Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1994. január 26., szerda Útkereszteződéseink Az 1994. január 10., 11. és kedésbiztonság fokozásának 12-i számukban megjelenő, a kaposvári gyalogátkelőhelyek forgalombiztonságával foglalkozó cikkekre az alábbiakat közöljük: A fenti cikkeket olvasva azok tartalmából kitűnik, hogy azok írójuknak és sajnos, az abban nyilatkozóknak is a Kresz előírásai betartása másod-, harmadrendű feladat, és szerintük építéssel minden probléma megoldható. Igazgatóságunk teljes mértékben tisztában van a városon átmenő két főközlekedési út baleseti helyzetével. Fejlesztési elképzeléseink sarkalatos pontjai közé tartozik ezen balesetveszélyes helyek forgalombiztonságának forgalom- technikai eszközökkel történő javítása. Tisztában kell lenni azzal, hogy amíg a közlekedők a jelenlegi szinten értelmezik a Kresz előírásait, amíg nem fog javulni a közlekedési morál, addig a jelzőlámpákkal nem fogunk látványos eredményt elérni a baleseti helyzet terén. Jó példa erre a 61-es, 67-es utak csomópontja (Füredi u.-48-as ijúság útja), ahol a jelzőlámpás forgalomirányítás mellett az elmúlt 5 év alatt kilenc gyalogos elütés történt, melyből hat esetben az átkelőhelyen volt a gázolás. A hat esetből négy súlyos kimenetelű volt. A baleseti statisztikai adatokat elemezve ez a csomópont a város legveszélyesebb csomópontja, a jelzőlámpás forgalomirányítás ellenére. Javasoljuk és kérjük az újság szerkesztőségét, hogy a közleSikerélményt a Lapunk január 17-i (hétfői) számában Sikerélményt a középiskolákban! címmel jelent meg olvasói levél. Erre reagál az itt következő. A címből ki lehet találni, hogy magam is pedagógus vagyok. Manapság ezt nem sikk hangoztatni, de most úgy érzem, elengedhetetlen, hogy szóljak. Kedves dr. E. Gy., orvos! Gratulálok a cikkéhez, igen jól megírta. Csupán egy dolgot hiányolok, de azt nagyon. Kellene oda egy mondat: „Tisztelet a kivételnek.” A diákok említésénél ezt leírja, de a tanárokat, illetve a fiatal pedagógusokat csak ostorozza. Feltételezem, hogy gyermekét, vagy ismeősének gyermekét tanítja azért „rendes” tanár is. Mert tudja, olyan is akad. Nem kétséges, hogy cikke valós dolgokon alapszik. Mi is tudjuk, más is tudja, hogy előfordulnak hasonló esetek. Sokszor hallottunk már igazságtalan, követ- kezetlen, „skatulyázó” tanárról. De! Senkinek sem szabad elfe- letkeznie arról, hogy az éremnek mindig két oldala van. Ön az írásában végig csak szapul bennünket. Közben nem gondol ara, hogy mit vált ki ez a cikk azokból a pedagógusokból, akik soha nem voltak és nem is szándékoznak ilyenek lenni. El tudja képzelni, hogy milyen nehéz volt végig olvasni ezt az elítélő véleményt? (Mit szólna egy hasonló íráshoz, amely konkrét esetből kiindulva úgy általában fejtegetné az orvosok lelketlenségét...?) Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy hány pedagógus teszi ki a lelkét is, készül az órájára és próbálja a tudást a diákok kobakjába varázsolni. (Mert néha csak így megy.) Ma, amikor a szülők nagy része igen hátrányos helyzetben él, és sem ideje, sem türelme nincs otthon a gyermekére, az iskola és a tanár feladata nagyon nagy lett. Harminc-negyven fős osztályokban kell jól leadni a tananyagot, megtanítani a gyerérdekében a nem minden esetben helytálló kritikák helyett a közlekedési morál javítását segítő cikksorozatot indítson. Jaczó Győző igazgató ** Megtettük, s megköszönjük, hogy a közúti igazgató nekünk keres munkát. Gondoljuk, azért teszi, mert lelkiismerete nyugodt. Irányítása alatt az igazgatóság minden műszaki és szervezési lehetőséget kihasznált már a biztonságos forgalom érdekében. Mert műszakilag biztonságosnak minősíti azt a négysávos útkereszteződést (Pázmány P. utca-48-as ifjúság útja), ahol gyereket ütnek el. Nyugodt, mert fölfestették a zebrát ott, ahol rajta három lányt gázoltak el, s csak a Kresz előírásainak megsértéseként tartja számon a 61-es és a 67-es kereszteződésében rendszeresen ismétlődő gázolást. Egy útkereszteződés vagy gyalogosátjáró akkor biztonságos, ha nem történik ott (a műszaki hibát kivéve) baleset. Amíg a kaposvári fő- és egyéb útvonalak ilyenek lesznek, lesz még mit tenni az igazgatóságnak. A rendőrök érzik a veszélyt, s ezért minden reggel kiállnak, hogy segítsék a forgalmat. Ezen a közúti igazgatóságnak is el kellene gondolkodni. Tudni illik a ráolvasás nem segít. A hozzáértés azonban megoldáshoz vezethet. Erre talán a pénznél is nagyobb szükség van. (A szerk.) tanároknak is! mekeket beszélni, véleményüket összefogottan elmondani és egy kicsit odafigyelni a személyes problémákra is. Hiszen ezt még felsorolni is nehéz! Hogyan tudnánk mindezt hibátlanul ellátni, amikor sajnos, sokszor a szülő semmi támogatást és otthoni megerősítést nem ad? (Nagyon becsülöm azokat a szülőket, akik fogadóórán elmesélik, hogy mennyit segítenek otthon a gyerekeknek, kikérdezik őket, közös programokat szerveznek s nemcsak leültetik őket a televízió elé.) * A másik dolog, ami nagyon szíven ütött, az a fiatal pedagógusok elmarasztalása. Magam is közéjük tartozom, és igen rosszul estek szavai — gondolom, nemcsak nekem. Megint csak általánosított, fel sem tételezi, hogy igyekszünk ellesni az idősek „fogásait”, kérdezgetjük őket, s szeretnénk ügyesebbek, hatékonyabbak lenni. Sok új módszert tanultunk, ezeket próbáljuk alkalmazni ebben a rohanó, információteli világban. Ma már nem 1950-et, hanem 1994-et írunk. Ezt nem szabad elfelejtenie. Igenis csak úgy tudunk Európa felé haladni — ahogy Önnek is ez az álma —, ha az alapok lerakása után szélesítjük a gyerekek látókörét, képessé tesszük őket az információk befogadására és megtanítjuk őket arra, hogy tiszteljék, elfogadják társaikat, szüleiket, tanáraikat. Mindez nem könnyű egy olyan társadalomban, ahol manapság csak szidnak és leszólnak bennünket, mert így elveszítjük (illetve elveszik tőlünk) minden tartásunkat, s a diákok nem fogadják meg annak intő szavát, akit nem tisztelnek. Végül azért megköszönöm intő sorait, mert bizonnyal sok kollégát elgondolkodtatott, de azt is remélem, hogy az én szavaim is nyitott fülekre találnak, s kicsit visszaadják társaim önbizalmát. Korányiné Punok Angéla Ajánlat szobormegőrzésre A kaposvári „eltűnt” szobrokról szeretnék szólni. Annak idején, amikor a szoborlikvidálások voltak, ve- jemmel, Zsikó Lajossal jobb híján telefonon felhívtuk a múzeumot, és felajánlottuk segítségünket. Felajánlásunk lényege az volt, hogy a város, a megye területéről eltávolított szobroknak helyet adunk, megőrzésükről gondoskodunk. A válasz az volt, hogy a múzeumot ez ügyben senki sem kereste meg. Köszönik a segítséget, és ha valamit megtudnak, szólnak. Úgy látszik, semmit sem tudtak meg, mert senki egy szót sem szólt. Most a Somogyi Hírlapból értesültem a szobrok sorsáról. Úgy látszik, „Csáki úr” fáradhatatlan. Csak azok „fáradnak el”, akiknek dolgozni kéne. No de ez már más téma! Örömmel olvastam, hogy Szász Endre segítséget ajánlott az ügyben. Az akkori ez irányú ajánlatunk ma is változatlanul érvényes: a megye, a város területéről eltávolított szobroknak helyet tudunk biztosítani. Annak megőrzéséről, bárki által történő megtekinthetőségéről gondoskodunk. Anyagilag a költségekhez már nem tudunk hozzájárulni (akkor még tudtuk volna). Közeleg az expó éve. Talán szerencsés lenne a „park” felállítása idegenforgalmi szempontból is. A hely a lengyeltóti úton lévő Kakastanya területén van. Magánvéleményem az, ha Kaposvár városa, a megye vezetői, a fonyódi önkormányzat (is talán tud segíteni) ösz- szefognak, „Csáki úr” további „jó munkáját” meg lehet akadályozni. Bändel Lajos Fonyód, Domb utca 10. A só, a hó és a rigóéi út „Segítséget a mostoha útnak” címmel a Somogyi Hírlap január 4-i számában tette szóvá Kulcsár Szilveszter polgármester, hogy miért nem sózzák a Lad- Középrigóc közötti utat. A közúti igazgatóságok üzemeltetési feladatait és azok sorrendjét az Országos Közutak Ideiglenes Kezelői Szabályzata határozza meg az egyes utak országos rangsorban elfoglalt helye és az azokon lebonyolódó forgalom nagysága szerint. A cikkben kifogásolt útvonalon a jelenlegi, téli út üzemeltetés megfelel a szabályzat előírásainak. Az úgynevezett őrjáratos védekezést ebben az útkategóriában 4000 egységjármű/nap értéknél nagyobb forgalmú úton kell végeznünk. A kérdéses utat pedig 1900 egységjármű/nap forgalom veszi igénybe, ami a kategória felét sem éri el. Döntésünknél figyelembe vettük, hogy Lad és Középri- góc között síkvidéki terep található, valamint hogy a megye déli része két őrjáratos útvonalon is megközelíthető (68. sz. és 6. sz. főutak). Rögzíteni szeretnénk, hogy a közlekedést akadályozó hó eltakarítása természetesen feladatunk, itt csak a teljes úton rendszeresen történő síkosság elleni védekezés biztosításán folyik a vita. Tudjuk, hogy az érdekeltek számára ezek száraz szabályzati előírások, és mi is érezzük, hogy egy megszokott magasabb szintű szolgáltatásból visszalépni — még ha szabályos is — emberileg nehéz. Ezeket az emberi tényezőket is figyelembe véve a kérdéses útszakaszon, valamint egy-két további frekventált helyen meglévő fokozott igény miatt, anyagi lehetőségeink határáig igyekszünk a jövőben is az őrjáratos útvonalak rendbetétele után azokat megközelítő színvonalat biztosítani. Végezetül megjegyezzük, hogy a teljes úton rendszeresen történő síkosság elleni védekezés a közúti közlekedés nagy dilemmája külföldi tapasztalatok szerint is, hiszen erősen összefügg a környezet és a járművek védelmével a sózási károk miatt. Ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére a nálunk sokkal gazdagabb és környezetvédelemre igényesebb országokban sincs a konyhasót egyértelműen felváltó technológia. A síkosságmentesítés elmaradása viszont fokozott téli felkészülést igényel a járművezetőktől (pl. téli gumi, hólánc, hosszabb utazási idő stb.). Jaczó Győző a Kaposvári Közúti Igazgatóság Igazgatója A bérlő kárpótlása A Somogyi Hírlap december 20-i számában „A bérlő és az árverés” címmel Gye- pesi Sándorné, Böhönye, Dózsa krt. 35. szám alatti lakos kifogásolta, hogy a bö- hönyei önkormányzattól 1990 januárjától bérelt földet kárpótlási jegyért nem vehette meg, ezzel kapcsolatban sem az önkormányzattól, sem a tsz-től nem kapott „elfogadható választ”. A levelet író asszony férje a böhönyei tanács vb-től a 28/1974.(1. 22.) Mt rendelet alapján haszonbérbe vette, a községi földnyilvántartás szerint „tanácsi kezelésben” nyilvántartott területet, amely a haszonbérleti szerződés alapján nem volt és nem is lehetett a haszonbérlő tulajdona, még akkor sem, ha azt sajátjaként gondozta, munkálta és a bérleti díjat a szerződésnek megfelelően fizette. A cikkíró által hivatkozott szerződés 10. pontja biztosan elkerülte a figyelmét: „Ha az állami földet a kezelő vagy más állami szerv, illetve társadalmi szervezet közérdekű célra (földrendezés, kisajátítás) kívánja felhasználni, a szerződés hatálya — a szerződésben megjelölt határidő előtt a feltétel bekövetkezésével — megszűnik. Estünkben ez állt fenn! Téves a levélnek az a megállapítása, hogy az ön- kormányzat is tudta, hogy a Szabadság Tsz „elárverezi a földet”, mert a szövetkezeti árverésre kijelölt földterületet az önkormányzattal egyeztetni nem kell, a hatályos jogi rendelkezés szerint. Azt valóban az önkormányzat is tudta, hogy mely területek vannak a községben kárpótlásra kijelölve, s azt minden esetben a kárpótlási hivatal vezetőjének rendelkezése alapján — a törvényi előírásnak megfelelően — a község hirdetőtáblájára kifüggesztve közzé is tette. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy más törvény alapján kerül sor a kárpótlásra és más alapján a részaránytulajdonosok földkiadására és, hogy ez éppen nem esett egybe a levélíró érdekeivel, illetve az el nem fogadható, arról nem az ön- kormányzat (vagy annak tájékoztatást nyújtó dolgozója) tehet. Helyes volt az ügyfél azon tájékoztatása, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő földterület eladása csak képviselő-testületi döntéssel lehetséges — mint ahogy ez addig meg is történt minden olyan esetben, amikor a kérelem és az önkormányzati érdek indokolta. Gyepesi Sándor kérelmére az árverést követően azonnal — a község egyik lakójának lemondó nyilatkozata alapján — a korábbival azonos dűlőben jól művelhető földterületet adott ki 5 évre, 2286 m2 földterületet haszonbérletre Böhönye önkormányzata „kárpótlásként”, mert haszonbérlet helyett tulajdonjog biztosítására nem jogosult. Dr. Kaszás Anna Mária körjegyző Még sok a rendeznivaló A Rendbe tett televízió című, lapunk január 15-i számában megjelent jegyzetünkre érkezett a következő levél. Az a véleményem — mint 1920 óta rendszeres és többféle eszmeiséget képviselő újságok olvasójának —, hogy sok minden másban, így a hírközlő szervek és zsurnalisztika — és nem média, médiák, pláne nem médiumok — területén még igen sok a rendezni való. Tótfalusi Kis Miklós — sajnos, nem elég széles körben ismert — mondása, mely szerint „kormánypártiság tartja el a családot, ellenzékiség tartja fenn a Nemzetet”, nem jellemzi jelenünk, azaz 1990 tavasza óta ellenzékieskedő — sokszor ellenségeskedő — pártjaink politikai magatartását. (Tessék ellenőrizni, hogy a hazaárulás fogalmát is kimerítő kollaborálok mely párt(ok)ban találhatók!) Kormányunk azon kevés jótetteinek egyikét — mivel az összetétele miatt nem is tehetett mást —, hogy kissé megnyirbálta az ellenzék által uralt hírközlés művelőinek privilégiumát, világgá kürtölték a sértett önérzetűek, hogy „Magyarországon nincs sajtószabadság”. Hogy van-e demokrácia, van-e sajtószabadság hazánkban, arra most bizonyítékot szolgáltat az, ha fentieket mint olvasói reflexiót olvashatják a Somogyi Hírlap olvasói. Szabolcsy János Kaposvár, 48-as ifjúság útja Tegyünk többet környezetünkért ! A kaposvári Berzsenyi park csodálatos fái közé harmonikusan illeszkedik a fából készült játszótéri létesítmény. Közkedvelt hellyé változott: a gyermekzsivajt, kacajt több esetben felváltja a fékezhetetlen hangorkán. Ez utóbbi azért zavar, mert már nem gyermekek és még nem felnőttek a „csendháborítók”! Féltem a létesítményt a rongálóktól, akik botokkal ütlegelik a deszkalapokat (sajnos, már szemmel láthatóan is). A park látványa lehangoló a levéltömeg, a letördelt ágak sokaságával. Esetenként megjelennek gereblyével, seprűkkel, majd hosszasan „gyönyörködnek” a látványban; már-már úgy tűnik, hogy eltűnik a lombtenger, megszépül a város legszebb parkja. Tévedtem. Az urak hozzálátnak a lombtenger kupacolásához, majd rövid „fárasztó munka” után lassan bandukolva továbbmennek. Pár nap eltelte után ismét megjelennek, kupacolnak, majd elmennek, s a levéltömeg, a gallyak maradnak. Úgy tűnik, nehezen alkalmazkodunk a szép környezet gondolatához, nehezen érlelődik meg a tenniakarás, hogy környezetünk védelme, gondozása, tisztasága magunk és utódaink egészségének, fennmaradásának és az élet jobb minőségének biztosítása is. Mostanság nagyon sok szó esik városunk rendjéről, tisztaságáról. Kérések fogalmazódnak meg a sajtón keresztül is, úgy tűnik, hiába. Végre ideje lenne a tettek mezejére lépni, úgy, ahogy a Pannon Agrártudományi Egyetem területén mindig is tették és teszik napjainkban is. Az aztán még elgondolkodta- tóbb, hogy ki-ki a háza táját miért hanyagolja el? Vajon kire vár a közömbös tulajdonos? Nem tartom valószínűnek, hogy a „biborszínű égboltból” előrepülnek a „jótékony angyalkák”, akik rendet tesznek „egyesek” portáján. Nincs igaza a mindig mástól váró embernek, mert a város a mi városunk és annak tisztasága, gondozása, szépítése köz- ügyünk, gondolkodásunk, tenniakarásunk „tükörképe” is. Gondolkodásunk, tenniakarásunk gyökerei igen mélyre nyúlnak. Könnyebb a szidás, elmarasztalás, panaszkodás az ön- kormányzatra, mint tenni a városért, mert a közgondolkodás még „hiánycikk”. Tegyünk többet környezetünkért, próbáljuk ismételgetni, megfontolni önmagunkban, önmagunkért! Végezetül Ancsel Évától idézem az alábbi gondolatokat: „Ha a fák, füvek vagy akár az erdei állatok szólni tudnának, látván az embert és viselt dolgait, azt mondanák szánakozva; ó, te szerencsétlen, honnan téve- lyedtél ide és hogyan fogsz te itt élni? Azt hallottuk, hogy minket csoportosítottál, nevet adtál nekünk, de még a csillagokkal is foglalkozol, és egyáltalán mindenbe beavatkozol, bár a lábad lassúbb a zergéénél, a gégédből oly hangok jönnek elő, hogy hozzád hasonlók sem értik meg mindig. Rajtunk pihenhetsz — mondanák a füvek —, de ki ne tépkedj bennünket a földből, mert neked fogunk hiányozni. Mialánk menekülhetsz az eső meg a tűző nap elől — mondhatnák a fák —, de ne akarj minket leigázni, mert akármilyen furcsa, idegen jövevény vagy, azt az oxigént szívod, amit mi, növények kibocsátunk. Egyszóval hiába minden — bricsesz- nadrágodban és a motorbicik- lis-sisakodban és az űrhajósszkafanderedben se tudod letagadni, hogy a természet egy darabja voltál és az is vagy ma is. Úgy döntöttél, hogy ilyen kényelmetlenül, csak a hátsó végtagjaidat használva közlekedsz a földön. Azért, hogy tőlünk magadat megkülönböztesd? Enélkül is látnánk, hogy jövevény vagy, de azért ne félj tőlünk, inkább bé- külj meg velünk! Próbáld meg, és járj el dolgainkban és dolgaidban a természet és saját mértéked szerint”!... Bíró Gyuláné
