Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-11 / 8. szám

Kortárs alkotások a „kalapács alatt” Néhány alkotás a műtárgyaukció kínálatából (Folytatás az 1. oldalról) Mint a Konzumbank Rt igazgatója kérdésünkre el­mondta, a műtárgyak az utóbbi időkig egy somogyi magángaléria tulajdonát ké­pezték, és egy hitelfelvételkor terhelték be őket bankári biz­tosítékként. Kovács László elmondta: a hitel fizetetlen maradt, és a pénzintézet az alkotások eladásával szeretne követelésének legalább egy részéhez hozzájutni. Erre tesznek egy kísérletet pénte­ken, amikor is a festmények és plasztikák jóval eszmei ér­tékük alatt, olykor „anyagáron" találhatnak gazdára. Legaláb­bis a kikiáltási áruk messze elmaradnak a valós értékük­től, mondta a Konzumbank Rt igazgatója. S hogy mire is lehet majd li­citálni az aukción? Nos, a teg­naptól látható tárlaton nem ki­sebb alkotók művei szerepel­nek, mint Leitner Sándor és Vörös András somogyi festő­művészeké. Közülük Leitner Sándor csaknem harminc, kü­lönböző korszakaiban készí­tett alkotásai vásárolhatók meg, Vörös András neve fölött pedig a posztmodern lázadás jegyében festett képek látha­tók. Rajtuk kívül három nagyka­nizsai alkotó műveire licitál­hatnak az érdeklődők; Rétfalvi Sándor szobrászművész stá­ció-sorozatának, Járai Ildikó zománc munkáinak és Tóth Zsófia festményeinek az árai is ki lesznek kiáltva az auk­ción, délután 14 órakor a Szín-foltban. (Balassa) Iskolaszék a gyakorlatban Háromnapos szakmai konferencia Pécsen Január 27-től három na­pon keresztül az iskolaszé­kek működésével kapcsola­tos legfontosabb kérdések­ről tartanak konferenciát Pécsen, a JPTE Felnőttkép­zési és Közművelődési Tan­székének szervezésében. Dr. Koltai Dénes tanszékve­zetőtől megtudtuk, hogy nagy az érdeklődés a téma iránt. Neves előadók, minisztériumi szakem­berek mondják el véleményüket az iskolaszékek feladatairól és lehetőségeiről, dr. Kálmán At­tila, a művelődési minisztérium politikai államtitkára pedig a kormányzat oktatáspolitikájáról. Az iskolaszékek létrehozásának regionális tapasztalatairól dr. Bárdi László, a Regionális Okta­tási Központ vezetője beszél. Az önkormányzatok, a tanárok és a szülők szekciókban is elmond­hatják véleményüket. A tanszék alkalmazásmód­szertani lehetőséget kínál a résztvevőknek, az aktuális kér­dések megoldásában is segít­séget ajánl. A konferenciára várják mindazokat, akik érde­keltek az iskolaszékek létre­hozásában, működtetésében és felelősnek érzik magukat a jövő generációjának nevelésé­ért. Bővebb felvilágosítást a tanszék ad. — Vendéglátó és kereskedelmi üzletvezetői tanfolyam indul Ka­posváron, Keszthelyen, Siófokon. Információ és jelentkezés a 82/312-232-es telefonon és Ka­posvár, Németh I. fasor 37. alatt a Kisosz-nál. (29412) A DONI BAJTÁRSAK SZÖVETSÉGE folyó hó 12-én, koszorúzási ünnepséget rendez Találkozunk a Német István fasor 7. szám alatt, 9.00 órakor, a Helyőrségi Tiszti Klubban. VEZETŐSÉG KARAVÁN KERESKEDELMI KFT. KAPOSVÁR, GUBA S. U. 36. (a volt Mező u.) Tel.: 82/412-341 Nem lesz tüzelőre gondja, a KARAVÁN megoldja! Jager brikett Tatai brikett Cseh darabos Haldex dió Fgalli d.dara Ep-I r.dara Fűrészelt tűzifa 800 Ft/q 750 Ft/q 590 Ft/q 880 Ft/q 720 Ft/q 720 Ft/q 395 Ft/q A fenti árak az áfát és a rakodási költséget is tartalmazzák. Megrendelést telefonon is felveszünk. COGITO Bt. (29907) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: 1Sám 1,9-20. 1Sám 2,1-8. Mk 1,21-28. Ref.: 4Móz 30. Mt 7,12-20. Ev.: Mk 1,1-8. Jn 2,23-25. Őri.: Zsid 4,1-13. Lk 21,12-19. Ágota. Görög eredetű név, jel.: jó. Védőszent: Szent Agatha 3. századi vértanú lány. Virága: fehér szekfű. Az ortodox és a görög katoli­kus naptárban Nagy Szent Theodoszisz zárdafőnök. JANUÁR Kedd Ágota, Baltazár A nap 7.30 órakor kél, és 16.15 órakor nyugszik; a hold 6.44 órakor kél, és 14.04 órakor nyugszik. Borongás enyheség Ködszitálás és eső egy­aránt előfordulhat, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet így sem csökken azonban 8 fok alá. A nyu­gati szél többnyire mérsé­kelt marad. Ausztria lottó A Lottó Unió Kft tájékozta­tása szerint a 01/94. játékhét eredményei a következők: 15, 23, 26, 28, 32, 33 Pótszám: 40. Joker nyerőszámai: 762643 Segélycsomagok Kárpátaljára A Magyar Vöröskereszt teg­nap délután útnak indította azt a kétmillió forint értékű segélyszál­lítmányt, amelyet a Külügymi­nisztérium ajánlott fel a kárpátal­jai árvízkárosultak megsegíté­sére. Mint emlékezetes, tavaly december végén Kárpátalján pusztító erejű árvizek voltak, amelyek 139 községben okoz­tak jelentős károkat. Csaknem 15 ezer lakóépület rongálódott meg, és mintegy 90 ezerre te­hető az árvízkárosultak száma. Tananyagban a konkurencia és az etikett Új tanfolyamok vállalkozóknak Vállalkozóknak, leendő' vállalkozóknak és munka- nélkül maradottaknak kez­dődött tanfolyam tegnap Marcaliban. A tanfolyam megszervezé­sére a megyei vállalkozói köz­pont írt ki pályázatot. A jelent­kezők hetente egy alkalom­mal, összesen 57 órában a vállalkozások megkezdésé­hez feltétlenül szükséges in­formációkat hallgathatnak és gyakorlati tanácsokat is kap­nak. Mint a tanfolyam egyik szervezője, Pókos Attiláné tegnap kérdésünkre vála­szolva elmondta: ha a vállal­kozói központ tervezi más vá­rosokban is kezdődhetnek ha­sonló tanfolyamok. Az a a szervezők előtt már bizonyos, hogy az ötlet jó, a vártnál több a jelentkező. Marcaliban ugyan csak huszonhármán ül­tek tegnap az iskolapadba, ám Barcson, ahol tizennegyedi­kén indul hasonló tanfolyam, akkora volt a túljelentkezés — nyolcvan fő — , hogy két cso­portot kell indítani és még így sem sikerült minden jelentke­zőt bevonni az oktatásba. A tanfolyamok előadói helyi vállalkozók, banki szakembe­rek és adószakértők lesznek. A tantárgyak között az Adó- és TB-változások ismertetése éppúgy szerepel, mint a vál­lalkozók számára nélkülözhe­tetlen pénzügyi eljárások is­mertetése, a marketing, rek­lám és a konkurencia fogal­mának részletes megismerte­tése, valamint az etikett és a protokoll alapjainak gyakor­lása is. Újabb baleset történt a F üredi-csomópontban Számítógépes kígyókatalógus Számítógépes adatbankot hozott létre egy nyugat-szibériai kutatóközpont, amelyben a tér­ségben honos viperák legfonto­sabb adatait tárolják. Az ötletet az adta, hogy a kutatóközpont előrejelzése szerint az idén nyáron a viperák rendkívül nagyarányú szaporodása vár­ható, s ez lehetővé teszi, hogy a kiváló gyógyszer-alapanyagnak számító, és Magyarországra is szállított kígyóméregből a ko­rábbinál jóval nagyobb mennyi­séget gyűjtsenek be. A kutató- központ becslése szerint Nyu- gat-Szibéria jelentős részén, a novoszibirszki, omszki és tomszki területen várható a „kí­gyóinvázió”. A központ egy kü­lön csoportot is kiküldött koráb­ban a terepre, amely számító- gépes nyilvántartásba vette a viperák lakóhelyeit, számukat. Tarka sorok Megérte Mondd, Rezső! Érdemes volt a lányodat annyi pén­zért énekelni taníttatni? — De még mennyire! Mind a két szomszédom házát nevetségesen ol­csón tudtam megvenni. Életnagyságban — Mondja, fényképész uram, vállal életnagyságú nagyítást? — Természetesen! — Nagyszerű! Van egy különösen szép felvételem a Kékestetőről. Udvarias A vonat nemdohányzó fülkéjében vágni lehet a füstöt. Három utas egyik cigarettát a másik után szívja el. Belép egy ember és megkérdezi tőlük: — Nem zavarja önöket, ha nem gyújtok rá? Beteg — A férjem ma megint jobban van, mint tegnap — mondja Korsósné a szom­szédjának. — Tegnap még Sherlock Holmesnak tar­totta magát, ma már csak Derricknek. Büntetés — Képzeld, tegnap az országúton megállított egy rendőr és megbüntetett. — És miért? — Azért, mert túlléptem az ötvenet. — Hát már a koráért is megbüntetik az embert? Döntés — Miért nem jött el teg­nap a presszóba, szom­széd? — A feleségem úgy dön­tött, hogy nem akarok el­menni. Statiszta — Mama, az újságban olvastam, hogy a színház statisztákat szerződtet. Mondd, mit csinálnak a sta­tiszták? — Ott vannak a színpa­don, de nem szólalnak meg. — Ugye, akkor a papa is jelentkezhetne? Titok — Mama, Pityu meg­mondta neked, hogy eltör­tem a vázát? — Nem, mondta meg. — Nagyszerű! Akkor én sem mondom meg, hogy ő pedig leöntötte tintával a szőnyeget. Kavarodás a kereszteződésben Fotó: Gyertyás László Alig több mint egy hete kö­zöltük annak a balesetnek a hírét, amelyet Kaposváron a Füredi utca és a 48-as Ifjú­ság útja kereszteződésében gyorshajtás okozott. S most újabbról kell beszámolnunk... Vasárnap háromnegyed egykor Varga János görge- tegi lakos az általa vezetett személyautóval a Kanizsa utca felől érkezett a csomó­pontba, ahol nagyívben balra akart kanyarodni. Nem adta meg az elsőbbséget a szem­ből — szabályosan — közle­kedő gépkocsinak és össze­ütköztek. A szabálytalan autó utasai közül ketten könnyeb­ben megsérültek. Tisztelt Szerkesztőség! Köszönetét szeretnék mondani, amiért végre korán kezembe vehetem kedvenc újságomat. Amíg a posta kézbesítette a lapot, bizony már rég kihűlt, mert olyan sokára kaptam meg. De most! Köszönöm! Tisztelettel: Gács János Balatonboglár, Gyep u. 11. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. 'Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-115811-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom