25 milliárd forint fedezetet nyújt, s ez a pedagógusok többségének jelentős, sok esetben 25- 30 százalékos béremelést jelent. Az Állami Értékpapír-felügyelet, a Budapesti Értéktőzsde és a Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest Rt) közös közleményben tájékoztatta a távirati irodát a Lupis Brókerház Rt-vel kapcsolatos intézkedéseikről. A Lupis Brókerház Rt értékpapír forgalmazási tevékenységének végzését további intézkedésig, határozatlan időre, felfüggesztette. Erre azért került sor, mert a cég az elmúlt időszakban több nagy értékű, tőzsdén kívüli ügyletre vonatkozó bizományi szerződését nem teljesítette. Az Állami Értéképapír-felügyelet borokban. Elhangzott, hogy a hivatal kötelezettséget vállalt a Nemzetközi Migrációs Szervezetnél csonkolt betegek fogadására. A múlt évben 14-en kapták meg Magyarországon a szükséges kezelést, illetve a végtagprotézist. Minden Magyar- országon kezelt beteg gyógyultan távozhatott. A hivatal nagy részt vállal eltűnt személyek, szétszakadt családok megkeresésében is. Elhangzott: a Menekülteket Támogató Alap csökkenésével a menekülttáborok is a „nadrágszíj összehúzására” kényszerülnek. 1993-ban már bezárták a mohácsi, a lakitelki és a pécsi átmeneti szállást. Nagy László Amerikai kezdeményezés Ultimátum a szerbekhez Az Egyesült Államok a NATO brüsszeli tanácskozásán azt javasolta, hogy az észak-atlanti szövetség ultimátumban szólítsa fel a szerbeket a Szarajevó környékén levő nehéztüzérség visszavonására. Az amerikai kormányzat egyik magas rangú képviselője közölte ezt az AFP-nek adott nyilatkozatában. A francia hírügynökség jelentése szerint a neve mellőzését kérő politikus elmondta, hogy a Boszniával kapcsolatos amerikai álláspont néhány apróbb különbségtől eltekintve hasonlít Párizs álláspontjára. — Az ultimátum szerint a szerbek légitámadásokra számíthatnak, ha nem tesznek eleget a NATO követelésének — tette hozzá az amerikai illetékes. (ÁÉF) úgy döntött, hogy a még hatályban és folyamatban levő tőzsdei ügyleteket a Lupis Brókerháztól a Góg Értékpapír Rt veszi át. Ezzel zárhuzamosan a tőzsdetanács rendkívüli ülésén felfüggesztette a Lupis Brókerház mindenfajta tőzsdei tevékenységét. Minderről Pacsi Zoltán, az Állami Értékpapír Felügyelet vezetője tájékoztatta a távirati irodát. A Góg Rt-hez kerülő ügyletek között olyan megbízások szerepelnek, amelyeket a Lupis brókerház még az ellene indított eljárások előtt kötött ügyfeleivel. Bili Clinton titkos vágya, hogy űrhajós legyen... Legalábbis ezt mondta az amerikai elnök, mikor a Discovery űrrepülőgép személyzetével beszélgetve Clinton houstoni látogatásakor fölkereste a Johnson űrközpontot, s kipróbált egy szimulátort. De azt is őszintén beismerte, hogy bizony, nem felelt meg a felvételi követelményeknek. A Discoveryt a múlt csütörtökön bocsátották föl, fedélzetén Szergej Krikaljovval, az első orosz kozmonautával, aki bekapcsolódhatott az űrrepülőgép-programba. A mostani közös út annak az amerikaiorosz együttműködésnek az első eleme, amelynek eredményeként 2001-re létre akarják hozni az állandó nemzetközi személyzettel működő űrbázist. Az .űrrepülőgép személyzetének egyik feladata az lett volna, hogy néhány napra föld körüli pályára állítson egy műholdat. A Discovery rádióadásai azonban megzavarták a leválasztóberendezést, s végül is nem sikerült „megszabadulni” a műholdtól. Egyébként az amerikai űrhivatalra, a NASA-ra más értelemben is rájárt a rúd. A kongresszus elé terjesztett költségvetésében a kormány 251 millió dollárral megnyirbálta a keretét, s a korlátozás leginkább az űrrepüléseket érinti. Engedményes vásár a siófoki Kultúrcikk Boltban! Háti- és válltáskákat, fali- és karórákat kínálunk 30-40%-os engedménnyel! Siófok, FŐ U. 45. /^omögyken (az udvarban) \ ^ (33155) Diszkont Áruházaink Barcs, Bajcsy-Zs. u. 78/c. Kaposvár, Rákóczi tér 1/a. Marcali, Petőfi u. 2. Nagyatád, Hunyadi u. 6. áruajánlata Diszkont ár Ft Dombóvári liszt 2/1 71 Búzadara 1 kg 37 Rétesliszt 39 Mokka cukor 0,50 kg 51 Porcukor 0,50 kg 48 Vatta 200 g-os 99 Amo szappan új 38 Blend-a-med gyermek fogkrém 92 Omo color 600 g-os 181 Opti bútortisztító 225 Gyors felmosó készlet 560 Gyermek pizsama 24-től 36-ig 398 Színes póló 145 Hagyományos mosógép 8070 Centrifuga 6700 TEFAL fritőz 4990 ETA gőzölős vasaló 2230 Robotron tésztakinyomó 590 Dyras autórádió magnó (2 hangfallal) 3950 Rakéta porszívó • 5690 Február 10-től árengedményes akciónk keretében DISZKONTÁRNÁL IS OLCSÓBBAN vásárolható termékek: Engedményes ár Tomi Sztár 2,4 kg-os 421 Ft Silán öblítő 4 l-es 362 Ft Kárpótlási jegyet napi árfolyamon elfogadunk. Tekintse meg diszkont áruházaink állandóan megújuló kínálatát! Újonnan bevezetett termékek is diszkont áron kaphatók. Diszkontból olcsóbban! (32470) Mádl Ferenc levele Szöllősinéhez s Épp az ellentmondásokat oldja fel az új rendelkezés Az Állami Értékpapír-felügyelet döntése Felfüggesztették a Lupis brókerház tevékenységét