Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1994. január 26., szerda Januári kirándulás A múlt hét végén, amikor szinte tavaszias, enyhe idő volt, kimentünk az unkokáimmal az erdőbe. A kedvenc magaslesünkhöz vezető úton az erdeifenyőkről letört ágak akadályozták az előrehaladásunkat, még a baltát is elő kellett venni, mert bizony nagy ágakat is letört a fákról a múlt hónapban lehullott, nagy hó. Még magasan fönn volt a nap, amikor elhelyezkedtünk a lesen. Távolról őzek riasztottak, a szálasból harkály kopácso- lása hallatszott. Andris szorgalmasan jegyezgetett, én is írtam a naplómat. Kata a les oldalának rései között nézegetett és Andris nagy bosszúságára hangosan jelentette a leshez közeledő őzeket, akik nyomban el is rohantak. Alkonyodott, amikor a lestől alig tíz méterre kövér disznó turkált, a fényképezőgép csattanására, hangos „buffanással” persze elszaladt. — Ha másik lesre ülünk — mutattam kelet felé —, akkor láthattuk volna a szórón csemegéző disznókat. — mondtam unokáimnak és közben az autóhoz igyekeztünk. Közben Kata kérésére a vaddisznóról meséltem, — mert hogy őneki még minden „csak” mese. — A vaddisznó a házi disznó őse, Közép-Európában és hazánkban is mindenütt megtalálható. Eredetileg a sűrű aljnövényzetű középhegységekben, dombvidéken élt, de ma már az Alföldön is egyre több helyen előfordul. Kondákban élnek, csak az öreg kanok járnak egyedül. Szaglásuk kiváló, látásuk, hallásuk azonban gyengébb. Tanulékony, ingerlékeny, óvatos, de nem félénk állatok, szorult helyzetben az emberre is rátámadnak. Főleg a koca veszedelmes, ha malacait kell védeni. Hazánkban a vaddisznó dúvadnak minősül ezért mindenkor vadászható, ám a jóérzésű vadász a vemhes és a malacait vezető kocára nem lő! A vaddisznó húsa kitűnő, de csak alaposan megsütve, vagy főzve szabad fogyasztani, mert fertőzött lehet a galandféreg lárváival. Tóth Ferenc Kövér vaddisznó turkál az avarban A hóvirágcsokor Egyik reggel a Napocska kidugta orrocskáját, és melengetni kezdte a jegenyenyárfán vacogó cinegéket. A Nyuszika is kinyújtotta tagjait, és jókedvűen elkiáltotta magát: — Ébredjetek hétalvók! Megjött a tavasz! Hangja megpezsdítette a tájon az élőlények, a növények szívét, legelőször a hóvirág bújt elő: — Szervusz Nyuszika! Nézd, milyen szépek a virágaim! Vigyél egy csokorral a Napocskának! A Nyuszika hamar szedett egy csokorral, és nyújtotta a Napocska felé. — Köszönöm, Nyuszika — mondta a Napocska —, de valaki más jobban megérdemelné ezt! Nyuszika gondolkodni kezdett: ki lehetne, aki jobban megérdemelne egy csokor hóvirágot? Míg gondolkodott, énekelni kezdtek a madarak. Látják, hogy Nyuszika ott táblából egy nagy csokor hóvirággal. — Milyen kedves tőled, hogy hóvirágot hozol nekünk — csiripelték és nyomban felröppentek egy barkafűz ágára. — De hát ez a pihés barka a mi virágunk! Biztosan van, aki nálunknál jobban megérdemli a hóvirágot! Nyuszika töprengve továbbment. Kisvártatva észrevett egy vadmacskát, aki a napon sütkérezett, nagyokat hunyorgott a langyos napba. — De szép virágod van! — mondta — Hol szedted? Nyuszika elmesélte, és máris nyújtotta a vadmacskának, de az szabadkozott: — Van, aki ezt jobban megérdemli! — és elnyúlt a napon. Pocok Jankó még az apróságait is előcsalogatta a hóvirág láttán, ám a csokrot ő sem fogadta el. Nyuszika így bandukolt tovább. Végigjárta a rétet, legyalogolt a patak partjára, mindenütt boldog, kipirult arcot látott, — de a csokrot mindenki visszautasította. Egész nap mászkált, keresgélt, kutatott: ki is az, aki megérdemli a csokrot. Elindult a hegyoldalon, ahol a berkenyék van- • nak. Egyszercsak meglátott egy piros sálat, biztosan elveszítette valaki, gondolta. A sziklák tövében a nap sugaraiban fürdőzve talált is egy kislányt Zsófikát, aki oly sokszor hozott napraforgót, kukoricát, káposztalevelet, amikor a nagy hidegben, hóban nem lehetett semmit találni. Lerakta a sálat, rátette a hóvirágcsokrot, és amilyen csendben jött olyan csendben el is ment. A Napocska még fényesebben ragyogott, mert ahhoz került a hóvirágcsokor, aki azt valóban megérdemelte. Törő István Livi nénire emlékezve... A toliam alatt elindulnak a sorok, a könnyem közben egyre csorog. Miért mentél el ily hirtelen?! Mindenki sírt szomorú híreden. Az órák bánatosak voltak, a tanárok is szomorkodtak. Csak bámultunk magunk elé, és vártuk a hír hamis létét. Vártuk, hogy megjelenj az ajtóban, pedig tudtuk: ott maradtál a buszban. Képed itt lebeg előttem, emléked itt áll mögöttem. Hangod még csilingel a fülemben, nem is kell hozzá sokat fülelnem. Mondd! Nem igaz a hír! Áthúzom e pár sort, s majd örülök, ha néha rámszólsz! Werstroh Niké Kaposvár, Berzsenyi iskola 7. o. tanuló Nevekből főváros írjátok be az ábra függőleges oszlopaiba az alább felsorolt neveket úgy, hogy a körökkel megjelölt, középső vízszintes sorba kerülő betűk egy európai főváros nevét adják. A nevek: Beáta, Edgár, Emese, Endre, Júlia, Márta, Tibor. IDŐUTAZÁS Óvodás sarok Ujjamon a „meleg-gyűrű” Fotó: Király J. Béla mánál, látták hogy tisztítják ki a belet, mennyi munka van, jól értesülten igazították ki a tudatlanokat. A lelkesedés akkor volt a legnagyobb, mikor megízlelhették a finom, perzselt bőrkét. Aztán egy kicsit jóllakva és az új ismeretek birtokában várták a disznótoros ebédet. A hét eleji, hétfői napsütéses idő kedvezett a gyerekeknek, akik a nézelődés közben még egy népi mondókát is megtanultak: „ Disznó farka, füle orra, Jöjjenek a disznótorra! Lesz ott enni- innivaló, Én vagyok a hívogató. Hurkát kolbászt megegye, ez aztán a csemege! Ejnye, de jó tepertő! Áldja meg a teremtő!” Báli Györgyné Disznóölés az óvodában Nagy esemény volt ez a mostani hétfői nap a kaposvári Rét utcai óvodában! Már napokkal előbb tetőzött az izgalom. A gyerekek másról sem beszéltek egymással, a szüleikkel, hogy mi lesz majd hétfőn. Disznóölés! Ebben az óvodában nagy hangsúlyt helyeznek a hagyományok ápolására a népKezdődik a perzselés szokások felelevenítésére. Az óvónők minden alkalmat megragadnak, hogy ezeket az eseményeket minél inkább gyerekközeibe hozzák. Tavaly telet búcsúztattak, az idén disznóölést rendeztek. A gyerekek többsége még sohasem látott ilyet, nem volt igazi disznótoron. így aztán az óvónénikkel már jóelőre megbeszélték, hogyan is zajlik az ilyen esemény, nem kell félni a visítástól, a perzselés lángjától, a forrázás pedig egy jó móka lesz. Az volt! Szinte senki sem fogta be fülét, vidáman kapkodták a meleg gyűrűt, a forró körmöket. Nagy derültséget váltott ki, amikor a sertés felbontásánál Peti megjegyezte: „most veszik ki a sertésből a hurkát, meg a kolbászt!” A tapasztaltabbak, akik már jártak falun, vagy a nagymaKaptam egy időgépet. Ma kipróbáltam. — 10 000-be akarok menni! — diktáltam a gépbe. Amikor beléptem, elájultam, és mire fölébredtem, 10 000-ben voltam. Természetellenes fény fogadott, mert már nem is a Nap világított, hanem valami különös mesterséges lampionok. De nézzük, hol vannak az emberek?! Hiszen ezek nem is emberek, hanem robotok! A beszédhez nem használnak hangokat, mondanivalójuk kezükön levő számítógépre van írva. — Hol vannak az emberek? — kérdeztem ismét a géptől. — Az emberek egyre tökéletesebb robotokat gyártottak, de közben úgy elszeny- nyezték a környezetet, hogy maguk is belepusztultak. Nagyon meglepődtem ezen. Aztán azon kezdtem gondolkodni, és gondolkodom azóta is: hogyan változtassam meg a jövőt?! Csernus Júlia 4. osztályos Kaposvár, Kisfaludy úti iskola A gyerekek kedvence Buci Maci Nemcsak hazánkban, Európa sok országában szívesen forgatják a gyerekek a Buci Macit, a 3-9 éves kicsik nagyon szép, színes magazinját. A havonta megjelenő újság nemcsak bájos figuráival, hanem mesés történeteiből is szórakozva tanulhat minden apróság. Lehet benne szí nezni, számolni, megkezdett történeteket saját fantáziával befejezni. A januári számban ellátogathatnak a gyerekek kenguruk birodalmába, és megtanulhatják azt is, hogy miként kell, miként lehet papírból hóembert készíteni. Képekkel illusztrált különböző szakmákat. A febru- szép mesét olvashattok a titok- ári számban már sok játékot, és zatos tükörről, megismerhettek barkácsötletet találhattok. » * >
