Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-09 / 33. szám
1994. február 9., szerda 7 SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA Ezer kiállított tárgy, Hippokratész tanai Múzeum a POTE-n Sok értékes, különleges ritkaság is található a nemrég létrehozott múzeum gyűjteményében Fotó: Szundi György Lelki tényezők a „kórokozók” között Magas vérnyomás: nemcsak a gyógyszer gyógyít Vitathatatlanul az egyik legártalmasabb népbetegség. Ma már egyes statisztikák szerint minden második embernek magas a vérnyomása, ami elsősorban a szívben, az agyban, a vesékben okoz maradandó károsodást, s ártalmas az egész szervezetre, az érhálózatra is. Páratlan gyűjteményt, több mint ezer kiállítási tárgyat, képi és írásos dokumentumot őriznek a Pécsi Orvostudományi Egyetem múzeumában. Amikor a POTE vezetői elhatározták, hogy az intézmény jeles évfordulóira készülve az egyetem történetének dokumentumaiból házi múzeumot létesítenek, maguk sem gondolták, hogy ilyen gazdag lesz a gyűjtemény. A rektor a feladattal dr. Benke József történész kandidátust, a POTE magatartás- tudományi intézetének munkatársát bízta meg, s ő lelkesen kutatott a relikviák után. így sikerült olyan gyűjteményt létrehozni, ami páratlan az ország egyetemei között. A Pécsi Orvostudományi Egyetem házi múzeumában kilenc szobában, tematikus és kor szerinti elrendezésben több mint ezer kiállítási tárgy, kép és írásos dokumentumok segítségével követhető végig az egyetem története. A múzeum létesítésének apropója pedig, hogy hetvenöt éve kezdődött az orvosképzés a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen, s az hetven éve költözött Pécsre. „Nálunk a népjóléti tárca szűkítő jellegű elgondolásának megfelelően a szabad orvosválasztás jelenleg csak a háziorvosig terjed” — ezt Szolnoki Andrea, a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke mondta. S hogy ennek, valamint a legújabb jogszabályok némelyikének milyen elképesztő következményei lehetnek, arra egy kaposvári fiatalasszony esete a példa. Mohos Zsófia élettársi viszonyban él hathetes csecsemőjével egyetemben, a társa szüleinek kiutalt főbérleti lakásban. Állandó lakhelye Veszprémben van, de munkahelye, a Nosztalgia gmk Kaposvárhoz köti. A fiatalasz- szony a városi önkormányzatnál többször tett kísérletet arra, hogy tartózkodását legalizálja. Kérte, hogy állandó, de ha az nem lehetséges, ideiglenes lakóként jelentkezhessen be élettársa szüleinek lakásába. Ezt elmondása szerint — elutasították. Az igazi gondot azonban egy fájós fog okozta. A rendelőintézetben dr. Gál József fogorvos megállapította, hogy akut ellátásra nincs szüksége, és az asszony lakhelye felől érdeklőA kiállított dokumentumok között látható az 1367-es pécsi egyetem alapító okiratának másolata. Egyik felbecsülhetetlen értékű darabja pedig a Hippokratész tanait tartalmazó, 1647-ben Géniben kiadott könyv. Ez hatvan évig készült, kétezer oldalas, s az oldalakon két oszlopban, görögül és latinul olvashatók a nagy görög tudós tanai az dött. A fogorvosi ellátás rendszerében ugyanis a körzeti rendszer van érvényben. Ez pedig azt jelenti — mondta Gál főorvos —, hogy ha ő ellátja az ilyen beteget, akkor szabálytalanul jár el; a támogatást, az alapanyagot is csak a körzetéhez tartozó betegek arányában kapja. Hiába volt tehát Mohos Zsófiának érvényes betegbiztosítási kártyája és háziorvosa — ott ugyanis már nem döntő, hogy ki hol lakik —, a fogorvos nem láthatta el. Elkeseredésében szerkesztőségünkhöz fordult. Az egészségbiztosítási pénztár egyik munkatársának javaslatára, baráti alapon a szájsebészetre irányítottuk, hogy ott térítésmentesen ellássák. Ott azonban, mivel a szakmai beutalás rendjétől eltérő volt az ellátása 700 forintot kellett fizetnie. — A jogszabály szerint jártunk el — mondta dr. Gáspár Ferenc szájsebész főorvos, és hozzátette: — Sem a szakmai előírások, sem a humanitás ellen nem vétettünk... Mindenki tette tehát a dolgát. Csak a beteg ember nem érti ma sem: miért kell kálváriát járnia, ha fáj a foga és van érvényes betegbiztosítási károrvostudományról. Az újabb- kori emlékanyag a leggazdagabb. Ebből megismerhetők az egyetem első professzorai, az akadémikusok sora. Régi diplomák, fényképek tanúsítják, hogy a pécsi egyetem meghatározó volt a tudomány fejlődésében, sok híres embert indított útnak. tyája, munkahelye, amely havonta fizeti utána a nem kevés tb-járulékot. Miért születnek olyan jogszabályok, amelyek egymást keresztezik? Miért nem élhet egy fiatal, kisgyermekes nő az élettársa lakásában ideiglenes lakóként? Kinek jó az, ha valaki igazolni sem tudja ideiglenes tartózkodási helyét? A polgármesteri hivatal köz- igazgatási irodavezetőjénél érdeklődtünk a megoldás felől. Dr. Bence Lajosné állította: sem őt, sem munkatársait nem kereste meg Mohos Zsófia az ideiglenes lakhatási kérelemmel. Ennek törvényessé tételéről minden esetben a polgár- mester dönt, személyesen. A fiatalasszonynak tehát a lakásügyi csoportnál kell bejelentenie kérelmét, s azt továbbítják Szabados Péter polgár- mesterhez, aki vagy engedélyezi, vagy nem. S ez ellen már nincs jogorvoslat. Ha tehát nemleges válasz érkezne a kérelemre, a fiatalasszony vagy állandó lakhelyére, Veszprémbe utazik fogat csináltatni, vagy fizet, mint a güzü... Mert, Magyarországon, állítólag, biztosítási alapra helyezték az egészségügyi ellátást. Várnai Ágnes — Véredényrendszerünk voltaképp egy olyan 90 ezer kilométeres (!) csőhálózat, amelybe szívünk percenként 5-6 liter vért szivattyúz — mondja az orvos-pszichológus. E hálózat elhanyagolása katasztrófába torkollhat. Az olyan 55 éves férfi, akinek 120/80-as a vérnyomása, 6 évvel hosszabb életet remélhet, mint akinek mondjuk 150/100. A verőerek falában levő parányi érzékelők — a folyamatos vérellátásért, illetve a „csőrepedés” megakadályozása érdekében — jelzéseket küldenek az agyba, amely szabályozza az erek tágulását és szűkülését. Az izgalom, feszültség és stressz hatására az erek összeszűkülnek — ennek nyomán emelkedik a vérnyomás. — Az ötvenes évek óta mindinkább az a szakemberek meggyőződése, hogy kialakulásában jelentékeny szerepet játszanak lelki tényezők, személyiségjegyek is. A kutatások azt bizonyítják, hogy a hipertóniában szenvedők többsége fölcsigázott életmódot folytat, intenzíven, kényszeresen hajszolja magát. Gyakorta olyan ember, aki látszólag magabiztos, engedékeny, barátságos, de valójában szorongó, bizonytalan és sebezA pécsi Celladam Laboratórium munkatársai ebben az esztendőben is rendszeresen ellátogatnak Kaposvárra, a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karára. Az intézmény orvosi rendelőjében végzik ugyanis a Celladam-tesztes szűrővizsgálatokat. — Sokan voltak kíváncsiak immunrendszerük állapotára a múlt esztendőben is — tudtuk meg Merész Katalintól, az intézmény közművelődési titkárától, a szűrések szervezőjétől. — Tavaly legtöbben — hető. Az alkalmazkodó, békeszerető külső mögött sokszor nagy érzelmi ingadozásokra, illetve szorongásra hajlamos egyéniség található. Mindebből az következik, hogy a magas vérnyomás kezelésében a gyógyszerek mellett pszichés támogatásra is szükség lehet. A gyógyszerekkel ugyanis jórészt a tüneti kezelés oldható meg — lényegesen kedvezőbb a lelki elhárító és védekező mechanizmusok erősítése. — Új irányzat a magas vérnyomás kezelésében az úgynevezett önszabályozás-tanulás. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a beteg az orvos, a pszichológus közreműködésével, bizonyos műszerek alkalmazásával önerőből, saját lelki erőforrásainak mozgósításával próbálja meg vérnyomását normalizálni. Jó eredmények érhetők el a relaxációs módszerrel is; az izom- ellazításnak komoly szerepe van a magas vérnyomás csökkentésében. Mindezen túl talán a leghatékonyabb „kezelés” az, ha a magas vérnyomásban szenvedők igyekeznek változtatni túlhajtott, önpusztító életformájukon — enélkül a leggondosabb gyógyszerezés, orvosi ellátás is hiábavaló lehet. Dr. T. I. 142-en — pedig májusban vettek részt a szűrésen, legkevesebben — 42-en — júniusban voltak. A teszteltek örültek annak, hogy itt, helyben van lehetőség a vizsgálatra és nem kell egy vénás vérvételért Pécsre vagy Budapestre utazniuk, hogy képet kapjanak egészségi állapotukról. A Celladam-tesztet ebben az évben minden hónap harmadik hetében, pénteken végzik a pécsi laboratórium munkatársai 10-13 óra között a Pannon egyetem kaposvári karán. L. S. S. Zs. Egymást keresztező jogszabályok Ha fáj a fogad, fizess! Tiszta kép az immunrendszerről Szűrővizsgálatok az agráregyetem kaposvári karán MIT KELL TUDNI A LÁZRÓL? Hűtőfürdő, vizes borogatás, jégtömlő Igencsak eltér a közmegítélés és a szakmai vélemény arról, hogy van-e influenza- járvány vagy nincs. Tény azonban, hogy a vírusos vagy hűléses megbetegedések velejárója a hirtelen felszökő láz — érdemes hát a testhőmérséklettel kapcsolatos főbb tudnivalókkal megismerkedni. A szervezet hőtermelését a közti agyban levő „fűtőközpont” szabályozza. Ezt azonban sok minden ingerelheti: a szervezetbe kerülő mérgező anyag, gyógyszer vagy éppen az idegi-izgalmi állapot. Ha a hőmérő 37-38 fokot mutat, hőemelkedésünk, ha 38-nál többet, lázunk van. A 40,5 fok fölötti testhőmérséklet már súlyos agyi károsodást okozhat. Maga a láz semmiképpen nem betegség, hanem tünet. Többnyire baktériumok és vírusok okozta gyulladások idézik elő — a náthától a súlyos tüdő- vagy vesegyulladásig. Ezért is indokolt megfogadni a tanácsot: forduljunk orvoshoz a magas hőmérséklet okának megállapítására. A lázzal rendszerint együttjár az elesettségérzés, a gyönge- ség, borzongás, hidegrázás, a rossz közérzet, később az erős izzadás, az étvágytalanság, a hányinger, a szédülés. Általában ne izzadáskor hőmérőz- zünk, mert ilyenkor nem a valós értéket kapjuk! A magas láz súlyos anyagcserezavarokat idézhet elő, s a szervezet kiszáradásához vezethet, aminek beláthatatlanok a következményei. Komolyabb betegségekben szenvedőknél súlyosbíthatja az alapbetegséget és befolyásolhatja a szedett gyógyszerek hatását. Ugyanakkor a hőmérséklet nincs egyenes összefüggésben a betegség súlyosságával. A gyerekeknél általában a legerősebb, csecsemőknél és idős korban kevésbé erős, sőt hiányozhat is a lázreakció. Ha belázasodunk, elsősorban a szervezet hőleadását kell elősegíteni. Legegyszerűbb — a normál meleg fürdővizet fokozatosan lehűtve — a hütőfürdő alkalmazása, de használhat a hidegvizes, jégtömlős borogatás is. Ügyeljünk arra, hogy amivel a testet hűtjük, ne melegedjen fel. Lázcsillapítókhoz (Amida- zophen, Rubophen stb.) csak akkor folyamodjunk, ha másképp nem sikerül lehúzni a lázat és az orvos csak később vizsgálhat meg bennünket. Mindeközben ne feledkezzünk meg a legfontosabb teendőről: a lázas szervezet folyadékveszteségének állandó pótlásáról. - okolt Adomány véradó- alapítványnak Harmincezer német márkát ajánlott föl a Magyar Vöröskereszt véradóalapítványa javára az amerikai Abbott Laboratories cég, a HÍV- és a hepa- titis-C szűrőtesztek kizárólagos magyarországi forgalmazója. Az adomány az alapítvány törzstőkéjét gyarapítja, s kamataiból a szociálisan rászoruló véradókat segélyezik. Balatonfüredi tanácskozás Balatonfüreden tartották a falusi orvosok országos tanácskozását — hat parlamenti párt és a körzeti orvosok szövetségének rendezésében. Itt a falusi orvosokat leginkább foglalkoztató gondokat vitatták meg: hogy a szakvizsga személyenként másfél millió forintba kerül (letétele 1998-ig kötelező). S a kis településeken a nyolc óra rendelésüket még 16 órás készenlét követi. Hiányzik tizenkilenc milliárd forint Az egészségügyi közalkalmazottak számára a döntéshozók nem garantálták a közalkalmazotti törvény maradéktalan végrehajtását — ezt Gulyás Judit, aki a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa munkavállalói oldalának szóvivője mondta el. A törvényben előírt munkaköri pótlékoknak, a 13. havi illetménynek ugyanis nincs meg a központi fedezete, s bérrendezésnél figyelembe sem veszik a folyamatos munkarendben dolgozóknál a műszakpótlék és a rendkívüli munkavégzés pótlék-növekményét. Erre kellene még 19 milliárd forint. Hivatás és bérek az egészségügyben Az egészségügyben a nővérek bére megalázóan alacsony, még egy képzetlen segédmunkás is többet keres náluk, ezért sok a pályaelhagyó. Gondot okoz a kórházi ellátásban, hogy a magasabb képesítést szerző nővérek többsége már nem szívesen megy vissza a betegágyak mellé. Mindezt a pécsi nővérfórumon vitatták meg. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a bérkövetelés végső eszközétől, a sztrájktól viszolyognak, mert az ápolónők hivatásuk diktálta legfőbb kötelezettségükről a legvégső esetben sem mondhatnak le. Oktatóprogram háziorvosoknak Amerikai modell alapján kidolgozott oktatóprogrammal készíti fel a háziorvosokat az emésztőrendszeri megbetegedések felismerésére és gyógyítására a Magyar Gast- roenterológiai Társaság és a gastroenterológiai kollégium. A program keretében nemrég kétnapos előadássorozatot tartottak a Fejér és Veszprém megyében dolgozó orvosoknak. Műveseállomás épül Debrecenben Műveseállomást épít a debreceni Kenézy kórházban — hazánk legnagyobb egészségügyi magánvállalkozása, a Rolicare egészségügyi rt. A 300 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat ingatlant biztosít. A Rolicare üzemelteti hazánkban a 45 hazai műveseállomás egyharmadát; a debreceni elkészülte után ez a szám 40 százalékra emelkedik. A Rolicar eddig már 1,5 milliárd forintot költött egészségügyi beruházásokra, s további 1,3 milliárdosra készül.