Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-18 / 14. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1994. január 18., kedd Elhunyt Róna Viktor Zene, tánc és vérbő móka A Kis-Balaton Táncegyüttes évzáró klubestje A Magyar Állami Operaház magántáncosa, az Oslói Opera balettmestere és kore­ográfusa, a Párizsi Nagyopera balettigazgatója elhunyt. Kie­melkedő alakításai között tart­ják számon a balettkedvelők a Hattyúk tava főszerepét. Nemzetközi tekintélyét nem­csak rendkívüli tánctudásának köszönhette, hanem kiváló táncpedagógus is volt. Egyházzenei tábor Egyházzenei tábort szervez a Balatontól néhány kilomé­terre lévő Sármelléken a ka­posvári Szent Margit és Szent József Plébánia Hivatal. A tá­borba 14-20 éves — vallásu­kat gyakorló római katolikus — jó hangú fiatalok jelentke­zését várják. A július végén, augusztus elején megrendez- denő táborozás díja várhatóan 2.200 forint lesz. Jelentkezni lehet Szili Zoltánnál, Kapos­vár, Buzsáki utca 6/b. A je­lentkezési határidő: 1994. ja­nuár 30. Fotóalbum Szent Flóriánról Szent Flórián emlékhelyek­ről jelentetett meg fotóalbumot a Győr-Moson-Sopron megyei tűzoltóparancsnokság. A könyv áttekintést ad a tűzoltók védőszentjének legendájáról és a Flórián kultuszról. A Győr megyében ma is látható em­lékhelyeket a nyári vándortá­borok diáktúzoltói kutatták föl. A fotók megörökítik az alkotá­sokat, s egyben felhívják a fi­gyelmet arra, hogy egyik-má­sik szobor restaurálása nem tűr halasztást. Magyar Zenei Tanács A Magyar Zenei Tanács hétvégi közgyűlésén három évre Victor Mátét elnökké, Gyimesi Lászlót alelnökké vá­lasztotta. A három éve alakult Magyar Zenei Tansács szak­mai véleményekkel segíti a szaktárcát törvények, rendele­tek előkészítésénél. A tanács nemzetközi hírű információs központtal is rendelkezik. Lét­rehozták a Zeneszerzők Egyesületével és a Kórusok Országos Tanácsával közö­sen a kórus-kottabankot. Rácsok nélkül Rácsok nélkül címmel kiállí­tás nyílt Szolnokon a Városi Művelődési Központban. A büntetésvégrehajtási intéze­tekben készült képzőművé­szeti alkotásokat, festménye­ket, kézimunkákat, fafaragá­sokat és szobrokat első ízben láthatja a civil közönség. A 15 büntetésvégrehajtási intézet­ből érkezett művek bemutatá­sának a célja, hogy ily módon is bepillantást nyerhessenek az érdeklődők a börtönélet hétköznapjaiba. A tárlat január 29-ig tart nyitva. A lengyel történelemről Elkészítette 1994. évi po- rogramját a Kaposvári Ma­gyar-Lengyel Társaság. A ter­vek megvalósítását támogatja a Balaton Füszért Rt. A cég támogatásával kirándulást is szerveznek Nagykanizsára és környékére, ekkor emlékez­nek meg a Kosciosko-felkelés 200. évfordulójáról. Lagzi Ist­ván előadásában újabb ada­tokat ismerhetünk meg a len­gyelek meneküléséről. Cséby Géza a lengyel menekültek várvölgyi hónapjait idézi föl. Kellemes hétvégi prog­ramra invitálta a helybelieket szombaton a balatonszent­györgyi Kis-Balaton Tánc- együttes: hangulatos évzáró klubestre, amelyet a helyi mű­velődési házban rendeztek. Sok rábeszélésre nem volt szükség, hiszen a helybéliek jól ismerik az immár több mint tíz éve „jegyzett”, az Arany II. fokozatot kétszer is kiérdemelt együttest. Nagyon jól tudják, mire képesek ezek a táncos­lábú fiúk és lányok, annál in­kább, mivel alig akad olyan család az 1700 lakosú köz­ségben, mely ne lenne családi kapcsolatban ezekkel a tehet­séges fiatalokkal. Rövid tájékoztatójában Nagy Lajos, a művelődési ház igaz­gatója, a táncegyüttes veze­tője erre is utalva számolt be az elmúlt év munkájáról. Ez látványos sikereket most nem hozott, nem jelezték útjukat nagy fesztiválok, nem kellett új minősítésért porondra lépniük. Összesen 18 fellépésükkel vi­szont szép sikereket arattak itthon, mindenekelőtt rendsze­res műsoraikkal a Gulya csár­dában, de balatonfenyvesi és fonyódi fellépésekkel úgyszin­tén. Mindezek a tapsviharok mellett némi pénzt is hoztak a konyhára. Ez annál inkább ér­tékelhető, mivel két fő szpon­zoruk, a helyi önkormányzat és a balatonmáriai Aranyhíd áfész — „önhibájukon kívül” — sajnos, kevesebbet tudnak adni, mint amennyire szükség lenne. Be mégsem zárkóztak a Kis- Balaton táncosai, jelzik ezt el­sősorban az erdélyi utak, ahova nemcsak táncot tanulni és tanítani járnak, de ember­séget és magyarságot is. Nem utolsó a sorban, hogy a 93-as év azért egy nagyobb külföldi utat is hozott: jó kapcsolatot sikerült kialakítani egy Pettina nevű dél-olasz falucska tán­cosaival, akiknél egy hétig vendégeskedtek, összesen nyolc, igen szép sikereket hozó fellépéssel. Summa-sum- marum: nem lenne rossz, ha évek óta hűséges és kiváló zenekarukkal, a keszthelyi Tátorján együttessel és új, de táncosként veterán művészeti vezetőjükkel, Országh Bélá­val a nehezebb körülmények között is tartani tudná a szin­tet a jelenleg tizenkét fiú és ti­zenöt leány táncost „foglal­koztató”, folyamatosan nagy­szerű utánpótlást nevelő együttes. A fennmaradásra, az eddi­giekhez méltó folytatásra az anyagi gondok ellenére re­ményt ad a Kis-Balaton tánc­tudása, szeretete, és töretlen, mondhatni vérbő jókedve, ami produkcióikat jellemzi, és amelyet most végig élvezhe­tett a táncegyüttes évzáró klubestjére érkezett szép számú balatonszentgyörgyi közönség. Kun G. Tibor Koncert a gyűlölet ellen Nagysikerű koncertet ren­deztek a Tégy a gyűlölet ellen! felhívás kezdeményezői a hét végén a budapesti József Attila Színházban. Votisky Péter, a Madarász utcai gyermekkórház főorvosa, a kezdeményezés egyik szervezője a koncert szünetében céljaikról szólva elmondta: tizenöt hónappal ez­előtt kibocsátott felhívásukkal arra kértek fel mindenkit, hogy ki ki a saját módján lépjen fel az erősödő gyűlöletkeltés ellen. Angoltanárok regionális oktatási és információs köz­pontja kezdi meg rövidesen tevékenységét Szombathelyen. A központ hármas vállalkozásként: a British Council, a Vas Megyei Önkormányzat és a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola sikeres együttműködésével jöhet létre. A szakmai hátteret adó Bri­tish Council egyfajta kulturális missziót folytató intézmény, mely szerte a világon a brit kultúra terjesztéséért, az an­gol nyelvtanítás hatéko­nyabbá tételéért dolgozik. Kurzusokat szervez Angliá­ban, a világ különböző orszá­gaiban pedig oktatási köz­pontokat, tanácsadó irodákat, könyvtárakat tart fenn. Ma­gyarországon eddig csak a fővárosban volt kirendeltsé­gük. Az elmúlt évtől kezdve azonban folyamatosan hat vidéki városba is telepítenek információs központot vagy ahogy ők nevezik, Resource Centre-t. Az elsőt szeptem­berben nyitották meg a mis­kolci egyetemen, a második létesítéséről karácsony előtt néhány nappal Szombat­helyre írtak alá szerződést. A British Council válasz­tása minden bizonnyal a szombathelyiek elismerése, hiszen mintegy ötszáz hallga­tóval itt működik ma a legna­gyobb hazai angol tanszék. A számítógépes angoltanítás gyakorlatával, illetve a háro­méves, egyszakos angolta­nárképzés elsőkénti beindítá­sával már korábban is felhív­ták magukra a figyelmet, nem is beszélve a modul rend­szerről, melynek keretében tolmács-fordító, szociológus vagy üzleti levelező másod- diplomát szerezhetnek a hall­gatók. A Resource Centre létesí­tése persze nem egyoldalú ajándék, szükség van hozzá a helyi önkormányzat koope­rációjára is. A médiatár elhe­lyezéséhez ők adták a szük­séges helyiségeket, a működ­tetés költségeit pedig a Vas Megyei Pedagógiai Intézet és a főiskola vállalja magára. A központ előreláthatólag feb­ruár első napjaiban nyitja meg kapuit a főiskola Ber­zsenyi téri, D épületében, az angol tanszék tőszomszéd­ságában. S mivel a régióban egyelőre ez az egyetlen ilyen intézmény, ide várják a nyu­gat-dunántúli megyék már ta­nító, illetve leendő angoltaná­rait. A szerződés értelmében, il­letve az igazgató, Szűcsné Gömöri Mária tervei szerint a központ jóval többet nyújt majd egy hagyományos könyvtárnál. A törzsállomány­ban természetesen meglesz­nek majd az alapvető tan­könyvek, kézikönyvek, szótá­rak, hanganyagok, videofil­mek. Ezen felül azonban kü­lönös hangsúlyt kapnak a mindennapi élet valóságát tükröző segédanyagok. „Igazi brit miliőt szeretnék teremteni” — mondja az intézményve­zető, s ennek megfelelően megrendelt pletykalapot és popmagazint, szakácskönyvet és divatlapot egyaránt. De lesznek itt banki űrlapok, bro­súrák, árjegyzékek és éttermi menük is — csupa olyan holmi, ami az eredeti brit hét­köznapokat és az angol nyel­vet közelebb hozhatja a tanu­lókhoz. Az információs központ tan­tervi tanácsadást is kínál az ide fordulóknak. A tapasztala­tok szerint az utóbbi években sok angoltanár dolgozik elszi­getelten, sok helyen megszűnt a megyei szaktanácsadói rendszer. Az egyes tanárok a hozzáférhető tankönyveket rendszertelenül, ötletszerűen használják, ezek anyaga sem épül egymásra. Az intézmény dolgozói nem kevesebbre vál­lalkoznak, mint hogy olyan tananyagot dolgoznak ki, olyan segédanyag-állományt állítanak össze a segítségre szoruló kollegáknak, amely fi­gyelembe veszi az adott okta­tási szituációban valamennyi szociális tényezőt. Tehát pél­dául azt, hogy hány évesek a tanulók, milyen környezetben élnek, tanultak-e már más idegen nyelvet és így tovább. Tehát az egyéni igényekre szabott szükségletek kielégí­tése a céljuk, más szóval: a személyre szabott angoltaní­tást tűzik ki maguk elé. To­vábbképzéseiket nem fejtágí­tónak, inkább konzultációnak és a tanárok közti ötletbörzé­nek szánják majd, ahol min­denki tanulhat a másik tapasz­talataiból. Ezzel az odafigyelő, segítő légkörrel azt is szeret­nék elérni, hogy a tanárok kö­zérzete jobb legyen. Mert ha az ő közérzetük jobb lesz, ak­kor javulhat a diákokhoz fű­ződő viszonyuk is, mely in­kább lesz támogató és segítő, mintsem ellenőrző, számon- kérő. Az előkészületi munkák lá­zában élő stáb első feladata az igények felmérése, a szük­ségletek feltérképzése lesz. Bíznak benne, hogy a tanszé­ken tanuló, itt megforduló vagy ahhoz bármilyen módon kötődő hallgatók és kollegák több megyébe is elviszik majd a központ hírét. Szívesen ve­sznek minden megkeresést, jelentkezést, javaslatot. A már dolgozó és leendő angoltaná­rok mellett számítanak azokra az iskoláknak az érdeklődé­sére is, melyek még csak fon­tolgatják vagy tervbe vették az angol nyelv tanításának beve­zetését. V. T. K. A hegedűs a háztetőről Bessenyei Ferenc hetvenöt évéről, a zene és a nők szeretetéről, a hűségről, Othello és a vállalkozó példájáról — Egy könyvtárnyi szere­pet, költeményt tudok még ma is fejből. Istenem, azért, amennyit én tanultam, már több doktori diplomát is kap­hattam volna, pedig még főis­kolára sem jártam... így kezdi a beszélgetést az ország egyik legnépszerűbb művésze, aki néhány hét múlva, február 10-én tölti be 75. életévét. A torta, az ünnep­lés még távoli, most az élet hétköznapi dolgai kerülnek szóba: az, hogy eredetileg he­gedülni tanult, s ha annak ide­jén Fricsay Ferenc karmester nem távozik külföldre, Besse­nyei talán nem is színészi, ha­nem zenei pályát választ. — Nem lettem hűtlen a ze­néhez, nevezetesen a hege­dűhöz sem. Több százszor hegedülgettem a háztetőn. És még hányszor lehettem volna tejesember, ha — máig sem tudom miért — évekig nem pa­rancsolják le a színpadról a darabot. Imádtam Kodály Háryját is, szerettem Higgins tanár urat és a szépséges My fair Ladyket... — Nem titok, hogy nagy tisz­telője a gyengébb nemnek... — És ez miért baj!? Az em­beri életben nincs fontosabb, mint a szerelem. A szerelem maga az élet. Van annál szebb, mint amikor egy lány és egy fiú megfogja egymás ke­zét, és várat épít a halál ellen azzal, hogy házasságot köt, gyerekeket vállal? — A hűség — állítólag — nem a legjellemzőbb erénye. — Na, hogy hűséges len­nék, azt még az ellenségeim sem állíthatják rólam! Sokat gondolkodtam rajta, miért nem tudtam kézen fogva, anda- logva sétálni. Mindig otthagy­tam a páromat, ha megérde­melte, ha nem. Miért? Eleinte talán bizonyítani akartam ma­gamnak: bár nem jártam főis­kolára, mégis színész vagyok, aztán jöttek az újabb es mind nehezebb kihívások. Én ötven esztendeje egyfolytában bizo­nyítok, és csak a saját sorsom érdekel. Nincs az a szent asz- szony — talán szépemlékű Egy jellegzetes Bessenyei- mozdulat édesanyám kivételével —, aki ezt tartósan kibírta volna. És nekem elég volt annyi, hogy a feleség kérdezett: Mikor jössz haza? Bessenyeitől ezt még egy szerető sem kérdezhette meg... — Pályájával elégedett le­het: mindent eljátszott, amit csak lehetett. — Hogyan lennék elége­dett? Bánk bánt kellett játsza­nom — egyébként nagyon szerettem —, bár Katona drá­májában az igazi jó szerep Ti- borcé. Sohasem játszhattam el. Kétszer voltam Othello, előbb a Nemzetiben, majd a Madáchban. De micsoda kü­lönbség volt a két előadás kö­zött! Nemcsak az évek múlása miatt, hanem azért is, mert közben mi, nézők és színé­szek is változtunk. Nem éppen a javunkra. Az ötvenes évek elején a régi Nemzetiben, ott, ahol a 6-os megállt, Major Tamás Jágója mellett játszot­tam a féltékeny mórt. A közön­ség egyértelműen a tisztaság, az ártatlanság pártján állt, Desdemonáért izgult. Később a Madáchban, Huszti Péter egyébként remek Jágója, már megváltoztatta ezt a rokon- szenvet. Ha nem is értettek egyet a cselszövésekkel, ár­mánykodásokkal, de díjazták, értékelték az akarást, a kitar­tást. Desdemona és Othello további sorsa kevésbé volt ér­dekes. De szép ajándéka lett volna a sorsnak, ha eljátszhat­tam volna még egyszer Othel- lot! Vajon mi érintené meg a mai embert Shakespeare fél- tékenységi drámájából? Elke­serítenek sejtem a választ: semmi. Ma nem Othello a példa, hanem a sikeres vállal­kozó! Talán ő a mai kor Já­gója. Nos, azért játszanám el szívesen ezt a velejéig romlott figurát, hogy megmutassam: emberek, ezt nem szabad! Szabó Margit i > A Dunántúl tanárait segíti majd Angoltanítási regionális központ létesül Szombathelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom