Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06 / 259. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. november 6., szombat A Kárpátokban gyökerező erdőszeretet Négy évtized kutatómunkája Portrévázlat Geleta Ferencről Fotó: Király J. Béla Ősrégi mondás:,,...nem az erdő van Somogybán, hanem Somogy van az erdőben. ” Ez az idézet Geleta Ferenc, nyugdíjas erdőmérnök könyvében olvasható, melyet a somogyi erdőgazdaság az idei, augusztusi országos erdészeti vándorgyűlésre jelentetett meg. Geleta Ferenc a somogyi erdők, az erdőgazdálkodás történetét dolgozta fel az őskortól napjainkig, olyan tömörséggel és olvasmányosan, hogy szinte minden szónak érdekfeszítő, információ értéke van. — Egy hatalmas, többszázoldalas anyag, 45 év kutató, gyűjtőmunkájának kivonata ez. A somogyi erdőkről ilyen összefoglaló ezideig nem jelent meg — mondja, mikor a könyvről kezdtünk beszélni. Aztán elmeséli: mennyire drukkolt, hogy miként fogadja majd munkáját az ország, sőt a vándorgyűlésen részt vevő, határokon túli szakmai közvélemény. Nos, úgy fogadta, hogy rövidesen német és angol nyelvű kivonatos fordítással kiegészítve másodszor is megjelenik a könyv. És ez mindent elmond a fogadtatásról. Geleta Ferenc most hatvanhat éves, és talán elfogultabb, többet dolgozik, mint valaha, „aktív” korában. De van-e egyáltalán egy embernek aktív és passzív kora?! Kivált egy olyan „szerencsés” embernek, akinek a hivatása és a hobbija egybeesik? És lehet-e abbahagyni azt, ami egy életen át értelmet adott a boldog és boldogtalan hétköznapoknak?!... Geleta Ferenc egy javaslatot tesz elém. — Ez most a legfrissebb. Az Expo kiegészítő rendezvényeire vonatkozik. Az erdei melléktermékekre alapozva, a rengeteg-erdejű Somogybán példáúl üveghuták működtek az 1700-as évektől, — a későbbi évszázadokban, az erdők irtásával ez megszűnt. Ám most, napjainkban, az ősi hagyomány mégis folytatódik: Bárdibükk- ben, Gosztonyi Mária kúriájában már dolgozni kezdtek „üvegművészek”. Vagyis: van folytatás, — és ez nagy kincs idegenforgalmi szempontból is. — Nem kérte senki, hogy adjon ötletet. Honnan jött a késztetés? — Talán a sorsomból, az életemből fakad. 1947-ben, a magyarok kitelepítése során a felvidéki, színmagyar Perbetérői kerültünk Somogyba. Apai részről egyik nagybátyám a Kárpátokban volt, erdész. Az én indítékom, valószínű innen gyökerezik. Az áttelepítés után erdészeti fizikai munkásként kezdte, aztán elvégezte az országban elsőként, Somogybán szervezett erdészeti szakmunkásképzőt, érettségizett, majd jött a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. — Mellette dolgoztam, és valahogy úgy alakult az életem, hogy a mindenkori beosztásaimnak megfelelő, speciális képzésekben is részt vettem. így szerzett munkavédelmi szakmérnöki képzettséget Gödöllőn, így járta végig a tűzvédelmi akadémiát, — és közben gyűjtött, gyűjtött minden dokumentumot a szívébe, leikébe befogadott somogyi erdőkről. Vagy az erdők fogadták be őt, ahol példáúl olyan egyedülálló társulások vannak, mint a zselici ezsüthársas-bükkösök? Ki tudja? — Csurgóra úgy kerültem — meséli, — hogy volt egy javaslatom a ragasztott faszer- keztű tartók gyártására. Aztán a saját „csapdámba” estem, azt mondták a Sefag központjában, ahol akkor dolgoztam: hát akkor menj, Geleta, és csináld meg! Három évre vállaltam — tizenöt év lett belőle. A csurgói gyár ez alatt szinte a nulláról 300 millióra növelte termelési értékét. Geleta Ferenc onnan ment nyugdíjba. De míg a gyár működését, gazdálkodását szervezte, akkor is gyűjtögetett tovább. Mert a fafeldolgozás az erdőgazdálkodásnak csak egy végső ága, jóval megelőzi ezt az erdők védelme. — Elmondok egy történetet. Haracsi Lajos professzort, aki 1948-ban somogyi erdőigazgató volt, jól ismertem innen a megyéből. Sopronban aztán ő lett az erdővédelmi tanszék vezetője. Vizsga előtt gondoltam: Lajos bácsinál könnyű dolgom lesz régi ismerősként. Hárman bementünk, tételeket kellett húzni, nekem azonban azt mondta Lajos bácsi: Te somogyi vagy, te nem húzol, neked az egész anyagot tudni kell! Persze haladékot kértem tőle, mert nem erre számítottam...Visszagondolva, talán ez volt az életemben az a momentum, amikor úgymond, eljegyeztem magam végérvényesen az erdővédelemmel. Geleta Ferenc most hatvanhat évesen az erdőtüzekről írja doktori disszertációját. A soproni egyetem örömmel fogadta a témát, hiszen Magyarországon még senki sem dolgota fel átfogóan, ok-okozati és megelőzési összefüggésben is ezt a témát. Pedig, kivált az utóbbi években döbbenetesen szaporodnak az erdőtüzek... Ő negyvenhárom éve hangyaszorgalommal gyűjti az anyagokat, kutatja az összefüggéseket; több mint három és fél évtizede ilyen témákban hivatott bírósági szakértő. — Mennyi dokumentum, mennyi irat, mennyi munka! — csúszik ki a számon akaratlant. Geleta Ferenc maga elé nézve bólogat, szelíd mosoly suhan át az arcán. — Tudja! — mondja aztán csendesen. — Mindezt nem lehetett volna csinálni családi háttér, egy olyan feleség nélkül, akit nekem rendelt a sors... Valóban! Ez annyira igaz, hogy nincs is rá mit válaszolni. Geleta Ferenc a jövő év tavaszán, immár 67. életévében a Soproni Egyetem bizottsága elé áll, és megvédi doktori disszertációját. Ha minden sikerül, talán addigra megjelenik a könyve is az erdők tűzvédelméről. — Miért csinálja? Kell a cím, a rang? Elmosolyodik, félhangosan felnevet. — Dehogyis! Ha az kellene, tehettem volna ezt húsz évvel ezelőtt is! Az erdőt féltem! — És mikor lesz nyugdíjas? — Azt nem tudom... Ha nem támadja meg semmi, és míg termőtalaja van, a fák élnek... Vörös Márta Az almacsutkától a szépségszobrászatig Hatévesen került Kaposvárra, s a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett dr. Lelkes István. Utána Pécs, majd Budapest következett. 1978-ban kiment Németországba, s megszerezte fogorvosi diplomáját is. Most magánklinikája van Lübeckben, s plasztikai sebészként keresi a kenyerét. Dr. Lelkes István: A klasszikus szépségek mindig Marina Vladyhoz térnek vissza Fotó: Király J. Béla — Miért hagyta el az országot? Idehaza nem lehetett volna sikeres a szakmájában? — Akkoriban kemény idők voltak. Nagyon rossz körülmények között dolgoztam Budapesten. Meghívtak Stockholmba egy világkongresz- szusra, ahol kaptam egy német ajánlatot. A fő ok azonban az volt, hogy a nővérem tíz, édesanyám hat éve odakinn élt. Csomagoltam, és mentem. Már azért megérte az első néhány év, mert kellemes körülmények között dolgozhattam. Nem a fizetésért, hanem a lehetőségért... — A kaposvári Táncsics fiúgimnáziumban végzett. Ha jól tudom, tett egy alapítványt néhány éve. — A gimis évek alatt én voltam a jó tanuló, a jó sportoló az évfolyamon, ám a díjat mégsem kaphattam meg, mert a díjátadás előtt néhány nappal bedobtam egy ablakot almacsutkával, és észrevette egy rendőr. Szabados Gyuri barátom kapta meg helyettem. Ez nagyon fájt. Hogy tegyek valamit a régi alma materért, ezért tettem az alapítványt. Hat-hét éve háromezer márkával alapítottam. Ennek éves kamatját kapják az arra érdemes diákok. —Az almacsutka, s a csínytevés helyett ma már a plasztikai sebészet foglalkoztatja. Hol tart ma a világon a „szépségszobrászat”? — Majdnem mindent tud, s lehetőségei szinte kimeríthe- tetlenek, mert a technikán túl kiváló, szövetbarát anyagokkal dolgozhatunk. Mindig a háborúk vitték előbbre a sebészetet. A vietnami háború az amerikaiak sebészetét, rekonstrukcióját a világ élvonalába nyomta. Sajnos még mindig ők vannak a csúcson. Ha valaki tanulni akar, akkor elsősorban Amerikába megy. — Kik jönnek a plasztikai sebészhez? Milyen a páciensek köre? — A fiatal manökentől kezdve a hetvenen túli, gazdag özvegyig sokan megfordulnak nálam. Én csak az arcokkal foglalkozom. — Most milyen arc a sláger? — A klasszikus szépségek mindig Marina Vladyhoz térnek vissza. Nagy szemek, széles járomív, markáns, nagy száj, ami szinte nem is a fehér emberé. Mintha félig a négerektől vették volna át. Ehhez pedig a tökéletes, szép fogsor... — Csak a hölgyek kopogtatnak be klinikájára? — Nem! A férfiak sokkal hiúbbak, mint a nők. A ráncaikat, szem körüli problémáikat tüntetem el, teljes arckorrektúrát készítek. — Mi van akkor, ha nem tetszik a páciensnek az új arc? — Mindig megbeszéljük, milyen legyen. En elmondom, mit tudok, s az eredményen mindig lehet változtatni. Rendszerint elégedettek és visszajárnak, mivel az ember öregszik. Egy arckorrektúra 2-3 évig tart csak, s akkor elölről kell kezdeni. A kollagén inplantátum állati anyagból áll. Ezt a kötőszöveti inplantátu- mot az arcrekonstrukcióra találták ki, s egy ideig 10-15 évet lehet fiatalítani vele; kés nélkül. — Hány éves volt a legfiatalabb és hány a legidősebb páciense? — Egy huszonötéves manöken volt a legfiatalabb, akit 17-18 esztendőssé kellett tennem. A legidősebb betegem pedig egy 75 éves hölgy volt, aki azt kérte: csak három hónapra hozzam rendbe az arcát, mert új barátja van, s ő még élni akar... — Egy húsos, érzéki száj kialakítása mennyibe kerül? — 1600-2000 márka között van az ára. Sokan kérik egyébként ezt, mert akinek a fogát kivették, összeesik a felső ajka is. — Ön alávetné-e magát plasztikai műtétnek, hiszen — úgy tűnik — elég ferde az orra? — Hat éves koromban a híres népdalénekes, Puskás Sándor kutyája leharapta az orromat. Azóta ilyen, de ameddig rendesen kapok vele levegőt, nem engedek hozzányúlni. Ló'rincz Sándor November 9-10-11 újra ERZSÉBET Siófokon, a Kultúrális Központban. 30-50% árengedmény Cserepes dísznövények, örökzöldek, kerámiák, selyemvirágok. Nyitva tartás: 9-18 óráig. SM. Településtisztasági és Kertészeti Vállalat, Siófoki Kertészete (24021) A Patyolat Somogyi Textiltisztító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság pályázatot hirdet, a Kaposvár, Dombóvári u. 1. sz. alatti központi telephelyén lévő ingatlanjának hasznosítására. Ennek keretében beépítésre ajánl fedett területet. Szabad területet és irodahelyiségeket, továbbá 600 m2 száraz, fűtött raktárhelyiségeket hosszú távra, kedvező feltételekkel Ajánlatokat írásban a Patyolat Somogyi Textiltisztító és Szolgáltató Kft., Kaposvár, Dombóvári u. 1. sz. címre kérjük benyújtani, legkésőbb 1993. november 10-ig. Érdeklődni a 82/311 -422 és a 311 -139-es telefonszámon lehet. (24266) l