Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám

1993. november 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Pártok, önkormányzatok, főhatóságok találkozója Térségi fórumok Marcaliban és Somogyjádon Egy nyolc részből álló fó­rumsorozat nyitányaként került sor tegnap Marcaliban közéleti találkozóra, ahová a térség polgármesterei és jegyzői, a központi államigazgatási szer­vek szakértői, valamint a tér­ségben működő politikai pártok képviselői kaptak meghívást. A Somogy Megyei Közgyűlés jó­voltából megtartott tanácsko­zás résztvevőit a házigazda város nevében dr. Sütő László polgármester köszöntötte, majd dr. Gyenesei István, a Megyei Közgyűlés elnöké hangsúlyozta azt a párbe­szédre hajló, információcserét sürgető szándékot, amely a térségi és területfejlesztési ko­ordinációt — mint a jelen egyik legégetőbb problémáját — va­lamennyi érintett bevonásával, nyílt fórum keretében kívánja megvalósítani. A „szolgáltató megye” image-át taglalva szólt azokról a működő társulásokról és bi­zottságokról, melyek — főként a kistelepülések tekintetében — sokat lendítettek a beruhá­zásokon, és hozzásegítették a rászorulókat a pályázati céltá­mogatások elnyeréséhez. (Utóbbi nagyságrendje 1993-ban, a megyében 1-1,5 milliárdra rúgott). A Megyei Közgyűlés új feladatai közül az elnök többek közt a körzet EXPO-programjának előkészí­tését, előnyösebb hitel-konst­rukciók felkutatását, valamint a kistelepülések megyei szövet­ségének kialakítását emelte ki. A megyei tisztségviselők és központi államigazgatási szer­vek vezetőinek felszólalásai, s az azt követő önkormányzati reagálások húsbavágó dolgo­kat érintettek. így a romló úthá­lózatot, a munkanélküli ellátás­ból kikerülők rohamosan gya­rapodó számát, a külföldi illeté­kességű földtulajdon-szerzé­sek visszáságait, a telefonhá­lózat hiányoságait, a falusi szemétlerakók ügyét, a földkia­dás gondjait, a kistérégi foglal­koztatást segítő programokat. A TÁKISZ, a Megyei Munkaü­gyi Központ, a Földművelésü­gyi Hivatal, a Közlekedés Fel­ügylet, az Állami Népegész­ségügyi és Tisztifőorvosi Szol­gálat, a Sportigazgatóság, a Területi Oktatási Központ szakemberei az elmélet-gya­korlat, feladat-végrehajtás sík­ján mérkőzhettek meg, s a job­bítás szándékával hívták fel a figyelmet a sokrétű, pénz- és időigényes teendőkre, eseten­ként a törvényi végrehajtás döccenőire. Dr. Suchman Ta­más, országgyűléi képviselő — üdvözlendő a fórum-sorozat öt­letét — sokak számára meg­lepő adattal szolgált: százmil­liós állami támogatási lehető­ségek maradnak kihasználat­lanul, mert azokról nem sze­reznek tudomást a települések polgármesterei. Mint mondta, az ésszerű, alulról táplálkozó, önkormány­zati és hatósági érdekegyezte­tés tovább nem odázható. Ugyanerre a megállapításra jutottak a Somogyjád körzetébe tartozó települések polgármes­terei, akik számára szintén teg­nap, a somogyjádi általános is­kolában rendezték meg a közé­leti fórumot. Ennek résztvevőit és a fórumon jelen levő dr. Tar­ján Lászlóné országgyűlési képviselőt Lőrinczné Kiss Ilona, a község polgármestere kö­szöntötte. A délelőtti program­tól aktivitásában nem elmaradó rendezvény eredményeként — mondta dr. Gyenesei István — a megye és települései gyara­podhatnak, s gondjaik megol­dásában nem maradnak ma­gukra. (csíky-kun) Az elektronika segít a vasúti közlekedésben (Folytatás az 1. oldalról) Schamschula György mi­niszter is beszédet mondott az ünnepségen. — Vannak, akik úgy gondol­ják — mondta —, hogy most, amikor ilyen nehéz időket élünk, talán nem kellett volna megvalósítani ezt a beruhá­zást. De nincs igazuk: a vasút száz évre gondolkozik előre, és ez a rendszer reményeink szerint egy alkotó, lehetősége­iben, eredményeiben jobbuló ország további évtizedeiben lesz aktív részese a fejlődés­nek. A miniszter a továbbiakban elismerését fejezte ki a MÁV és a Ganz legkiválóbb mérnö­keinek, tecnikusainak, akik ezt a művet — mindössze 15 szá­zalékos külföldi segítség be­vonásával — megalkották. A továbbiakban a vendégek megtekintették a számítógé­pes berendezést — immár működés közben. A Somogyi Hírlap munka­társa arról kérdezte a minisz­tert, minek köszönheti Fo­nyód, hogy a tárca és a MÁV Rt vezetői az országban első­ként ide telepítették a számí­tógépes forgalomirányító rendszert. — Azért — hangzott Schamschula György válasza —, mivel igazán frekventált pályát kerestünk, ahol jó ha­tásfokkal tudjuk rendszerbeál­lítani és kipróbálni. Nyári idő­szakban ez az ország egyik legforgalmasabb vonala. Ami a folytatást illeti a gyékényesi vonalon szeretnénk hasonló rendszert megalósítani a vil­lamoshálózat kiépítésével párhuzamosan. • Busch Károly, a MÁV Rt Pécsi Üzletigazgatóságának igazgatója elmondta, hogy az új rendszer feladata elsősor­ban a közlekedésbiztonság javítása, a munka könnyítése. Mindemellett jelentősen növeli a vonal átbocsátó képességét. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a „felszabaduló” munkaerővel, az igazgató így válaszolt: 36 dolgozónkat érintett a korsze­rűsítés, közülük egy-kettő kor­kedvezményes nyugdíjba ment, a többiek pedig az eddi­gitől többnyire különböző be­osztásban ugyan, de szintén a MÁV-on belül találták meg he­lyüket. Utcára senki sem ke­rült. Kun G. Tibor Hollád holnapja Holládon 9 gyermek kop­tatja az iskolapadot. Az alsó­tagozatos diákok otthonát az óvodával egyetemben, nem­régiben újította föl a helybeli önkormányzat. Az önerő mellett, két ízben is elnyerték a céltámogatást, így összesen 2,5 millió forint­ból gazdálkodhattak. Ebből az összegből a balaton­szentgyörgyi tornaterem épí­téséhez is hozzájárultak, mert felsőtagozatos diákjaik jelenleg is ott koptatják az ikolapadokat. Érdemes-e ennyi apróság­nak üzemeltetni egy iskolát? Kungli János polgármester szerint mindenképpen. A mostani 24 óvodás közül jö­vőre ismét kilencet irathatnak be a holládi iskolába. Ez is növelte a falu megtartó ere­jét. Olyannyira, hogy az utóbbi időben 10 német csa­lád is vásárolt magának itt házat. (Várnai) A kilenc alsótagozatoshoz jövőre még kilenc csatlako­zik Fotó: Török Anett Törvény ismertető fórumokat szerveznek A munkakörülmények garanciái BÉR VAN ÉS A BIZOTTSÁG IS DOLGOZIK A KAPOSVÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZNÁL Pénz nélkül nincs kultúra A kaposvári városi művelődési központ dolgozói meg­kapták az esedékes bérüket, s majd a vizsgálat deríti ki: mi a „túlköltekezés” oka. Mivel Szabados Péter polgármester tegnapi nyilatkozatában felvetette az esetleges személyi felelősség kérdését, megkérdeztük Király Zoltánt, a városi művelődési központ igazgatóját is. Új törvény született, amely­nek az a célja, hogy az Alkot­mányban foglalt elvek alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztető és bizton­ságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit. Mindezt a szervezett munka­végzők egészségének, mun­kaképességének megóvása és a munkakörülmények humani­zálása érdekében. A cél: meg­előzni a munkahelyi balesete­ket és a foglalkozással össze­függő megbetegedéseket. Egyperces néma felállással tisztelegtek az 1956-os forra­dalom somogyi és kaposvári áldozatai előtt, majd az ün­nepséget követően megko­szorúzták az emlékműveket annak a megemlékezésnek a résztvevői, akik a megtorlás éveit idézték Kaposváron, a pártok házában. Az 56-os szövetség rendezvényén részt vett Barkóczy Gellért az FKGP és Kari Péter az MDF megyei elnöke is. Az áramszünet miatt két szál gyertya világította meg a nagyteremet, ahol mintegy félszázan hallgatták Kun­szabó Ferenc író visszaemlé­kezéseit, aki azt is elmondta: azért ölt fehér pulóvert, mert Böröcz György a Somogy megyei Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség igaz­gatója elmondta, hogy a fel­ügyelőség a törvény alapvető követelményeit az érdekelt munkavédelmi szakemberek­kel, illetve az arra illetékes gazdálkodó szervezetek veze­tőivel és a vállalkozókkal meg­ismerteti. Ez annál is inkább indokolt, mert a törvény szel­lemében, szerkezetében, hatá­lyában lényegesen eltér az 1979-es munkavédelmi rende­ezzel is jelezni kívája, hogy az igazi 56-osok ártatlanok és tiszták, nem sározódtak be 1956, november 4-e után sem. Attila korát is idéző visz- szatekintésében az akkori sa­játos demokrácia értékeit te­kintette követendőnek. Amit most demokráciának nevez­nek — hangsúlyozta —, az minden, csak nem népuralom. Jelenleg rosszabb mint volt, mert a kommunisták megcsi­nálták saját kapitalizmusukat. A szónok a tisztázandó alapelvekről beszélt. Szerinte az új országgyűlésnek ki kel­lett volna jelentenie, hogy a történelmi és szellemi érté­kekre épülő társadalmat akar, s alkotmányozó nemzetgyű­lettől. Minderre a munkaügyi és a szociális miniszter által 1993 december végén várható vég­rehajtási utasítását követően 1994 január második felében kerül sor. A vállalkozók érdekvédelmi szerveinek közreműködésével — Kisosz-lposz — az értekez­leteket az egész megyében a Pannon Agrártudományi Egye­tem Továbbképzési Igazgató­sága fogja megszervezni és lebonyolítani. L. J. lésre van szükség. Hazánk 1944-től megszállt ország volt, s nem szuverén állam. Nincs jogfolytonosság, s a szolgaál­lam semmilyen kötelezettsé­gét sem kell vállalni. Farkas László visszaemlé­kezésében hangsúlyozta: nem húz magára sem pufaj- kát, sem gimnasztyorkát, csak magyar ruhát. Sajnálatosnak tartotta, hogy ma azok ünnep­ük október 23-át, akik annak idején leverték a forradalmat. Hosszasan beszélt a sajtó, a televízió gaztetteiről. Mint mondta: az újságokban és a tévében csalnak és hazudnak, s személyes sérelmeinek so­rolása után hangsúlyozta: megtisztítjuk a helyi sajtót is! — A művelődési ház és a Kapos TV már a költségvetés tervezésekor alulfinanszíro­zott volt — felelte az igazgató a Somogyi Hírlapnak, amikor a hiány okairól kérdeztük. — Ebben a pénzügyi helyzetben nehéz az intézmények fenn­tartását biztosítani. A költség- vetési előirányzatok meghatá­rozásakor hiába kérünk több pénzt, a tervbe vett összeg növelésére nincs esély. Az idei gazdasági év azt mutatta, hogy ha nehezen is, de elbol­dogulunk. Közben kiderült, hogy az áfa a művelődési háznak 2 millióba, míg a tévé­nek 1,1 millió forintba került. A mi áfa-részünk azért nagyobb, mert minden energiaköltséget „hozzánk” könyvelnek. Egy számlaszámúnk van a Kapos TV-vel, s erről emelik le a pénzt. Drága az áram, s abból is sok fogy. A fűtési rendszer pedig korszerűtlen. — Nem fogták vissza a vá­sárlásaikat, amikor látták, hogy veszélybe kerül a költ­ségvetésük? — Vannak olyan állandó költségeink, amelyeket nem lehet csökkenteni. A takarító- és tisztítószerekkel nem lehet spórolni, hiszen ide sokan jár­nak. Vagy bezárjuk a házat, vagy biztosítjuk az alapfeltéte­leket... A gazdasági év felénél jeleztük, hogy gondok lehet­nek. De most borult ki a kosár. A tévénél is szükségesek vol­tak a fejlesztések és ugyan­csak az volt a nagyterem hangtechnikai berendezésé­nek a cseréje. — Mekkora lesz a hiány? — Várhatóan mintegy 7-8 millió forint hiányzik az év vé­géig. A Kapos TV a tervezett­nél 3,9 millió forinttal több be­vételre tett szert, amelyet fel is használt. De nem tudta előte­remteni az áfát és a tb-járulé- kot. Ehhez 3,6 millió forintra lenne szüksége. A művelődési ház 1,5 millió forinttal teljesí­tette túl a tervezett bevételét és a Kapos TV 7 című újság költségnövekedése miatt is 3,5 millió forintra lenne szük­ség. Szép dolog a lelkesedés, de ma már nem lehet pénz nélkül dolgozni — hangsúlyozta az igazgató. L. J. 56-os áldozatokra emlékeztek Kaposváron Gazdaságfejlesztő tanulmány Marcali térségére A nyár folyamán Marcali és térségének gazdaságfejlesztő tanulmányára írt ki pályázatot a Somogy Megyei Vállalkozói Központ. A tanulmány egy in­kubátorház jellegű szolgálta­tóbázis tervdokumnetációja, valamint befektetési lehetősé­get tartalmazó, többnyelvű színes prospektus elkészíté­sének terve. A nyertes a bu­dapesti Paulus Rt a tanul­mányt és a hozzá tartozó szolgáltatásokat december végéig készíti el. Nyílt napok a pécsi felsőoktatási intézményekben A pécsi felsőoktatási intéz­mények nyílt napokat tartanak novemberben az érdeklődő somogyi fiatalok számára is. A nyílt napok során a felvételi követelményekről, feltételeiről kapnak tájékoztatást az érdek­lődők a tanulmányi osztályok vezetőitől, majd tanszéki és óralátogatásokon vehetnek részt. Vízforgató a városi fürdőbe Somogy megye közgyűlése nemrégiben úgy döntött, hogy 2 millió forinttal hozzá járul a kaposvári fürdő vízforgató be­rendezésének megépítésé­hez. A fejlesztésre a pályáza­tot a kaposvári önkormányzat kiírta, a szerződés a beruházó városgondnokság és a kivite­lező között már létrejött. A munkát a nyíregyházi Baden Bt nyerte el. A mintegy 14 mil­lió forintos beruházás várha­tóan március végén fejeződik be. Lakásvásárlások Csurgón Csurgón a lakásgazdálko­dással kapcsolatos feladatok végrehajtását a városgazdál­kodási és műszaki iroda végzi. Jelenleg a településen 220 önkormányzati tulajdonú lakás kezelése tartozik az irodához. A helyi önkormányzati rende­let lehetőséget biztosít a bér­lakások elidegenítésére, azonban a lakásállomány 70-80 százaléka rossz, lerom­lott álapotú.Éves szinten a lakbérekből 2,7 millió forint bevétele van a városnak. Au­gusztusig mindössze 14 darab lakást vásárolt meg bérlőjük, ezek elsősorban jobb minő­ségű szolgálati lakások voltak. Információs központ Mesztegnyőn Mesztegnyő falusi turizmu­sában rejlő lehetőségeket dolgozza fel egy agrárfejlesz­tési tanulmány, amely német nyelvű prospektus készítését is célozta. A projectek között szerepel turisztikai informá­ciós központ létesítése is. Az iroda várhatóan még ebben az évben megvalósul. Alkotótelepi munkák Fonyódon A Somogy Megyei Művelő­dési Központ támogatásával minden évben megrende­zendő barcsi képzőművészeti alkotótelepen idén készült al­kotások egy részéből nyílt kiál­lítás tegnap délután fél ötkor, Fonyódon. A művelődési ház kisgalériájában mintegy húsz alkotó munkáiból készült vá­logatás november végéig lá­togatható. Fonyódon átadták a MÁ V Rt első számítógépes forgalomirányító rendszerét

Next

/
Oldalképek
Tartalom