Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-17 / 295. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. december 17., péntek Gönc Árpád megbeszélései Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap reggel folytatta a parlamenti képviselettel rendelkező pártok és frakciók vezetőivel kedden megkezdett tárgyalásait az új miniszterelnök személyéről. Elsőként tegnap Nagy Tamást, az Agrárszövetség elnökét fogadta, majd a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Demokrata Párt, a Magyar Érdek Pártja, a Nyugdíjasok Pártja és a Magyar Piacpárt egy-egy vezetőjével találkozott. Á Göncz Árpáddal eddig konzultáló politikusok nyilatkozatai alapján minden jel arra mutat, hogy a köztársasági elnök javaslatáról a Parlament kedden szavaz. Fekete György a képviselői szék örököse A Magyar Demokrata Fórum Budapesti Választmánya rendkívüli ülést tartott dr. Antall József miniszterelnök elhunyta következtében felmerült kérdések megvitatására. Antall József az MDF budapesti listájáról jutott be a Parlamentbe, a budapesti választmánynak kellett tehát megválasztania az üres képviselői szék örökösét. A választmány Fekete György belsőépítészt, a XII. kerület MDF-es országgyűlési képviselőjelöltjét, e pillanatban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárát választotta. Fiatal liberálisok Budapesten Három napos találkozót tartanak Budapesten 17 európai ország fiatal liberálisainak részvételével. A találkozón — amelyet a Kösz, a Fidesz és az SZDSZ ifjúsági szervezetei rendeznek —, a közép-kelet- európai átmenet tapasztalatairól, a liberális politikai esélyeiről cserélnek véleményt a résztvevők. A találkozó első napján főként a régiók történelmi meghatározása körül, a nemzeti kisebbségi kérdésekről, a gazdasági problémákról zajlott a vita. A privatizáció eredményei A privatizáció idei eredményei jól mutatják, hogy a bruttó nemzeti termék, azaz a GDP mintegy felét adja a magánszféra. Ez alapvető változás az 1990. évi 10 százaléknyi részesedéshez képest. Az ÁVÜ eddig az állami vagyon 30-32 százalékát adta el. az utóbbi 3 évben érkezett 6 milliárd dollárnyi külföldi tőkéből 1,4 milliárd dollár befektetés jut a privatizációra — mondta Pongrácz Tibor államtitkár, az ÁVÜ elnöke azon a tanácskozáson, amelyet a többségi állami tulajdonban lévő társaságok vezető szakembereinek tartottak tegnap Budapesten. Magyar-orosz konferencia A bolsevik típusú totalitáriá- nus szerkezetek szívósságának eredete címmel rendez konferenciát december 19-20-án Moszkvában a Gorbacsov Alapítvány, amelyen hazánk tudományos életének több képviselője is részt vesz. A konferencia orosz szervezői a kétnapos tanácskozást azzal a céllal rendezik, hogy a résztvevők a keleti blokk nagy horderejű változásainak okait, illetve a bolsevik szerkezetek továbbélésének jelenségeit vizsgálják. Boross Péter vezeti az MDF országos választási listáját Az MDF hosszabb ideje tartó belső válsága egyértelműen lezárult, és ezt bizonyítja, hogy a párt — Antall József elhunyta után — 30 órán belül képes volt jelöltet állítani a kormányfői tisztre. Egyebek között ezt hangsúlyozta Herényi Károly tegnap. Közölte: az MDF országos választási listáját minden valószínűség szerint Boross Péter vezeti majd. A párt elnökségének előző esti rendkívüli ülése egyöntetűen támogatta Kónya Imre jelölését a belügyminiszteri posztra. A szóvivő megerősítette, hogy Boross Péter miniszterelnök-jelölt nem tervez személycseréket a kormányban, s amennyiben megkapja a megbízatást, úgy az 1990- ben megkezdett politikát folytatja. Ellenzéki vélemények a miniszterelnök utódjáról Az új kormány a választások „tudatában” tevékenykedjen A legnagyobb kormányzó párt, az MDF elnöksége már állást fogalt az elhunyt miniszterelnök utódjának személyé- ró'l, Boross Péter kormányalakítási elképzeléseiről is nyilatkozott. A parlament két ellenzéki politikusát arról kérdeztük, miként tekint az új kormány működése elé? Pozsgai Imre, a Nemzeti Demokrata Szövetség elnöke: — Várható, hogy a Köztársasági Elnök — az MDF javaslatára — Boross Pétert javasolja miniszterelnöknek. Az országgyűlési szavazásakor kiderül majd, hogy kik azok, akik az elmúlt három és fél évben történtekkel egyetértenek, és kik nem. — A legfontosabbnak azt tartom, hogy az országnak minél előbb legyen új miniszterelnöke és megalakuljon a kormány. Ez lehet a biztosíték arra, hogy a Parlamentben tovább folyjék a munka és májusban megtarthassuk az új választásokat. Az elfogadott költségvetés után rájuk vár a gazdaság szanálása, egyetértést kell teremteni az alapkérdésekben, elsősorban stabilitás dolgában. De nagyon fontosnak tartom, hogy az új miniszterelnök mindent megté- gyen a választások zavartalan lebonyolításáért. — Az új kormánynak már nem lesz elég ideje ahhoz, hogy jelentős változtatásokat hajtson végre, de nagyon szeretném, ha legalább arra fordítanánk energiát, hogy ne a mainál rosszabb helyzetben lévő gazdaságot kelljen átad- niok az új kormánynak. Gál Zoltán, az MSZP frakcióvezetője: — Minden esély megvan arra, hogy az MDF jelöltje, Boross Péter legyen a miniszterelnök. Most azonban a 90-es időkhöz képest jelentősen megváltozott a képlet: akkor a miniszterelnök megválasztása után született meg a koalíció. Most viszont a miniszterelnöki programba is lesz némi beleszólásuk a koalíciós partnereknek. — Az új kormánytól azt várom, hogy vegye tudomásul, fél év múlva választások lesznek! Ha jogi értelemben nem is, politikai értelemben feltétlenül ügyvezető kormánynak kell tekintenie magát. E szerint kellene működnie, hogy a választások után ne kerüljön olyan helyzetbe az ország, hogy mindent újra kelljen kezdeni. (koós) Kérdőjelek „Bebetonozott” orosz elnök? Hét és fél évtized óta először többpárti, demokratikus, nemzetközi megfigyelők által ellenőrzött parlamenti választásokat rendeztek Oroszországban. Ha önmagában csak ezt a tényt nézzük, a hazai és külhoni megfigyelők joggal méltathatnák pozitív előjellel az eseményt. Mégis, a világ még nyugtalanabb, mint korábban volt: mit várhat a századvég „beteg birodalmától”? Miért a sok fanyalgás? A sűrűn emlegetett bírálatok, a Jelcinnel szembeni nem egyszer éles kritika? A választások előtt főként azt vetették az orosz elnök szemére,hogy a „sorból kilógó” pártok és csoportok sokaságát rekesztette ki eleve a választási harcból. No meg persze azt a tényt, hogy a népszavazással összekapcsolt parlamenti voksolás Jelcin pozíciójának alig titkolt megerősítésére szolgált. Az ellenlábasok előre úgy fogalmaztak, hogy az igen szélesen megvont elnöki jogkör valósággal „bebetonozza” Jelcint a hatalomba: márpedig ki tudja, mikor, miként használja fel lehetőségeit az orosz vezető? Jogosak ezek a vélemények? A válasz a választási eredmények ismeretében — a jobboldal és az egykori kommunisták együttes előretörésének tudatában — természetesen attól függ, hogy valaki az „orosz demokrácia legfőbb védelmezőjét”, a Zsirinovszkij-féle szélsőséges nacionalizmus ellensúlyát látja-e az elnökben, vagy ellenkezőleg, minden ellenvélemény elfojtóját, s a moszkvai parlament ellen ágyútüzet elrendelő despotát? A Nyugat mindenesetre a választások után és részben nyilván éppen azok hatására, nemcsak hogy elfogadja, hanem továbbra is minden módon támogatja Jelcint. Igaz, túl sok reális alternatíva nem is áll pillanatnyilag vele szemben. Sz. G. Kormányjavaslat a helyi adókról Juhász Judit a kormányülés után bejelentette: a kormány sürgős tárgyalást kérve a helyi adókról szóló törvény módosítására tesz javaslatot az Országgyűlésnek. A módosítás a pénzintézetek és biztosítók számára is lehetővé tenné, hogy az általuk kifizetett betéti kamatokat és kárkifizetéseket, valamint a viszontbiztosítóknak kifizetett díjak értékét levonhassák a nettó árbevételükből. Elnémultak a kormány és az ellenzék vitái Hullanak a fejek Jelcin környezetében A magyar belpolitika német nézőpontból A független képviselők szerepe nő Antall József miniszterelnök halála egyesítette Magyarországot. Elnémultak a kormány és az ellenzék gyakran elkeseredett ösz- szecsapásai, s egyelőre feledésbe merült a mérgelő- dés a lakosság azon részében, amely mindenekelőtt az Antall-kormányt teszi felelőssé a nyomasztó mindennapi problémákért, haragot érez a gazdasági és szociális nehézségekért. Nem csak a zászlókat eresztették félárbócra, az egész ország félárbócon van — írta Budapestről Matthias Rüb a Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnapi számában. A szombati temetés előkészületeit, az elmúlt napok történéseit is feldolgozó tudósítás ugyanakkor azt is megállapította, hogy a politika „meglepő serénységgel” tovább üzemel, „láthatóan mindenképpen el akarják kerülni azt a benyomást, hogy Antall halála bénító- lag hatott.” A német lap munkatársa sikeres főpróbának tartotta Boross Péter miniszterelnökjelöltségének szavazásra bocsátása előtt azt, hogy az 1994-es költségvetést a kormánykoalíció fegyelmezetten megszavazta. A költségvetés elfogadása, „egyúttal elégtétel volt Szabó Iván pénzügyminiszter számára a jelölésnél Boross belügyminiszterrel szemben elszenvedett vereségért” — vélte Matthias Rüb, aki azonban a sikeres főpróbát sem tartotta biztosítéknak arra, hogy a belügyminiszter a parlamenti miniszterelnökválasz- táskor is megkapja a többséget, szerinte döntő szerepet töltenek majd be a független képviselők. A választások után sorra hullanak a fejek Borisz Jelcin környezetében. Szergej Sztanke- vicset, az elnök politikai tanácsadóját szerdán este, Alek- szandr Kotyenkovot, az államfő államjogi hivatalának vezetőjét pedig tegnap reggel menesztették és leváltották Vjacseszlav Bragint, az államközösségi tévé vezetőjét is. Noha a döntéseket nem inOrszágos választási tanácskozás a BM-ben Az 1994. évi országgyűlési választások szakmai előkészítési feladataira való felkészülés jegyében több mint 600 résztvevővel országos értekezletet tartottak tegnap a Belügyminisztériumban. A tanácskozáson és az országgyűlés egyéni választó- kerületek székhelyeinek polgármestereivel és jegyzőivel, a fővárosi és megyei főjegyzőkkel, valamint a TÁKISZ és KMB hivatalok vezetőivel ismertették a szervezési és számítástechnikai feladatokat. ANNA FRANK UTÁN ZLATA FILIPOVIC Egy szarajevói kislány naplója A párizsi Fixot vállalta — Kilépőcédula a pokolból Két évvel ezelőtt, a boszniai polgárháború kirobbanása előtt a 10 éves Zlata Filipovic naplóírásra adta a fejét, hogy papírra vesse gyermekkori élményeit. Akkor még nem is sejtette, hogy neki és szüleinek ez a napló jelenti majd a kilépőcédulát a pokolból. A tervek szerint a most 12 esztendős kislány szüleivel együtt ezen a héten hagyja el a bosnyák fővárost, az ENSZ egyik segélyszállító repülőgépén. Úticéljuk Párizs, ahol Zlata a naplója alapján készült könyvet fogja reklámozni. — Egyik szemem sír, a másik pedig nevet — nyilatkozta Zlata Szarajevóban. — Örülök, hogy elmehetek innen, de szomorkodom amiatt, hogy a rokonaim és a barátaim itt maradnak. Zlata naplójának köszönhetően az idén nyáron került a nemzetközi figyelem középpontjába, bár sohasem gondolta volna, hogy a háború krónikáját fogja megírni. A Filipovic családnak eredetileg szerdán kellett volna elindulnia Szarajevóból, ám bizonyos papírok híján még nem hagyhatták el a várost. A menekülőknek ugyanis engedélyt kell szerezniük a bosnyák kormánytól, a repülőtérre vezető utat ellenőrző szerbektől, valamint a boszniai horvátoktól. A Reuter szerint Filipovicék a kivételezettek között vannak, hiszen csak a különleges gyógykezelésre szoruló súlyos betegek hagyhatják el a várost. Párizsban a Fixot kiadó vállalta a könyv megjelentetését. dokolták, megfigyelők szerint azok összefüggésben vannak a választások eredményével, amelyek a szélsőjobb Vlagyimir Zsirirnovszkij sikerét hozták. Sztankevics, aki az elnök számára készített elemzéseket, a Szevodnya című lap szerint állítólag maga kezdeményezte felmentését, mivel felelősnek érzi magát a demokrata erők vereségéért. Minden bizonnyal a reformerek választási fiaskója áll Kotyenkov és Bragin menesztése mögött is. Utóbbit, mint az államközösségi tévé vezetőjét ugyanis nyilván felelősnek tartják, amiért Zsirinovsz- kij mindenki másnál több műsoridőt kapott szélsőségesen nacionalista és nyíltan birodalmi programja ismertetésére. őId BANK ■©“ OPEL Új gépkocsik kedvező feltételekkel \ Keressen fel bennünket A utószalonunkban ahol a gépkocsik választékáról, a kaposvári OTP RT. körzeti fiókjánál (Kaposvár, Fő u. 13.) ahol a hitelfeltételekről tájékoztatjuk Önöket Opel Molnár Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. Tel./fax: 82/314-425, 422-227, 422-228 Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Somogy Megyei Igazgatósága (26872) OPELT OTP HITELLEL j i