Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-22 / 18. szám
1994. január 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 23 136 millió ember érdekei kormányozzák a világot? / Változatlanul: Észak Dél ellen Városszéli nyomornegyed a harmadik világban — Indiában Keleti zűrzavar és szárnyaló szláv álmok Zsirinovszkij harcias orosz nacionalizmusa A 90-es években sem változik érdemben a világ képe: sok a szegény, és ezek zöme a déli földtekén él. Friss összegezés szerint a „szupergazdagok”, a gazdagok és az átlagosnál jobb körülmények között élő emberek száma együttvéve a föld több mint 5,2 milliárd lakosából maximum 790 millió. A középmezőnyhöz 645 millióan tartoznak — országonként ide számítják Magyarországot is —, a „szegények és legszegényebbek” kategóriája fölöttébb népes: több mint 3,8 milliárd embert számlál. A statisztika tanúsága szerint változatlan az égtájak ellentéte. A jövedelmek megoszlását mutató piramis csúcsán északi országok helyezkednék el, miközben az alighogy tengődő, illetve éhínséggel, nyomorral sújtott 3,8 milliárd ember délen található. Erről ír nagysikerű könyvében Asit Datta közgazdász. Úgy véli, hogy a sok évszázados gyarmatosítás nem szűnt meg, csak átalakult. Az elmúlt egy-másfél évtizedben nemhogy enyhült volna Észak és Dél ellentéte, hanem a két világ között még tovább mélyült a szakadék. A ravaszul folyósított segélyek, kölcsönök, az állami protekcionizmus és az önérdekű magánberuházások „gondoskodnak” róla, hogy minden úgy maradjon, mint eddig, azaz az emberiség egyötöde jól, sőt pazarul élhessen, miközben négyötöde olykor a puszta életben maradásért küzd. A világgazdaságot és kereskedelmet minden erőfeszítés ellenére igazában 136 millió „szupergazdag ember” érdekei kormányozzák, 373 millió „gazdag” egyetértő támogatásával. A kérdés tehát továbbra is kérdés marad: mivel hidalható át az Északot Déltől elválasztó szakadék? De a választ most már bizonyosan csak a harmadik évezred adhatja meg... Toronyi Attila Zsirinovszkij nem a véletlen terméke. Erre világít rá Walter Laqueur az orosz jobboldal harcias nacionalizmusával foglalkozó könyvében, amely „A méh termékeny még” címmel most jelent meg a könyvpiacon. Hatmillió szavazat Ártalmatlanul kezdődött a dolog — tudjuk meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung ismertetéséből. Vlagyimir Zsirinovszkij 1990 tavaszán, az akkor nemrég elhunyt Andrej Szaharov — az emberi jogok tiszteletben tartásáért küzdő tudós — barátaiként mutatta be újonnan alapított Liberális Demokrata Pártját (LDP). Akkor alig figyeltek rá. Égy röpke évvel később azonban nemcsak hatmillió szavazatot sikerült szereznie az elnökválasztáson, hanem az is kiderült: jelentős szónoki képességű nacionalista. A szovjet birodalom széthullása még népszerűbbé tette Zsirinovszkijt, különösen az önérzetükben megalázott nemzeti bolsevikok és a katonák körében: ugyanis szenvedélyesen fölemelte szavát az ország hanyatlása ellen. Az LDP híveinek gyors gyarapodása összefüggésben van az orosz korszellemmel. Zsirinovszkij — jóllehet apja zsidó volt — harcos antiszemita, s messzemenően támaszkodik ama szláv érzelmi kötődésre, amely a múlt században önálló orosz ideológiává szélesedett. A költő Tjut- csev egykori vágyát epigonja, Zsirinovszkij ma különböző változatokban ismételgeti: lelki szemei előtt olyan Oroszország képe lebeg, amely a Nílustól a Néváig, az Elbától Kínáig és a Gangesztől a Dunáig terjed. Elfie Siegel azt vizsgálta, kik sorakoztak fel Zsirinovszkij mögött, látványos sikerhez segítve a nacionalista vezért. Zsirinovszkij táborát nem elsősorban a megalázottak és sértettek alkotják, hanem a műszaki értelmiségiek, a tudósok, valamint a munkásság. Kik a követői? A párt — becslések szerint — százezres tagsága az Orosz Tudományos Akadémia Társadalmi és Politikai Kutató- intézetének elemzése szerint 40 százalékban alkalmazotKözel egy évvel a lengyelországi abortusztörvény elfogadása után úgy tűnik, hogy beigazolódnak a liberális politikusok, a női szervezetek és más csoportok akkor hangoztatott félelmei. Az 1956-ban elfogadott szabályozókat felváltó törvény, amelyet a katolikus egyház erőteljes támogatásával fogadott el a lengyel parlament, a „feketeabortuszok” számának emelkedéséhez vezetett. A művi vetélés legalizálása mellett kiálló politikusok szerint nők százai vagy ezrei vették igénybe az „abortusztúrákat” szervező magáncégek vagy az illegális abortuszra vállalkozó orvosok szolgáltatásait. — A nők Kalinyingrádba, Szlovákiákból és a műszaki értelmiség képviselőiből áll. Minden tizedik tag tudományos tevékenységet folytat. Hasonló az aránya a vállalkozóknak és a nagyiparosoknak is. Zsirinovszkij követői, akik 44 százalékban nagyvárosokból, 56 százalékban pedig kisebb városokból valók, mindenekelőtt az „államhatalom gyengesége” miatt aggódnak, s csak második helyen nyugtalanítja őket a korrupció. A reformokkal való elégedetlenség kevésbé a saját anyagi helyzete romlásához kapcsolódik: inkább az országban egyre növekvő fejetlenség és anarchia táplálja. A belföldi tömegbázis mellett a jelek szerint külföldi támogatókra is akadt az orosz- országi Liberális Demokrata Párt. A FÁZ holland újsághíreket idéz, amelyek szerint nagyrészt az Amszterdamban bejegyzett Global Money Management (GMM) cég fedezte Zsirinovszkij 800 ezer dollárnyi költséggel járó választási kampányát. Ki hát a felelős Zsirinovszkij látványos sikeréért? Elfie Sigel német újságíró szerint maguk Borisz Jelcin orosz elnök tanácsadói tették lehetővé, hogy a szélsőséges politikus nagy nyilvánosságot kapjon. Taktikai céljuk az volt, hogy olyan választókhoz juttassák Zsirinovszkijt, akik különben a kommunistákra szavaztak volna. Ez azonban bumerángként ütött vissza: Zsirinovszkij a radikális demokraták és a mérsékelt reformpártiak kárára gyarapította szavazatait. Zsirinovszkij, akinek jelképe egy szárnyaló sólyom, az elmúlt két és fél évben számos kijelentésével táplálta az Oroszország szomszédainak félelmét. íme, néhány! Fenyegető nézetek „Arról a napról álmodom, amikor Oroszország katonái az Indiai-óceán vízében tisztíthatják meg csizmáikat.” „Ha bent ülök majd a Kremlben, próbáljon csak egy német ferde szemmel nézni ránk, oroszokra... Ugyanez vonatkozik Japánra is. Új Hirosima és Nagaszaki lesz majd. Nem fogok vonakodni, hogy bevessem az atomfegyvert.” „A Szovjetunió határai közt fogom helyreállítani Oroszország határait...” ába, Hollandiába, Spanyolországba utaznak vagy otthon fogadnak fel illegális abortuszokat végrehajtó orvosokat — véli Jolanta Plakwicz, a Lengyel Feminista Szövetség tagja. A szervezet úgy véli, hogy a törvény csak a társadalom képmutatását bizonyítja. Nem hivatalos becslések szerint 1956 és 1992 között évente 350-600 ezer művi abortuszt hajtottak végre Lengyelországban. A törvény, amely csak akkor engedélyezi az abortuszt, ha veszélybe kerül az anya vagy a magzat élete, illetve ha a terhesség erőszakos nemi közösülés folytán jött létre, kétéves börtönbüntetést helyez kilátásba a törvényszegőknek. Clinton élőben A beiktatása óta eltelt egy év legszebb napjának politikai értelemben Bili Clinton elnök azt nevezte, amikor a törvényhozás elfogadta ötéves deficitcsökkentő gazdasági programját. Szerinte kongresszusi győzelme máris érezteti hatását a gazdaságban, amely határozott és tartós fellendülésnek indult. Az elnök beiktatásának évfordulóján, este nyilatkozott a CNN televízió Larry King Live című műsorában, amelynek során a nézők kérdéseket tehettek fel neki. Nem ússza meg Todor Zsivkov Bulgária legfőbb ügyésze szerint Todor Zsivkovnak alig van esélye arra, hogy megússza a börtönt. Ivan Tatar- csev legfőbb ügyész kijelentette, hogy a 7 éves szabadságvesztésre ítélt volt államfő és pártvezető kora, valamint egészségi állapota nem indokolja a büntetés letöltésének az elhalasztását. A köztörvényes vádakkal elítélt ex-politikus fellebbezését elutasították. Szétköltözött a Klestil házaspár Thomas Klestil osztrák államfő őszintén bevallotta: felesége, Edith az elnöki rezidenciából visszaköltözött a belvárosi lakásba, s nem is akar visszatérni férje mellé. A bejelentés a News című hetilap legfrissebb számában jelent meg, s annyiban szokatlan, hogy Ausztriában a politikusok magánélete még tabu. Klestil mindenesetre betartotta azt a választási ígéretét, hogy mindig őszinte lesz. Kemény hideg: hetvenkilenc áldozat A zord időjárás áldozatainak száma az Egyesült Államokban már elérte a 79-et. A csaknem egy hete tartó kemény tél elsősorban az ország keleti-északkeleti részén okozott gondot, de fagyrekordok dőltek meg Közép-Nyugaton is. A felmelegedés is megkezdődött a hét végén: Wisconsin államban már plusz 4 fokot mértek. Rendőri razziák Németországban Öt német tartományban tartott razziát a rendőrség több jobboldaléi szélsőséges szálláshelyén. Az akciót a szövetségi kormány rendelte el. A házkutatások során különböző okmányokat és leveleket foglaltak le — közölte Manfred Kanther belügyminiszter. Szerinte a „Közvetlen Akció” csoportnak 100 tagja van, és azt tűzte ki céljául, hogy szervezze és mozgósítsa a nacionalista gondolkodású fiatalokat. Adót vetettek ki a diszkóklubokra Kína leggazdagabb tartománya, Kuangtung három százalékos adót vetett ki a karaoke-bárok, diszkóklubok és egyéb zenés-táncos szórakozóhelyek jövedelmére, hogy az elhanyagolt magasabb művészetek pártolását finanszírozza belőle. Ezt most jelentette a kínai sajtó, megjegyezve, hogy az ország kulturális szempontból „valóságos sivatag”. SZERETNE ON MCDONALD'S VÁLLALKOZÓ LENNI? A McDonald's több mint 1 2.500 éttermével a világ legnagyobb gyorséttermi hálózata: közel 2.ÓOO önálló vállalkozó partnerünk van 62 különböző országban. McDonald's Hálózatunk most Siófokon nyíló étterméhez keres tulajdonos és egyben üzembentartó partnert. Olyan önálló vállalkozó pályázók jelentkezését várjuk, akik jó üzleti tapasztalatukat, saját készpénz tőkéjüket szeretnék kamatoztatni egy rendkívül biztonságos, hosszútávú vállalkozásban, és ezzel együtt hajlandók minden idejüket az étterem üzemeltetésének szentelni. A vállalat biztosítja az étterem helyét, felszerelését és a folyamatos üzemeléshez szükséges hátteret, valamint az Ön és alkalmazottai betanítását. Ha Ön úgy érzi, hogy ezt a kihívást kész elfogadni, és megfelel követelményeinknek, küldje el önéletrajzát az alábbi címre, illetve keresse telefonon a Franchise osztályt. McDonald's kft. Budapest, Gyáli út 3/b. 1 097 Telefon: (1)217-1041, (1)216-1 042, (1)217-1 043 AA jMcDonams Lengyel abortusztörvény Beigazolódott félelmek \ í