Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-24 / 19. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. január 24., hétfő Változatlan árfolyampolitika Új zloty Új pénzeket hoz forga­lomba a lengyel jegybank hét­főtől. Az 500 ezer és az egy millió zloty címletű bankje­gyek színe nagyjából meg­egyezik a korábbi, azonos címletű papírpénzekével, de kisebb grafikai módosításokat hajtottak végre rajzolatukban, s megváltoztatták a papír mi­nőségét is, hogy tartósabb legyen. Új vízjelet alkalmaz­tak, és számos, az ibolyán túli fény hatására felfénylő jel­zéssel látták el. A szokatlan „pénzcsere" nem érinti a for­galomban lévő bankókat, és nyilvánvaló célja az utóbbi időben mind gyakrabban és sikeresebben hamisított két címlet védelmének erősítése. Mezőgazdasági robotok Japánban Japánban rövidesen sok­féle mezőgazdasági robot je­lenik meg a gépgyárak kíná­latában. A szigetországot az agrárnépesség elöregedése és a nagyfarmok kialakításá­nak szándéka kényszeríti rá arra, hogy kiváltsa a mező- gazdaságban is az emberi munkaerőt. A múlt héten mu­tatták be például azt a sok célú robotot, amely a káposz­tának, a rizsnek és más ter­ménynek betakarítását is ké­pes elvégezni, 0,7 hektáron egyetlen óra alatt. Elhunyt Kojak Hetvenéves korában szombaton este prosztata­rákban meghalt Telly Savalas amerikai filmszínész. A het­venes években a világszerte játszott TV-sorozat Kojak fel­ügyelőként vált világhírűvé. Orosz fegyver- kereskedők Németországban Fegyverekkel kereskednek a Németországból kivonuló orosz hadsereg tisztjei: nem­rég a Nyugati Hadseregcso­port wünsdorfi főhadiszállá­sának közelében Hamburgba szánt, tízezer pisztoly tartal­mazó szállítmányt fedeztek fel a német hatóságok - közli a Der Spiegel legújabb szá­mában. Hasonló témájú jelen­tésében a Berliner Morgen- post vasárnap azt közölte, hogy a Nyugati Hadsereg­csoport több mint 80 ezer tonna lőszerrel nem tud - vagy nem akar - elszámolni. 1991. január elsején még 677 ezer tonna lőszert tárolt a nyugati hadseregcsoport Ke- let-Németországban, két év alatt 580 ezer tonnát szállítot­tak haza, ám lőszerállomá­nyukat 1994.január elsejével 15 560 tonnában adták meg. Feltételezhető, hogy a hi­ányzó lőszerek nem mind­egyikét használták fel éleslö­vészeten - írta a lap. A Köztársaságpárt kampányindítója Országos kampánynapot szervez április 17-én mind a 176 egyéni választókerület­ben a Köztársaságpárt — je­lentette be vasárnap Palotás János elnök, a párt választási irodavezetőinek értekezletén. Mint fogalmazott, ezt a vá­lasztások előtti politikai erő­próbának tekinti. A több mint 130 választási irodavezető részvételével megtartott kampányindító értekezleten Palotás János hangsúlyozta: minden körzetben önálló képviselőjelöltet indítanak, pártok támogatását nem fo­gadják el, s ők sem támogat­ják más pártok jelöltjeit. (Folytatás az 1. oldalról) Eddig a jegybank a forint reál árfolyamszintjének meg­határozásánál az ipari bel­földi értékesítési árindexet vette figyelembe. Úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbi mu­tató nem felel meg már en­nek a célnak, mert az import­liberalizáció eredményeként a magyar ipari árak lényegé­ben felzárkóztak a világpiaci­akhoz. Ebben a helyzetben minden árfolyamlépés újabb áremelkedést eredményez, ami — változatlan számítási mechanizmus esetén — is­mételt árfolyamkorrekciót Ötvennyolcra emelkedett a hétfői kaliforniai földrengés áldozatainak száma. Pénte­ken több erős utórengést ész­leltek Los Angeles térségé­ben, s ezek közül néhány el­érte a Richter-skála szerint 4,2-4,6-os fokozatot. A városban és környékén folyik a mentés. A Nemzeti Gárda alakulatai óriási lakó­sátrak felállítását kezdték meg a katasztrófa által legjobban sújtott San Fernando völgy­ben, ahol ezrek töltötték az éj­szakát a szabad ég alatt — je­lentették a hírügynökségek. Az SZDSZ elnöke szerint a következő kormány az elő­zőnél nehezebb feltételek között kezdi majd meg mun­káját, mert az ország gazda­sági és lelki állapota rosz- szabb, mint 1990-ben volt. Pető Iván erről szombaton, a párt budapesti küldöttgyűlé­sén beszélt. Szólt a liberális politikus arról is, hogy a Bo- ross Péter miniszterelnökkel kedden folytatott megbeszé­lés után úgy látja: nem nő arra sem az esély, hogy az ország nyugodtabb körülmények kö­zött érjen el a választásokig, mint 1990-ben, legalábbis erre enged következtetni a kor­mányfő és ellenzéki beszélge­tőpartnerei között megmutat­kozott véleménykülönbség. A koalíciós fantáziálgatások kapcsán Pető Iván nem fo­Nem a NATO-hoz való csatlakozást kell minden­áron szorgalmaznunk, ha­nem a szomszédos orszá­gokkal a megfelelő gazda­sági és politikai viszonyt ki­alakítani — hangzott el szombaton a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Do­hány utcai székházában. Király Zoltán pártelnök egy­hetes észak-európai útjának tapasztalatait ismertette a sajtó képviselőivel, kiemelt fontosságot tulajdonítva a NATO-hoz és az Európai Kö­zösséghez való csatlakozás kérdésében. Dániában, Svéd­országban, Norvégiában és Finnországban a szociálde­mokrata vezetőkkel történt igényel. Ezért a Magyar Nemzeti Banknál a jövőben a relatív bérköltségek alakulá­sát kívánják figyelembe venni, vagyis azt, hogy a termelés egységét mekkora munkaköltség terheli. Ugyancsak szükségesnek tartják a jegybanknál a forint valutakosár összetételének elemzését is. Mint ismeretes, a forint konvertibilis valuták­kal kapcsolatos árfolyamát egy valutakosárhoz képest határozzák meg. Ebben a kosárban a múlt év közepéig fele arányban a dollár, fele arányban pedig az ECU sze­Folyik a segély kiosztása is, bár a jelentések szerint körül­ményesen, s nem kevés bosszúsággal, izgalommal. A segélyhelyeket valósággal ostrom alá vették az igénylők, mérhetetlen hosszúak a so­rok. Az izgatott várakozók kö­zött a rendet a Nemzeti Gárda igyekszik fenntartani. Clinton elnök az események kapcsán nyilatkozatában elé­gedetlenségét juttatta kifeje­zésre, s az áldatlan állapotok mielőbbi megszüntetését sür­gette. A Fehér Ház máris újabb segélyhelyek megnyitá­sát jelentette be. galmazott meg új SZDSZ-ál- láspontot, kifejtette azonban véleményét a „kommunistá- zás” várható következményei­ről; ez szerinte az MSZP-nek kedvez, mert a párt felé for­dítja az elbizonytalanodott vá­lasztókat. A szabaddemokra­ták ezért a választási harcban a szocialisták programjának és elképzeléseinek elemzé­sével küzdenek az MSZP el­len, és nem a „kommunistá- zással". A budapesti küldöttgyűlés­ről tartott sajtótájékoztatón az újságírók Pető Ivántól meg­tudhatták: a szabaddemokra­táknak 3 budapesti és 4 vidéki körzet kivételével mindenhol megvan a képviselőjelöltje, közülük többen már bizonyí­tottak országos szintű politizá­lással, vagy az önkormányza­tokban végzett munkájukkal. megbeszélései is megerősí­tették a pártelnököt, az Or­szággyűlés Külügyi Bizottsá­gának tagját abban, hogy — mint mindenhol Európában —, nálunk is népszavazásnak kell eldöntenie: csatlakozzon-e az ország e két szervezethez. Mielőtt a népszavazást Király Zoltán kezdeményezné, kon­zultál a parlamenti pártok kép­viselőivel és az MSZDP testü­letéivel. Király Zoltán észak-európai útját több szempontból is eredményes­nek tartotta, hiszen vala­mennyi ország szociáldemok­rata pártjának vezetősége ki­nyilvánította: készek támoga­tást nyújtani az MSZDP politi­kai megerősödéséhez és Par­lamentbe jutásához. repelt, amely valójában az európai valutákat képviselte. Mivel azonban a múlt esz­tendőben a közös piaci valu­tarendszerben jelentős prob­lémák adódtak, így az ECU helyét a márka vette át. így azonban a valutakosár nem teljesen tükrözi az ország külkereskedelmi kapcsola­tait. A dollár és a márka mel­lett nem elhanyagolható for­galom alakult ki az úgyneve­zet gyengébb valutájú orszá­gokkal is. Emiatt szükséges a valutakosár összetételének lehetséges változtatását megvizsgálni. MSZP: kongresszus dönt a koalícióról Befejeződött az MSZP szakmai programkészítés­sel kapcsolatos munkája, miután a párt országos vá­lasztmánya szombaton vég­legesítette valamennyi részprogram-tervezet szö­vegét. A dokumentumokat a február 27-ére kitűzött pártkongresszus hagyja jóvá. Akkor fogadják el az MSZP politikai programját is, egyúttal összeállítják a képvise­lőjelöltek országos listáját — je­lentette be Vitányi Iván vá­lasztmányi elnök a testület ülé­sét követő sajtótájékoztatón. Horn Gyula pártelnök a Nemzeti Sportcsarnokban tar­tandó kongresszus további programját ismertetve el­mondta: a választmány mos­tani döntése értelmében a ta­nácskozás elé terjesztik azt a kritériumrendszert, amely alap­ján — ha a választási eredmé­nyek úgy hozzák — részt ven­nének a koalíciós tárgyalások­ban. Ezek az alapelvek dön­tően gazdasági és szociális jel­legűek — fűzte hozzá. Példa­ként említette, hogy a követ­kező kormány nem háríthatja vég nélkül az átalakulás terheit a lakosságra. Elképzelhetet­lennek tartják az együttműkö­dést olyan párttal is, amely kül­politikájában határrevízióra épít. Horn Gyula a későbbiek­ben elmondta, hogy a kong­resszuson a mintegy 350 kül­dött, a képviselőjelöltek, vala­mint az önkormányzati és a parlamenti képviselők mellett széles nemzetközi részvételre számítanak. A képviselőjelölt-állítással kapcsolatosan a pártelnök utalt arra, hogy az MSZP valameny- nyi egyéni körzetben állít jelöl­tet, a jövő hét elejére összeáll a teljes lista. A szombati nappal befejeződik a megyei listák vég­legesítése is. Az országos listát a kongresszus állítja össze. Horn Gyula kitért arra, hogy a választmányi ülésen szóba ke­rült: megnevezzenek-e minisz­terelnök-jelöltet. Mint mondta, ez az indítvány mindössze két szavazatot kapott. A választ­mány döntő többsége tehát úgy foglalt állást, hogy a választási eredmények és a pártprogra­mok egyeztethetőségének függvényében nevezzék majd meg jelöltjüket. Szót ejtett a pártelnök végül a Fidesznek az MSZP-t érintő megjegyzéséről, miszerint sajnálatosnak tartják, hogy az MSZP szociális dema­gógiával operál. Horn kijelen­tette: az érvekkel szeretnének szeretnének, de a minősítése­ket nem tartják erre érdemes­nek. Egyben sajnálta, hogy az egyes szakmai programokról a Fidesszel nem sikerült vitákat rendezni, mert a fiatal demokra­ták nem reagáltak az MSZP másfél éve tett indítványára. Földrengés: áldozatok, utórengések Pető: kommunistázás helyett programelemzés MSZDP: Jó viszonyt a szomszédokkal Tisztelt Olvasó! Tájékoztatjuk lapterjesztő ügynökségeink címéről és telefonszámáról. Tesszük ezt azért, mert az előfize­téssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket ők intézik el a leggyorsab­ban. Természetesen kiadónk terjesztési osztálya is kész­séggel ad felvilágosítást és fogadja a panaszokat a 82/423-213-as kaposvári te­lefonszámon. A Somogyi Hírlapot ter­jesztő ügynökségek: Balatonlelle és környéke: Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 60/4. Tel: 85/351-784. Balatonlelle-Balatonbog­lár-Fonyód-Balatonfeny­ves-Lengyeltóti-Nikla-So­mogfajsz-Somogyvár-Sző­lősgyörök-Látrány-Gamás útvonalon. Csurgó és környéke: Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. Tel: 207. Csurgó-Zákány-őrtilos- Inke-Nemesdéd-Varászló- Berzence útvonalon. Barcs és környéke: Men- döl József, Barcs, Dr. Piszár A. u. 10. Tel: 82/463-336. Barcs-Komlósd-So­mogyudvarhely-Vízvár- Babócsa-Somogytarnóca- Darány-Lakócsa útvonalon. Kaposvár város: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313-234. Kaposvár I. sz. körzet: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313- 234. Toponár-Zimány-lgal­Gölle-Baté-Csoma-Szent­balázs-Bőszénfa-Szenna útvonalon. Kaposvár II. sz. körzet: Lantos és Társa Bt, Kapos­vár, Arany János u. 2. Tel: 82/418-138. Kaposmérő-Nagybajom- -Csököly-Kadarkút-Ho- mokszentgyörgy-Szulok- Bárdudvarnok útvonalon. Kaposvár III. sz. körzet: Petrol Coop Bt, Kaposvár, Temesvári u. 13. Tel: 82/319-364. Kaposfüred-Juta-So- mogysárd-Bodrog-Oszto- pán-Somogyjád-Magyar- egres-Mernye-Ecseny- Szentgáloskér útvonalon. Marcali és környéke: Vá­rosépítő Szóig. Kft, Marcali, Kossuth u. 74. Tel: 85/312- 611. Marcali-Böhönye-Két- hely-Balatonszentgyörgy- Balatonberény-Sávoly- Somogysimonyi-T apsony útvonalon. Nagyatád és környéke: Kolics József, Nagyatád, Jókai u. 6/a. Tel: 82/352- 051. Nagyatád-Somogyszob­Segesd-Kutas-Lábod­Görgeteg-Háromfa-Tarany útvonalon. Siófok és környéke: Rad- ványi László, Siófok, Wes­selényi u. 57. Tel: 84/312- 613. Siófok-Kiliti-Balatonend- réd-Balatonföldvár-Pusz- taszemes-Balatonszárszó- Kötcse-Balatonszemes- Karád-Andocs útvonalon. Tab és környéke: Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 128. Tel: 84/320-983. T ab-Balatonszabadi- Ságvár-Nagyberény-Be- degkér-Kapoly-Somogy- meggyes-Nágocs-Török- koppány-Kisbárapáti útvo­nalon. ................................................2c................................................. M egrendelőlap Kérem a Somogyi Hírlap díjbeszedő kézbesítő­jét, hogy keressen fel a következő címen Név:.............................<................................................. C ím: hogy február 1-jétől előfizethessem a Somogyi Hírlapot. □ egy hónapra 375 forintért □ negyed évre 1125 forintért □ félévre 2250 forintért □ egy évre 4140 forintért (Kérjük a megfelelő négyzetet megjelölni.) Kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot küld­jék vissza postafordultával a Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. címre, amelyre postabélyeget nem kell ragasztani. A borítékra írják rá: Terjesz­tés. A levél beérkezése után soronkívül keressük föl a megrendelőket. 4 i >

Next

/
Oldalképek
Tartalom