Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-03 / 256. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1993. november 3., szerda Különdíj a Somogyi Hírlaptól Tehetségek kerestetnek! Irodalmi pályázat általános iskolásoknak A kaposvári Petőfi Sándor Általános Iskola tavaly tehetségkutató pályázatot írt ki a város és a városkörnyék általános iskolásainak írók az irodalomért — a gyermekekért címmel. Az elmúlt évben több mint száz pályamű érkezett a felhívásra, és már a díjkiosztó ünnepségen elhangzott a kérés és egyben az ígéret is, hogy a sikeres tehetségkutatást megismétlik. A Petőfi iskola ezért most imét útjára indítja a pályázatot. Vers, próza, mese, képregény, publicisztika kategóriában, kötetlen témakörben minden írásszerető, 8-14 éves tanuló pályázhat egyénileg is, baráti társasággal, vagy osztályközösségei. A pályázatokat a Petőfi iskola címére (Kaposvár Petőfi u. 54) január 31-ig kell beküldeni. Mivel a pályázat titkos, a név helyett a pályaműre az életkort és a jeligét kell felírni, mellette lezárt borítékban a nevet és a pontos címet. A pályázatok ünnepélyes díjkiosztására 1994 márciusában, a Petőfi hét programjában kerül sor Kaposváron. A legsikeresebb pályamunkákat a Somogyi Hírlap a gyermekeknek szóló, rendszeresen megjelenő rovatában közli. Ezenkívül a legkiemelkedőbb alkotást a megyei napilap különdíjban részesíti. Lóugrás FI 0 T TI r M V K N C t E Á| r 1 0 1 s A H u Induljatok el a nyíllal jelzett mezőből, és lóugrásban olvassátok össze a betűket! Ha lovatok helyesen, jó irányba ugrott, eredményül egy nagy magyar költő nevét kapjátok. A valóság: kultikus eredetű Perec-történet Felnőttek, gyerekek egyaránt kedvelik a ropogós, finom sós perecet. Kevesen tudják azonban, hogy milyen múltja, történelme van a perecnek. Egy német mese szerint Urachban találta fel egy pékmester. Úgy történt, hogy a város fejedelme megparancsolta a derék péknek, hogy süssön neki valami, legalább ujjnyi vastag tésztát, de olyat, amelyen áttűz a nap, s amelyen át is lehet látni. A leleményes pék erre készített neki egy középen lyukas tésztakarikát, és ez lett aztán minden perec őse. Az akkori udvari költő, Burgert meg is énekelte ezt a történetet; versét ma is lehet olvasni Urachban, a piachoz közel kiszögezett fatáblán. Ám bármilyen hihető, ez a történet mégiscsak mese, egyszerű kitalálás. A valóság az, hogy a kedvelt sütemény kultikus eredetű. Valamikor nagyon-nagyon régen az volt a szokás, hogy a halottakkal együtt eltemették használati tárgyaikat is, hogy a túlvilágon sem szenvedjenek semmiben hiányt. De mivel a sírrablások igencsak elszaporodtak, a szokáson úgy módosítottak, hogy a valódi értékek helyett azok agyagból, tésztából készített mását rejtették a föld alá. A karkötőt többnyire tésztából gyúrt, sodort pereckarika helyettesítette. Am egy karikát sütni akkor sem volt gazdaságos, készítettek hát egszerre többet, egy részét felajánlották a szertartá sokhoz, másrészét elfogyasztották. Mivel nagyon ízlett az embereknek, elterjedt a készítése, sőt túlélte a pogány szokást is. A perec és a karkötő hajdani kapcsolatát azonban nyelvünkben ma is őrzi a karperec szó. Kicsi, Árva Panni Kicsi Árva Panni nem hiába kapta nevét. Kicsi is volt, meg árva is volt szegény, hogy a Panni nevet miért kapta, — azt már bizony nem tudom! Az ibolyától sem kérdi senki, hogy miért hívják ibolyának. Szóval, Kicsi Árva Panni egy tavaszi hajnalon egy szörnyű nagy mező közepén ébredt fel. Hogy hogyan került oda, nem tudta, de nagyon egyedül érezte magát, félt, így hát sírdogálni kezdett. Aztán később abbahagyta a sírást, mivel úgy sem hallja azt senki, inkább ránevetett egy piros pipacsra, amely éppen olyan magas volt, mint ő. De a pipacs nem tudott neki semmit sem enni adni, mivel harmatreggelijét már elfogyasztotta, meg különben is egy szegény pipacs volt. Kicsi Árva Panni már éppen arra gondolt, hogy éhen kell halnia a hatalmas mezőben, mikor arra jött egy tarka tehén; az megsajnálta, és adott neki egy kis fejecskét. Kicsi Árva Panni ettől erőre kapott, és elindult, mert látott a mező szélén egy kis falucskát. A falu szélén sok gyerek volt, akiknek egy nagyszakálú ember mesélt. Panni is odalopakodott, és hallgatta a mesét, ám amikor a nagyszakálú; ember észrevette, abbahagyta a mesét, megszólította: — Te, gyerek, van-e nagy fényes piculád? — Már honnan lenne nekem nagy fényes piculám — mondta Panni —, a rajtam levő ingecskémen kívül semmim sincsen. — Hát akkor menj innen, mert az én mesémet csak az hallgathatja, akinek nagy fényes piculája van! Kicsi Árva Panni mit tehetett, nagy szomorúan továbbment, de nem értette: miért kér az ember pénzt a meséjéért?! El is határozta, ha egyszer majd találkozik egy nagytudású emberrel, meg is kérdezi ezt tőle. De most már változatlanul az a vágya volt, hogy valaki meséljen neki. Találkozott egy pici hangyával, aki morzsát cipelt. — Kicsi hangya, mesélj nekem! — kérte. — Más kívánságod nincs is? — kérdezte gúnyosan a hangya. — Ilyen nagy dologidőben majd nekiállok neked mesélni! Ezután egy nyárfát kért, hogy meséljen neki, de az csak a leveleit serdítgette — így továbbment szomorúan. Aztán megpillantott egy szépséges asszonyt, aki egy ezüstpadon ült, és sírdogált. Már annyi könnyet elhullajtott, hogy valóságos forrás támadt belőle. Arra járt egy vándor ember, a patak fölé hajolt, hogy igyék belőle. De bizony annak sós, könnyíze volt. — A szomorúság forrása vagy te — mondta a vándor, és igaza volt. Mert az asszony panaszos hangon zokogott: — Ó, hol lehet az én kicsi lányom? Kinek mesélek én most már, ha elveszett?! Kicsi Árva Panninak sem kellett több! Menten előugrott. Mikor a szépséges asszony megpillantotta, boldogan rohant hozzá és átölelte, — mert hát Panni volt az ő elveszett kicsi lánya. Kicsi Panni most nem árva, anyukájától szebbnél szebb, rengeteg mesekönyvet kapott. Szereti nézegetni, forgatgatni, de igazán akkor boldog, amikor anyukája mesél neki. Szarka Zoltán Tudod-e... ...hogy csak általában egyforma hosszú a négy évszak. Órákban mérve mindig a nyár a leghosszabb: 93 napig és 15 óráig tart. ...hogy a hajózásban és a légiközlekedésben a távolságot ma is mérföldben mérik. A mérföld csaknem kétszerese a méternek, pontosan: 1 mérföld 1852 méter. ...hogy az egyik értékes drágakövünk a topáz. Különössége, hogy többféle színben fordul elő. Van színtelen, sárga, zöldes, világoskék és rózsaszínű áttetsző. Legnagyobb lelőhelyei Brazíliában, Buirmában és Sri Lankán találhatók. ...hogy az egyik legmélyebben gyökerező növényünk a szőlő. A talaj nedvességétől függően a szőlőtőke gyökere lehatol tizenkét-tizenhat méterre is. ...hogy a legnagyobb testsúlyú szárazföldi állat az afrikai elefánt, amely elérheti a négyezer kilót. Átlagéletkora hasonlatos az emberhez: hatvan-nyolcvan év. A viziállatok „legnehezebbike” a kékbálna, százezer kilónál is több lehet a súlya. Víz nélkül lehet? SZIRMAY ENDRE Hallod-e... Alvó sugarak Az erszényes patkány egyáltalán nem sínyli meg, hogy sohase ihat egy korty vizet. Úgy gondolnánk, ezt úgy pótolja, hogy finom, lédús táplálékon él. Am ez is tévedés, hiszen hol találna ilyet a homoktengerben?! Ellenkezőleg: különféle növények teljesen kiszikkadt magvait eszi. De ezeket sem frissiben kapja be, hanem először, jó mélyen elássa a sivatag homokjába. És a titok ebben rejlik. Ugyanis a talaj mélye még a sivatag homokjában sem plyan száraz, mint a felszín. így a száraz magvak itt minimális nedvességet magukba szívnak. A sivatagi patkány a számára szükséges csekélyke nedvességhez így jut hozzá. Hallod-e te, szöszke gyerek kéklő szemed mitől kerek?.. — keresi a jót, a szépet vallatja a messzeséget...? Hallod-e te, öreganyó szelíd szavad muzsikaszó titkokat lát csukott szemed szálló galamb ráncos kezed. Őszi eső őszi széllel minden rögöt mosdat, kérlel: őrizzétek a jó-reményt a bujdosó, szunnyadó fényt. Erdő, mező kövér sara alatt alszik a nyár sugara, lenn a mélyben sugárkévék gyújtják majd a tavasz fényét. Névtörténet Szabadegyháza hajdanán Szolgaegyháza néven szerepelt a térképeken. Elnevezése pusztán abból eredt, hogy a falu templomát egy Szolga nevű mester építette. A középkorban a Szolga-családnév igen gyakori volt Magyarországon, sőt még ma sem ritkaság. Szolgaegyháza nevét a helység lakói kezdték lealacsonyitó- nak érezni. Az ő kérésükre változtatták meg a helységnevet 1948-ban Szabadegyházra. ÓVODÁSOKNAK A két testvér Szebasztian alig volt másfél éves, amikor megérkezett testvérkéje. Értelmesen még nem lehetett megmagyarázni neki, hogy mi is történik most a családban. Szebi csak azt vette észre, hogy ő volt eddig a központ a családban, minden kívánsága teljesült — és most egyszerre csak itt van egy kisbaba, aki mindig sír, csak a kezét, lábát mozgatja, amikor meg néha alszik, csöndben kell lenni. Elkezdődött harc. Amikor Fábián cumit kap, ő is cumit kér, — eddig ugyan sohasem szerette, de most élvezettel ropogtatja. Nem fogadja el a teát, a tejet sem pohárból, neki is cumisüvegben kell. Ha a mami Fábiót dajkálja, ő is a mama ölébe kívánkozik. Amikor Fábiónál beköszönt a „mászó-korszak”, szülei legnagyobb megrökönyödésérre ő sem a lábán jár, hanem ismét mászni kezd. Mindenben utánozza a testvérét. Sőt, ha nem látják, rá is hasal mászó testvérkéjérre. — Azt hiszem, hamar jött a második, várhatott volna még! — tördeli kezét a mama. De itt van, és meg kell birkózni a problémával. A veszekedés állandó, és lassan már a kicsi sem hagyja magát. Lábra áll, dobálja a játékokat, és néha bizony eltalálja Szebit. Egyik nap az apuka sétálni akart nagyobbik fiával, hogy a mamának legyen ideje egy kicsit többet foglalkozni a kicsivel. Szebi azonban kijelentette: — Nem én megyek sétálni. Menjen Fábió, én majd segítek a mamának! A szülők egymásra néztek: jó, menjen a kicsi sétálni. Szebi otthon maradt, megelégedetten tevékenykedett, segített takarítani, sepregetni a kertben, és közben csak beszélt, beszélt, beszélt. Amikor mindent elvégeztek, ketten játszottak. A mama közben rájött magában, hogy minderre csak azért volt szükség, hogy Szebi érezze: most csak őrá figyelnek, csak vele törődnek. így oldódott meg a nagy gond. Azóta Szebi már óvodába járt, és nem olyan kíméletlen Fábióval szemben. Igaz, mindig ugyanaz a játék kell neki, amivel a kicsi játszik, de ezt már jól tudják a szülők is, a nagyszülők is, a rokonok is. Egyformával, vagy hasonlóval ajándékozzák meg a két gyereket. És így lassan elcsitul minden viszály. Báli Görgyné Hattyú és vitorlás Az őszi termések sokféle szórakoztató játék készítésére adnak alkalmat. Ki gondolná, hogy a hulló, elszínesedett, megpöndörödött falevelekből egy kis ötlettel, kézügyességgel milyen nagyszerű vitorlást lehet készíteni? A gombostűvel, vadgesztenyével öszetű- zött levelekben utazhatnak fél dióhéjból készített, festett állatkák. A megcsavarodott szárú lopótökből figyelő, kíváncsi hattyú „varázsolható”. A feje egy mákgubó, néhány elhullatott libatoll pedig a legtöbb falusi udvarban található. Meglátjátok, míg készítitek őket, jól szórakoztok! * i l
