Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-23 / 300. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1993. december 23., csütörtök Vélemények a VB-sorsolásról Napvilágot látott a labda­rúgó VB sorsolása. Ki-ki az érdekének megfelelően igyekszik kommentálni az eseményt. Van, aki örül, má­sok viszont bánkódnak. Akad­nak szélsőséges vélemények is. Diego Maradona például azt nyilatkozta, hogy szerinte egy bohózattal ért föl a Las-Vegas-i sorsolás. Miként látják a szövetségi kapitá­nyok? A négy csoportból két-két véleményt idézünk Bora Milutinovics (USA) — Kerülhettünk volna sokkal nehezebb csoportba is. A három mérkőzésen négy pontot kell szereznünk, s biz­tos a továbbjutásunk. A sváj­ciaktól tartok a legjobban. Roy Hodgson (Svájc) — Elégedett vagyok a beso­rolásunkkal, az pedig külön öröm számomra, hogy a házi­gazdákkal egy csoportban küzdünk. Még az sem baj, hogy éppen ellenük kezdünk. Tom Svennson (Svédország) — Azt hiszem, hogy a „B”-csoportot nyugodtan ne­vezhetnénk „halálcsoportnak” is. Érthetetlen, hogy miként kerülhetett négy ilyen erős csapat egy csoportba. Mind­annyiunknak egyenlő esélye van a továbbjutásra. Pavel Szadirin (Oroszország) — Embertpróbáló feladat vár ránk. Nem hinném, hogy a miénknél akad erősebb cso­port. A brazil gárda látszik a legerősebbnek, de a svédeket sem szabad alábecsülnünk. Berti Vogts (Németország) — Annak örülök, hogy nem kaptunk afrikai ellenfelet. Én máris a második fordulóban érzem magamat. Egyetlen el­lenfelünk a négy évvel ezelőtt nyert aranyérmünk lehet. Javier Clemente (Spanyolország) — Elégedett vagyok a sor­solással, igaz, Bolíviáról nem sokat tudok. Célunk csakis egy lehet, az első hely meg­szerzése, mert csak így tudjuk elkerülni, a magas páratar­talmú meleg helyeken levő stadionokat. Alfio Basile (Argentína) — Téved, aki azt hiszi, hgogy miénk a legkönnyebb csoport. Görögország és Bul­gária tekintélyt parancsolóan játszott a selejtezőkön, Nigé­ria pedig — mint a legtöbb af­rikai ország — sötét ló. Dimitar Penev (Bulgária) — Nincs okunk keseregni, elfogadható csoportba kerül­tünk. Nálunk Argentína to­vábbjutása biztos, számunka pedig perdöntő, hogy mit ját­szunk Nigéria ellen. USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÁS s „Eremzuhatag” Szlovákiában Petőfalvi Lilla hat aranyéremmel és egy ezüsttel térhetett haza Fotó: Csobod Péter Véget ért az idei verse­nyévad a Kaposvári Húsos SC búvárúszói számára is. A kaposváriak a hagyomá­nyos szlovák nemzetközi versenyen, Zólyomban bú­csúztak el az évtől. Az év­búcsúztató nem is sikerül­hetett volna jobban: Kovács László edző tanítványai 67 éremmel — 23 arannyal, ugyanennyi ezüsttel és 21 bronzzal — térhettek haza. Jellemző a kaposváriak fö­lényére, hogy szinte vala­mennyi korosztályban ők vol­tak a főszereplők. A gyerme­keknél például Medveczky Anna öt egyéni számban is a legjobbnak bizonyult — egy­ben ő lett az egész női ver­seny legeredményesebb ver­senyzője —, de jutott bőven érem Zsivicsár Viktornak és Novák Kornélnak is. A serdülő leányoknál a Lábodi Laura, Vinkler Ágnes, Horváth Nóra nem egy esetben rendezett kaposvári házidöntőt, de a két fiú, Kiss Tamás és Horváth Zsolt sem maradt le mögöttük az éremgyűjtésben. Az ifjúsá­giaknál általában Bajzik Szil­via és Ftuppert Kata bérelte ki magának a dobogó két felső fokát, míg a junioroknál Pető­falvi Lilla, Schiszler Vera és Al­földi Kornél jeleskedett. A fel­nőtteknél Katona Roland kép­viselte a kaposvári színeket, aki három aranyérme mellett még egy ezüstöt is begyűjtött. A női csapatversenyt a Ka­posvári Húsos SC nyerte meg, a férfiaknál pedig második lett a kaposvári egyesület. Az összetett csapatverseny a Húsos SC sikerét hozta. A kaposváriak (dobogós) eredményei. Gyermekek, leányok. 50 m uszonyos úszás: 1. Med­veczky A. 100 m delfin Viszo­nyos úszás: 1. Medveczky A. 100 m uszonyos úszás: 1. Medveczky A. 200 m uszo­nyos úszás: 1. Medveczky A. 400 m uszonyos úszás: 1. Medveczky A .....3. Molnár E. — A legeredményesebb ver­senyzőnek járó különdíjat Medveczky Anna kapta. Gyermekek, fiúk. 50 m uszonyos úszás: ... 3. Zsivi­csár V. 100 m uszonyos úszás: 1. Zsivicsár V. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Novák K., 3. Zsivicsár V. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Novák K., 3. Zsivicsár V. — Zsivicsár Viktor a harmadik legeredmé­nyesebb versenyző volt. Serdülők, leányok. 25 m búvárúszás: ... 2. Lábodi L, 3. Horváth N. 50 m uszonyos úszás: 1. Lábodi L.....3. Vink­le r Á. 100 m uszonyos úszás: ...2. Lábodi L, 3. Vinkler Á. 200 m uszonyos úszás: 1. Lá­bodi L., 2. Vinkler Á., 3. Hor­váth N. 400 m uszonyos úszás: 1. Lábodi L, 2. Vinkler Á., 3. Horváth N. — A leg­eredményesebb versenyző­nek Lábodi Laura bizonyult, míg Vinkler Ágnes a harmadik lett. Serdülők, fiúk. 25 m búvá­rúszás: 1. Kiss T., 2. Horváth Zs. 50 m uszonyos úszás: ... 2. Kiss T., 3. Hon/áth Zs. 100 m uszonyos úszás: 1. Kiss T., ... 3. Horváth Zs. 200 m uszo­nyos úszás: ... 2. Kiss T., 3. Horváth Zs. 400 m uszonyos úszás:... 2. Kiss T., 3. Horváth Zs. — Kiss Tamás a második, Hon/áth Zsolt pedig a harma­dik legeredményesebb ver­senyző volt. Ifjúságiak, leányok. 50 m búvárúszás: ... 2. Bajzik Sz., 3. Ruppert K. 50 m uszonyos úszás: ... 2. Bajzik Sz. 100 m uszonyos úszás: 1. Bajzik Sz., 2. Ruppert K. 200 m uszonyos úszás: 1. Ruppert K., 2. Bajzik Sz. 400 m uszonyos úszás: 1. Bajzik Sz., 2. Ruppert K. — Bajzik Szilvia volt a legered­ményesebb versenyző, míg Ruppert Kata a harmadik lett. Juniorok, leányok. 50 m búvárúszás: ... 2. Petőfalvi L, 3. Schiszler V. 50 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi L ....... 3. Schi szler V. 100 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi L....... 3. Schi szler V. 200 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi L....... 3. Schiszler V. 400 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi L., ... 3. Schiszler V. — A junioroknál Petőfalvi Lilla volt a legered­ményesebb versenyző, Schiszler Vera harmadik. Juniorok, fiúk. 50 m uszo­nyos úszás:... 2. AlföldiK. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Al­földi K. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Alföldi K. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Alföldi K. — Álföldi Kornél a harmadik legeredményesebb versenyző volt. Felnőttek, férfiak. 50 m uszonyos úszás: ... 2. Katona R. 100 m uszonyos úszás: 1. Katona R. 200 m uszonyos úszás: 1. Katona R. 400 m uszonyos úszás: 1. Katona R. 4x100 m női váltó: 1. Ka­posvári Húsos SC „A” csapata (Petőfalvi L., Bajzik Sz., Lá­bodi L., Ruppert K.), 2. Ka­posvári Húsos SC „B” csapata (Schiszler V., Horváth N., Far­kas T, Vinkler Á.). 4x200 m női váltó: 1. K. Húsos SC „A” csapata (Petőfalvi L., Bajzik Sz., Ruppert K., Lábodi L.), 2. K. Húsos SC „B” csapata (Horváth N., Schiszler V., Far­kas T, Vinkler Á.) 4x100 m férfi váltó:... 2. K. Húsos SC csapata (Alföldi K., Kiss T., Hon/áth Zs., Zsivicsár V.). 4x200 m férfi váltó:... 3. K. Húsos SC csapata (Alföldi K., Kiss T, Horváth Zs., No­vák K.). (Fenyő) Különleges TOTÓ-kombinációk Az 52. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismer­tetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszosz­lopos kombinációját. 1. 1 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. 2 xx112 11x11 2x211 xx112 3. 1 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 X2211 2121x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 1 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211 x x2112 2x121 112x2 8. 2 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 2 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112xx xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x211x x211x 21x1x 1xx22 13. X 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Kaposváron legolcsóbban tejet és tejterméket is az ÁFÉSZ üzleteiben vásárolhat Zselic Áruház, ÁFÉSZ ABC (Baross G. u. 8.) 7. és 21. sz. bolt Kaposfüred, 35. ABC és 43. sz. bolt Toponár CO Afész KAPOSVÁR A MINDENNAPOKÉRT! (28809) Kettős kaposvári tornagyőzelem Zalaegerszegen Győrfi Gábor és Lakos Tivadar a különdíjasok között Röplabda A napokban gyermek és mini korosztályos fiúk ré­szére rendezett röplabda­tornát Zalaegerszegen a vá­rosi röplabda-szövetség. A gyermektornán négy csapat mérte össze egy­mással a tudását, közte a Kaposvári Sportiskola I. és II. csapata. A KASI II. 2-0-ra kikapott a Zalaegerszegtől, így nem jutott be a döntőbe, a KASI I. viszont 2-0-ra le­győzte a Tatabányát. A torna döntőjében a KASI I. nagy küzdelemben, három játszmában legyőzte a Zala­egerszeget, s így ők szerez­ték meg a tornagyőzelmet. A döntő végeredménye: Ka­posvári Sportiskola I.-Zala­egerszeg 2-1 (-13, 14, 7). A gyermektorna vég­eredménye (4 csapat): 1. Kaposvári Sportiskola J., 2. Zalaegerszeg, Kilián Általá­nos Iskola, 3. Kaposvári Sportiskola II. és Tatabánya, Sárberki Általános Iskola (a 3-4. helyért nem játszottak mérkőzést, hanem két har­madik helyezettet hirdettek ki). A győztes kaposvári csa­pat tagjai: Szabó Gergely, Bognár Endre, Zsoldos Ró­bert, Tóth Róbert, Győrfi Gá­bor, Sándor Roland, Hegyi Gábor, Dávid Zoltán. Edző: Kun Zoltán. A két különdíj kö­zül egy került Somogyba: ezt Győrfi Gábor, a Kaposvári Sportiskola I. kiválósága kapta. ♦ A mini fiúknál hét csapat lé­pett pályára, s a Kaposvári Sportiskola itt is két csapattal képviseltette magát. A Hon­véd utcai Általános Iskola di­ákjaira épülő Kaposvári Sport­iskola I. csoportjában biztosan verte mindkét ellenfelét, s így csoportelsőként bejutott a döntőbe. A Berzsenyi Dániel Általános Iskola tanulóiból álló Kaposvári Sportiskola II. ugyancsak kétszer nyert, a Za­laegerszegtől azonban vere­séget szenvedett, s így cso­portmásodikként csak a „kis- döntőben” volt érdekelt. A finá­léban aztán a KASI I. maga­biztosan, 2-0 arányban (4, 6) verte a zalaiakat, míg a 3-4. helyért játszott mérkőzésen szintén kaposvári siker szüle­tett, miután a KASI II. 2-0-ra megverte a Tatabányát. A minitorna végeredmé­nye (7 csapat): 1. Kaposvári Sportiskola I., 2. Zalaeger­szeg, 3. Kaposvári Sportiskola II., 4. Tatabánya. A győztes kaposvári csapat tagjai: Giczi Tamás, Giczi Ba­lázs, Vígh József, Lakos Tiva­dar, Laszczik Iván, Páhy Nor­bert. Edző: Burcsa Tibor. Itt is jutott egy különdíj a kaposvá­riaknak, amelyet Lakos Tiva­dar, a Kaposvári Sportiskola I. játékosa vehetett át. Nagybajomi siker a Röplabda A Szuper Liga állása: Savaria Kupán A Vas Megyei Röp­labda-szövetség a mini le­ánycsapatok számára is megrendezte a Savaria Kupa röplabdatornát Szom­bathelyen. (Mint emlékeze­tes, egy héttel korábban a fi­úknál a Kaposvári Sportis­kola csapata diadalmasko­dott.) Nos, ezúttal is somo­gyi siker született, hiszen a tornagyőzelmet a Nagyba­jom szerezte meg. Az öt csapat körmérkőzéses for­mában döntötte el a végső helyezések sorsát, s a ba­jomiak mind a négy ellenfe­lüket magabiztosan, 2-0 arányban legyőzték; a Veszprém mindössze egy (0, 1), a Pankasz három (1, 2), a Paks 10 (3, 7), a házi­gazda Szombathely pedig 12 pontot (3, 9) tudott elle­nük szerezni. Jó játékáért különdíjat kapott a bajomi Albertus Adrienn, míg a leg­eredményesebb edzőnek Nagy Zoltán, a nagybajomi csapat mestere bizonyult. 1. Odolena Voda 2. Sz. Papíron SC 3. Schenk Brno 4. Kaposvári RC 5. Vileda Maribor 6. Mladost Zagreb 7. Dukla Liberec 8. Salonit Anhovo 9. VKP Bratislava 10. Donaukraft Wien 11. Stavbar Zilina 12. ASV Salzburg 13. Vitkovice Ostrava 9 8 1 25- 3 17 11 6 5 19-21 17 10 6 4 19-17 16 11 5 6 17-22 16 11 4 7 19-24 15 8 6 2 21- 7 14 9 5 4 18-15 14 9 5 4 17-14 14 9 4 5 15-16 13 8 4 4 14-14 12 9 3 6 15-20 12 9 3 6 11-21 12 9 2 7 6-22 11 Zseljeznicsar Osijek visszalépett További eredmények: Aero Odolena Voda-Papíron SC Szeged 3-0(10, 4,1) Schenk Brno-Papíron SC Szeged 3-0(11,11,9) Stavbar Zilina-Vileda Maribor 3-1 (-10,9,7,9) VKP Bratislava-Vileda Maribor 3-0(11,4, 9) Mladost Zagreb-Donaukraft Wien 3-0(2,4,11) Dukla Liberec-Vitkovice Ostrava 3-0 NB I, férfi „B"-csoport A juniorbajnokság őszi végeredménye: 1. K. Építők-Épber SC 2. Kecskeméti SC 3. Tatabányai SC 4. Veszprémi RC 5. MAFC-Olivetti 6. Nyíregyházi S-S. 7. Nyíregyházi TK 6 6 - 18- 1 12 6 5 1 15- 6 11 6 4 2 14- 6 10 6 3 3 11-12 9 6 2 4 8-14 8 6 15 6-15 7 6-6 0-18 6 Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kívánunk: Ä MAGYAR SZOCIALISTA PART Kaposvár Városi Szervezete (28731) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom