Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
N. 1994. január 18., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT Nemzeti Sport-Szaknévsor Liga kispályás teremlabdarúgó-bajnokság, Győr Harmadik a Siófoki Bányász Öregfiúk labdarúgó-teremtornája Negyedik hely Miskolcon Szombaton és vasárnap Győrben a Magvassy Sport- csarnokban rendezték meg a 9. pénzdíjas PannonGlobus Kupát, egyben a Nemzeti Sport-Szaknévsor Liga kispályás teremlabdarúgó-bajnokság egyik selejtezőjét. A rendező Betka MÁV DAC mellett öt NB l-es csapat — a Győri Rába ETO, a Csepel-Kordax, az EMDSZ Soproni LC, a Szombat- helyi Haladás VSE és a Siófoki Bányász — lépett pályára. Nem véletlen, hogy a legnagyobb érdeklődés a győri csoport mérkőzéseit kísérte. Itt jött össze a legnagyobb mezőny (öt csapat képviselte az NB l-et), ennek a tornának vannak a legnagyobb hagyományai (ezúttal már kilencedik alkalommal rendezték meg), s ráadásul az első négy helyezett pénzjutalmat kapott (az első 150, a második 100, a harmadik 30, a negyedik helyezett csapat pedig 20 ezer forinttal távozhatott). így aztán nem csoda, hogy mindkét napon telt ház, mintegy két és félezer néző látogatott ki a Magvassy Sportcsarnokba. A Siófoki Bányász két győzelemmel (a Haladás VSE-t és a Betka MÁV DAC-ot verték meg), egy döntetlennel (a Csepel-Kordax ellen) és két vereséggel (az EMDSZ Soproni LC-től és a Győri Rába ETO-tól kaptak ki) a harmadik helyen végzett. A tornagyőzelmet a Rába ETO szerezte meg. A Siófoki Bányász eredményei: EMDSZ Soproni LC- Siófoki Bányász 5-3 (1-2) Siófoki Bányász: Bíró — Meksz, Bimbó, Olajos, Szabó Z., Varsányi. Csere: Keszeg, Jenei, Tóth L, Molnár, Deme, Köves, Virág, Szabadi, Vágó. Edző: Pusztai László. Gólszerzők: Deák, Majoros, Ördög, Szántó, Chiratcu, illetve Olajos, Meksz, Varsányi. Az első játékrészben egygó- los előnyt szerzett a Bányász, a jól játszó soproniak azonban a második félidőben megfordították a mérkőzést. Siófoki Bányász- Szombathelyi Haladás VSE 8-5 (3-4) Siófoki Bányász: Bíró — Olajos, Bimbó, Meksz, Szabó Z., Varsányi. Csere: Keszeg, Molnár, Jenei, Deme, Tóth L, Virág, Vágó, Szabadi, Köves. Edző: Pusztai László. Gólszerzők: Varsányi 4 (egyet hétméteresből), Szabó Z. 2, Virág, Olajos, illetve Op- rea, Sülé, Németh, Schneider, Tóth N. Kétszer is három góllal vezetett a Haladás VSE, de szünet után úgy összeomlott, mint egy kártyavár. A nagy formában játszó Varsányi vezérletével — a Bányász nyolc gólja közül négyet ő szerzett (!) — könnyedén fordított a Bala- ton-parti együttes, és sikerült visszavágnia a zalaegerszegi teremtornán elszenvedett vereségért. Siófoki BányászCsepel-Kordax 3-3 (2-0) Siófoki Bányász: Bíró — Olajos, Bimbó, Meksz, Szabó Z., Varsányi. Cseré: Keszeg, Szabadi, Virág, Molnár, Köves, Kriston. Edző: Pusztai László. Gólszerzők: Molnár 2, Bimbó, illetve Balogh I. (hétméteresből), Szabó A., Ács. Az első félidőben a Siófok meglepte ellenfelét. A folytatásban aztán feljött a Csepel-Kordax, át is vette a vezetést, s a Bányász végül Bimbó góljával mentette meg az egyik pontot. Győri Rába ETO- Siófoki Bányász 9-2 (3-2) Siófoki Bányász: Bíró — Olajos, Bimbó, Meksz, Szabó Z., Varsányi. Csere: Keszeg, Molnár, Szabadi, Virág, Köves, Deme. Edző: Pusztai László. Gólszerzők: Popescu 3, Hajszán 2, Földes, Mikóczi, Korsós, Klausz, illetve Köves, Varsányi. A Rába ETO-nak csak az első félidőben volt méltó ellenfele a Siófoki Bányász. A második játékrészben már csak egy csapat volt a pályán; a Rába ontotta a gólokat, s immár sorrendben a negyedik alkalommal hódította el a kupát. Siófoki Bányász- Betka MÁ V DAC 10-2 (3-2) A Betka MÁV DAC csak az első játékrészben tudta tartani a lépést a Siófokkal. A folytatásban kiütközött a csapatok közt meglévő két osztálynyi különbség. További eredmények: Győri Rába ETO-Szom- bathelyi Haladás VSE 4-2 (2-1), Csepel-Kordax-Betka MÁV DAC 8-2 (3-1), Cse- pel-Kordax-EMDSZ Soproni LC 4-2 (2-0), Győri Rába ETO-Betka MÁV DAC 16-2 (8-1), Szombathelyi Haladás VSE-EMDSZ Soproni LC 3- 0 (0-0), Győri Rába ETO- Csepel-Kordax 5-2 (3-2), Győri Rába ETO-EMDSZ Soproni LC 5-3 (2-1), Cse- pel-Kordax-Szombathelyi Haladás VSE 4-2 (1-1), Szombathelyi Haladás VSE- Betka MÁV DAC 2-2 (1-1), EMDSZ Soproni LC-Betka MÁV DAC 10-6 (4-2). A torna zárásaként több különdíj talált gazdára. A legjobb kapusnak (immár harmadszor egymás után) Végh Zoltánt, a Győri Rába ETO „portását”, a legjobb mezőny- játékosnak pedig Medgyes Pétert, a Csepel-Kordax játékosát választották meg. A torna gólkirálya Hajszán Gyula és Lucian Popescu lett (mindketten Rába ETO) 8-8 góllal. A végeredmény: 1. Győri Rába ETO 2. Csepel-Kordax 3. Siófoki Bányász 4. EMDSZ Soproni LC 5. Haladás VSE 6. Betka MÁV DAC 5 5 - - 39-11 10 5 3 11 21-14 7 5 2 1 2 26-24 5 5 2 - 3 20-21 4 5 113 14-18 3 5-14 14-46 1 Az MLSZ által kiírt hivatalos labdarúgó-teremtornával egyidejűleg az idősebb korosztályok részére is nagyszabású teremfocitornát rendeztek a miskolci sportcsarnokban. A 35 év felettiek mezőnyébe hivatalos volt a Jassa Siófok csapata is, amely elsősorban a Bányász egykori élvonalbeli játékosaira épült. De nemcsak a siófokiak, hanem valamennyi résztvevő felvonultatta volt nagyágyúit. A tizenkét résztvevő hármas csoportokban küzdött a továbbjutásért. A siófokiak 6-0-ra verték a szlovák Tátrán Presovot, majd 8-2-re a BVSC-t. Ezután a Ferencvárossal hozta őket össze a sors(olás). Ebedliék ellen is jól játszott a Jassa, 4-3-ra még vezetett is, ám a sérülések tizedelte csapatuknak ekkorra már nem maradt cseréje, így a véghajrát a Fradisták bírták jobban. Ezzel a torna legszínvonalasabb, egyben legszikrázóbb mérkőzését a fradisták nyerték meg 6-4-re. A siófokiak az egykori olimpiai válogatott gerincével felvonuló DVTK ellen vívták mérkőzésüket a harmadik helyért. A somogyiak azonban 3-1-re vereséget szenvedtek és így a negyedik helyen végeztek. A tornagyőzelmet a Ferencváros szerezte meg. A Siófoki Jas- sában az alábbiak léptek pályára: Málics, Virág, Kere- peczky, Károlyi, Horváth L, Karasz, Petrók és Ambrus. Egy különdíjat azonban elhoztak a siófokiak. A végig remekül védő Málics Gyulát választották a torna legjobb kapusának. Hét elsőség a Start AC-nek Sikerrel kezdték az idei téli fedettpályás versenyidényt a homokszentgyörgyi Start AC atlétái. Dunaújvárosban a serdülő B bajnokságon versenyzőik hét első helyet szereztek. Közülük is kiemelkedik Cziráki László eredménye, aki a 14 éves fiúk mezőnyében 12 mp-es idővel nyerte a száz métert. Ugyanebben a versenyszámban Regán 12.7-el harmadik lett. A további eredmények. Fiúk, 14 évesek. Távol: 1. Cziráki 532...3. Pénzes 480, 15 évesek. 100 m: 1. Farkas I. 12.9, 800 m:...2. Farkas I. 2.25,8. 13 évesek, súlylökés: 1. Nagy E. 12,18, 12 évesek. 800 m. 1: Tóth M. 12.3. Lányok, 15 évesek. 60 m gát: 1. Benke 10.2, magasugrás: 1. Benke 150. Pécsen fedettpályás ifjúsági versenyen is ott voltak a homokszentgyörgyi atléták. Magasugrásban Kiss K. 155-ös ugrásával szerezte meg a győzelmet, 60 m gáton pedig Nemes 9.6-al győzött. Rajt az ausztrál teniszbajnokságon Graf 23 percet játszott Napsütéses időben, az Ausztráliában ilyenkor megszokott melegben kezdődött meg az év első tenisz Grand Slam tornája, az ausztrál nemzetközi bajnokság. A női verseny kimagasló esélyese, a német Steffi Graf mindössze 23 percet töltött a pályán a nyitányon, hiszen ellenfele, az amerikai Kimberly Po hasizom-húzódás miatt idő előtt feladta az amúgy is kilátástalan küzdelmet. A férfiaknál a tavalyi US Open döntőse, a francia Cedric Pioline volt az első kiemelt, aki kiesett, míg a német Marc- Kevin Goellner a rajt reggelén lépett vissza lábsérülés miatt. Biztos földvári győzelem Asztalitenisz NB Balatonföldvári SE- Bp. Gamma SK II. 13:5 Győz: Ruzsenszky 3, Lő- rincz 3, Farkas 3, László 2, valamint a Ruzsenszky-László és a Lőrincz-Farkas páros. Tovább folytatja jó szereplését a balatonföldvári csapat: ezúttal Budapesten győzött a harmadik helyen álló Gamma SK második csapata ellen. NB lll-as férfi mérkőzések: Siófoki Spartacus- Lengyeltóti 10:8 Győz: Kerti 3, Krausz 3, Balaton 2, Balogh 1, valamint a Balaton-Krausz páros, illetve Márton 4, Muskó 2, Jónás 1, valamint a Márton-Jónás páros. A siófoki együttesnek nagy küzdelemben sikerült visszavágnia a Lengyeltótinak az ősszel elszenvedett vereségért. APEH-Spárta Alapítvány Kaposvár-Nagymányok 12:6 Győz: Háhn 4, Herczig 4, Nagy F. 2, valamint a Háhn- Nagy és a Herczig-Szalai páros. A tavaszi idény első fordulójában biztosan győzött a kaposvári együttes a Nagymá- nyok ellen. Különösen Háhn és Herczig játéka emelkedett ki. SPORTMŰSOR KEDD Röplabda Magyar Kupa, a legjobb 16 közé jutásért (első mérkőzés): Kaposvári RC II.-Zalaegerszegi TE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. SZERDA Kosárlabda NB I, „Alcsoport: Kaposvári KC-Soproni ÁSZOK KC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Ifjúsági mérkőzés: 15 óra. Somogy Kupa '94, a Magyar Kupa megyei selejtezője (2. forduló). Első mérkőzés: Építőipari DSK-Munkácsy BK. Kaposvár, Építőipari Szakközépiskola tornaterme, 19.30 óra. Kispályás teremlabdarúgás Téli kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. Tab, sportcsarnok. Mérkőzések: 17 órától. Sakk OB II Jól ment a somogyiaknak — Csíki István (balról) megnyerte mérkőzését a Kaposvár-Veszprém találkozón Fotó: Csobod Kaposvári Móricz Műv. HázVeszprémi HEMO 7,5-4,5 Az eddig jól szereplő újonc veszprémi együttest fogadta a Kaposvár. A vendégek jól tartották magukat, a kaposváriak csak a játékidő végén — nagyobb rutinjuknak köszönhetően — tudtak felülkerekedni. A csapatból győzött Veress Róbert (2. tábla), Kele János (4.), dr. Illés Attila (5.), Csiki István (6.), Kiss Zoltán (8.), Heinrich Ferenc (9.) és Dóczi Balázs (11.), döntetlent ért el Szulimán Gyula (3.). Sárvár-Nagyatádi Műv. Ház 7-5 Négy pont reményében utazott Sárvárra a tartalékos nagyatádi csapat, de jó játékkal túlteljesítették a tervet. Győzött Béres Kornél (4.), Kiss Attila (7.), Fekete Lajos (9.), remizett Percze J. (1.), Mimica Szlovko (3.), Cserti L. (8.) és Füri J. (11.). 9 Véget ért a „flúgos” futam Vasárnap délután befejeződött a Párizs-Dakar-Párizs autós-motoros rali. Az utolsó szakasz már nem hozott sem izgalmat, sem alapvető változást. A kétkerekűek versenyét 1988 és 1990 után immár harmadszor Edi Orioli nyerte. Az autók között a francia Pierre Lartigue végzett az élen, csapattársa, Hubert Auriol előtt. A kamionok mezőnyében egy cseh egység, Lopraias csapata szerezte meg a győzelmet. Wächter remek siklása Cortinában remek napot fogott ki az osztrák síelő királylány, Anita Wächter. Mindkét futamban nagy fölénnyel ért a célba, csak a hazaiak kedvence, Compagnoni tudott a közelébe kerülni. Kitzbühel nagy meglepetése, hogy a szlalomviadalon két osztrák — Stangassinger és Sykora — is meg tudta előzni Tombât, akinek egy aprócska hibája is elég volt, hogy a dobogó harmadik fokára szoruljon. Castillejosé az EB-arany A franciaországi Dijonban rendezték meg az kisközépsú- lyú profi ökölvívó Európa-baj- nokság döntőjét. A győzelmet a spanyol Javier Castillejos szerezte meg, miután a hatodik menetben feladásra kényszerítette a címvédő francia Bernard Razzanot. Svédek és a papírforma Bayreuthban, az asztaliteniszezők Európai Nemzetek Kupája döntőjében a papírforma érvényesült. A svédek ismét bebizonyították, hogy a világ legjobbjai. Az A csoportból simán jutottak az elődöntőbe, ahol Belgiumot verték 3:1-re, majd a döntőben Franciaországgal szemben szerezték meg az elsőséget 3:2 arányban. A franciák kétszer is vezettek, de Waldneréknak sikerült fordítaniuk. Világbajnokjelöltek asztalnál A hollandiai Wijk aan Zee- ben megkezdődött a világbajnok-jelölt sakkozók nagy tornája, melyen a zónadöntők legjobb tizenkét versenyzője küzd egymással. A győztes joga lesz kihívni a „hivatalos” világbajnokot, azaz Karpovot, miután az ismert körülmények folytán a nemzetközi szövetség Kaszparovot megfosztotta a világelsőségtől. Más kérdés, hogy Kaszparov továbbra is világbajnoknak tekinti magát és megalakította a Hivatásos Sakkozók Szövetségét. Totónyeremény tájékoztató A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 2. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab volt nyereménye 7 682 643 forint, 13 találatot ketten értek el nyereményük 1 720 860 forint. A 12 találatos szelvényekre 18 ezer 307 forintot, a 11 találatos szelvényekre 1 133 forintot, a 10 találatos szelvényekre 202 forintot fizetnek. Austria lottó 5, 8, 11, 12, 39, 45 Pótszám: 43 Joker: 004613