Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-15 / 266. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS 1993.novemberi5.,hétfő Majdnem halálra rémült a betörő • 650-es BMW-vei a száguldozó nyomában Aki Gorbacsovot és Thatchert is biztosította - Harc a víz ellen - 35 összetört autó egyetlen éjszaka A kaposvári Bogdán András a Gépipari Szakközépiskola elvégzése után rövid ideig a postánál dolgozott, majd bevonult katonának. Nem sokkal később régi vágya teljesült: a közlekedésrendészet állományába került — Budapestre, de mint ahogy mondta, a szíve azért kaposvári maradt. A tiszthelyettesi iskola után a BRFK motoros alosztályához került, később a rákosszentmihályi rendőrőrs szervezésével bízták meg. Tavaly óta az ORFK sajtóosztályán dolgozik. — Munkám során elég sok veszélyes helyzetet átéltem eddig. Volt, amikor éppen a szemem láttára történt a baleset. Hatalmas hídelemeket -és csöveket szállító teherau- * tök jöttek Budapestre, amikor hirtelen az egyikről — a rossz rögzítés következtében — a cső leesett. Ebben a balesetben több ember halt meg. Néhány éve volt, hogy Budapesten a Király utca és a Körút kereszteződésében feltört a víz. Mindjárt az elején meghalt egy férfi, mert a nagyerejű víznyomás a falhoz nyomta. Ott is embereket mentettünk — sikerrel. Szintén vízbetörés volt az Astoriánál, a metróállomásnál. Az elsők között, riasztás nélkül — tehát saját észlelésre — érkeztünk a helyszínre. Nagyon gyorsan kellett cselekednünk ott is, így menekülhetett meg az ott tartózkodó tömeg. Más természetű feladat volt az, amikor kormányfők biztosításánál dolgoztunk. Többek között Gorbacsov és Margaret Thatcher magyarországi látogatásakor is közreműködtünk, de a pápalátogatásnál is jelen voltunk. — Hogyan lett rendőr? — Tulajdonképpen ez egy gyerekkori álom valóra válása. A szüleim szerint az első szavaim egyike a rendőrség volt. Gyerekkoromban két szakma vonzott: a színészi és a rendőri. Többé-ke- vésbé mind a kettő sikerült, mert filmekben is játszottam már többször, „beskatulyázva” rendőrszerepben. — Milyen filmekben szerepelt eddig? — A Linda sorozatban, a Szomszédokban, a Zsarumeló című filmben, a televíziós Kölyökidő adásaiban és a Védd magad címűben, ami a saját sorozatom volt. Jelenleg Bacsó Péter filmjében dolgozom kollégáimmal együtt. — Milyen speciális üldözésben működött közre? — A hírrendszerünk olyan, hogy hosszabb üldözésekre nem került sor. Az viszont gyakran előfordult, hogy azok után kellett hajtanunk, akik nem álltak meg a rendőri jelzésre. Volt olyan is, hogy közel kétszáz kilométeres sebességgel motoroztam a Yamahával egy szabálysértő után, aki nagyteljesítményű személygépkocsival száguldozott az autópályán. Különlegességnek számított az is, amikor egy erősen ittas állapotban lévő hölgy úgy vezette a személygépkocsiját Budapest belvárosában, hogy egy éjszaka leforgása alatt 35 másik autót rongált meg. A hölgy végül is csak úgy tudott megállni, hogy nekiment egy sárgán villogó, kivilágított locsolókocsinak. Személyi sérülés nem történt, komolyabb baja csak a parkoló autóknak és az őt üldöző taxiknak lett — emlékezett az érdekes esetre a rendőrzászlós. Emlékezetes volt az is, amikor jelzést kaptunk, hogy betörő van az iskolában. Odamentünk, s ugyanazon a lyukon másztunk be, ahol a betörők, akik az egyik szertárban éppen feszegettek valamit, amikor rájuk kiabáltam: „a törvény nevében!”. Az egyik betörő később, már az előállítás során mondta, hogy amikor „munka közben” meghallotta a hangomat, majdnem szívinfarktust kapott. — Volt már olyan is, hogy nem száguldó autósokat üldöztek vagy éppen nem helyszíneltek? — A legaranyosabb az volt, amikor elmentünk egy szakadékos, sziklás helyet megnézni, ahol gyakran lehetett találni lopott vagy összetört autókat. Körülnéztünk, és lentről a mélyből kuA kaposvári rendőrnapon 1993-ban tyaugatást hallottunk. Nagy nehezen lemásztunk, majd újbóli erőfeszítések árán vissza. Végül is felhoztuk az igencsak elhagyatott kiskutyát. Már olyan állapotban volt, hogy lábra állni sem tudott. Szerencsés befejezése lett a dolognak, mert még időben tudtuk elvinni a ku- tyust az állatkórházba, s néhány nap múlva rendbe is jött. Harsányi Miklós Kólára szoktak a somogy vári fiatalok Egy este tizenhét gyorshajtó A „diszkós” balesetek sérültjei, — végzetes esetekben — áldozatai többnyire tizen- és huszonévesek. A szerencsétlenségek oka általában az alkohol, a gyorshajtás, illetve a túlzottan is felfokozódott diszkó-hangulat. Megfigyelhető az is, hogy a tragédiák száma jelentősen emelkedik péntek vagy szombat éjszakánként. Somogybán a közelmúltban tartottak egy jelentős ellenőrzést, amelyben húsz rendőr vett részt. Este nyolc óra után együtt indultunk el Kaposvárról Bogdán András rendőrzászlóssal, Kiss Lajos és Katona Mária traffipax ellenőr járőrökkel. Először a Kaposvárt jelző táblától nem messze álltunk meg. Itt már gyér volt a forgalom, akárcsak a későbbi helyszíneken. Már éppen indulni készültünk, amikor a sötétségből egy kivilágításán, rendszámtábla nélküli mikrobusz körvonalai bontakoztak ki. Vezetője nem örülhetett ennek a találkozásnak. Mivel a jármű rendszámát nem lehetett levenni, tulajdonosa csak „kényszerpihenőre” küldhette a kissé idősnek tűnő járművét. Ezt követően Kadarkút környékét „barangoltuk” be. Elsősorban a szórakozóhelyekről érkezőket állították meg a rend őrei; minden esetben szabályszerűek voltak az ellenőrzöttek okmányai. Visszakanyarodtunk a megyeszékhely felé: a diszkók előtt már jókora tömeg gyűlt össze. A fiatalok kedvelt találkozóhelyei környékén nem történt említésre méltó. A rádión viszont újabb hívás érkezett: a jelentés egy éjszakában száguldozó autósról szólt. Éppen hogy csak elhangzott a felhívás, az egyik vidéki járőrpáros máris útját állta a „versenyző” pilótának. Útunk irányát ezután kissé északnak vettük, ám közlekedési szempontból az osztopáni éjszaka sem volt eseménydús. Az igazoltatás során — a másik ellenőrző csoportnál — néhány ittas vezetőt szűrtek ki, akiket vérvételre a legközelebbi orvosi rendelőbe vittek. Somogyváron is csendes volt az este. A néhány megállított jármű tulajdonosa hétvégi munkából vagy esti szórakozásából indult hazafelé. Néhány szondát felhasználtak a rendőrök, de itt — szerencsére — nem volt gond. A megszondáztatott fiatalok egyike sem fogyasztott alkoholt. Remélhető, hogy ez már egy kedvező irányú változás kezdete... — Az akció során kollégáim öt esetben találkoztak ittas járművezetővel, akik közül három embert vérvételre vittek — mondta Nagy Nándor százados az akcióról. — Tizenhét traffipax kép készült a megengedett sebességet jelentősen túllépőkről; ezenkívül olyan gépjárművezetők is voltak, akiknek vagy korábban lejárt a vezetői engedélyük vagy soha nem is volt jogosítványuk. — Hogyan értékeli az akciót? — Lényegesnek tartom, hogy nemcsak a járművezetők, hanem azok is akik kint jártak ebben az időpontban, láthatták a rendőri jelenlétet. Bízom benne, hogy ezután még kevesebb lesz az ittas járművezetők, a gyorshajtók és az egyéb módon szabálytalankodók száma. (Harsányi) LEVEL A BORTONBOL A legjobb barátom volt, nem akartam bántani „Négyszer vagy ötször” állt bíróság előtt - Tanfolyamot akart végezni „Nagyon szépen megkérem magát, hogy feltétlenül keressen fel a Kaposvári Büntetésvégrehajtási Intézetben... úgy gondolom, hogy érdekelné az ügy előzménye... ez az egész egy nagy hülyeség volt”. (Részlet Sudár Zsolt leveléből, akit októberben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt a Somogy Megyei Bíróság három év hat hónap börtönre és négy év közügyektől való eltiltásra ítélt, az ítélet még nem jogerős). * Sudár Zsolt — június 23-án este pillangókést dobott barátja hátába, akinek az életét azonnali műtét mentette meg — nem Lomb- roso-típusú fiatalember, megjelenése a „hagyományos” skin-headekre sem emlékeztet, kék szemű, tisztatekintetű férfi. — Kérését elég nehéz volt teljesíteni, még az Igazságügyi Minisztérium „áldására" is szükség volt a beszélgetésünkhöz. Mi az, amiért kérte a találkozásunkat? — Igaz, hogy akkor ittam, de csak egy üveg sört, nem voltam részeg. — Úgy gondolja, hogy ez enyhíti a tettét? — Nem, de nem akartam bántani a barátomat, csak vaktában dobtam el a kést. Sajnálom, hogy így történt. — Miért hordott magánál pillangókést? — Előző héten a Bala- ton-parton az egyik haverom adta, mert ha megtalálják nála a rendőrök, megbüntetik. — Magát is megbüntették volna. — A levélben említi: „én csak egyetlen dolgot nem értek még mindig: miért dobta utánam a barátom a sörösüveget. ” De eldobta, s az üveg a lába mellett robbant szét megsértve a bokáját. Ha most átgondolja, ez ok volt a kés elhajítására? — Nem, de nem is akartam eltalálni. — A legjobb barátja majdnem a maga keze által halt meg, miért nem hívott mentőt, amikor látta, hogy mi történt? — Mert elszaladt, a barátnője hozta vissza a kést, aztán már szóltak a mentőknek. — Skin-headnek tartja magát? — Nem, csak velük mászkáltam. — Értelmezése szerint kik a skin-headek? — Fajgyűlölők. De én nem vagyok az. — Akkor miért csapódott hozzájuk? — Mert amikor a tököli börtönből kiszabadultam, a régi haverjaim skin-headek lettek. — Úgy tudom volt néhány afférja a cigányokkal. — Valóban, de nem azért mert cigányok. Vannak köztük normálisak is. — Miért ült Tökölön? — Betöréses lopásért. — Hányszor állt bíróság előtt? — Négyszer vagy ötször. — A haverjai vitték „zsákutcába" az életét? — Nem mondhatom, hogy miattuk kerültem ide. — „Innen”, mármint a börtönből mikor szabadul? — Most három év hat hónapot kaptam, de ehhez jön a tíz hónap feltételes, meg a kedvezmény. Összesen négy év kilenc hónap. — Mikor siklott ki az élete? — 1990-ben, amikor megismertem egy gyereket. Hallgattam rá... Idén, mielőtt nyáron ez történt szerettem volna elvégezni egy kazánfűtő vagy szakács tanfolyamot. Sajnos már nem kerülhetett rá sor. — Hirtelen haragú? — Igen. De nem akartam bántani a barátomat. — Mi lesz, ha szabadul? — Nem tudom, fél^k a bosszújuktól... Tamási Rita Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját segítő bejelentéseket, információkat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es telefonszámokon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414-422/2505-ös számú vonalakon várja a hívásokat. Az utóbbi két telefon éjszaka üzenetrögzítővel működik. A Nagyatádi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya szintén üzenetrögzítős telefonon várja a bejelentéseket munkaidőn kívül és éjjel a (82)352-241-es számon. Életmentő elítéltek Emberséges cselekedetéért jutalomban részesült az a négy fiatalkorú rab, aki a napokban a rácsok mögött megmentette egy börtönőr életét. A tököli büntetésvégrehajtási intézet zacskóragasztó üzemében dolgozó elítéltekre felügyelő őr rosz- szul lett, összeesett és elvesztette az eszméletét. A rabok azonnal a segítségére siettek, elsősegélynyújtással igyekeztek magához téríteni, orvost hívtak. A börtönőrt azóta is kórházban kezelik, életét a fiúk gyors segítség- nyújtása mentette meg. A négy fiatalember pénzjutalmat, ajándékba pedig egy-egy rádiót kapott, valamint jutalomként csoportos színházlátogatáson is részt vehetnek Budapesten. Hazai kábítószer-termelők it Zalaegerszegen, a megyei rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának munkatársai hét helyszínen tartott házkutatás során a város egyik magánkertjében termelt, egy kiló 80 dekányi indiai kendert, a már leszárított canabis-szal töltött 80 darab kézi töltésű „füves” cigarettát és külföldön feldolgozott kisebb mennyiségű marihuánát foglaltak le. Emellett a jövő évi termeléshez szánt, zacskónyi vetőmagot is találtak. Magyarországon ez az első eset, amikor hazai termelőkre leltek. A 20-30 éves gyanúsítottak mintegy 60-70 fiatal kábítószerélvezőnek adták el a házi készítésű és részben külföldi áruikat. Csökkent a bűncselekmények száma Idén az első három negyedévben tizenkét százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Figyelemre méltó azonban, hogy a szervezetten elkövetett bűncselekmények száma 92,5 százalékkal emelkedett. A vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár több mint 28 milliárd forint, ez az összeg 48 százalékkal magasabb az 1992 háromnegyedévi adatánál. A rendőri szervek 336 ezer nyomozást kezdeményeztek, 319 ezret pedig befejeztek. A külföldi elkövetők száma csaknem öt százalékkal növekedett. Skoda rendőröknek Negyvenkilenc Skoda személyautóval gazdagodott a rendőrség járműparkja. Túrós András vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója adta át ünnepélyesen 14 megye körzeti megbízottjainak a kék lámpákkal felszerelt 45 Skoda Favoritot és 4 Skoda Formant.