Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-15 / 293. szám

KAPOSVÁRI SZÍNHÁZI SIKER GÖDÖLLŐN Négyszázezret a W oy zeckért Szula László és Kelemen József a Büchner-darabban Hatodik alkalommal ren­dezték meg a gödöllői Városi Művelődési Központban a Stúdió- és Alternatív Színhá­zak Országos Találkozóját. A december 2-12-e közötti eseményre — előválogatás után — meghívták a kapos­vári Csiky Gergely Színház stúdiójának darabját, a Woy- zecket is. A találkozót elsősorban a vidéki városok színházainak szervezzük évről-évre — tud­tuk meg Kapuszta Katalintól, a gödöllői művelődési központ munkatársától, a találkozó fő­szervezőjétől. Nyolc darab mérettetett meg. Olyan társu­latok is bemutatkozhattak, akik nem önkormányzati fenn­tartásban működnek. így a budapesti Merlin Színház is elhozhatta Gogol Pétervár meséi című, Jeszim Koutsher rendezte darabját. A kaposváriak Znamenák István rendezésében nagy si­kerrel mutatták be Georg Büch­ner Woyzeck című tragédiáját. A megtörtént eseményt feldol­gozó mű egy 1824-ben, Lipcsé­ben nyilvánosan kivégzett bor­bélylegény drámáját tárja fel — remek szereposztásban. Znamenák István ezzel a da­rabbal debütált rendezőként a kaposvári Csiky Gergely Szín­házban. S nem is akárhogyan! A gödöllői bemutatóval elnyer­ték a Soros Alapítvány 400 ezer forintos díját, amelyet — a kiírás szerint — újabb produk­cióba kell fordítaniuk. Úgy hír­lik, legalább így meg tudnak majd vásárolni egy második vi­lágháborús katonai egyenruhát — amely legalább 100 ezer fo­rintba kerül — Örkény Tóték című darabjához. A zsűri — Koltai Tamás, Nánay István, Ács János—a budapesti Mer­lin Színház produkciójának ítélte oda a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ugyancsak 400 ezer forintos díját. A Gogol-darabban egyébként a kaposvári teát­rum hajdani, meghatározó színészegyéniségei: Jordán Tamás és Lázár Kati is színre lépett színitanodásaival. Lőrincz Sándor — Karácsonyi meglepetés! Ta­nuljon nálunk, autót nyerhet! Je­lentkezés Start Autósiskola, Ka­posvár, Fő u. 53. Tel.: 82/321-942. (27833) — Használt kerékpár, Kaposvár, Berzsenyi u. 9. (26349) — Karácsonyi Ajándékvásár! Marcaliban, a Kulturális Központ parkolójában és a nagytermében, széles választékkal várjuk a vásár­lókat, december 13-tól 24-ig. Nyitva tartás: naponta 9.00 órától 18.00 óráig, szombaton 9.00 órától 16.00 óráig, vasárnap 9.00 órától 13.00 óráig. (26911) — Egyetemre, főiskolára jelent­kezőknek levelező felvételi előké­szítők indulnak, magyar, történe­lem, matematika, fizika, biológia, földrajz, angol, német tárgyakból! Kérjen díjtalan tájékoztatót, tan­tárgymegjelöléssel! PALLAS Fel­vételi Előkészítő, 1364 Budapest 4, Pf. 126. (27038) — Játékvásár a Novokernél, Ka­posvár, Ezredév u. 16. (27654) — Akció karácsonyig! 100 Ft engedmény minden tekercs tapé­tából! Tapéta bolt, Kaposvár, Bu­dai Nagy A. u. 7. (állomással szemben bőrudvar). (27542) — G0MD0L30A1 A XéLRe. I — Fűtési költségének jelentős részét megtakaríthatja, ha REDŐNYT szereltet ablakaira. Külső- és belsőszekrényes, minitokos redőnyök. nagy típus- és színkínálattal rendelhetőek. Faredőny (3000,- Ft/db) vásárlásakor a régi rossz redőnyét beszámítjuk. TEL.: 82/311-000 (üzenetrögzítő) • Felborult a kamion Az M1-es autópályán tegnap hajnalban a Budapest felé ve­zető szakasz 20-as km-szelvé- nyénél eddig ismeretlen okból felborult egy török kamion, amely Németországból Török­országba vitt különböző vegyi szállítmányt. A hordókban és a zsákokban tartott vegyianyagok a konténerből kizuhantak az út­testre. Az eddigi vizsgálatok szerint ezek nem mérgező anyagok. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szerda. Köznap. Kát.: Iz 45,6-8.1821-25. Zsolt 84. Lk 7,18-23. Ref.: 4Móz 8. 1Kor 14,26-40. Ev.: Jel 3,1­6. Zak 9,9-12. Őrt.: Zsid 5,11-6,8. Lk 21,5-7.10-11. Valér. Latin eredetű név, jel.: erős, egészséges. Vé­dőszent: Szent Valér, észak­afrikai püspök (+460). Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Eleutér vértanú. (Őrt.: Szent István hitvalló.) A zsi­nagógái naptárban hanukka 7. napja - a 8. láng gyújtása. DECEMBER A nap 7.25 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; a hold 8.52 órakor kél, és 18.25 órakor nyugszik. Enyhe, szeles idő Folytatódik az évszak­hoz képest enyhe, túlnyo- Szerda móan borult idő. Egyre többfelé várható eső. A , szél élénk marad. A legma­Valér gasabb hőmérséklet 4-9 fok között alakul. Lakossági fórum Dr. Gaál Antal országgyű­lési képviselő december 16-án 17 órakor a balatonfenyvesi művelődési házban (polgár- mesteri hivatal) lakossági fó­rumot tart. A fórum vendége dr. Sepsei Tamás, a kárpótlási hivatal elnöke. Képviselői falufórum Dr. Páris András országgyű­lési képviselő részvételével rendez a Somogyacsai Ön- kormányzat falufórumot 1993. december 16-án 17 órakor a kultúrházban. Minden érdek­lődőt tisztelettel meghívnak. Karácsonyi muzsika a székesegyházban Élményt adó koncertnek adott otthont hétfőn este a kaposvári székesegyház. A közelgő karácsony jegyé­ben rendezett hangverseny est több száz zenebarátot vonzott. A zeneóvodások csengő hangon előadott Betlehemes énekei, valamint a Csendes éj című dal hatásos bevezetőnek bizonyult. A zeneiskolai növen­dékeken kívül a város más ok­tatási intézményeinek ifjú mű­vészei és zenetanárai szólaltat­ták meg az ismert dallamokat. Sosztakovics vonós kama­raegyüttesre írt Prelüd című fordulatos darabját kitűnően szólaltatták meg a fiatalok. Borka Petra, Bellus Doroty- tya, Bebics Teodóra és Csap Magdolna a Reneszánsz tán­cokkal a kor jellegzetes hang­zásvilágát varázsolták elénk. Több vers és komolyzenei da­rab elhangzása után szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség Gluck Boldog lel­kek tánca című művének elő­adóit. A vonószenekar örömet su­gárzó közös zenéjét Kontra Henrietta fuvola- és Vörös Ka­talin orgonajátéka gazdagí­totta markáns színekkel. Jól kihasználta a templom akusztikáját a Ludmány Géza által vezényelt Cantus Panno- nicus kórus. Donizetti Ave Ma­ria feldolgozásukat ünnepé­lyesség és magasfokú felké­szültség jellemezte. A koncerten többször is megszólalt, de talán a végén aratta legnagyobb sikerét a Bogáthy József irányításával együtt muzsikáló fúvószene­kar. Harsányi Miklós Le kell ülni a büntetést Ötven kilométeres sebes­séggel vezette pótkocsis Ifáját Kaposváron a Füredi út szélső sávjában még tavaly júliusban a 36 éves Unger Károly. Az utat szemerkélő eső tette kissé nedvessé, ám a közvilá­gítás megfelelő volt. Bár a gépkocsi vezetője a saját vo­nalában figyelt a gyalogátke­lőre, nem vette észre, hogy a 77 éves Weidl Márton át akart menni a túloldalra. Az idős ember a felezővonalnál járt, amikor az Ifa vezetője észre­vette. Ekkor már csak 30 mé­terre volt tőle, és az ütközést nem tudta elkerülni. A gyalo­gos szörnyethalt. Az elsőfokú Kaposvári Vá­rosi Bíróságon a vádlott azzal védekezett, hogy ő a sávját fi­gyelte. A gyalogost csak akkor kellett volna észrevennie, amikor az átlépte a felezővo­nalat. ő — úgymond — akkor észlelte is a férfit, de az már féktávolságon belül volt. Nem tudott mit tenni. Az elsőfokú bíróság megállapította a gép­kocsivezető bűnösségét, ám a tragédiáért elsősorban a sér­tettet marasztalta el. Unger Károlyt 10 hónapi fogházra ítélte. Ezt azonban a körülmé­nyekre való tekintettel 2 évi próbaidőre felfüggesztette. E héten tárgyalta az ügyet a Somogy Megyei Bíróságon dr. Mózes Gábor fellebviteli ta­nácsa. Megállapította: a gép- járművezetőnek az út teljes szélességét kell figyelnie, és észre kell vennie az általa be­látható szakaszon, ha valaki az úttestre lép. A kresz előí­rása szerint különös gondos­sággal kell vezetni, ha például idős ember akar áthaladni. A bíróság nem vonta kétségbe, hogy a sértett jelentősen köz­rehatott a baleset bekövetke­zésében, ez azonban nem in­dokolja, hogy a kiszabott — viszonylag enyhe — büntetést felfüggesszék. A gépkocsive­zetőnek le kell tehát ülnie a 10 hónapi fogházat. A járműveze­téstől azonban — tekintettel eddigi balesetmentes közle­kedésére, nagy gyakorlatára — nem tiltotta el. (Szegedi) Ablakon átjöttek az éjszakai „betegek” Nem sokáig élvezhette a si­keres zsákmányszerzés örö­mét az a két férfi, aki decem­ber 13-ra virradó éjszaka Ka­posváron betörte a Petőfi téri rendelőintézet egyik ablakát, majd az épületből műszaki cikkeket, háztartási tárgyakat szólított magához. A rendőrjá­rőrök ugyanis még az éjszaka elkapták a foglalkozás nélküli 25 éves Orsós József kapos­vári és a 24 éves Szabó György somogyszili lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok a betöréses lopás bűntettének elkövetésével. Nagyberkiben: feltehetően szombaton hajnalban ismeret­len elkövetők a tatarozás miatt felállított állványokon jutottak be a polgármesteri hivatal padlására, onnan pedig már csak egy ugrás volt a lemez- szekrény, amelyből az eddigi megállapítások szerint több mint 60 ezer forint készpénzt vittek el. (Tamási) Tarka sorok Alku Egy vidéki presszóba be­tér egy idegen. — Kérek szépen egy ká­vét! — Ülve vagy állva tetszik elfogyasztani? — kérdi a kiszolgáló. — Ez miért fontos? — érdeklődik a vendég. — Azért, mert ha ülve issza meg, akkor húsz fo­rintba kerül, ha állva akkor csak tizenöt forint. — Tudja mit? Adja ide tí­zért, és megiszom gug­golva, féllábon... Félős madarak A szomszéd bácsi ker­tész és azt mesélte, hogy a madarak pusztítása ellen kénytelen volt madárijesz­tőt felállítani a kertjé­ben. — És sikerült elriasztani a madarakat? — kérdez­tük. — Hogyne! Úgy megijed­tek, hogy még azt a magot is visszahozták, amit teg­nap elvittek. Szórakozott tanár A tanár a villamoson utazik, újságot akar ol­vasni, de nem találja a szemüvegét. A mellette ülő kislány segít neki, és ki­húzza a jobb oldali zsebé­ből. — Engem? Annuskának, apukám? Földrajzórán János nem találja a tér­képen Vietnamot. Az előtte ülő Éva.füzetéből próbálja kilesni, de nagy igyekeze­tében nagy robajjal kiesik a pádból. — Mit keresel János? — kérdi a tanár. — Vietnámot... — he­begi a fiú. Nem vész el A skót felesége rémülten rohan a szobába a férjé­hez: — Képzeld, a fiúnk le­nyelt egy pennyt! — Sebaj — legyint a papa —, holnap úgyis szü­letésnapja lesz. Ok Az útonálló a skót elé tartja a revolvert. — Száz fontot, vagy az életedet! — Ötven jár csak — vá­laszol a skót. — Félholt vagyok az ijedtségtől. A MOTEX Német-Magyar Vegyesvállalat karácsonyi Szuper akciója! 30-70% árengedménnyel. Férfi-női fehérnemű 49 Ft-tól Pólók 100 Ft-tól Bolyhos pólók 390 Ft-tól Divatingek 390 Ft-tól Felnőtt dzsekik 2690 Ft-tól Plüss-játékok 59 Ft-tól Férfi zoknik 65 Ft-tól Csecsemő rugik 290 Ft-tól Gyermekpizsamák 390 Ft-tól Bébi téli anorákok 1490 Ft-tól valamint 400 fajta egyéb új termék HASONLÓ árakon! Bélelt nadrágok, pulóverek, blúzok, szoknyák, harisnyanadrágok, extra méretben is, törölközők, 80 féle plüssjáték 5-120 cm nagyságig stb... stb... stb... Kaposváron 1993. december 16-án, csütörtökön a Szakszervezeti Művelődési Házban 9-17 óra között, Siófokon 1993. december 17-én, pénteken a Városi Könyvtárban 9-17 óra között. (26587) Karácsonyi újdonság! GYERMEKJÁTÉKOK NAGY SZÍN ÉS FORMA VÁLASZTÉKBAN kaphatók az üzletünkben. Aranyvasárnap is nyitva tartunk 9-12 óráig, Kaposváron a Fő u. 22. szám alatt. Kellemes ünnepeket kívánunk! ) (28006)\ SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: P0RDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadó kézbesítői igazolványával rendelkező díjbeszedőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a nagybajom takarékszövetkezetnél, a kiadó székhelyén, valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014. számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom