Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-05 / 284. szám
Minden magyar család biztosítója ÁB-AEGON, ahol az ügyfél a király Új arculat, új stratégia — újabb sikerek Az Állami Biztosító 1948-tól 1986-ig nemzeti vállalat volt, költségvetési egységként működött: fizetőképességének felső határa a csillagos ég. Majd kettévált az egységes szervezet: így született a Hungária. Az ÁB 1991 tavaszától egyszemélyes állami tulajdonban levő részvénytársaság lett. 1992. május 18-tól pedig házasságra lépett a holland AEGON céggel, amely az egyik biztosítási világhatalom. Az új mátka részesedése 75 százalék, 20 százalék a magyar államé, 5 pedig a dolgozóké. A cég azóta sem hivalkodik eredményeivel. Vezetői szerint a tettek szebben beszélnek. Tény, hogy a változások alapvetően befolyásolták az ÁB tevékenységét, arculatát. Az új stratégiához új cégfilozófia is társult, amelynek a leegyszerűsített lényege: az ügyfél a király, minden érte történik. Olyan rendszert építettek, amely csak a valóban nagy cégek sajátja: eredményes, sikeres, az ügyfelek széles körét magához szívó, a legjobb tulajdonságokra építő biztosítót. Hétmillió szerződés- A sikerünk titka, hogy valóban a cégfilozófia elvárásai szerint dolgozunk - mondta dr. Bérezi András, azÁB-AEGON Rt. Dél-Dunántúli igazgatója. - Ügyfeleink számára mindenféle biztosítást vállalunk, de vannak olyan területek, ahol kiemelkedően jók akarunk lenni. Megtartjuk vezető piaci szerepünket az életbiztosítások területén, a vállalkozói biztosítások terén őrizzük rangunkat, s a továbbiakban is a magyar családok biztosítója kívánunk lenni. Közel hétmillió szerződéssel mindenütt jelen vagyunk. A lakásbiztosítások piacán is az élen állunk. Talán a gépjármű-piacon van egy kis bizonytalanság, de sajnos, e területen elég nagy a veszteség. A tulajdonosváltozás óta nagymértékben nőtt a felelősségünk. Továbbra is a lehető legjobban kell kiszolgálni ügyfeleinket. De a biztosítási piacon már 14 cég keres megélhetést. Nem akarunk ügyfelet veszíteni. A mi biztosítási kultúránk alapeleme az új ügyfélkapcsolat és a hiteles szakmai tudás. De változott a közgazdasági környezethez való viszonyunk is. Ennek érdekében folyamatosan új szolgáltatásokkal jelenünk meg. Szeretnénk a pénzpiacon is eredményesen működni: ezt a célt szolgálja a Horizont befektetési jegy, amely egyben biztos ítá- si szolgáltatás is. Magyarország egyik legnagyobb intézményes befektetői vagyunk. Dél-Dunántúlon is a legnagyobb- A négy dél-dunántúli megyében minden családban legalább két szerződéssel vannak jelen...- Közel egymillió szerződésünk van a régióban, ahol valamivel több mint 1,3 millió ember él. A régió központja Kaposvár. A folyamatosan megújuló szervezet 28 egységben működik. Már eddig is jelentős átrendeződés történt, s ennek még nincs vége. Létszámot fejlesztünk az üzleti és leépítünk az adminisztrációs területen. Csökkenő, racionális költséggazdálkodásra törekszünk. Eddig még egyetlen évben sem kellett inflációkövető díjemelést végrehajtani. Ez annak köszönhető, hogy jelentősen csökkentek a költségeink.- Melyek az erősségeik?- Mindenekelőtt a dolgozók: felkészültségükkel, odaadásukkal, kiszámíthatóságukkal és elismertségükkel együtt. A bérek miatt sem kell szégyenkeznünk, bár az is igaz, hogy keményen dolgozunk. Folyamatos szakmai továbbképzéssel alkalmasak leszünk az új feladatok ellátására is. Komoly oktatási programjaink vannak. Nem elég mosolyogni az ügyfélre, hanem magas színvonalú szolgáltatást kell nyújtani. Erősek vagyunk, mert sok az ügyfelünk, mert minden családban ott vagyunk. Nem ülnek a babérokon-Hibák, reklamációk?- Sajnos vannak ilyenek is, mégpedig az ügyfelekkel való adminisztrációs kapcsolattartásban. Bizony előfordul rossz csekk kiküldés, rossz tájékoztatás, fölösleges bosszantás... Évente mintegy 100 panasz érkezik, amelyből 20-30 a megalapozott. De mi egy ügyfelet sem akarunk elveszíteni.- Konkurenciaharc és a többi...- Bár a Hungáriával együtt a legnagyobbak vagyunk, nem ülünk a babérjainkon. Vannak jó ötleteink, kidolgozott, új módozatok...- Új év, új célok?-A piaci stratégiánkat nem „reklámozzuk", ellenben lehet számítani további általános imázsjavító sorozatra. Nagy siker volt az ÁB-AEGON gála, ahol találkozhattunk a törzsgárdánkkal. A biztosítás minden ízében Európához akarunk csatlakozni: kemény piaci versenyben helytállni. Az ünnepek előtt megragadom az alkalmat, s a SOMOGYI HÍRLAP hasábjain keresztül is békés, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok minden régi és leendő új ügyfelünknek. A Reemtsma Debreceni Dohánygyár, amely 40%-os piaci részesedéssel olyan márkák gyártója, mint a SYMPHONIA, WEST, ERNTE 23 ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐKET keres Somogy megye területére Az értékesítési képviselő feladatai:- Márkáink kiskereskedelmi bemutatása, kapcsolattartás a meglévő vevőkkel, új vevők fölkutatása- Termékeink üzleten belüli megjelenésének állandó javítása, szakszerű kihelyezés, árurendezés- Akciók, promóciók szervezése- A piaci folyamatok szoros követése, információk gyűjtése Pályázati feltételek:- Fényképes önéletrajz- Minimum középfokú végzettség- Jogosítvány- Saját telefon Német/angol nyelvtudás, tapasztalat hasonló munkakörben előnynek számít. A sikeres pályázók vonzó fizetést, intenzív szakmai képzést és vállalati autót kapnak. Ha Ön 22-30 év közötti mozgékony, agilis, jó beszédkészségű, sikerorientált ember és csatlakozni kíván fiatal, sikeres csapatunkhoz, írjon a következő címre: Reemtsma Debreceni Dohánygyár 1113 Budapest, Bartók Béla út 120. Pécsi Iroda 7634 Pécs, Muskátli u. 17. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. december 10. (26919) AGROBANK RT AJANLATA 100 FORINTJÁÉ RT, AGROBANK-TAKAREK HA MÉG IDÉN VÁSÁROL, MÁSFÉL ÉVRE BRUTTÓ AZ AGROBANK AZ ÖN HÁZI BANKJA, BARÁTJA. 137 FORINTOT KAP. 7400 KAPOSVÁR, BAJCSY-ZS. U. 24. Pf.: 165 • 8601 SIÓFOK, SZABADSÁG TÉR 6. Pf.: 144 7570 BARCS, BAJCSY-ZS. U. 57. Pf.: 41 • 8840 CSURGÓ, SZÉCHENYI TÉR 18. Pf.: 57 AGROBANK RT RENAULT BARCS RENAULT McGrl ÍVO% UjLrcCiUs-tt KkXACiooorioj/nx . tIv ‘otjmXúUX maJijidJteJLwJbw h kozöit IXMa iúA tötöó /Mafon usvLfan ÍÍCL ÍvíÍtCk OMhob KX/3&*OÍkA | A&0. OOO Ét eJvt&JuA. O^olvjCÁfiJLot faölAZtvÍL, O- VjCkMXjCA0K/Vj(X OlxX, ! N Tel: 82/461-066 (26743) Asztalos és Lakatos Kivitelező, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Telephely: 7400 Kaposvár, Szent L. u. 20. Tel. & fax: (82)315-154 BÚTORLAP 5-10% kedvezménnyel Laminált lapok 22 féle színben Forgácslapok 12-16-19 mm vastagságban táblában. Továbbá farost és rétegelt lemezek Egyedi és kisbútor gyártás Méretre vágás Bútor vasalatok - díszítők Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 óráig, szombat, vasárnap zárva! f Alapok, amikre alapozhat! Hogy kényelmes otthont teremtsen. (26933) r 1 A (26897)