Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-25 / 20. szám
1994. január 25., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Konyhai felszerelés félmillió forintért Az andocsi önkormányzat a múlt évben pályázatot nyújtott be a Népjóléti Minisztériumhoz 600 ezer forint értékben az általános iskola konyhafelszereléseinek bővítésére. A település pályázatát félmillió forinttal támogatták. Horváth Sándorné, az általános iskola igazgatója arról tájékoztatott, hogy a pénzen fagyasztóládát, hűtőszekrényt, gázzsámolyt, illetve különféle konyhai felszereléseket (edényeket, olajsütőt stb.) vásárolnak. A felszerelés egy részét már megvették, illetve most van folyamatban ezek beszerzése. Szociális kiadások T örökkoppányban Törökkoppány önkormányzata a múlt évi 28 millió forintos költségvetéséből másfél milliót költött szociális kiadásokra. Ebből a legtöbb pénzt (29 százalékát) a mozgáskorlátozottak közlekedésének támogatása vitte el, és majdnem 300 ezer forintot fordítottak a gyerekek rendszeres nevelési segélyezésére is. A munkanélküliek jövedelempótló támogatása 198 ezer forintjában van az önkormányzatnak. Munkanélküliség Bábonymegyeren Bábonymegyeren - a munkaügyi központ tabi kirendeltségének adatai szerint - az év végén nyolcvankét regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. 95 százalékuk korábban fizikai munkát végzett. A legtöbb csak általános iskolát (nyolc osztályt) végzett (45), valamilyen középiskolai bizonyítvánnyal pedig 37-en rendelkeznek. Egyetemet, főiskolát, végzett munkanélküli nincs a településen. A munkanélküliek közül nyolcán dolgoztak közhasznú munkásként, és 15-en részesültek jövedelempótló támogatásban. Tengődi támogatás: 400 ezer forint A tengődi képviselő-testület tavaly 400 ezer forintot különített el lakásvásárlásra, felújításra és építésre. A helyi lakók közül 18-an adtak be kérelmet kamatmentes kölcsönre, s a képviselők döntése szerint hat család jutott pénzhez ebből az összegből. Négyen kaptak 50- 50 ezer forintot lakásfelújításra, s két, új házat építő családot 100-100 ezer forinttal támogattak. Nekik a kamatmentes kölcsönt öt éven belül kell majd visszafizetniük. Kóborló kutyák a tabi utcákon Az utóbbi hetekben mind gyakrabban látni az utcán — különösen az esti órákban — kóbor kutyákat Tabon. A gazdátlanul kószáló ebek már nemcsak a családi házas övezetekben állítják meg olykor a járókelőt, hanem a lakótelep környékén is. Gyakran feldöntögetik ételt keresve a házak elé kitett szemetesedényeket. Március közepén újraindítják a munkát Létszámbővítés a Chemix Kft-nél Téli karbantartás a tabi gyárban Felújítják a gyártósorokat — Egymillió eladatlan tégla az udvaron Nagyjavítás a nyerstéglagyártó soron A pécsi székhelyű Holax Közműépítő Betéti Társaság nyújtott be tavaly pályázatot az Állami Vagyonügynökséghez a tabi téglagyár megvételére. A Somogy-Zala Megyei Téglaipari Vállalat tavaly áprilisban kötött vele bérleti megállapodást. A gyár megvételére vonatkozó szándékát a betéti társaság továbbra is fenntartja. Hollósi Lajos pécsi vállalkozó elmondta: az Állami Fejlesztési Intézet által biztosított hitellel kívánják megvenni a néhány éve korszerűsített gyárat. — Mintegy kétmillió forintot szántunk a téli karbantartásra és javításra; most ezen dolgozunk — mondta a vállalkozó. — Úgy tervezzük, hogy március közepén indítjuk ismét a nyerstégla gyártását. A múlt év közepétől mintegy 1,6 millió darab kisméretű tömör téglának megfelelő mennyiségű falazóanyagot (magasított lyukas, kettős méretű lyukas, B-30-as méretű) téglát gyártottunk. A kereslet, sajnos, nem követte a kínálat növekedését, így majdnem egymillió tégla az eladatlan készletünk, bár a minőség és az ár alapján felvesszük a versenyt más gyárakkal. Elsősorban Somogyból veszik — magánszemélyek, vállalkozók, kft-k — az itt készült falazóanyagokat. Az értékesítés a gyár telephelyén folyaFotó: Sebők Dezső matos, naponta több ezer darabot visznek... Igaz, mi azt szeretnénk, ha naponta több tízezret lehetne eladni. Ezért javítanunk kell a piackutatást, a kereskedelmi munkát. A vállalkozó — aki 24 dolgozónak ad munkát az egy- műszakos termelés során — reméli, hogy ebben az évben megindul a gazdaság föllendülése. Az pedig maga után vonja az építkezéseket, így élénkül a tégla iránti kereslet is. Az idén új téglafajta gyártásának bevezetését is tervbe vette a betéti társaság — úgy, hogy összességében ötmillió kisméretű téglának megfelelő falazóanyagot gyártanának. (Krutek) Nehéz esztendő előtt a képviselő-testület Lulla legnagyobb gondja Tervek és költségek a jobbításra - Buszforduló és áthúzódó munkák - Jabapusztára is eljut a víz A lullai önkormányzat képviselő-testülete nehéz esztendő elé néz. A terv- koncepció tárgyalásakor a bevételi és a kiadási főösz- szeget is 6,5 millió forintban tervezték meg. Az alapvető és kötelezően ellátandó feladatok mellett csak kisebb beruházásokra számíthatnak. Ilyen lesz többek között — mintegy félmillió forintos költségráfordítással — a felső falurészen, a polgármesteri hivatal épülete előtt egy buszmegálló és -forduló kialakítása. A későbbiekben elhelyeznek egy fedett várótermet is, ám erre most még nincs pénze az önkormányzatnak. Tervezik azt is, hogy a volt iskola szolgálati lakását felújíttatják. Mivel ez az ön- kormányzat épülete, állagmegóvása és felújítása — bár az épület üresen áll — halaszthatatlan. Később ugyanis esetleg önálló jegyzőség kialakításánál is figyelembe vehetik vagy pedagóguslakásként hasznosíthatják. A rekonstrukcióra 800 ezer forintot tervezett a lullai önkormányzat. Harmadik helyre sorolták a víz kivezetését a temetőhöz. Ennek költsége — egy kerti csappal — várhatóan kétszázezer forint. Elhatározták, hogy járdát és kerékpárutat is építenek a faluban: ehhez állami támogatás igény- bevételét tervezik... — Sokkal nagyobb gondunk azonban a kisecsenyi vízműberuházás megvalósítása — mondta fíeizinger Károly polgármester. — Ez a munka, mivel a korábbi kivitelező csődbe ment, 1992-től folyamatosan húzódik. A Dunántúli Regionális Vízművel megállapodást kötöttünk az elmaradt munkák befejezésére, s reméljük: május végére elkészül a teljes rendszer. Ez a pótlólagos tevékenység a három önkormányzatnak (Lullának, Sérsekszőlősnek, Torvajnak) több millió forint plusz kiadást jelent, de végre be kell fejezni a vízműrendszert. A vastalanító felülvizsgálata tavaly december 3o-i határidővel szerepelt az elvégzendő munkák között. — A nagy havazás és a hideg miatt a felülvizsgálat is áthúzódott erre az évre. Úgy tudom, február végéig üzembe helyezik — mondta a polgár- mester. — A múlt évben kis állami támogatás igénybe vételével elkezdődött, s a tervek szerint május végére befejeződik Jabapuszta egészséges ivóvízellátásának a megoldása is. így az év közepére Lulla, illetve két külterületének, Kisecsenynek és Jaba- pusztának a lakossága ugyancsak jó vizet kap. A vas- talanítóra és a jabapusztai rendszer kiépítésére összesen 5,5 milliós állami támogatást kaptunk. Krutek József Februárban nyit az óvoda Somogymeggyesen A beruházó önkormányzat képviselői, Papp Lóránd kivitelező és Szukics Sándor műszaki ellenőr vett részt Somogymegygyesen a most kialakított ön- kormányzati óvoda műszaki bejárásán. Speri József képviselő elmondása szerint az apróbb hibák kijavítása után, várhatóan február elején nyit az óvoda. Ide előreláthatólag 10-15 apróságot visznek majd a szülők. Új gyártmányok Daránypusztán Kedvezőbb gazdasági környezetbe került tavaly a da- ránypusztai Chemix Materiál Kft, s ennek eredményeképpen mintegy 2,5 millió forint nyereséggel zárta az évet. Egyelőre azonban még súlyos teher, hogy csak magas bankkamatokkal tudja nagy volumenű exporttermelését finanszírozni. A Chemix Matériáinak ez a tevékenysége — mint dr. Várad,i Zoltán ügyvezető igazgatótól megtudtuk — nőtt, és az új exportszerződéseket is megkötötték már. A cég szeptember végéig hússzal növelte dolgozóinak számát, így most ismét annyi munkást foglalkoztat, mint amennyit korábban munkahelyteremtő támogatás segítségével fölvett. Csaknem hatvan embernek ad már munkát, s a létszámfejlesztés jelenleg is tart. Az idei célokról szólva az igazgató elmondta, hogy lezárult néhány olyan kísérleti gyártás, amelynek alapján az évi exportfeladatok teljesítésén túl a hazai élelmiszeripar számára több fontos adalékot készítenek. Új termékük lesz többek között a burgonyakeményítő származék, amelyet a konzerviparban használnak. Ez jól gyártható és keresett terméknek ígérkezik. Erre az évre nyolcvan tonna gyártására kötöttek szerződést a sellyei Agrokémia Rt-vel. Az Egis Gyógyszergyár Rt-vel is felvették a kapcsolatot. A közelmúltban Daránypusztára látogattak a gyógyszergyár vezetői, s úgy ítélték meg: a Chemix Materiál Kft alkalmas arra, hogy megfelelően szelektált termékeket állítson elő a gyár számára. Most dolgoznak a termékskála átvizsgálásán. Ennek kapcsán megállapítják: melyek a környezetvédelmi, munkatechnológiai és gyógyszergyári követelmények szerint is kölcsönösen előnyös termékek. Jelenleg előkészítés alatt van a tízmillió forint értékű szerződés. A kft vezetői bíznak abban, hogy a választékból ha nem is nagymértékben, de tovább bővíthető az új gyártmányok száma. Ez pedig újabb piaci lehetőségeket jelent. Bérmunkában olyan alapanyagok gyártását kezdhetnék meg, amelyekből az egyik hazai nagy gyógyszergyár olcsóbban tudna egyes medicinákat előállítani. Krutek József Munkanélküliek képzése, átképzése Tizenöt településről járnak Kaposvárra — A munkanélküliek elhelyezkedési esélyeinek növelése érdekében a Somogy Megyei Munkaügyi Központ a múlt év őszén több mint negyven képző és átképző tanfolyamot szervezett és indított be — mondta Horváth Tünde, a tabi kirendeltség vezetője. — A tanfolyamok döntő többségét Kaposváron tartják, s ez jelentősen befolyásolta a tabi körzetből beiskolázható létszámot. Az utazás nehézségei miatt ugyanis többen nem tudják vállalni — illetve családi körülményeik miatt megoldani — a napi bejárást. Tab térségéből tizenöt településről 23 munkanélküli jár be naponta Kaposvárra. Ezen kívül jelentkezhettek a Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ által indított — Pécsett tartandó — tanfolyamokra is. A tabi kirendeltség körzetéből egy személy vesz részt ilyen képzésben. Tavaly két helyi tanfolyam indítására volt lehetőség Tabon. A képzés mindkét esetben a Rudnay Gyula Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben folyt, illetve folyik most is. Autószerelői; átképzésre nyolc pályakezdő munkanélkülit iskoláztak be, varrónői képzésre pedig elsősorban tartósan munka nélkül levőket — összesen tizenkilenc személyt. A varrónői tanfolyam pénzügyi fedezetét a pécsi központ, valamint a végző hallgatók foglalkoztatását biztosító nágocsi Gála Nőiruha-szövetkezet Kft vállalta. -krutekGyarapodó gyűjtemény Bognár Zoltán kapolyi fiatalember szabadidejét is feláldozva csaknem hatvan település határát járja, s a talált régiségeket összegyűjti; megtisztítja, és rendszerezve tárolja. Gyűjteményében balták, sarlók, lakatok, fejszék, cserépedények találhatók. Fotó: Sebők Dezső t > K