Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-27 / 22. szám

Hálás szíwel mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunkat, LŐRINCZ MIHÁLY honvéd főtörzszászlóst utolsó útjára elkísérték. Külön megköszönjük a HM, BM, Közlekedési miniszternek, 31-es Kapos Harcászati Repülőezrednek, Providencia, ÁB Egon, Hungária Biztosító, Sm-i közgyűlés, Polgármesteri Hivatal, Máltai Szeretetszolgálat, Kapos Volán és egyéb szervezeteknek, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari iskola tanárainak, diákjainak, munkatársaknak, barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek, a Monostor utca lakóinak, akik bánatunkat anyagiakkal, virágaikkal és részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk mid- azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy HADI IMRE 87 éves korában 1994. január 25- én csendesen elhunyt. Temetése 1994. január 28-án, pénteken 15.20 órakor, előtte szentmise 15 órakor lesz a nagyatádi központi temető kápolnájában. Gyászolják: gyermekei, menyei, vői, unokái és dédunokái Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk, IJF. KULCSÁR SÁNDOR temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. A gyászoló család Hálás szívvel köszönöm mind­azoknak, akik szeretett testvérem, STADLER JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek sírjára virágot hoztak. Szerető testvére t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, HORVÁTH FERENC műszerész volt fonyódi lakos január 23-án, életének 67 évében elhunyt. Temetése január 29-én, 13 órakor lesz a fonyódi temetőben. Gyász­mise a temetés előtt 12 órakor a fonyódi Római katolikus temp­lomban. Gyászoló család f Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy MÁRTON JÁNOS varászlói lakos életének 69. évében, január 24-én elhunyt. Temetése január 28-án, 13órakor lesz a varászlói temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik szerették, ismerték és tisztelték, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérem, DÁN JÁNOS volt segesdi lakos hosszantartó betegségben csendesen elhunyt. Temetése 1994. január 29-én, 14 órakor lesz az alsósegesdi Római katolikus temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­anyánk, ÖZV. CSÍZI JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek és rész­vétüket kifejezték. Gyászoló család % Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik CSERHALMI GÁBOR temetésén részt vettek, részvé­tükkel, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok mind­azoknak, akik férjemet, FIOLA PÁLT betegségében gyógyították, vi­gasztalták, a gyász óráiban mel­lettem álltak, részvétüket nyilvá­nították, virágaikkal elkísérték utolsó útjára. Fioláné dr. Komáromi Gabriella Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunkat, KŐVÁRI TIBORT utolsó útjára elkísérték, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Őrei község Önkormányzatának Képviselő Testületé, az Őrei Önkormányzat tulajdonában levő VÍZMŰ ÜZEMELTETÉSÉT az arra jogosult szervezetek részére koncessziós pályázatra kiírja A pályázati anyag feltétele átvehető, az őrei Polgármesteri Hivatalnál. A pályázati anyag benyújtására nyitva álló idő tartama: 1994. február 1-től, 1994. március 31-ig. (31574) Mély megrendüléssel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy JÁRADI GYULA elnök a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatóságának elnöke 68 éves korában váratlanul, súlyos betegségben elhunyt. Temetése január 31 - én, hétfőn délelőtt 11 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Előtte 10.30 órakor gyászmise. Takarékszövetkezet Igazgatósága, r Felügyelőbizottsága és dolgozói Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, KORONCZY LÁSZLÓ volt segesdi lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvét táviratukkal nagy bána­tunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagyanyánk, NOVOTNY GYULÁNÉ szül.: Buda Jolán életének 80. évében elhunyt. Temetése 1994. január28-án, 11 órakor, a nagyatádi központi temetőben lesz. A gyászoló család t % Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, GULYÁS ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, virága­ikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy SZABÓ (SZULIMÁN) GYULA Kaposvár, Füredi u. 4. sz. alatti la­kos 74 éves korában hirtelen el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása január 31-én, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati teme­A gyászoló család ~\ Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH LÁSZLÓ szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, 1994. január 24-én csendesen elhunyt. Temetése 1994. január 28-án, 13 órakor lesz a nagyatádi központi te­metőben. Gyászoló család r — — 1 MIRELITÉ Hűtőipari Rt., Siófoki Hűtőháza felvételre keres műszaki vezetőt Feladata: a hűtőház (volt zöldért telep) műszaki üzemvitelének, karbantartásának irányítása, vezetése. Munkakör betöltésének feltételei:- gépészmérnöki oklevél, vagy élelmiszer gépész, vegyipari gépész oklevél,- szakmai gyakorlat min. 8 év- vezetői gyakorlat,- erkölcsi bizonyítvány,- gépkocsivezetői jogosítvány,- lakással rendelkezzen, Siófokon vagy környékén Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban MIRELITÉ Budapest, Hűtőipari Rt. 1096 Budapest, Haller u. 11-13. Felvilágosítás telefonon: Budapest: 218-0304. . Munkaügy Siófok: 84/311-289 (31685) A Harkányi Fürdővállalat tájékoztatja a nyugdíjas magyar állampolgárokat, hogy 1994. április hó 15-ig, a hét 5 napján (hétfőtől-péntekig) kedvezményes áron látogathatják a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők a gyógyfürdőt. Éljenek a lehetőséggel! (31430) r CSEREAKCIOS TELEVÍZIÓ VÁSÁR! Orion, Videoton, Samsung, Osaka RÉGI tv készülékét beszámítjuk előzetes megbeszélés alapján. w Music Centerek «■ Hangfalak Walkmanok «s- Videók «s- Háztartási kisgépek «3- Antennák és antenna szerelési anyagok ■s- Híradástechnikai alkatrészek Várunk minden kedves vásárlót! Cím: JUNIOR-ELECHTRONICH, KAPOSVÁR, ZÁRDA U. 21/a Tel.: 422-286 (31622) MAI V ___ M ŰSOR Csiky Gergely Színház, 19.00 óra: TISZTUJlTÁS, Bajor-bérlet. Kaposvár Szivárvány du. 5 és f8: SZÖKEVÉNY (am.). Nagyatád 7: SLIVER (mb., am., 18.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól - hatá rig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Nap kelte. 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 10.30 Moselbrücki történet. 11.30: Játék. 16.00 Híradó. 16.10: Nemzeti értékeink. 16.25 Telepsort. 17.00: A Nobel-díj évszáza­da. 17.55: Kölyökidő. 18.25: Fogadjunk! 18.50: Barbapapa. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.15: Öregberény. 20.50: Töltsön velem egy órát! 21.55: Magyar félmúlt. 22.47: Nagy családok. Budapest 2 16.05: Képújság. 16.15: Dusty. 16.41 : Magdi megmentője. 17£5: Grüá dich! 17.20: Kitörés... 17.50: Privatizációs tör­ténetek. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Nagylátószög. 18.45: Stan és Pan. 18.50: Segítsünk magunkon! 19.20: Lyukasó­ra. 20.05: Tipplista. 20.15: Minifesztivál. 20.30: Telexpo '96.21.00: Híradó. 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: 24 óra. 22.25: Gyökerek. Duna Tv 15.30: Business az biznisz. 16.00: Mű­sorismertetés. 16.20: Az élő test. 16.45: A fajok kihalása. 17.10: Könyvjelző. 17.20: Aprók tánca. 17.40: Kérem a kö­vetkezőt! 18.00: Híradó. 18.10: Homo Novus. 19.40: Arckép sötét háttérrel. 20.40: Az utazás. 21.00: Híradó. 21.15: Sport. 21.30: Új időknek új dalaival. 21.55: A Biblia. 23.10: Ady Endre: Csupán ma­gamtól búcsúzom. HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30: Hazudik a hold. 19.20: Arthur 2. 21.15: Tranzit a Mindenhatóhoz. 23.10: A sátán hívószáma. 0.50: Emmanuelle. Osztrák Tv1 16.15: Konfetti-show. 16.35: Egyene­sen a galaxison át, azután balra. 17.00: Minihirek. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Ró­lunk an szó. 18.30: Monaco felügyelő. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: A hegyi orvos. 21.05: Oldalpillantások. 21.15: Számok világa. 21.25: Liebling Kreuzberg. 22.05: Air America. 23.50: Hírek. 23.55: Hűd. Osztrák Tv2 16.15: Zengő Ausztira. 17.15: Egyete­misták magazinja. 18.00: Bili Cosby- show. 18.30: Made in Austria. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Belföldi tudó­sítások. 21.05: Kabaré. 22.00: Hírek. 22.35: Irodalmi kvartett. 23.50: Európa: egyesülés vagy széthullás. 0.50: Hírek. 0.55:1000 mestermű. MŰHOLDPROGRAMOK: PRO 7 14.30: Hardcastle és McCormick. 15.25: Mr. Belvedere. 15.55: Varázsla­tos Jeannie. 16.30. Rajzfilmek. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Igazi színek. 18.55: Roseanne. 19.25: Bili Cosby-show. 20.00: Híradó. 20.15: Előkelő gyilkos. 22.15: Szárnyas fejvadász. SAT 1 14.30: Alf. 15.05: bonanza. 16.00: Űr­szekerek. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent A HOLLAND HASZNÁLT BÚTOROK BOLTJA várja kedves vásárlóit Kaposvár, Szántó u. 5. Tel.: 82/314-113 Nyitva: h-p 9-18, szó. 9-12 óráig __________________________(31179)J v agy semmit. 19.00: Hírek. 19.19: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Wolff kör­zete. 21.15: Talkshow. 23.15: A zsaru bőréért. RTL 14.10: Hétköznapjaink. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt afőnök? 17.30: Családi kötelék. 18.00: Paradicsom-part. 18.30: 1055-ös hívó­szám. 18.45: Híradó. 19.10: Robbané­kony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Jó idők, rossz idők (különkiadás). 21.15: Útlevél a halálba. 23.15: Gottschalk- show. 24.00: RTL - Nightline. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napköz­ben. 10.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvé­teleiből. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Palestri- na-kórusok. 13.30: A római katolikus egy­ház félórája. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 14.55: Circumdederunt. 15.05: Válogatott perceink. 15.46: Éneklő ifjú­ság. 15.55: Versarchívum. 16.00. Dél­utáni krónika. 16.10: Mindennapi gazda­ság. 16.20: Hej, Rákóczi, Bercsényi. 17.05: Önkormányzatok fóruma. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport- világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Frekvencia-oratórium. 20.05: Ha­gyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Névjegy. 22.00: Késő esti króni­ka. 22.30: Gazdaságpolitikai magazin. 23.05: Mi a titka? Petőfi rádió 8.05: Szórakoztató zene egy romanti­kus korosztálynak. 8.50: Helykereső. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Ze­ne-szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.03: Családi persely. 11.15 : Tea hármasban. 12.00: Válogatás magyarnótaleme- zekről. 13.00: Hírpercek. 13.10: Séta a jégen. 13.21 : Kvízpróba. 14.00. Kabaré- csütörtök. 15.00: hírek. 17.05: Gordiusz. 18.00: Helykereső. 19.05: Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunkzenét! 19.35: Táncházban. 20.00: Hírpercek. 21.10: Daráló. 21.40: Zenerulett. 23.03: Sport- híradó. 23.10: Máról holnapra. Bartók rádió 9.05: Pódium. 10.05:75 éve hall meg Ady Endre. 11.09: Operarészletek. 12.05:? Hangverseny délidőben. 13.07: Marie-Claire Alain orgonahangversenye. 13.47: Morley-madrigálok. 14.05: Auf De­utsch gesagt. 14.20: Négy apának egy leánya. 15.25: Operaegyüttesek. 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00: Hommage á Máté Klára. 17.50: Népze­nekutatók műhelyében. 18.05: Kapcsol­juk a 22-es stúdiót! 19.05: Bozzai: Há­rom tétel. 19.13: Bemutatásának 150. évfordulóján. 20.07: Hírek. 20.12: Ady Endre versei. 11.05: A zene üzenete. 22.20: Barátságos bölcsességek. 22.50: Napjaink zenéje. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 10.00: Régi csibészek. 11.00: Színes hírek. 11.40: Magyarnóta. 12.00: Juven­tus Warner mjusik. 13.00: Állatbarát ma­gazin. 14.00: Kincsünk a Balaton. 15.00: Contry, folk, blues. 16.00: Jufecsegő. 17.00: A világ legnagyobb slágerei. 18.00: Premier előtt. 19.00: Lapszemle. 20.-00: Nyitott száj. 21.00: Juventus kávéház. 22.00: Színes hírek. 23.00: zenei össze­állítás. TÉR is FORMA KAPOSVÁR KAPOSVÁR BELVÁROSÁBAN épülő üzlethelyiségek 85-130 ezer Ft/mz árért eladók TÉR ÉS FORMA KAPOSVÁR KFT. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.:311-533, 416-015 ___________________________(31675jy G MM) RT MINTABOLT Jó alvást, kellemes ébredést biztosít Önnek a jbáSöBtíi ágynemű, három féle töltettel. Napi kényelmét, jó megjelenését biztosítja Önnek, Samsonite TOLL GYAPJÚ SZINTETIKUS } DIPLOMATA TASKA, Allergiás UTAZÓTÁSKA, betegeknek AUTÓSTÁSKA ajánljuk. Két márka egy helyen TRITEX RT MINTABOLT KAPOSVÁR, Fő u. 29. Telefonszám: 82/312-244, 316-038 (31635) » L

Next

/
Oldalképek
Tartalom