Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-31 / 25. szám
I SEGÍTSÉG * Alom, alvás, alvászavarok „Rohanok. Láthatatlan ellenség elől menekülök, de előttem ködbe vész az út... Szakadék. Görcsbe rándul a gyomrom és kiver a víz... Zuhanok. Valaki sikolt: én. Felébredek. Csak a homályos képekre emlékszem, de a szorongató hangulat megmarad. Miért kell nekem épp ilyeneket álmodnom?!” Egyáltalán miért álmodunk, és megfejthető-e, visszave- zethető-e valamire az a gyakran zavaros, rendszertelenül váltakozó kép, és élményanyag, amivel alvás közben találkozunk? Nem tudjuk, mi játszódik le bennünk ilyenkor, s bár a pszichoanalítikusok szerint vannak tipikus, meghatározott lelkiállapotokra utaló álmok, de igazából ma még megfejthetetlen, hogy ezeket mi idézi elő. Többek közt ezzel a témával foglalkozik a Segítség című műsor következő adása. A Pécsi Körzeti Televízió munkatársai Varga Gyöngyi szerkesztő és Szűcs Imre rendező vezetésével a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen jártak, s Halász Péter professzort kérdezték az alvásról, s a vele együttjáró tipikus, és egyedi jelenségekről. Szó esik tehát életkori sajátosságokról, alvászavarokról, az altatók használatáról, a külföldön már közismert alvásklinikákról, és az álomról, erről a megfoghatatlan, titokzatos, és kicsit talán misztikus jelenségről is. A filmet február 2-án 13 órától láthatják a TV 1-en. (artner) Ötleteket és partnereket várnak Kiadvány a somogyi befektetési lehetőségekről Négy nyelven megjelenő kiadványt készít a megyei ön- kormányzat a somogyi befektetési lehetőségekről. Ötleteket, partnereket, konkrét ajánlatokat várnak a gazdasági élet minden területéről. Az ismertető célja — a tájékoztatás és az információk mellett — a külföldi befektetők nagyobb aktivitásra késztetése. A kiadvány bemutatja a magyar gazdasági környezetet a vállalkozások és befektetések hazai, jogi, pénzügyi követelményeit, a társaságalapítás szabályait. A leendő befektetők megismerhetik belőle megyénk demográfiai és gazdasági helyzetét, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások szempontjából. Tájékozódhatnak az infrastrukturális és közlekedési adottságokról, a közeli és a középtávú fejlesztési trendekről. A kiadvány befekteteési pro- jecteket ad a megye gazdaságának teljes köréből, a potenciális partnerek és a kistérségi lehetőségek bemutatásával, konkrét ajánlatokkal. Az ismertető várhatóan májusban készül el hatezer példányban. Hogy a külföldiekkel megismertessék a kiadványt, eljuttatják az Alpok-Adria tagországok régióiba, székhelyeire, a külképviseletekhez, a külföldi kamarákhoz és a befektető társaságokhoz. S. P. G. ÁLLÁSPONT Azt hiszem, idén tavasszal nem a macskára fogok szavazni (Őszi Zoltán karikatúrája) — A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1994 februárjától az alábbi tanfolyamokat indítja: 120 órás középfokú nyelvvizsga előkészítő (német, angol) nyelvből, 1994 május-júniusi nyelvvizsgára. Német, angol, olasz nyelvből kezdő, középhaladó tanfolyamok. Ipari gáz- és olajtüzelőberendezés kezelői tanfolyam. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Somogy Megyei TIT-nél, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon/fax: 82/320-621, 320-165. (31538) — Jó minőségű használt bútorok, óriási választékban (szekrénysorok, ülőgarnitúrák, konyhabútorok, kanapék stb.). Kuckó Bútor és Műszaki Bolt. Kaposvár, Baross Gábor utca 5. Telefon: 82/419-240. (31698) — Mountain bike 15 000 Ft. Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (31160) — Zokni nagykereskedés! Kaposvár, Ezredév u. 16. 82/320-714. — Kirándulás Olaszországba április 1-7. Frenze-Róma-Nápoly-Pompei-Capri-Sorrento-San Mario. Felépanziós ellátás: 15 600 Ft. Pihenés a Francia Riviérán ápr. 2-8. Velence-Cote d'Azur-Anti- bes-Monte Carlo: 13 700 Ft. Isztambul febr. 23-27. 9900 Ft. Tou- ristvol Tel.: 84/310-543, 314-157, vagy 17 órától 82/424-025. (31921) — Kaposvári Domus Áruházban függönykarnis, függöny, csillár érkezett nagy választékban. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9- 17.30-ig, szombat, vasárnap 9- 12-óráig. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: 2Sám 15,13-14.30 16,5-13. Zsolt 3. Mk 5,1-20. Ref.: Jób 9,1-12. Mt 12,46-50. Ev:1Sám 15,35-16,13. 5Móz 6,10-25. Őrt: Jak 2,14-26. Mk 10,46-52. Marcella. A latin eredetű Marcell becézett alakja — nőnemű párja. Védőszent: Szent Marcella, aszkéta életű római özvegy (+410). Virága: sansevieria. A kát. liturgikus naptárban Bosco Szent János áldozópap (+1888) emléknapja. Egész életét az elhagyott fiúk nevelésére szentelte, és megalapította a szalézi rendet, amely ma is folytatja megkezdett művét. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Ci- rus és János orvos vértanúk. JANUAR Hétfő Marcella A nap 7.12 órakor kél, és 16.40 órakor nyugszik; a hold 22.02 órakor kél, és 8.40 órakor nyugszik. Megnövekvőfelhőzet Nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, szórványos eső, havazás várható. A szél helyenként élénk lesz. A hőmérséklet ma 0-7 fok között alakul. A héten: kaposvári farsang Szombaton karnevál Fánk és bál — Tizenöten és a maskarások • • Lottó A 4. heti ötös lottó nyerőszámai: 14, 38, 52, 54, 86 Joker-szám: 803569 Az ötödik heti 5/90 lottó nyereményei a következők: öttalá- latos szelvény nem volt, a négyesekre 462 620 forint, a hármasokra 4812, a kettesekre 204 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt öttalála- tos nettó nyereményösszeg 140 millió forint. Lottó A hatoslottó nyerőszámai: 2, 6, 9,11,18, 35 A pótszám: 4 Hattalálatos és 5 plusz 1 ta- lálatos szelvény nem volt. Az ötösök 69 289 forintot, a négyesek 1545, a hármasok 134 forintot érnek. A következő hétre átvitt hattalálatos nettó nyereményösszeg 6 097 ezer 439 forint. Az 5 plusz 1 talála- tos nettó nyereményösszeg 2 millió 032 ezer 480 forint. A joker jövő hétre átvitt nettó nyereményösszege 11 millió 745 842 forint. A szobordöntés után ismét visszakerült előkelő helyére Csokonai Vitéz Mihály kaposvári mellszobra. A hagyományos farsangi napokat a víg poéta szellemének felidézésével rendezik meg hétfőtől. A háziasszonyok farsangi fánkot sütnek ilyenkor, a kaposvári városi művelődési központ egyhetes rendezvénysorozatról gondoskodik. Hétfőn este Farsangoljunk címmel — Géczy Dorottya, Bach Szilvia, Fehérvári Márta, Heller Tamás és Angyal János közreműködésével — zenés kabarét rendez az intézmény. A Szélkiáltó együttes február 1 -i műsorát a gyerekeknek szánja. László Attila zenekara 4-én a dzsessz-kocsma vendégeit szórakoztatja. Második alkalommal rendezik meg a Csokonai Vitéz Mihály országos vers-és prózamondó versenyt: erre a tanítóképző főiskolán február 4-5-6-án kerül sor. A kaposvári farsangi napok leglátványosabb jelenete a karneváli felvonulás: a február 5-i, koradélutáni rendezvényre tizenöt együttest hívtak meg, a maskarások „hada” megközelíti az ezret. Kirakódó- és kézműves vásár színesíti a programot, délután a Somogyi Aprók, a mesztegnyői honismereti kör, a Zengő népzenei együttes és a pécsi Tip-Top színpad mutatkozik be a városi művelődési központ színpadán. Nemcsak fánk nélkül kép- zelhetetlen el a farsang, hanem hozzátartoznak a bálok is. Kaposváron február 5-én, szombaton este kezdődnek el a mulatságok: a Kapos Étteremben Dorottya bált, Kapos- füreden iparos, az ÉDOSZ-ban cigány bált tartanak ezen a napon. Február 1-től a városi művelődési központban gyerekrajz kiállítás várja a látogatókat. H. B. II. Balaton Fesztivál A Magyar Telelevízió Közép-európai Kezdeményezés II. Balaton Fesztiválját június 20. és 25. között rendezi meg Keszthelyen, a Festetics kastélyban — jelentette be Dömölki János fesztiváligazgató. Nyolc ország — Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Csehország — közszolgálati televíziójának produkciói hat kategóriában versenyeznek: tévéjáték, aktuális dokumentumműsor, kulturális dokumentumműsor, szórakoztató műsor, kísérleti mű, kortárs zenei interpretáció. FELGYÚJTOTTAK A LOPOTT KOCSIT Egy Dudás volt a bandában Gépkocsitolvajokat és fosztogatókat ítélt el a Kaposvári Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó tanácsa. A vádlottak padján ülő Dudás Bálint, Nyárádi István, a fiatalkorú Sz. Rudolf és B. János a személyi adatok ellenőrzésekor — a régi mellé — akár egy új születési dátumot is diktálhatott volna a bírónak. Ugyanis az egyik lopott gépkocsival történt karamboljuknál — ahogy mondani szokás — újjászülettek. A jármű árokba borult, fejre állt, ám sérülés nélkül megúszták a balesetet. Az életüket megóvó gépkocsinak azonban nem sokáig volt becse; azért, hogy a nyomokat eltüntessék, leöntöt- ték benzinnel és felgyújtották. A megyében — bizonyíthatóan — ellopott 5 gépkocsi közül nem mindegyik végezte így. A többségét ugyanis — némi kocsikázás után — az út szélén hagyták. Voltak olyan járművek is, amelyeket „csak” kifosztottak. Kiemelték a szélvédőt, feltörték az ajtót, a motorháztetőt, és elvitték, amit értékesnek véltek. Többnyire pénzt és magnókazettát. Egyszer az akkumulátort szerelték ki, hogy beindíthassanak egy másik járművet. Dudás Bálint érdeklődése más „lóerőre” is kiterjedt: a balatonfenyvesi lovasiskolából meglovasított két nyerget a hozzávaló kantárokkal. Ám az értékesítés előtt lebukott. Egyébként ő volt a tolvajbandában a vezér. Nem alaptalanul. Ugyanis már szerzett tapasztalatokat a bűnözés terén. Hasonló cselekményekért több bíróság is elítélte. Mégsem jött rá, hogy ezzel az életvitellel csak a börtönökig lehet eljutni. Neki, Sz. Rudolfnak és B. Jánosnak volt a legtöbb a rovásán. Jármű önkényes elvételében, lopás és rongálás vétségében találtattak bűnösnek. Nyárádi csak egy cselekményben vett részt. A bíróság Dudás Bálintot 1 évi 2 hónapi börtönre, B. Jánost 10 hónapi — két év próbaidőre felfüggesztett — fiatalkorúak fogházára, Nyárádi Istvánt 10 ezer forint pénz- büntetésre ítélte. Sz. Rudolfot próbára bocsátotta. Dudást egy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Dudás Bálint enyhítésért fellebbezett, a többiek büntetése jogerős. Sz. N. Képviselői fórum Dr. Páris András országgyűlési képviselő február 1-jén, kedden 18 órakor az andocsi mozi helyiségében képviselői fórumot tart. Ausztria lottó 14, 30, 31, 34, 37, 44. Pót szám: 21. Joker: 930063 Tarka sorok A mennyországban A mennyország kapuja előtt asszonyok várakoznak bebocsátásra, ötvenes csoportokban. Szent Péter kihirdeti, hogy azok akik megcsalták a férjüket, nem jöhetnek be. Az első ötvenes csoportból negyvenkilenc asz- szony bánatosan sarkon fordul és ballag visszafelé. Egyetlen asszony marad csak állva a helyén. Szent Péter nézi, majd így szól a távozó nők felé: — Hé, asszonyok! Ezt a süketet is vigyék magukkal. Megoldás Földesi, aki agglegény, panaszkodik a kollégájának: — Már másodszor törtek be a lakásomba, és ellopták az összes pénzemet... Szerinted most mit tegyek? — Nősülj meg, és a tolvajoknak nem lesz mit ellopniuk... Majd lesz... A feleség bejelenti a rendőrségen, hogy a férje már négy napja eltűnt. — Van valamilyen különös ismertetőjele? — kérdezik tőle. — Még nincs — válaszol az asszony —, de lesz ha hazajön! Panasz Kovácsné arról panaszkodik a barátnőjének, hogy milyen nehéz a sorsa a férje mellett. — Hát hagyd ott! — tanácsolja a barátnő. — De hiszen már otthagytam! Csakhogy egyszer sem vette észre, mert éppen a televíziót nézte... Ki az őrült A volánnál ülő nő felháborodottan mondja útitársának: — Nézd ezt az őrültet, itt előttünk, nem bírja tartani a követési távolságot. Képes és egyenesen nekünk jön! Akarat Egy koldus odalép egy kövér nőhöz. — Madame, segítsen rajtam! Már öt napja semmit sem ettem. — Irigylem magát, jóember — sóhajt fel a nő —, bárcsak nekem volna ilyen akaraterőm... Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY FI. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, féí évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 1 4