Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-06 / 259. szám

1993. november 6., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 11 Várják az autósport kedvelőit Újabb fejlemények röplabdás-ügyben Kiss Rallye Klub Kaposváron A klub alapítói Kiss László és Bedó' Miklós a Ladában A ralisport kedvelőinek aligha kell bemutatni a kapos­vári Kiss Lászlót. Hosszú évek óta ott találjuk a magyar baj­noki futamokon, az idén Bedő Miklóssal harmadikak lettek az A/8-as kategóriában 1600-as Ladájukkal. A Hungarolada ál­tal szponzorált kettős az idény végén klubot alapított. Kiss László elmondta: az utóbbi időben egyre többen érdeklődnek e népszerű sportág iránt a somogyi me­gyeszékhelyen. Most azért hozták létre a Kiss Rallye Klu­bot, hogy ezek az emberek első kézből juthassanak in­formációkhoz. Bárki tagja le­het a klubnak, hiszen a tagdíj mértékét ki-ki pénztárcája szerint maga döntheti el. Már tíz forinttal is be lehet lépni. A befizetésekből tartják fenn a klubot, ami pedig megmarad, azt Kissék versenyzésére for­dítják. Bár a kaposvári páros­nak szerencsére vannak tá­mogatóik (a Hungaroladán kí­vül az ATF kft, Erdőgép, Hori­zont kft és a Castrol Hungá­ria), az autósportban (is) min­den forint számít. Az összejöveteleken a ta­gok mindent megtudhatnak, ami számukra érdekes. A ver­senyekkel kapcsolatos tudni­valókat a gyorsaságik megkö­zelítéséről, az autókról, a piló­Úszás tákról, stb. Terveznek él­ménybeszámolókat neves au­tósokkal, videovetítéseket, és természetesen versenyeket is. Hamarosan egy szlalom­bajnokságot rendeznek, a té­len pedig egy hórali szerepel a programban. Ha valaki pedig kedvet kap a versenyzéshez, sok hasznos tanácsot kaphat a tapasztalt párostól. A következő összejövetel ma 20 órakor kezdődik a Zse- lic étteremben, minden érdek­lődőt szívesen látnak.-Kele­Hét KASI-érem Grazból Öt ország, 33 egyesület versenyzői, 1033 rajt, 40 ezer schilling összdíjazás — no és persze kaposvári sikerek. Na­gyon tömören így lehetne összefoglalni az Ausztriában, Grazban rendezett kétnapos McDonald’s úszóversenyt, amelyen részt vett egy tíz fős KASI-különítmény is. A kaposváriak hét éremmel (két arannyal, egy ezüsttel és négy bronzzal) térhettek haza. Különösen a két aranyat (100 m pillangó és 200 m vegyes) szer­zett Beck Márton szereplése fi­gyelemre méltó: az 1979/1980- ban születettek kategóriájában az összetett pontversenyben (két szám alapján) a második lett. A felnőttek mezőnyében Szemző András lett ezüstérmes 200 m vegyesen, az 1977/78- ban születetteknél Takács Kata­lin (100 m mell), Csendes Nor­bert (100 m pillangó) és Kappé- ter Béla (100 m mell), az 1981-ben születetteknél, illetve annál fiatalabbaknál pedig Ma­gyar Sándor (100 m hát) „köny­velhetett” el egy bronzmedált. A verseny krónikájához tartozik, hogy 50 m női gyorson az oszt­rák Judith Draxier új rövidpályás Európa-csúcsot úszott. Ideje: 25,67 mp. A KASI úszóinak eredmé­nyei. 1981-ben és előtte születet­tek. Fiúk. 100 m gyors: ... 4. Ma­gyar Sándor 1,10:19.100 m hát: ... 3. Magyar Sándor 1,17:13. 1979/1980-ban születettek. Leányok. 100 m mell: ... 4. Cserényi Katalin 1,21:29. 200 m vegyes: ... 4. Cserényi Katalin 2,36:36. Fiúk. 100 m gyors:... 13. Kár­páti Kálmán 1,06:62, ... 15. Dombói Gábor 1,08:01. 100 m mell:... 6. Beck Márton 1,16:24, ... 12. Kárpáti Kálmán 1,22:90, ... 14. Dombói Gábor 1,26:57. 100 m pillangó: 1. Beck Márton 1,04:02. 200 m vegyes: 1. Beck Márton 2,20:67. 1977/78-ban születettek. Leányok. 100 m mell: ... 3. Takács Katalin 1,21:31. 200 m vegyes: ... 4. Takács Katalin 2,40:70. Fiúk. 100 m gyors: ... 4. Bu­davári Zsolt 58:01, ... 8. Csendes Norbert 59:83, ... 15. Kappéter Béla 1,01:20. 100 m hát:... 4. Budavári Zsolt 1,05:86. 100 m mell: ... 3-4. Kappéter Béla 1,13:54. 100 m pillangó: ... 3. Csendes Norbert 1:05,36. Felnőttek. Férfiak. 50 m gyors:... 7. Bu­davári Zsolt 25:19. 50 m mell:... 8. Kappéter Béla 32:56. 100 m hát: ... 5. Szemző András 1,02:87. 100 m mell: ... 7. Szemző András 1,12:67. 100 m pillangó: ... 6. Szemző András 1,02:88. 200 m vegyes: ... 2. Szemző András 2,18:10. Vasárnap benépesül a ka­posvári Csík Ferenc fedettu­szoda. Ekkor rendezik meg ugyanis az Adorján József em­lékversenyt; az első verseny­szám rajtja 10 órakor lesz. Az 1—0 most is elég lenne... Kinek hoz szerencsét a 13-as szám? Ez is lehetne a labdarúgó NB I. szombati Sió­fok-Vasas mérkőzésének kérdése. A bajnokság 13. for­dulójában két tabella-szom­széd találkozik a Balaton part­ján, s az igazi kérdés az, hogy a siófokiak kiheverték-e a Sopronban elszenvedett ka­tasztrofális vereséget. Pusztai László vezetőedző mindenesetre bízik abban, hogy az angyalföldiek ellen már egy más felfogású Bá­nyász lép pályára. Bár — a szakvezető szavai szerint — a hétközi Salgótarján elleni ku­pameccsen még érződött a já­tékosokon a soproni vereség nyoma, ám a szerdai és csü­törtöki edzéseken már megje­lent az elszántság az arcokon. Erre alapoz Pusztai, amikor ki­jelenti: most már nem szabad botlani, a feljövőben levő Va­sast le kell győzni, másként nem lehet kiengesztelni a szurkolókat! Az összeállításon még gon­dolkodik az edző. A két ko­rábbi sérült Jenei és Kirch- mayer továbbra is harcképte­len, így legfeljebb annyi válto­zás lehet, hogy Barna ezúttal a kispadra ül, és elképzelhe­tően Molnár kerül a középpá­lya jobb oldalára. Nem dön­tötte még el Pusztai László, hogy Sirinbekov őrzését kire bízza. Szabadi Csabának van esélye e célból a csapatba ke­rülésre. Tehát a várható kezdő tizenegy.Bíró-Keszeg, Bimbó, Olajos, Meksz-Molnár, Var­sányi, Szabadi vagy Kovács, Király-Fischer, Hausner vagy Pervusin. A cserepadon Brak- szatórisz, Barna és Tóth foglal helyet. A hazai publikum nyilván elégedett lenne, ha megismét­lődnének az elmúlt bajnokság eredményei. Akkor Siófokon és a Fáy. utcában is a Pusztai legénység nyert 1:0-ra. Fónai Hová tűnt a játékosok fizetése? Az elmúlt 10 hónapban Kaposvár 8 764 000 fo­rinttal támogatta a röplabdacsapatot A tények ismertek: a két­szeres bajnok és Magyar Kupa-győztes Kaposvári Röplabda Club ismét a sza­kadék szélére került, miután lemondott a teljes elnökség, maga után hagyva egymillió forint tartozást. A lemondás okáról tegnapi számunkban közöltük dr. Fehér László (volt) elnök nyilatkozatát. Hallgattassék meg a másik fél is. — Először is ott kezdeném, hogy az egész ügyről az új­ságból értesültünk, a sportbi­zottságot ugyanis elfelejtették megkeresni — mondta dr. Somoskövi Gábor, a városi önkormányzat sportbizottsá­gának elnöke. — Egyébként is, amióta megalakult az új egyesület, mi semmiféle tájé­koztatást nem kaptunk az el­nökségtől. Nagyon furcsának és elgondolkodtatónak tartom, hogy amikor pénzre van szük­ségük, akkor azonnal megta­lálnak bennünket, amikor vi­szont baj van, arról nem szól­nak, az újságból tudjuk meg... Mindenesetre a tegnapi cikk „némi” kiegészítésre szorul, amely egészen más megvilá­gítást ad az ügynek. Először is: szerintem vár­ható volt, hogy a Kaposvári RC elnökségének a sport- csarnokkal kapcsolatos bead­ványa eleve kudarcra van ítélve. Hogy emiatt mondtak le, az nem ok — mint ahogy ők állítják —, hanem ürügy. Elhangzott, hogy az új egyesü­let költségvetésének kéthar­madát az önkormányzat fe­dezte. Meggyőződésem, hogy ez a kétharmad 100 százalék, azaz a vállalkozók egy fillért nem adtak a Kaposvári RC-nek. Másodszor: Mészáros Péter csapatkapitány azt mondta, hogy a nyáron nem kapták meg kéthavi fizetésüket. Nos, pontosan emiatt kapott az egyesület vezetése kétmillió forintot a várostól, a sportbi­zottság tartalékalapjából, hogy rendezzék a játékosok­kal szembeni tartozásukat. Valószínűleg nemcsak én lennék kíváncsi arra, hogy hova tűnt ez az összeg... Harmadszor: amíg létezett a Somogy SC, addig pontosan 5 614 000 forint támogatást kapott az önkormányzattól. Ehhez még további 1 150 000 forint jött (850 000 a polgár- mestertől, 300 000 pedig a megyei-városi közös kulturá­lis és sportalapból). Augusz­tusban, amikor megalakult a Kaposvári RC, újabb kétmillió forintot utaltunk át nekik. Ez pedig — bárhogy is számolom — 8 764 000 forint. Hangsú­lyozom, hogy mindezt az el­múlt 10 hónapban kapták az önkormányzattól! Negyedszer pedig: a Ka­posvári RC (volt) elnökségé­nek a sportcsarnokkal kapcso­latos vállalkozási ajánlata tel­jesen elfogadhatatlan volt az önkormányzat számára. Az ajánlatot nem lehetett részle­teiben értékelni, mivel a vállal­kozók nem nyújtottak be üzleti tervet. Ha mégis elfogadja azt az önkormányzat, az Kapos­vár többi sportegyesületének (mind az élsport, mind a tö­megsport terén) a rovására ment volna. — Ezek után csak egyetlen kérdésünk van: mit tud tenni az önkormányzat? — A válasz tömör: semmit... Erre az évre ugyanis elfogyott a pénz, teljesen üres a kasz- sza. Biztos, hogy ez a kérdés az önkormányzat elé kerül majd, de én semmi reményt nem látok. Fenyő Gábor Kötelező győzelem Kaposvári Tungsram-Ajka SC 3-0 (3, 8, 7) Kaposvár, városi sportcsar­nok, 50 néző. V.: dr. Takács, ifjabb Kiss. Kaposvári Tungsram: Csep- regi, Herczeg, Grúsz, Tuba, Magyarné, Zalavári. Csere: Varga K., Lentai. Edző: Si­monná Kutas Zita. Ajka SC: Kovács, Viasz, Simon, Gloni, Sipos, Burda. Csere: Bakonyi. Edző: Ho- mola György. A játszmák alakulása: 1. játszma: 3-0, 3-2, 5-2, 5-3, 15-3 (!!)— 10 perc. 2. játszma: 1-0, 1-1, 4-1, 4-6 (I), 12-6 (II), 12-8, 15-8 — 17 perc. 3. játszma: 0-1, 8-1 (!!), 8- 2, 13-2 (!), 13-7 (I), 15-7 — 17 perc. Nyomasztó kaposvári fölényt hozott a mindössze 10 percig tartó első játszma. A Tungsram játékosai akkor szereztek pon­tot, amikor kedvük tartotta, míg a vendégeknek már az is sok­szor megoldhatatlan feladatot jelentett, hogy fogadják a haza­iak nyitásait. A jó kezdés a Tungsram játékosait bizonyta­lanította el — legalábbis a má­sodik szett elején. Ennek az lett eredménye, hogy az Ajka zsinórban öt pontot gyűjtött be. Ezzel aztán el is lőtték az ösz- szes puskaporukat a vendé­gek; a kaposváriak átvették a játék irányítását, s végül ma­gabiztosan hozta ezt a játsz­mát is. A harmadik szettben Simonná Kutas Zita edző vál­toztatott a felálláson: Hercze- get a könyöksérüléssel bajlódó Varga K. váltotta fel, majd ké­sőbb bejött Lentai a jól játszó Magyarné helyére. A játék képe mit sem változott: to­vábbra is a Tungsram irányí­tott. Két pontnyira a játszma- és mérkőzéslabdától ugyan megtorpant a Tungi — a ven­dégek ekkor öt pontot tudtak szerezni —, de aztán rendez­ték a sorokat, s pontot tettek a mérkőzés végére. Háromnegyed óra sem kel­lett ahhoz, hogy a Tungsram legyőzze az NB I újoncát, az eddig egyetlen győzelmet szerzett Ajka SC-t. Jók: Csepregi, Tuba, Grúsz, Magyarné. — Fenyő — Nyílt nap az egri testnevelés tanszéken Az Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskola testnevelés tanszéke nyílt napot tart no­vember 8-án déli 12.00 óra­kor. Ennek során ismertetik a testnevelés szakra jelentke­zőkkel a következő évi felvé­teli anyagát, és módszertani segítséget is nyújtanak a fel­készüléshez. A Bélavár megy Homok- szentgyörgyre Tévesen jelent meg a teg­napi sportműsorunkban a me­gyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság (Déli csoport) egyik mérkőzésének hely­színe. A Bélavár-Homok- szentgyörgy találkozó — a kö­zölttel ellentétben — nem Bé- laváron, hanem Homokszent- györgyön lesz vasárnap 13 órakor. Ismét Hóshow Budapesten A tél közeledtét jelzi, hogy ismét sor kerül Budapesten a havas sportok szerelmeseinek legnagyobb hazai randevújára a kiállítással egybekötött Hós- howra. November 11. és 14. között a BNV C-pavilonjában száztizenkét résztvevő cég és szervezet kínál programot az érdeklődőknek. Megannyi utazási iroda viszi el ajánlatait, ott lesznek ismét a sportsze­rek és sportruházók forgalma­zói, és megtartják a téli felsze­relések és eszközök börzéjét is. Az iskolai síoktatók nem­zetközi konferenciájára ezúttal kerül sor. MTK... talán mégsem? Mitagadás, mi gálánsán megelőlegeztük a bizalmat az MTK labdarúgó-csapatának, amikor máris a legjobb tizen­hat közé soroltuk az Magyar Kupában. Pedig esetében csak november 17-én várható döntés, mert akkor mérkőznek meg a Diósgyőrrel. Most aztán szurkolhatunk a fővárosi együttesnek, hogy mégis csak nekünk legyen igazunk. Egyébként a nyolc közé jutá­sért november 24-én továbbá 27 vagy 28-án kerül sor az újabb, immár oda-vissza for­dulóra. Világkupán a birkózók Kuba visszalépése folytán hazánk birkózó válogatottja ju­tott ahhoz a lehetőséghez, hogy résztvegyen a finnor­szági Heinolában rendezendő Világkupán. Válogatottunk nem a legjobb összeállításban kelhetett útra, mert Farkas Pé­ter és Sike András sérülés, Repka Attila pedig betegség miatt kénytelen volt itthon ma­radni. Nem utazott el az Eu- rópa-bajnok Bódi Jenő sem, aki a végleges visszavonulá­sát fontolgatja. Elutasítva az A. Madrid kérése Az UEFA elutasította az At- letico Madrid kérését, misze­rint játsszák újra a görög OFI elleni UEFA kupa-visszavágót. A spanyolok videó és egyéb felvételekkel igyekeztek bi­zonygatni, hogy a mérkőzés sorsát eldöntő tizenegyes gól­nál a labda teljes terjedelmével nem haladt át a gólvonalon. Az európai szervezet nem tett eleget a kérésnek, és a játék­vezető döntését fogadta el, így a madridi csapat kiesett a to­vábbi küzdelemből. A Grazban járt kaposvári úszócsapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom