Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-17 / 295. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. december 17., péntek I Országos vízügyi tanácskozás Országos tanácskozást tartottak Nyíregyházán a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a területi vízügyi igazgatóságok vezető tisztségviselőinek és munkatársainak részvételével. A tanácskozáson a következő év elejétől kezdődő szennyvíz-csatornarendszer kialakításáról esett szó. A tanácskozás részvevői megtekintették a térség ivóvízellátási létesítményeit. Eltávolították a Vegy épszer igazgatóját Lezárult az újabb vizsgálat a Vegyépszer ügyében és ennek alapján Dérczy Ferenc vezérigazgatót rendkívüli felmondással azonnali hatállyal eltávolítja a tulajdonos Állami Vagyonügynökség a cég éléről. A cég első számú vezetője végkielégítést nem kap — erről döntöttek az ÁVÜ Igazgatótanácsának ülésén. A vizsgálat megállapította, hogy a cég vezetése nem járt el a kellő gondossággal az állami vagyon kezelését illetően. DAF nyergesvontatók a MOL-nak Több, mint 80 millió forintba kerül az a tíz Daf gyártmányú nyergesvontató, melyet a Hungarotruck Kft-től vásárolt a Magyar Olajipari Részvény- társaság. A MÓL Rt.tavaly írt ki pályázatot járműparkjának felújítására, melyet a Rába, a Renault és a Daf nyert meg. Ennek eredményeként a Daf 10 darab 330 lóerős, a nyugat-európai szabványokat is minden tekintetben kielégítő modellt szállított a MOL-nak. Németországi partnerkeresés Magyarország és Németország gazdasági együttműködésének javításához az eddigieknél is hatékonyabb segítséget kíván nyújtani a Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. A budapesti székhellyel működő kamara mindenekelőtt közvetítői szerepét ajánlja fel a különböző egyéni- és társasválalkozásoknak. Segíti a magyar cégek német- országi partnerkeresését, ajánlataikat továbbítja a lehetséges üzletfelekhez. Támogatást ad ahhoz, hogy a német befektetéssel eddig létrehozott és eredményesen működő több mint háromezer vegyes vállalat száma tovább növekedjék. A kamara különösen a bajor üzleti kapcsolatok erősítésében lát nagy lehetőséget, mivel itt legjobb a fogadókészség. Gyáriparosok gazdasági fóruma Gazdasági fórumot tartott a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége. A fórumon elhangzott, a világgazdaság és a magyar gazdaság folyamatait látva illúzió arra számítani, hogy a közeli jövőben egyszámjegyűre csökken a munkanélküliségi ráta, és lényegesen lefaragható a költségvetési deficit. A hiány azonban átalakítható jövedelemtermelővé és a magyar gazdaság még mindig rendelkezik olyan előnyökkel, melyek jó menedzseléssel eredményesen kihasználhatók. Téesz kontra magángazdálkodó(k) Korlátlan felelősséggel Kukoricaharc avagy presztízsháború Kéthelyen (Folytatás az 1. oldalról) Kéthelyen is kicsordult a pohár az őszi betakarítások múltával. Az aszályos esztendő és az alacsony termésátlag is oka volt — nyilván — annak a látványos perpatvarnak, amely a községben dúlt a felek között. Kovács Imre magángazdálkodó, önkormányzati képviselő és a helyi földrendező bizottság elnöke rúgta össze a port — mint utólag kiderült nemcsak kukoricaügyben — a Jandó Lajos jegyezte Aranykalász Termelőszövetkezettel. — Megfelelő díjtétel ellenében különféle szolgáltatásokat végzünk a tagoknak és a kívülállóknak. — A sajnálatos eset felgöngyölítését a téesz-iro- dán Jandó Lajos elnök és Fiiszár László, elnökhelyettes kísérli meg. — Az elvégzett munkákért azonban sokan, még a jogerős bírósági határozatot követően sem tudnak, vagy akarnak fizetni. Közel 1 millió forintra rúgnak az ezzel kapcsolatos kintlévőségeink; általában 20-30 ezer forintos egyéni tartozások vannak az adóslistán. Mivel a pénzünkhöz csak megkésve jutunk, elhatároztuk, utasítjuk az embereinket: kizárólag annak végezzenek bárminemű szolgáltatást, aki az ellenértéket kifizette. Ez Kovács úr esetében 88 ezer 620 forintot jelentett. Ezt az összeget ő kifizetni nem tudta, így kivételesen megállapodtunk vele, hogy ezer forint mázsánkénti értékben átvesszük tőle a kukoricáját. Magyarán: fedezze természetben a kombájnozásért és a szárításért járó díjat. A megegyezésünket felrúgva — és ránk hivatkozva — mégis hazaszállított magának több mint húsz mázsát. Amikor ezt szóvá tettük, becsületsértő módon támadt ránk, s a kukoricáját a téesz-udvarra öntötte le. Ott is maradt majd három napig; amikorra szerzett pénzt és a tartozását kifizette. Úgy érezzük, sértődésre, netán agresszív megnyilvánulásra nekünk volna okunk. A legenyhébb jelző, amit velünk szemben használt, az a „mocskos kommunisták” és a „rohadt tsz” volt. Az senkit sem érdekel, hogy éves, kétéves tartozásokat csinálnak — aztán vagy be lehet hajtani ezeket, vagy nem. Nagyhirtelen szeretne mindenki önellátó lenni, ha van hozzá háttere, ha nincs. A régi szokásjog szerint még tavaly is szóbeli ígéretre szántottunk, vetettünk az embereknek. Idénre muszáj volt belátnunk: ez így tovább nem tartható. Az írásos szerződés- kötés mindkét félre kötelező érvényű. — Már az ükapám is Kéthelyen lakott — kezdi mondandóját sajátkezűleg épített házában Kovács Imre gazdálkodó. — Tizennyolc éve foglalkozunk jószágtartással, földjeink vannak, amiket a privatizáció során kaptunk vissza. Nekem, mint kisgazdapártinak, és a magángazdák érdekképviselőjének a tsz-nél kezdettől fogva betartottak. Mert hogy nem állhatják odabent a privát gazdálkodókat. Elég ha egy példát hozok: a legelőmet lepermetezték tavaly patkányméreggel. Két marhám megdöglött, a többi tíz megbetegedett, az egészen fillérekért túl kellett adnom. Az állategészségügyi állomás vizsgálata alapján a rendőrség is akcióba lépett, ám „ismeretlen tettes” és „bizonyíték híján” lezárták az ügyet. A másik: ezek odabent anélkül szántották föl a kárpótlásra kijelölt földeket, hogy megkérdezték volna a tulajdonost, egyáltalán igényli-e? Most aztán mutogatják az adóslistát — de kérdem én: miből fizessék meg a szerencsétlen, most induló gazdálkodók a tavalyihoz képest kétszeresére emelkedett árakat? Én is csak azt kértem tőlük: annyi kukoricát hadd hozzak haza, amennyivel a jószágot etetni tudom. A többit meg eladom, s abból fedezem a költségeket. Hiszen abban fekszik az egész éves munkám, hát honnan vegyek tízezreket? Végül csak összekapartam a pénzt, de elvitték tőlem a termésem felét; 110 ezer forintps végszámlát csináltak... Én mondom, amíg ezek az emberek lesznek vezető beosztásban, addig itt nem lesznek igazi változások. Könnyen vannak: náluk a méregdrága géppark — most ezzel a szolgáltatás-dologgal tartják sakkban a népet. Abban a tévhitben vannak, hogy mi, magángazdák tettük tönkre a téeszt. Az idei esztendőből tanulva jövőre már másutt kereskedünk. S ha bele is szakadunk, de veszünk egy kombájnt, száríttatni meg majd másutt fogunk. Hogy lássák: nélkülük és majd utánuk is boldogulni tudunk Kéthelyen. Csíky K. Erika Nyelviskola Fonyódon, vállalkozóknak Angoltanulás üzleti levelezéssel, számítástechnikai ismeretekkel — Öt éve foglalkozunk oktatással és oktatásszervezéssel valamint könyvkiadással — mondta Lipták Erzsébet, a balatonfenyvesi Stúdium Effektive Bt ügyvezető igazgatója. — Fő tevékenységünk a Gordon tréning tanítása vezetőknek, tanároknak, szülőknek, nőknek és középiskolásoknak. A megrendelés helyén szervezzük meg a tanfolyamot, lehet ez intézmény, vállalat vagy művelődési ház. Amerikában negyven éve tanítják Thomas Gordon pszichológus hatékonyságfejlesztő kommunikációs módszerét és ma már a világ harminckét országában használják eredményesen, Japántól Franciaországig. Magyarországon 6 éve működik Gordon iskola, amely kizárólagosan foglalkozik e módszer oktatásával. Az iskola dél-dunántúli képviselője a balatonfenyvesi Stúdium Effektive Bt. — A hatékonyságfejlesztés olyan módszereit dolgozta ki Gordon, amelyekkel a mindennapok konfliktusait gyorsan, eredményesen tudjuk feldolgozni — folytatja Lipták Erzsébet. Gordon úgy fogalmaz: a problémamegoldásnál senki sem veszít. Az üzleti életben elengedhetetlen a kapcsolattartás és a kommunikáció — teszi hozzá Tarcsay Mária oktatási menedzser. — A vállalkozóknak egyre inkább fontos, hogy egy idegen nyelvet is tudjanak. Innen született az ötlet, hogy vállalkozóknak, illetve alkalmazottaiknak egy éves, bentlakásos angol nyelviskolát szervezzünk Fonyódon. A csoportok tizenöt fővel indulnak, Gordon instruktor, angol anyanyelvű tanárok, és számítógépes szakemberek vezetésével. A hallgatók tíz hónapon keresztül, a hónap mindig ugyanazon hetében kapnak felkészítést. Úgy tervezzük, a tanfolyam 1994. februárjában indul és 1995. tavaszán állami nyelvvizsgával zárul. — Miért előnyösebb ez a nyelvvizsga a többinél? — A hallgatók a nyelvvizsgára való felkészítésen kívül jártasságot szereznek az angol nyelvű üzleti levelezésben és kapcsolattartásban levél, fax, telex és telefon útján. Alapfokú számítógépkezelői ismereteket kapnak és megismerkednek a szövegszerkesztői programok gyakorlati alkalmazásával. Pályakezdő fiatalokat is megcéloztunk ezzel a lehetőséggel, hiszen ez a komplex tanfolyam egyéves iskolának is felfogható azoknak, akiket nem vettek fel az egyetemre. A tanfolyam önköltséges, a jelentkezők támogatást kérhetnek a munkaügyi központban, valamint a vállalkozói központban. (S. Pap) December 20: az adókiegyenlítés határideje 20 százalékos mulasztási bírság a feledékenyeknek Az adózásról szóló törvény szerint a társasági adó alanyainak év közben adóelőleget kell fizetnie. Az előlegeket az adózók vagy negyedévenként vagy havonta két alkalommal fizetik meg. Ezt, valamint az előleg fizetendő összegét az adóhivatal az érdekelteknek fizetési meghagyásban közli. A törvény azt is előírja, hogy az adózónak az adóelőleget a várható, éves fizetendő adó összegére december 20-ig ki kell egészítenie. Tehát az adózónak kell kiszámolnia várható éves eredményét, illetve ennek alapján a várható, fizetendő adó összegét. Ebből vonja le az év során már megfizetett előleget. Amennyiben a különbözet pozitív, azt legkésőbb december 20-ig meg kell fizetnie. A megfizetés elmaradását a törvény normatív, 20 százalékos mulasztási bírsággal sújtja. Tehát befizetett előleg és az adó különbözeié után 20 százalékkal többet kell megfizetniük a feledékenyeknek. Csoportos vállalkozás: a betéti társaság Az egyéni vállalkozás lehetőségeinél sokkal színesebb palettát mutat a társas vállalkozási formák köre. Ezek alakításáról és működtetéséről dr. Bese Julianna, a téma jogi szakértője a következő felvilágosításokat adta: — A gazdasági társaságokat több szempont alapján is osztályozhatjuk. A leglényegesebb szempont — a felelősség — alapján két csoportot különböztetünk meg: a korlátolt és a korlátlan felelősségű társaságok körét. A korlátolt felelősség ugyanis any- nyit jelent, hogy a társaság tagjai a vállalkozás tartozásaiért csupán a társasági vagyon erejéig felelnek, míg a korlátlan felelősség esetén a tagok a társaság tartozásaiért a magánvagyonukkal is jótállnak. A statisztikai adatok szerint manapság a betéti társaság a legnépszerűbb vállalkozási forma, valószínűleg azért, mert ennek alapítása a legegyszerűbb. A társaság egyszerű szerződéssel jön létre, amelyben a tagok közös gazdasági tevékenységre „szövetkeznek”. A betéti társaság tagjai lehetnek úgynevezett beltagok és kültagok (ezek egyaránt lehetnek természetes vagy jogi személyek). A társaságban legalább egy olyan beltagnak lennie kell, akinek anyagi felelőssége korlátlan, mivel ez a vállalkozási forma a korlátlan felelőssé- gűek csoportjába tartozik. Ugyancsak fontos, hogy legalább egy kültag is legyen. A kültag felelőssége már csak korlátozott, csupán saját vagyoni betétjének mértékéig terjed. Közreműködése a vállalkozásban lehetséges, de nem kötelező. Ám a társaság képviseletére nem jogosult, hiszen ez a beltagok érdekeit sérthetné, akik vele ellentétben teljes magánvagyonukat kockáztatják. A betéti társaság létrejöttéhez is cégbírósági bejegyzés szükséges, ami a vállalkozás székhelyén, a cégbíróságtól kérhető, a társasági szerződés keltétől számított 30 napon belül. A tagok vagyoni hozzájárulása — a betét — készpénz, vagy úgynevezett apport is lehet. Ez utóbbi bármilyen vagyoni értéket képviselő, forgalomképes dolgot jelenthet: személygépkocsit, bérleti jogot, vagy akár szellemi alkotást is. A betéti társaság esetében az alapítást nem köti a jogszabály meghatározott ősz- szeghez, de az alapításnak konkrét költségei vannak. A cégbírósági bejegyzési kérelem benyújtásakor 5000 forint úgynevezett közzétételi díjat kell fizetni, a cégbejegyzés illetéke pedig a vagyoni betét 2 százaléka, de legalább 5000 forint. N. Zs. MEGHALT A KORMÁNYFŐ Antall 1300 napja • Fantomra a nemzetpropagandát? • Oroszország: hétköznapi fasizmus? • Biztosítást vagy segélyegyletet? • Munkahelyi ebéd: bolsevik csökevény? ...egyszerűen minden t I