Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-17 / 13. szám
*-v WV* r*TiS5v?Ä * ^ SOMOG YI HÍRLAP V. évfolyam, 13. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPI LAP 1994. január 17., hétfő MDF tanácskozás Kiskunmajsán A Magyar Demokrata Fórum tegnapi tanácskozásán Szabó Iván pénzügyminiszter az ország általános gazdasági, pénzügyi helyzetét elemezve kijelentette: mindent összevetve nincs ok elkeseredésre; a gazdasági növekedés érzékelhetően megkezdődött, az elmúlt évben rekordnagyságú — 2,3 milliárd dollár értékű — működötöké jött be az országba. A mostani és a következő esztendő pedig a nagy energiaipari cégek és a bankok privatizációjának időszaka lesz. MSZDP nemzetközi konferencia A Magyarországi Szociáldemokrata Párt beépíti választási programjába a hétvégi budapesti nemzetközi szakértői konferencia tapasztalatait — mondta zárszavában Király Zoltán pártelnök tegnap, a tanácskozás végén. Az EDDSZ székházban megrendezett kétnapos eszmecserén német, osztrák, holland és flamand szakértők vettek részt. Az MSZDP és a szakszervezetek magyar résztvevői — a munkavállalók érdekképviseletével és érdekvédelmével kapcsolatban — a foglalkoztatáspolitikáról, a szak- szervezetek szerepéről, a nyugdíjasok érdekképviseletéről adtak tájékoztatást. Műveltség-szolgáló katolikus iskolák Szombat óta előzetes letartóztatásban a taszári tragédiát okozó teherautó vezetője A Kaposvári Városi Bíróság szombaton tartott tárgyalásán elrendelte Petró Csabának az egyhónapos előzetes letartóztatását. Mint ismeretes, Petró Csaba vezette azt a teherautót, amely a 12 halálos áldozatot követelő taszári tragédiát okozta. Az indoklás szerint erre a nyomozás érdekében van szükség. Dr. Ujkéry Csaba, a Megyei Bíróság elnöke elmondta: amennyiben a nyomozás megkívánja, a városi bíróság további egy hónappal meghosszabbíthatja az előzetes letartóztatást. Ugyanakkor bejelentette: a baleset körülményeit vizsgáló anyag hamarosan elkészül, így várhatóan rövid időn belül megkezdődhet a bírósági eljárás. A tárgyaláson a teherautó vezetője is jelen volt, de nem kívánt szólni. Az üggyel kapcsolatban dr. Csákabonyi Balázs, a megyei ügyvédi kamara elnöke nyilatkozott tudósítónknak. (Folytatás a 3. oldalon) Anyagi összefogás a lelki egészségért Mentálhigiénés egészségvédelem — Gyógyír a krízishelyzetben lévőknek A századik kampány hetvenöt napig tartott A kaposváriak termékeit úgy viszik, mint a cukrot A 101-ik 101 napos lesz — Beruházások 150 millióért Csomagolósoron a jól ismert kilós kristálycukor Fotó: Csobod Péter Karácsony előtt befejeződött a kaposvári cukorgyár történetének századik kampánya. A hatalmas mennyiségű alapanyagból rekordnak számító végterméket nyertek: 35 ezer tonnányi cukor fehéredéit a szállítószalagokon. — A jubileumi kampány hetvenöt napon keresztül tartott és ezalatt több, váratlan esemény is nehezítette munkánkat — mondta dr. Karl Schultes, a Kaposcukor Rt. elnök-vezérigazgatója. Ez különösen a munkálatok második felére volt érvényes. A szokatlanul nagy, novemberi havazás és a rendkívüli hideg miatt néhány, lényeges módosítást kellett végrehajtanunk tervezett programunkban. (Folytatás a 4. oldalon) Huszonkétmilliós beruházás tíz hónap alatt Tornacsarnokot avattak Szabadiban Több mint 1500 pedagógus vett részt azon a rendezvényen, melyet a Katplikus Püspöki Kar rendezett És emberré lett címmel a katolikus iskolák helyzetéről szombaton a Körcsarnokban. Az egyházi iskolák vezetői, fenntartói és pedagógusai nem ijednek meg a kritikától, vállalják önmaguk javítását — mondta Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Jeleníts István piarista tartományfőnök A katolikus iskola a kereszténység és a kultúra szolgálatában című előadásában rámutatott: a katolikus iskoláknak a műveltséget kell szolgálniuk. Gajdar távozik Jegor Gajdar, az orosz kormányfő első helyettese tegnap váratlanul bejelentette: az új kabinetben nem kívánja megtartani beosztását, mivel nem akar felelősséget vállalni azokért a döntésekért, amelyek meghozatalában nem vett részt. Viktor Csernomirgyin kormányfő várhatóan ma teszi közzé a kormánytagok névsorát. Olasz kormányválság Oscar Luigi Scalfaro olasz elnök tegnap feloszlatta a törvényhozást. Az államfő egyúttal fölkérte Azeglio Ciampi kormányfőt - aki múlt csütörtökön benyújtotta lemondását — , hogy a választásokig maradjon hivatalában. Balszerencsés rajt Rosszul sikerült a Kaposvári RC II. férfi röplabdacsapatának a bajnoki rajtja: hazai pályán a listavezető MAFC-Oli- vettitől szenvedtek sima háromjátszmás vereséget. Felvételünkön Tóth György ejtésénél „nyújtózkodik” — sikerrel — a vendég fővárosiak sánca. Fotó: Csobod Péter Bensőséges hangulatú ünnepségen avatták fel szombaton Balatonszabadi torna- csarnokát. A főképp Banai Zoltánné, illetve Ágoston László és Bölcsik Katalin által felkészített diákok színes műsorukban többek között tréfás sportparódiákat is előadtak. Miképp ókori példákat is felidéztek, úgy elég lett volna mindössze egy esztendővel korábbra gondolni, amikor még volt buszgarázsban tornázhattak csak a szabadi gyerekek, igaz nem épp nevetséKöztisztviselők és közalkalmazottak kongresszusa * Átvilágítások után sem világos a jövő Magas szintű szakmaiság — Politikamentes érdekvédelem A helyi és a területi köz- igazgatási szervezetekben dolgozó mintegy 40 ezer köz- tisztviselő és közalkalmazott képviseletében több mint 100 küldött részvételével szombaton negyedik kongresszusát tartotta a Közalkalmazottak Szakszervezete Budapesten. Elfogadták azt a javaslatot, hogy a szakszervezet összetételének megfelelően a jövőben a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak Szakszervezete elnevezést használják. A fokozatosan gyarapodó tagságnak ugyanis már kétharmada köztisztivselő, egyhar- mada pedig közalkalmazott. (Folytatás a 2. oldalon) Elhunyt Cziffra György Szívroham következtében, 72 éves korában elhunyt Cziffra György, a Franciaországban élő híres magyar zongoraművész. Cziffra Budapesten született, s ötéves korában kezdett zongorázni. Különösen Liszt műveinek interpretálása hozott számára világhírt. 1968-ban kapott francia állampolgárságot, s a Párizs közeli Senlisben telepedett le, ahol egy - általa helyreállíttatott - kis kápolnát igazi hangversenyközponttá változtatott, s alapítványával rengeteget tett magyar szerzők zeneműveinek külföldi megismertetése érdekében. ges, inkább siralmas körülmények között. Tavaly márciusban tették az első kapavágást, s tegnapelőtt már váltóversenyt rendezhettek a 22 millió forintért felépített új intézményben. (Folytatás az 1. oldalon) Kátyúk A tél foga sok helyen belemart az aszfaltba, nemcsak Kaposváron, ahol már elkezdődött a kátyúk eltüntetése a legforgalmasabb útvonalakon, hanem a megye sok más forgalmas útján is. Fotó: Csobod Péter — A Kaposvári Családsegítő Központtól ma kétszer annyian — mintegy 6200-an — kérnek gyógyírt panaszaikra, mint az intézmény megalakulásakor. Az öt év alatt megduplázódott a kliensszám, s hatszorosára nőtt a mentálhigiénés problémákkal küszködök száma — mondta Szabó János, az intézmény igazgatója. (Folytatás a 3. oldalon)