Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-18 / 296. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1993. december 18., szombat Magánmotormúzeum Százhetven motorkerékpárból álló magángyűjteményéből száztízet mutat be motormúzeumában a gyomaend- rődi Sóczó Elek, aki a nem mindennapi gyűjtőszenvedélyhez bognármesterként keresi meg a rávalót. Tíz éve gyűjti a gyomai mester a régi motorkerékpárokat, a gyűjteményében az 1920-as években gyártottaktól az újabbakig szép számmal akad német, amerikai és szovjet gyártmányú is. Mellműtét kis hibával Kínában igen gyorsan fejlődik a plasztikai sebészet, ám az engedély nélkül, busás haszon reményében tevékenykedő álorvosok működése olykor katasztrofális végeredményhez vezet — írja egy helyi lap, amelynek neve magyarul Világosságot jelent. A lap többek között egy felszolgálónő esetét idézi fel: a hölgy azt kérte orvosától, hogy na- gyobbítsa meg melleit. A beavatkozásba azonban kis hiba csúszott, és a hölgynek jelenleg az egyik keble kétszer akkora, mint a másik. Dühös vízilovak Feldühödött vízilovak százfős csapata „szállta meg” az észak-kameruni Fianga-tavat. A kameruni állami rádió jelentése szerint — amelyet a Reuter idézett — az állatok nem tűrik el a halászhajókat a tavon és megtámadják az itatni vitt teheneket is. Elefántbébi Száznégy év óta először, elefánt született a washingtoni állatkertben. Shanthi, a 17 éves, fogságban felnőtt ázsiai elefánt száztizenöt kilogrammos nőstény bébit hozott a világra. Az elefántbébi megszületését a syracuse-i és a mi állatkertünk gondozói öt évig tartó, nehéz munkával készítették elő — mondta az állatkert gondnokhelyettese, John Lehnhardt. A New York állambeli Syracuse város állatkertjében él Indy, a bébi apja. SZOLZSENYICIN 75 ÉVES író a pokol bugyraiból Sok szakember borong manapság: mi történt a huszadik századi világirodalommal? Mennyi nagynak tartott műről, életpályáról hámlott le a dicsőség a múló évtizedek során? Viszonylag kevés az olyan alkotás, amely az utókor szemében is jelentős maradt. Szolzsenyicin írásai ilyenek. Alekszandr Szolzsenyicin viszonylag későn jelentkezhetett íróként: éppen 44 éves, amikor 1962 novemberében a Novij Mir című folyóirat közli az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényt. Ha hozzáteszem, hogy ehhez Hruscsov személyes engedélyére volt szükség, máris érzékelhetjük, hogy a mű s az alkotó életútja egyként zaklatott volt már addig is, amíg idáig eljutott. A fiatalember matematika-fizika szakos tanár lett, de bölcsészeti tanulmányokat is folytatott. 1941-ben katona lett, a fronton tüzérségi ütegparancsnokként szolgált. De még a háború befejezése előtt letartóztatták, s nyolcévi munkatáborra ítélték. „Szabadulása” után Kazahsztánban jelölték ki kényszerlakhelyét. 1956-ban rehabilitálták, a következő évtől ismét taníthatott. Már diákkorában írt, s a kazahsztáni éveket már annak szentelte, hogy megírja tapasztalatait, kimondja az igazságot. Ennek volt első megjelent s meghatározó jelentőségű mérföldköve az említett kisregény. Amikor 30 éve Gyenyiszovics sorsának ismerőivé válhattunk, a politikai és az esztétikai igazság egyszerre hatott ránk döbbenetes erővel. E mű megjelenéséig tiltott témának számított a törvénytelenségek embertelen világának megörökítése, s így a társadalomnak nem is igen lehetett tudomása ezek elképesztő mértékéről sem, az érintettek számát, sem az embertelenség fokát illetően. Ugyanakkor Szolzsenyicin műve — és más munkái is — arra világítanak rá, hogy az emberben van képesség arra, hogy az embertelenség tombolásában is ember Szolzsenyicin, a nagysikerű Gulág szigetcsoport szerzője tudjon maradni. Még akkor is, ha nem válhat szabaddá, ha belepusztul sorsának ridegségébe. Szolzsenyicin máról holnapra világhírűvé vált. Sorra készültek újabb munkái, s ezek egyre kevésbé voltak kö- zölhetőek a szigorodó szovjet viszonyok között. 1970-ben a Nobel-díjat sem vehette át. Végül 1974-ben kiutasították az országból. Zürichi tartózkodás után az USA-ban telepedett le az író. Sorra jelentek meg művei: a Rákosztály, A pokol, tornácán, A GULAG szigetcsoport és az R-17 regényfolyam eddig megírt kötetei. A bolsevik gyakorlat pokoli bugyrainak megtapasztalója elméletileg is szembeszállt már korai munkáiban is ezzel az ideológiával, s visszatért az ortodox keresztény hithez. Újabb munkái erősen ideológiai töltésűek, s a maga szempontjából igaza volt a szovjethatalomnak: Szolzsenyicin művei az irodalom eszközeivel e rossz rend megszüntetésére szólították fel. A klasszikus orosz irodalom és a humanizmus általános és nemes hagyományainak a szellemében. Vasy Géza A televíziózás — kulturális misszió Kővári Péter: A mi műhelyeinkben természetes a megújhodás igénye A magyar televíziónál a kezdetektől tetten érhetjük a magasfokú ismeretterjesztés igényét. A művelődés, a kultúra, a tudomány sokféleségét képviselő műsorok gyakorta szerényen megbújtak a műsorfolyamban. A Művelődési Műsorok Stúdiója tudatosan vállalja a „köz művelését”. Kővári Péter főszerkesztő — a stúdió vezetője — szerint a televíziózás tisztes hagyományait szeretnék követni. Hitvallását a következőkben fogalmazta meg: — A közművelődés, az ismeretterjesztés — túlzás nélkül mondhatom — kulturális misz- szió. Miként hajdan a néptanító világító mécsesként képviselte a „szellem napvilágát”, ma ezt a funkciót át kell vennie a köz- szolgálati televíziónak. Értékőrző sorozatok — Számunkra másodlagos a csillogás-villogás. A reflektorfényért cserébe az állandóságra törekszünk. Egyetemes értékeket kövzetítünk. — Nem is olyan régen — egy televíziós sajtótájékozta- tóan — úgy fogalmazott, hogy a stúdió szeretné elkényeztetni a nézőket. Hogyan egyeztethető össze a tudomány és a szórakoztatás? — Örök dilemma: hogyan közvetítsük a tudományos eredményeket úgy, hogy a tudomány se lássa kárát, s a néző is jól szórakozzon. Ám, ha műsorainkat nyomon követik, bizonyára találnak erre példát. Itt van például a Tévémagiszter. Ez a televíziós hetilap kilencvenöt perc leforgása alatt ismeretterjesztő sorozatokat, kulturális, művelődési riportokat egyaránt közöl pergő ritmusban. (Nem véletlen, hogy az immár öt esztendeje talpon levő műsor ez év őszén nívódíjat kapott — a szerk.) A Rejtjelek, a Családfa, az Arabisztika, a Sinológia, a Fejezetek a gondolkodás századaiból, a Nők a magyar történelemben, a Széchenyi és kora című sorozatok — mind értéket őrző és közvetítő szerepet töltenek be. A ma és a múlt — Némely műsoruk eltűnt a képernyőről, mások felébredtek Csipkerózsika-álmukból, újak keletkeztek. — A mi műhelyeinkben természetes a megújhodás igénye. Bevallom: leginkább annak örülünk, ha felfrissülhet tevékenységünk. Fájdalom, egyelőre szüneteltetjük az Éjféli szóváltást. S a Gondolkodó is heti negyven perc helyett most kéthetente 20 percre sűríti mondanivalóját. A megtakarított műsoridő nyújt lehetőséget például a Mondo- /af című műsornak. A nyelvújítás korából kölcsönzött cím utal arra, hogy nyelvi hiátus- ságainkat szeretnék a szerkesztők ostorozni. Vagy itt van például a Hagyomány. Most indítjuk a havi magazint. A még fellelhető néprajzi értékeinkre hívjuk fel a figyelmet a műsorban. Aggódó néprajzosok vívták ki maguknak az Ameddig a harang szól című összeállítást. Kis falvakba látogat el stábunk, hogy bemutassuk az ott lakók életét: mai s a régmúlt történéseit. A harangszó mindig másik községben szólal meg, s tévés műfaj segítségével hirdeti az élni akarását. Ugyancsak néprajzi ihletettségű a karondi Páll-családot bemutató portréfilm. Hitvallásuk fölér egy nemzet indentitástudatával. — A Művelődési Műsorok Stúdiója gondozza a többszörös nívódíjas Delta tudományos magazint. — Igen. Úgynevezett Delta-szerkesztőségünkhöz tartozik még a Dimenzió című havi periodika, s a hétköznapok tudományával foglalkozó Kalendárium. Itt említeném — de minden egyes műsorunkra jellemző —, hogy számunkra a legfontosabb a tudományos hitelesség, a pártsemlegesség, a különböző generációk érdeklődésének felkeltése. Mondhatnám azt is: a tudomány s a néző szolgálata. — Csakhogy a tudomány művelői nem mindig fogadják el, hogy közérthető módon, csupán egy szeletet mondjanak el eredményeikből. — Szerkesztőségeinkben mindenki egy-egy tudomány- terület gazdája, ők a tudósok partnerévé szegődnek. A műsorainkban szereplő (vagy szerepelt) Öveges professzor, Benedek István, Czeizel Endre, Lőrincze Lajos, Szen- tágothai János — és még hitelesebbé teszik műsorainkat. — Milyen régi-újdonságok kínálnak? — Az egyik: két esztendei szünet után ismét „felállt” a Natúra szereksztőség. A természet csodáit varázsolják otthonainkba A kölcsönkapott Föld, a Gaia, a Terepjáró, a Zöldpont s az ötrészes Balaton című összeállításokkal. Hazánk szépségeit mutatják be Rockenbauer Pál tanítványai, amikor kerékpárral bebarangolják az országot — a kamera kíséretében. Mindennapi egészségünkért szól a Medicina szerekesztőség kínálata: a most indított tíz perces hírműsorral, a szombat reggel Napra-forgág, vagy Czeizel Endre Egészséget mindenkinek! című jegyzetéig. A szellem világa Novembertől rendszeresen jelentkezik a Jognak asztalánál. A hajdanvolt Jogi esetek folytatásaként, ám új köntösben állítják össze a műsort a szerkesztők. Jelenkori jogi útvesztőkben kalauzol el — mindany- nyiunk számára érthetően, hasznosan. Az ez év tavaszán fölállított Művelődési Műsorok Stúdiója, reméljük, valóban elkényezteti a szép szóra, a tudomány szépségeinek megismerésére vágyó nézőket. Mégha adásaik többnyire nem is főműsoridőben s nem is nagy csinnadratta közepette kerülnek a képernyőre. A lényeg: jelen vannak, s néptanítói mécsesként világítanak. Erdősi Katalin Az utca legjobb kocsmája ehunytam a szemem a füstben. Hogy barátra leljünk, be kell hunynunk az egyik szemünket, hogy meg is tartsuk, néha mindkettőt. És nekem két barátom is ott ült az asztalnál. Azt mondja A.: Én lemegyek sörért. Éjfél már elmúlt, és mindannyian úgy gondoltuk, még nem találtuk meg az igazságot. Fölajánlottuk barátunknak, hogy elkísérjük az éjjel-nappali közértbe. Gyanúsan készségesek voltunk. A bolt előtt elsétáltunk a sarki presszóig, persze zárva volt. A diszkóban százkilós romagyerekek ropták a társkeresőkkel vegyest. A túloldalon egy éjszaka is nyitva tartó étterem... A következő helyen már erősen zárni akartak, de még kiszolgáltak. Azt ittuk, amit eddig: sört. A mértékletesen fogyasztott víz nem bánt senkit, mondta P., akinek a legerősebb karja volt hármónk közül. Aztán mentünk-mendegél- tünk, míg el nem jutottunk az utca legjobb kocsmájáig. Nem kell leírnom. Mindenki tudja, hol található az utca legjobb kocsmája, és azt is, hogy milyen. A kocsmároson és társaságán kívül két öregember volt csak benne, az egyik mankóval, a másik szakadt zakóban. De egy rossz gúnya gyakran jó ivót takar. Es az egyik asztalnál balszerencsémre sakkoztak. Ennek még józanul se tudok ellenállni. Ittunk egymás egészségére. Én a játékot figyeltem: Azt mondja közben A.: Nem szabad túl komolyan venni az életet. Úgyse ússzuk meg élve... Amikor az egyik játékos, hatalmas, szelídkék szemű fiatalember kifizette a győztesnek az italt, kihívtam a kocsma eszét. Savanyú mosolyú, se- színű hajú fiú volt, nem nézett az ember szemébe. De azt mondta: Persze, hogy kiállók. Már ahogy kibiceltem, az se tetszett neki. Hát még a játékom. A pityókosság bizonyos szintjén sakkjátékom kifényesedik, kisimul; aki azért ül le velem játszani, mert részegnek tart, az gyakran rajtaveszít. Most már csak a mészárosmunka van hátra, mondtam a végjáték egy bizonyos pontján. A fiú rám röhögött: Naná, a mészárosmunka!, mondta. Föladom. Követtem a pulthoz, ahol a kocsmáros álldogált a behe- mót és két másik fiatalember társaságában. Az utca legjobb kocsmájának tulajdonosa gyér szakállú volt, erősen kopaszodott... , Menj vissza a haverjaidhoz, mondta a kocsma esze, akit úgy látszott, érzékenyen érintett a vereség. V isszamentem. De az asztalnál már ők ültek, két barátom, és véget érni sose akaró partijaik egyikébe bonyolódtak. Rendeltem három tányér csülkös bableves. Tök hidegen hozták ki. Visszaküldtem. Azt nem tudtam, hogy az utca legjobb kocsmájában ez' az anyázásnak felel meg. Újra kihozták, olyan forrón, hogy megégettem a szájam szélét. Felálltam, a sakktáblához akartam sétálni. Egyszer csak a seszínű hajú áll előttem, az üss-már-meg-könyörgöm stílusban. Nem féltem tőle, félni a félelemtől kell. Alacsonyabb is volt nálam, részegségemben elfeledtem, hogy a harcban sose a kutya mérete számít, hanem a harc mérete a kutyában. Visszavágót akarsz, kérdeztem vigyorogva. Minek pofázol te annyit, mondta. Akkor már mellettem állt két haverja. Még mindig nem hittem a verekedésben, pedig az emberek nagyon törékeny okok miatt ütik le egymást. Túl nagypofájúan győztem a bablevesben is. A szemüvegemet zsebre tettem, de a fiúnak ettől csak fényesebb lett a szeme. Másfél évtizede is elmúlt, hogy verekedtem; a világ kocsmáit járva soha, egyetlen egyszer nem bántottak. Ezt férfivá érésem egyik bizonyítékaként értékeltem. Amikor olyan idős voltam, mint a seszínű hajú, az élő fába is bele tudtam kötni. damaszatoltam jobbal egyet az áliára, szinte bocsánatké- rően. Hiba volt. A mögöttem álló csapos kitekerte a bal karom. Á kocsma esze lefejelt, a másik kettő ütött, rúgott. Az utca legjobb kocsmájának tulajdonosa csomókban tépte ki hátul a hajamat. Miközben a földre zuhantam, még láttam, hogy két barátom egy pillanatra felnéz a sakkpartiból. Talán mondtak is valamit. Jóindulatú semlegességgel nézték az esetet, mint ENSZ-katonák a népirtást a tévében. Mitől rázkódsz, kérdezte a behemót a vécében. Ő nem vett részt a verésben. A felrepedt szemhéjamról szárítgatta a vért papírzsebkendővel. Mert ütni akarok. Nem kell verekedni, mondta a szelídkék szemű óriás, és újabb papírzsebkendőt vett elő. Az a fajta volt, aki ellentétben velem, kijózanodik a verekedésben, és hideg fejjel megtalálja az egyetlen lehetséges módot, amellyel a másikat meg lehet verni. Mint én a sakktáblán. Rendes srác vagy, mondtam az utca legjobb kocsmájának vécéjében. Kezdtem kijózanodni. Legalábbis úgy éreztem, már nem az italtól szédülök. Különben a birka hiába akar vegetáriánus maradni, ha a farkas a húsevésre szavaz, tettem hozzá. Nagyon okos srác vagy, és nagyon részeg, mondta a fiatalember. Ez az utolsó zsebkendőm, menj el orvoshoz. Á, nem, mondtam. Voltam én már nagyobb szarban is. Az utca legjobb kocsmájának tulajdonosa, aki meglepődve tapasztalta, milyen gyorsan állok fel, hátat fordított, amikor kiléptem a vécéajtón. Takarodjatok innen! — vicsorogta a seszínű hajú. Meg ne lássalak még egyszer itt, mondta az utca legjobb kocsmájának tulajdonosa. L áttam, a barátaim már fizettek, mentünk. A szelíd óriás utánunk kiabálta: Bocsáss meg, de ilyenek a barátaim. Az enyéim meg ilyenek: néztem a barátaimat. Akinek a pokolban és a menyországban is vannak már barátai, engedékenyebb lesz. Mindketten megállapították, hogy én voltam a hülye, minek kötekedtem. Többé-kevésbé én neveltem őket, gondoltam. Ez is az én hibám. Temesi Ferenc Temesi Ferenc írása III. díjat nyert az MTI-Press 1993. évi tárcapályázatán, amelyet a Magyar Hitelbank Művészeti Kuratóriuma támogatott
