Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. január 18., kedd Vállalkozásélénkítés Somogybán A Somogy Megyei Vállalkozói Központ megrendelésére Phare-támogatásból elkészültek a Barcs és Marcali térségére kidolgozott gazdaságfejlesztési és vállalkozásélénkítő programok. A tervezők — Magyar Paribas Rt, illetve a Paulus Rt — helyi nyilvános fórumokon ismertették javaslataikat, amelyeken részt vettek a polgármesterek, gazdálkodó és társadalmi szervezetek és az érdekelt vállalkozások képviselői is. Az alirodák közreműködésével elkészült a megyei központ 1994-es üzleti terve, illetve a tavalyi terv értékelése. Az alapítvány kuratóriuma által is jóváhagyott elképzelések a vállalkozók számára nyújtott szolgáltatások és a nemzetközi tevékenység bővítését, valamint a kistérségi fejlesztési programok folytatását szolgálják. Növényvédő szereket kínálnak Léterjött a Hoechst Schering AgroEvo GmbH magyar- országi leányvállalata, az AgroEvo Kft. Az új kft, amelyet a két ismert vegyipari mamutvállalat, a Hoechst AG és a Schering AG mezőgazdasági részlege, illetve növényvédelmi ágazata hozott létre, 10 millió forint alaptőkével rendelkezik, és a két német cég növényvédőszereit forgalmazza. Az új cég az idén több mint egymilliárd forintos forgalomra számít ezen a területen. Az AgroEvo Kft. 100 százalékosan külföldi tulajdonú, a magyar mezőgazdaság számára igen széles termékválasztékot kínálnak rovarölőszerekből, gombaölőszerekből, gyomirtókból, speciális műtrágyákból. Rekordforgalom a tőzsdén Rekord nagyságú forgalmat bonyolított le a Budapesti Értéktőzsde az elmúlt év utolsó hónapjában: a brókerek 4655 kötésben árfolyamértéken számolva közel 30 milliárd forintos forgalmat értek el. A részvénypiacon naponta átlagosan 162 darab üzletet kötöttek, ami a december folyamán újonnan bevezetett három részvénynek, a Prímagáz, a Globus és a Domus papírjainak is köszönhető. A tőzsde ideiglenes, nem hivatalos indexe december folyamán érte el a múlt évi és egyben a hároméves legmagasabb értékét, 1.269,04 pontot. „Szegény” menedzserek A cégek felső vezetőinek fizetésemelése az elmúlt két évben Magyarországon jelentősen alatta maradt az inflációnak. A cégek felsővezetőinek fizetése 1992-ben átlag csupán 17,7 százalékkal emelkedett a 23 százalékos inflációval szemben. Ez a „rés” 1993- ban még jelentősebb volt. Ugyanakkor az elmúlt évet tekintve rendkívül nagy volt a különbség az azonos poszton lévő vezetők fizetései között. Az ügyvezető igazgatók havi fizetése 100 ezertől 650 ezer forintig terjedt, a gazdasági igazgatók 75 ezer és 450 ezer forint közötti összeget kerestek. A kereskedelmi igazgatók fizetése 80 ezer és 300 ezer forint, a marketing igazgatóké 60 ezer és 260 ezer forint között mozgott. BETAKARÍTÁSI FINIS A kép ellentmondásos, de nem reménytelen Pásztohy András: a törvények adnak cselekvési lehetőséget” (Folytatás az 1. oldalról) — Végülis a nem egészen tiszta kép mit mutat most január közepén a múlt évről? — 1993 több szempontból is ellentmondásos. Ennek oka egyrészt az, hogy a több éve tartó, de tavaly különösen súlyos aszály a megye valamennyi szövetkezetét érintette, átlagosan 15 százalék veszteséget okozva. Ugyanakkor a szövetkezetek árbevétele, elsősorban a felvásárlási árak emelkedése miatt, meghaladja az előző évit. Hozzáteszem: nem egyformán jelentkezik ez minden szövetkezetnél, azok a gazdálkodók tudták kihasználni ezt az előnyt, melyeknek nem kellett termelési hitelt igénybe venni, vagyis volt tőkéjük, kivárhatták a legkedvezőbb árat. — A differenciálódás tehát folytatódik. — Sőt, talán inkább erősödik! Hiszen a mintegy 20-30 százalékos árbevétel-növekedéshez az is párosul, hogy tavaly a szövetkezetekben nem növekedtek a költségek. — Hogy-hogy? Ilyet hallani szokatlan! — Egyfajta „önkizsákmányolás” húzódik e mögött. Például elmaradt a gépek, az eszközök felújítása, a kívánatostól messze alacsonyabb a műtrágya felhasználás, arról nem beszélve, hogy igen alacsonyak a munkabérek: az 1992-es tizenhatezerről mindössze tizenhét-tizenhétezer- ötszáz forintra emelkedtek tavaly. Az is tény, hogy a múlt évben hozott intézkedések sora némileg javított a szövetkezetek pénzügyi helyzetén. Például az aszály miatt 10-20 százalékos kamatkedvezményt kaptak a gazdaságok, 25-30 szövetkezet ilyen okok miatt jelentős hitelelengedésben részesült, de segített a pénzügyi helyzeten az elmaradt térségek támogatási rendszere is. — Ha mindezeket számításba vesszük, milyen következtetésre lehet jutni? — Összességében nem romlott tovább Somogy szövetkezeteinek pénzügyi helyzete. Csökölyben, Jákóban, Iharosberényben és Sávolyon folyik a felszámolás, a többi szövetkezet készíti zárszámadását. Az, hogy a gazdálkodók tavaly a stagnálás szakaszába léptek, már önmagában egy pici előrelépést jelent. Bizonyosnak látszik, hogy nem lesz akkora veszteség, mint tavaly. Úgy vélem, aki most bátran lép, fejleszt, folytatja a vállalkozói típusú átalakítást, kihasználja a törvények adta cselekvési lehetőséget — mert van ilyen — az mindenképpen nyer! — Sokfelé hallani viszont: szép, szép ez a szándék, de a visszahúzó tények miatt nem igen kivitelezhető. — Nem vitás, hogy a tervezésben, a fejlesztésben vannak akadályozó tényezők. Hogy csak a legfőbbet említsem: nem fejeződött be a tulajdonviszonyok rendezése, a kárpótlás, a részaránytulajdon nevesítése. Voltaképpen nem tudják a szövetkezetek, hogy ténylegesen hány hektáron gazdálkodhatnak, mennyi területet kapnak haszonbérletbe, mennyit visz ki a tulajdonosa. Fontos lenne ezeket a dolgokat mielőbb, véglegesen tisztázni! Másrészt: a gazdálkodók nem érzékelik egyértelműen, mi az agrárágazat hosszú távú stratégiája elsősorban ami a jövedelmezőséget és az ágazat támogatási rendszerét illeti. Ilyen körülmények között nem kétséges, hogy egyfajta bátorság kell a kezdeményezéshez. — A mezőgazdasági bizottság mennyire „tartotta a szemét” a szövetkezeteken? — Nem túlzók: folyamatosan! Munkánk során azonban egy nagy problémát érzékelünk: a rendszerváltással, az átalakulással összeomlott az információs rendszer. Hiába tartjuk a kapcsolatot az érdek- képviseletekkel, a kamarával, a statisztikai hivatallal, az egyéb szervezetekkel, az információk csak részlegesek. Jó ismeretalap nélkül pedig nincs jó döntés! Éppen ezért bizottságunk az FM hivatallal, az érdekképviselettel, a megyei vállalkozói központtal, a bankokkal kidolgozott egy koncepciót, a mezőgazdasági vállalkozások élénkítésének programját. A minisztérium támogatja ezt a programot, amely várhatóan január végén, február elején véglegesen elkészül. A stagnálás „elérése” után ez is lendületet adhat az utóbbi években igen sokat átélt somogyi mezőgazdaság fejlesztéséhez. — Köszönöm a beszélgetést! Vörös Márta Balatonföldvár Város Önkormányzata, versenytárgyalás útján bérbe adja a Balatonföldvár, Kőröshegyi út 11. szám alatti, 37,46 m2 nagyságú üzlethelyiségét A versenytárgyalás helye: Városháza kisterme 8623 Balatonföldvár, Petőfi u. 1. A versenytárgyalás Ideje: 1994. február 8. (kedd), 10.00 óra. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele: 50 000 Ft bánatpénz letétele. Érdeklődni: a Polgármesteri Hivatalban lehet, telefon: (84)340-340, 340-112 (30607) Balatonföldvár Város Önkormányzata, árverésen értékesíti a Balatonföldvár, Galagonya u. 3. szám alatti, 615 m2 nagyságú lakótelket; kikiáltási ár: 1 195 000 Ft, valamint a Balatonföldvár, Galagonya u. 3. szám alatti, 529 m2 nagyságú lakótelket; kikiáltási ár; 1 029 000 Ft Az árverés helye: Városháza kisterme 8623 Balatonföldvár, Petőfi u. 1. Az árverés ideje: 1994. február 8. (kedd), 14.00 óra. Érdeklődni: Polgármesteri Hivatalban, telefon: (84)340-340, 340-112 (30612) 11. Szolgáltatások jü közvetítése Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért készült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogyan kezdhet üzleti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmunkaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi A legtöbb kisiparosnak és kereskedőnek az a gondja, hogy hogyan találja meg a vevőkört. Festők, mázolok, ablaktisztítók, gyermekfelügyelők, mind arról panaszkodnak, hogy legalább annyi időt töltenek a kliensek megtalálásával, mint tényleges munkával. De ezt a problémát meg lehet oldani egy olyan közvetítőirodával, amely szolgáltatások közvetítésével foglalkozik. Az iroda feladata, hogy biztosítsa a szakembereket azok számára, akiknek szükségük van rá. A közvetítésért díjat számol fel. A díj lehet például az elvégzett munka árának tíz százaléka vagy lehet egy előre meghatározott összeg is. Saját irodánk megalapítását azzal kezdjük, hogy keressünk minél több megbízható ácsot, lakatost, autószerelőt, ablaktisztítót, villanyszerelőt, kulcsmásolót, cipészt stb., amennyit csak tudunk! Ezek többsége hajlandó lesz egy nyilvántartási díjat fizetni, akár egyösz- szegben, akár havonta. Ezekről a szakemberekről készítsünk egy listát, és azt is jelöljük meg, hogy átlagosan mennyiért dolgoznak! Ezután hirdessünk egy helyi lapban! íme egy példa egy egyszerű hirdetésre: „Teljes körű szolgáltatások — Festő, mázoló, villanyszerelő, költöztető, ablaktisztító stb. — A hét minden napján. Tel.: 123-4567, délelőtt 9-től este 10-ig.” Ez egy nagyon egyszerű, de hatékony példa, és erre a hirdetésre több tucatnyi megrendelő jelentkezhet. A siker kulcsa a megbízhatóság. Mindenképpen járjon utána annak, hogyan dolgoznak szakemberei, kérjen referenciákat, beszéljen olyanokkal, akik már igénybe vették szolgáltatásaikat. A színvonalat folyamatosan ellenőrizze, hogy vevői mindig elégedettek legyenek! Ehhez a munkához még csak el sem kell hagynia otthonát, ha van telefonja. Ha pedig nincs, akkor szervezze meg, hogy egy olyan helyen dolgozhasson, ahol van telefon! Ha a szakemberek és a megrendelők is elégedettek lesznek, akkor gyorsan fog bővülni az üzlet, hiszen nemcsak az iparosoknak nehéz munkát találni, hanem a lakosságnak is nehéz a megbízható szakembereket meglelni. Amikor telefonon érdeklődnek, fel kell készülnie arra, hogy pontos árakat kell mondani! Kísérje figyelemmel az egyes munkák árait, és naprakészen informálja az érdeklődőket! Hívja fel a figyelmet arra is, hogy a hirdetésben nem volt elég hely arra, hogy az összes szakembert felsorolja, és ezt pótolja telefonon keresztül! Ha megfelelő szakmunkásgárdával rendelkezik, akik folyamatosan vállalnak önnél munkát, annak már híre megy, és ön jelentős profithoz juthat anélkül, hogy kimozdulna otthonról. (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, manaegerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Valutaárfolyamok (Az MNB árfolyama január 17-én) Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög dra. (100) Holland forint ír font Japán yen (100) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) ATS (100) 150,58 153,58 69,80 71,14 277,52 283,02 14,93 15,23 17,78 18,12 17,04 17,38 40,21 41,01 51,61 52,65 144,35 147,15 90,98 92,84 76,55 78,07 338,93 345,59 57,77 58,97 13,40 13,68 59,36 60,58 822,16 838,86 Portugál esc. (100) 57,39 58,53 Spanyol pes. (100) 70,12 71,58 Svájci frank 68,51 69,83 Svéd korona 12,35 12,59 USA-dollár 101,20 103,20 ECU (Közös Piac) 112,10 114,34 Korszerű ügyfélszolgálat Korszerűsíti ügyfélirodáját a kaposvári Kögáz. A külső átalakításon kívül belülről is átépítik az irodát, ahol egy mintaboltot is berendeznek majd a cég által forgalmazott termékekből. Az átalakításra kilencmillió forintot költenek, a munkák várhatóan február végére készülnek el. Fotó: Kovács Tibor I i