Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-08 / 260. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. november 8., hétfő Gorbacsov a szókimondó Mihail Gorbacsov szerint a jelenlegi orosz vezetés ko­rántsem demokratikus, és a volt szovjet vezető a virginiai Richmondban tartott előadá­sában azt a kételyét is kife­jezte, hogy az egy hónap múlva esedékes oroszországi parlamenti választások tisz­tességesek lesznek. A moszkvai fehér ház múlt havi ostromáról szólva azt állí­totta, hogy abban nem száz­negyvenen, hanem többszá- zan vesztették életüket. A MIÉP országos gyűlése Horváth Lajost, az eddigi megbízott elnököt választották a szombati országos gyűlésen a Magyar Igazság és Élet Pártja ügyvezető elnökévé. A társelnök Csurka István, a Magyar Út Körök Mozgalom elnöke lett. A két vezető mel­lett a küldöttek hét tagú elnök­séget is választottak, és elfo­gadták a párt alapszabályát. A párt eddigi szervezettségéről beszámolva Horváth Lajos el­nök elmondta, hogy több mint négyezer tagúk van és hetven csoportjuk tevékenykedik. Csurka István szerint a pártra azért van szükség, hogy a magyarság ne maradjon kép­viselő nélkül saját hazájában. Református pedagógusok találkozója Kálmán Attila szerint két-há- rom éven belül megújul a kö­zépiskolai vizsgarend, s beve­zethetik az egységes vizsga- rendszert, amely azonos ér­tékű, a jelenleginél nagyobb rangú érettségit jelent minden iskolatípusban. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára erről szombaton beszélt Debre­cenben, a református is­kolákban tanító pedagógu­sok országos találkozóján. Helyi televíziózás és a választások Gyakorlati kérdések megvi­tatásával folytatódott szomba­ton a Helyi televíziózás és a választások című nemzetközi szeminárium, a Villányi úti ok­tatási központban. Az ameri­kai alapítványok támogatásá­val szervezett tanácskozás célja, hogy felkészítse a Ma­gyarországon még gyakorlat­lan városi és regionális televí­ziósokat a választási küzde­lemben való részvételre. Töb­ben is megfogalmazták: bárki győz is egy-egy választókerü­letben 94-ben, a felelősséget a helyi tévésekre fogják hárí­tani, s a győztesek sem mon­danak majd köszönetét. A Baloldali Tömörülés ulese Egész Közép-Kelet-Európa számára történelmi jelentő­ségű az, ami végbement az országban az új baloldal épí­tése terén. Meggyőződésem, hogy az új Európát csak a há­rom fő politikai erő — a balol­dal, a liberalizmus és a jobb­oldal — közösen tudja megte­remteni — hangsúlyozta Horn Gyula szocialista pártelnök a Baloldali Tömörülés szombati ülésének meghívott előadója­ként. A szocialisták törekvé­seit alapvetően támogató személyiségeket összefogó Tömörülés a rendezvényen az MSZP választási programter­vezetéről mondott véleményt. JELCIN ELFÁRADT, DE MÉG MARAD Nem óhajt előrehozott elnökválasztást 1994-ben (Folytatás az 1. oldalról) Az államfő egyben ismét teljes támogatásáról biztosí­totta Pavel Gracsov védelmi minisztert. Ennek előzmé­nye, hogy olyan hírek terjed­tek el Moszkvában, amelyek szerint esetleg menesztik Gracsovot. Borisz Jelcin bejelentése megfigyelők szerint ismét fel­veti az elnök egészségi álla­potára vonatkozó nyár végi kérdéseket. Bár akkor hatá­rozottan cáfolták az elnök megromlott egészségére vo­natkozó sajtójelentéseket, a mostani közlés azt jelzi, hogy a gerincpanaszokkal küsz­ködő Jelcin mégsem teljesen egészséges. Az utóbbi idő­ben az elnök környezetéből több politikus is a júniusi el­nökválasztások ellen foglalt állást. Különösen szembe­tűnő volt, Jelcin szóvivőjé­nek bejelentése. Vjacseszlav Kosztyikov, mintegy felmé­rendő a reagálásokat, jelezte hogy semmi akadálya sincs annak, hogy Jelcin 1996-ig hivatalban maradjon. Nem kíván indulni a következő elnökválasztáson Különös figyelmet fordítanak a kárpótlásra Az MDF frakció elnökségének ülése Mátraházán A kárpótlási hivatalok össze­sítése alapján mintegy 50 ezerre tehető azoknak a száma, akik a határidő lejárta után nyúj­tották be kárpótlási igényüket, ezért a kormány beterjesztette a határidő 30 napos meghosz- szabbításáról szóló javaslatát — jelentette be szombaton Kó­nya Imre, az MDF országgyű­lési frakciójának vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a parlamenti csoport elnökségé­nek két napos mátraházai ülé­sét követően tartottak. Az elnökség végiglátogatja az egyes régiókat, azzal a szándékkal, hogy a helyszínen szerzett információkat beépítse a törvényhozási munkába. Kü­lön figyelmet fordítanak az ülé­sek alkalmával a kárpótlás helyzetére, és az önkormányza­tok működésére. Aki nincs Torgyán Józseffel, velünk van... Kisgazdák egyesítő gyűlése Egyesült Történelmi Kis­gazda és Polgári Párt néven szombaton megalakult a Tor­gyán József vezette FKGP-vel szembenálló egységes párt. Erről három kisgazda tömörü­lés, a kezdeményező FKGP Történelmi Tagozata — élén a 36-ok parlamenti frakciójával — a Nemzeti és a Konzervatív Kisgazdapárt döntött szom­bati, több mint kétezer részt­vevő jelenlétében megtartott országos nagygyűlésen. Az ülés résztvevői emellett döntöttek a párt alkotmányá­ról, az Ideiglenes Intéző Bi­zottság felállításáról, amely ez év december 18-ig kapott mandátumot. — Egyesüljünk arra, aminek lennünk kell — hangsúlyozta az egységet sürgető beszé­dében Horváth László, a Tör­ténelmi Tagozat elnöke Kos­suth szavait idézve. Felhívta a figyelmet: az elmúlt évek hibá­iból egymást segítve, össze­fogva kell okulni, tanulni. Fon­tos feladatként jelölte meg a párt hitelének helyreállítását, a kisgazda program megvaló­sítását, az antidemokratikus stílustól való elhatárolódás je­gyében. Reményét fejezte ki, hogy az egységes párt létre­hozásával sikerül megőrizni, majd pedig bővíteni a kisgaz­dák szavazóbázisát. — A magyar belpolitikai pa­letta elképzelhetetlen egy olyan szilárd, kiegyensúlyo­zott, nemzeti elkötelezettségű kisgazdapárt nélkül, amelyet mindenkinek komolyan kell vennie — hangoztatta a Tör­ténelmi Tagozat elnöke. Hor­váth László a nagygyűlés je­lentőségét érintve kifejtette, hogy ez egyfelől erőfelmérés és erődemonstráció, másfelől pedig próbatétel: mennyire tudnak türelmesek lenni egy­mással szemben a kisgazdák. A Munkáspárt XVI. kongresszusa Minden választókerületben indulnak a mandátumokért Mondjon le a kormány, a köztársasági elnök írja ki a választásokat, és a jövő év elején döntsön a nép — hangzott el szombaton a Munkáspárt XVI. kongresszu­sán, a párt Baross utcai székházában. A kongresszuson a párt vá­lasztási programjához Thür- mer Gyula pártelnök fűzött szóbeli kiegészítést. Félórás előadásában kifejtette: a Munkáspárt nem fogadja el a kapitalizmust, követeli a priva­tizáció leállítását, nem akarja a földesúri nagybirtokokat, vi­szont meg szeretné menteni a szövetkezeteket. A jövőt te­kintve azt hangsúlyozta, hogy ellenőrizhetővé kell tenni az országgyűlési képviselők munkáját, be kell vezetni a visszahívhatóság intézmé­nyét. A több órás, késő délutánig tartó vitában a küldöttek egyetértettek a választási program tartalmával, a meg­fogalmazást azonban bírálták: legyen emberibb, s ne bros- súra ízű — mondták. A kong­resszus szüneteiben tartott sajtótájékoztatókon bemutat­ták a Munkáspárt országgyű­lési képviselőjelöltjeit. Ezzel kapcsolatban Thürmer Gyula a kongresszus félidejében megtartott sajtótájékoztatón, kijelentette: a 30 ezres tagsá­got számláló, 1400 alapszer­vezettel rendelkező Munkás­párt mind a 176 választókerü­letben indul, és erős parla­menti pártként fejezi majd be a 94-es választásokat. A pártel­nök azt is közölte: az országos és Nógrád megyei pártlistát ő vezeti. A helyi lakosok vízpartot akarnak a volt balatonaligai pártüdülőből A negyvenéves kizártság után részt akarnak a balatona­ligai volt pártdülő ötven hektár­nyi területéből a helyi állandó lakosok és az üdülőtulajdono­sok. Szabad bejárást kívánnak a parkokba, a kikötőbe, s lega­lább öt méter széles sétányt a vízparton. Ezzel foglalkozott szombaton a falugyűlés, ame­lyet a közigazgatási központ­ban, Balatonvilágoson tartot­tak. Legalább háromszázan vet­tek részt a viharos eszmecse­rén. Itt mutatták be először a Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezet által elkészíttetett két te- rületfejlesztésiterv-javaslatot. Az egyik tervezet teljesen, a másik pedig részlegesen nyitná meg a volt pártüdülő területét. A vélt és tényleges érdekek két táborra osztották a részvevő­ket. A helyben lakók, s főleg azok, akik az üdülő-együttes­ben dolgoznak, úgy gondolják, hogy a csak részben megnyitott terület könnyebben értékesít­hető és így jobban megtartha­tók munkahelyeik is. Az üdülő­tulajdonosok az utak, parkok, és a partszakasz teljes megnyi­tását szorgalmazzak és két­ségbe vonják, hogy ily módon csökkenne a foglalkoztatás. A falugyűlésen végsősoron csak az indulatok csaptak ösz- sze, a megoldás még várat magára. Bizottsági vizsgálatot javasol az SZDSZ a rádióban és a tv-ben Kuncze Gábor a médiatörvényről Az SZDSZ által benyújtott médiatörvény-tervezet napi­rendre tűzéséről november 15-én, hétfőn szavazhat az Országgyűlés — közölte Kuncze Gábor frakcióvezető Pécsett tartott szombati sajtó- tájékoztatóján, amelyet a pé­csi rendőrkapitányságon tett látogatása után tartott a Vá­rosházán, Wekler Ferenc pártigazgatóval együtt. — Mi látunk lehetőséget arra, hogy a konszenzus létrejöjjön a médiatörvény ügyében, hi­szen a rádióban és a televízi­óban történtekből mindenki levonhatja azt a tanulságot, hogy hová vezet a médiatör­vény hiánya, hová vezet a rendezetlenség ezen a terüle­ten — hangoztatta az SZDSZ-es politikus. A szabaddemokrata politi­kus elmondta, hogy két javas­latot terjesztettek be az Or­szággyűlésnek. Az egyik in­dítvány a rádióban és a tele­vízióban kialakult helyzet ki­vizsgálására alakítandó ideig­lenes bizottság felállítására vonatkozik. Másik javaslatuk a médiatörvény olyan változa­tának tervezete, amelyet a kulturális bizottságban koráb­ban már egyetértéssel elfo­gadott paragrafusok, illetve — konszenzus hiányában — az eltérő véleményeket tartal­mazó változatok alkotnak. A törvénytervezetet kivételes el­járás keretében kívánják tár­gyalni, hogy a Parlament ide­jéből minél kevesebbet ve­gyen el. Az ideiglenes rádió-televí­zió vizsgálóbizottságtól azt várják, hogy a probléma rövid távú kezelésének lehetősé­geit megteremtse, a helyzet végleges megoldását a médi­atörvény jelentheti. CUKOR AKCIÓ! dömpingáron, amíg a készlet tart a BALATON FÜSZÉRTNÉL Viszonteladók részére: Raktárházainknál és C+C önkiszolgáló raktárainknál Kristálycukor 1 kg-os 63,00 Ft/kg+áfa Kristálycukor 50 kg-os 61,00 Ft/kg+áfa Lakosság részére: Raktáráruházainknál, diszkontáron Kristálycukor 1 kg-os 73,60 Ft/kg Kristálycukor 50 kg-os 70,90 Ft/kg Fortuna, Pátria és Szilvia üzletházunknál 80.00 Ft/kg 77.00 Ft/kg Raktárházaink: Kaposvár, Raktár u. 2. Siófok, Balatonszabadi út Balatonboglár, Klapka u. Barcs, Széchenyi köz Zalaegerszeg, Zrínyi u. 34. Nagykanizsa, Csengery u. 119. C+C Önkiszolgáló raktáraink: Kaposvár, Raktár u. 2. Siófok, Balatonszabadi út Balatonboglár, Klapka u. Tab, Kossuth L. u. 13. Zalaegerszeg, Zrínyi u. 34. Nagykanizsa, Csengery u. 119. Lenti, Deák F. u. 8. Marcali, Liget u. 2. Raktáráruházaink: GLÓRIA, Kaposvár, Raktár u. 2. NÓRA, Siófok, Balatonszabadi út DÓRA, Balatonboglár, Klapka u. DIÁNA, Barcs, Somogyi B. u. FLÓRA, Zalaegerszeg, Balatoni út VIKTÓRIA, Zalaegerszeg, Zrínyi u. 34. GRÁCIA, Nagykanizsa, Csengery u. 119. LINDA, Keszthely, Csapás u. CSILLA, Marcali, Liget u. 2. Minden kedves vásárlót tisztelettel várunk és ajánljuk magunkat. BALATON FÜSZÉRT RT. 1 < *

Next

/
Oldalképek
Tartalom