Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-13 / 265. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1993. november 13., szombat CNN-OPERATŐR A POKOLBAN Egy nő — arc nélkül: Margaret Moth A nő legyen csinos, a férfi jóérzésű és kedves A legtöbb esélyük a csinos nőknek és a jóérzésű, kedves kulturált férfiaknak van arra, hogy jó partit csináljanak Dániában. — Mit várnak el az urak a magányos hölgyektől? — A nő legyen kedves, melegszívű 5-10 évvel fiatalabb partnerénél. Teljen öröme a szexben is. A férfiak fele azt szeretné, ha barátnője vagy neje művelt és természetkedvelő lenne, értené a humort, és nem dohányozna. Legkevésbé kapósak azok a nők, akik érzékenyek, jó iskolát végeztek és jómódúak. — Hogyan választanának a nők? — Náluk a legjobb esélye annak a férfinak van, aki érzékeny más problémái iránt, kedves, művelt, van humora és jó alakú. A hirdető asszonyok fele iskolázott, jó állású férjre vágyik, akinek viszonylag szilárd az anyagi helyzete. A dán nők legkevésbé a kreatív, nem dohányzó férjet keresik, akinek fontos a szex. Billy Zane, a szexis Aranypénzek romok közt Római lelet Németországban A rendkívül értékes római aranykincs majdnem örökre eltűnt egy betonlap alatt, de egy amatőr régiségkutató szemfülességének köszönhetően a 2528 aranypénzt megmentették és a trieri tartományi múzeumban már ki is állították. A kincset kotrógép ragadta ki durván évezredes álmából, s a mélygarázs építésénél sok aranypénz tűnt el az om- ladékban. Egy amatőr régiségkutató szerencsére, fémdetektorában halk csipogást hallott, s így megtalálták az aranykincset. Egy előkelő római 196- 197 táján az előrenyomuló ellenség elől aranypénzeit villájának pincéjében rejtette el — mondotta Karl-Josef Gilles numizmatikus a DPA német hírügynökség munkatársának. Az érméket bőrzacskóba csomagolta, és bronztartályba helyezte. Az érméken Didius Julia- nus (193) császár arcképe látható. Vannak azonban köztük régebbi pénzek is, Nero idejéből (54-68). Triert abban a háborúban foglalták el, amelyet Septimus Severus és Clodius Albinus vívott a válság sújtotta római birodalom feletti uralomért. Trier- ben eddig már 27 császár vagy császári rokon arcképét viselő érmeket találtak. A most előkerült kincs értéke felért egy legmagasabb rangú római funkcionárius, egy tartományi kormányzó évi jövedelmével. A négylábú sztár Lassie első ötven éve Egy kutya élete is lehet hosszú. Vonatkozik ez Las- sie-re, megannyi tévéadás hősnőjére, tucatnyi film és egy rádióműsor főszereplőjére. Lassie lassan már 50 éves... A jubileumot most új filmmel ünnepük; forgatása folyamatban van, és 1994 nyarán mutatják be a mozikban. Ezenkívül nemrég került a könyvesboltokba a „Lassie, egy kutya élete — az első ötven év” című életrajz. A jóindulatú, hűséges tekintetű collie-nak közkedveltsége folytán jó esélye van még további évekre is. Napjaink ünnepelt sztárja persze nem azonos azzal a négylábúval, „aki” 1943-ban a „Lassie come home” (Lassie, gyere haza) című filmmel lerakta egy nem mindennapi karrier alapjait őt egyébként valójában Pal-nek hívták. Az elmúlt 17 televíziós év alatt hat különböző „Lassie” csinálta végig a legképtelenebb kalandokat: szörnyűséges helyzetekből mentett ki gyermekeket és felnőtteket, s a világ minden részén emberek millióinak nyújtott megrázó élményt. Pál után az ifjabb Lassie, Baby, Mire, Hey Hey és Boy szerepelt a kamerák előtt. Boy volt az, aki 1978-ban James Stewarttal együtt visszatért a mozivászonra a „The Magic of Lassie” (Lassie varázslata) című filmben. S amit csak kevesen tudnak: Lassie sohasem volt „hölgy”, hanem mindig „úr”... Pál ugyanis 1943-ban rövid időre „beugrott” egy nősténykutya helyett, s azóta a filmgyártók kitartanak „Lassie” mellett. „A CNN-t — mondta egykor az immár világhírű televíziós hálózat alapítója és tulajdonosa (mellesleg Jane Fonda férje) Ted Turner, — arra találtuk ki, hogy a nézők akkor láthassák szobáikban, foteljaikban hátra dőlve a dolgokat, amikor azok történnek”. Az Öböl-háború óta tudjuk, hogy ez így igaz: több milliárd ember valóban elsősorban ennek a hálózatnak köszönhette, hogy otthonából nézhette a véres valóságot. Arról kevés szó esik, mibe kerül ez azoknak, akik csinálják ezeket a pokolbéli helyszíni közvetítéseket. Nem pénzben. Vérben. Vietnam óta megszoktuk, hogy gyorsan napirendre térjünk az olyan — rendszerint mindössze néhány szavas — jelentések felett, amelyek egy-egy riporter haláláról tudósítanak. A napokban hunyt el Kenyában, 54 éves korában, az utolsó, államilag elismert boszorkányüldöző. Bizonyos Cuma Vase — „művésznéven” Kazsive-ként ismert férfi — életében számtalan „boszorkányt” és „varázslót” derített föl. Ezek közül egyesek számára ez a „felderítés” halálos ítéletet jelentett, mivel a fölhecceit tömeg meglincselte őket. A Nairobiban megjelenő Daily Nation című angolnyelvű Erdélyi triptichon * E lső menyasszonyom egy nyírfaseprű volt. A tündérerdők bánatra hajló, pokolra hulló ágaiból, az őrült, elátkozott menyasszonyok ködnevelő, szellőket ölelő, mélabúsan lengedező karjaiból fonják mifelénk a cigányasszonyok Hamupipőkéit a pitvaroknak, kik úgy őrzik, mintha holdudvar lenne, a székely porta tisztaságát. Hétvégeken elvegyülnek a kapu előtti porral, megmártóznak a sárban, szeméttel kélnek nászra, csűrföldeken, istálló padlatán. Kopnak, rojto- sodnak, kifoszlanak, korán vénülőn járják megsemmisülésig a táncot, a gúzsba kötöttet, míg ki nem kosarazza, sarokba nem állítja a házasságszédelgő idő. Egy ilyen tündérből cselédlánnyá átkozott nyírfaág seprűt kértem fel én életemben legelőször táncra. Tükörtermek helyett az istálló, a csűrföld lett a mi tánciskolánk. Bodorhajú, szöszke kicsi lánykák helyett nyírfaseprű a partnerünk. Pedig milyen gyönyörűek voltak, milyen táncra hívogatóan kö- kényszeműek, csillagos hom- lokúak a velünk egykorú fruskák, kik bent a serkék táncházában ropták a lassú, a sebes magyarost, járták a polkát, a hétfélit, a németest, akik már a gimbelem-gombolom, légy * Ferenczes István Erdélyi triptichon című 3 részes írása I. díjat nyert az MTI-Press tárcapályázatán, amelyet a Magyar Hitel Bank Művészeti Kuratóriuma támogatott. Most van egy esztendeje, hogy Margaret Moth asszony, a CNN operatőre Szarajevóban a szó fizikai értelmében elvesztette az arcát. A helyén — az orra és a szeme körül — egyetlen véres massza volt. Azért maradhatott életben, mert azon a napon a bosnyák fővárosban véletlenül kevés volt a sebesült és bőven volt vérkonzerv. Meg azért, mert az orvosok hét teljes órán keresztül küzdöttek azért, hogy egyáltalán életben maradjon. Utána még több mint húsz (!) műtét következett, és jó néhány még hátra van. Margaret a fotók tanúsága szerint sebesülése előtt gyönyörű volt. Igazi szexbomba, aki után megfordulnak a férfiak, sőt — irigységből — a nők is. Most arca még egy kicsit a horrorfilmek figuráira emlékeztet, a lövedék, ami a kisbusz lap jelentése szerint az 54 éves korában elhunyt hivatalos boszorkány üldöző 53 özvegyet hagyott hátra, akik közül a legfiatalabb még húszéves sincs. Több mint 130 gyermeke számára külön általános iskolát kellett építeni... Kazsive maga ugyan sohasem járt iskolában, de boszorkányok és gonosz varázslók után vadászva az egész országot beutazta. 1980-ban a mombasszai enyém angyalom dallamára, egyszál harmonika szavára cipelték a bécsi erdőbe a botlábú fiúkat, mert a muzsikusnak dalból volt a lelke, s elhozta a mi világvégi tájainkra is a tangót. De hiába szólt, hívott a zene, a kamasz csitrik ébredő szerelme, mi nem és nem, nem mentünk be az akkoron még élő táncházba, ebbe a gyalázatos, trágár, kegyeletsértő intézménybe, ahol lábbal tapossák a legszentségesebb szomorúságot, a gyermeklé- lekbe szorított férfibánatot, a riadalmas hollófekete gyászt. Hiába csábított a vigalom, tánctanulás, mi oda nem. Nem és nem megyünk. Mert mi gyászoltunk. És szégyelljék magukat a bentiek. És különben is a pionírszervezet szervezte az egészet, s mi vélük egy tálból nem cseresznyézünk. Mi piros nyakkendőt nem kötünk. Jönnek majd az amerikaiak, s attól fogva fogják felakasztani a kommunista csemetéket — mondta a falu jobbik fele, s véle mi is. Ezt vallottuk. És a gyászt. 1956 novemberét írták. Szomorú, ködös, letargikus november járta, negyvennapos hideg-rideg, országos esőkkel, amilyenek csak Csíkban, a, Hargita keleti lábainál tudnak léleksorvasztóan, reményve- szejtően zuhogni. Meglehet, hogy emlékezetem csal, s elvegyíti egy másik ősszel az akkori verőfényt. Ha az volt, akkor a világ legnagyobb hazugsága volt, mert lelkűnkben valóban borult, hideg, véraláfutásos volt az ég. Nemcsak a felnőttekben ájult el a jókedv, a szélvédőjén csapódott be, iszonyú pusztítást végzett. A minap újságírók rohanták meg Margaretet, aki persze hiába mondogatta, hogy nem riportalany, hanem riporter. A roham oka egy kérvény volt, amit az arc nélkül hölgy a CNN vezetéséhez intézett. Tartalma az volt, hogy „mivel ezt jelenlegi állapota már lehetővé teszi”, engedjék meg neki hogy visszarepülhessen Szarajevóba. Mikor megkérdezték, a történtek után miért akar visszamenni, a válasz így hangzott: — Az Isten szerelmére, ez a munkám. Bagdadtól kezdve Bejrúton át Szarajevóig mindig ott voltam, ahol lőnek. S van még egy okom rá. Szeretném felkutatni az orvlövészt, aki ezt tette velem. És megmutatnám neki a régi fényképemet... Ferenczy Europress körzeti hatóság okmányt állított ki részére, amely tanúsítja, hogy „a boszorkányság szakértője” és feljogosított boszorkányvadász. Kenyában még ma is jelentős szerepe van annak, hogy az emberek hisznek boszorkányok létezésében. Évente tucatjával lincselnek meg az országban öregasszonyokat, akiknek a szomszédok szemére vetették, hogy „megbabonáztak” valakit. remény, hatalmasodott a rettegés, hanem mi gyermekek, a kamaszkor küszöbére botlott, vásott kölykök is sírtunk. Készek voltunk a halálra, sirattuk a levert magyar forradalmat. Gyászunk mély volt és igaz. Annyira mély és annyira igaz, hogy barátommal messzire elkerültük az iskolai mulatságokat, a vasárnap délutáni gyermekbálokat, pajtási összejöveteleket. Megtiltottuk magunknak a táncot, a világi dolgok gyönyörét. Annyira komolyan vettük a gyászt, akár nagyanyáink, asszonyaink a háborúban elesettek, eltűntek meggyászo- lását, akiknek megsemmisülését évtizeddel a háború után sem hitték el, várták, várták talpig feketébe öltözötten várták a Don-kanyarból a férfiakat. A zt hiszem, azon az őszön jegyeztem el magamat örökre a mélabúval, ébredtem rá elpusztítható voltomra. Hogyne gyarmatosította volna gyermeki lelkünket a bánat, mikor a kurucok, az aradi vértanúk, Petőfi, Dózsa, Budai Nagy Antal s a magyar történelem más hősei mellé azokban a katartikus októberi napokban újabb hősök nőttek: Nagy Imre, Maiéter Pál, Gimes Miklós, Donáth Ferenc, Losonczy, és még sokan mások, akiknek hangja eljött az egyetlen rádión a félreeső székely falucskába is?! Akik elküldték újból a reményt. Akik által olyan jó volt újból magyarnak lenni a Székelyföldön is. S, akiket aztán megöltek. Apám letaglózottan ült a bora mellett, amikor hallotta a rádióBilly Zane 28 éves és Hollywood egyik legszexisebb színészének kiáltották ki. Billy Zane 1990-ben tűnt fel a filmvásznon, amikor eljátszotta a Memphis Belle film főszerepét. Következő filmje a Dead Calm. Partnere Nicole Kidman. Ebben a filmben egy pszichopata gyilkost játszik. Ezzel a filmmel bekerült a filmsztárok élvonalába. Hollyban a szovjet tankok dübörgését. Újból legyőzték. Anyám napokig sírt, hisz bemondta a rádió a celldömölki állomás (nővére élt ott) bombázását. Személyes meggyalázá- sunkká, vereségünké lett az 1956-os magyar forradalom leverése. A pár napnyi felujjon- gás, felszusszanás után újból visszatért a félelem, újból kulá- kok lettünk, osztályellenségek, újból hazátlanok, bozgorok. Rövidesen megkezdődtek a perek, el-eltünedeztek a falvakból, falunkból is a férfiak. Hiába jöttek hát az első szerelmek, öntötték el kamaszodó lelkünket és testünket az ébredő ösztönök, vágyak, tilos lett a tánc. Mi magunk tiltottuk meg magunknak. Azt hiszem, képesek lettünk volna meghalni is. Barátommal — egy nap születtünk, egy keresztnevet viseltünk, s egy padban ültünk, növetelre is egyformák, a legkisebbek voltunk — a tavaszon megkötött vérszerződésünkhöz híven, felesküdtünk a gyászra. Felmetszett ujjaink hegyét illesztettük egymáshoz, hogy eggyé vegyüljenek véreink. Vértől maszatosan esküdtünk az iskola fásszínjében örök barátságot, tettünk fogadalmat jó cselekedetekre, s arra, hogy mi magyarok vagyunk. Ennek az eskünek a jegyében határoztuk el titkos, egyéves gyászunkat 1956 novemberében. Ennek jeléül kabátunk bélésébe varrtuk a Kossuth-címert, melyet egy kőművessegéd tetovált karjáról másoltunk le, aztán a padlásokon felfedezett könyvekből megismertük színes változatát wood megnyitotta kapuit a szépsége és tehetsége előtt. A Sniper című film a dzsungelben játszódik: partnere Tom Berger. Zane egy ambiciózus kormányzót játszik. A színész Chicagóban nevelkedett, a filmezés előtt az Actors Gang színházi együttesben játszott. Filmsikerei folytán most mellőzi a színpadot. (FEB-fotó) is, azt rajzoltuk, másoltuk; versengtünk, ki tudja szebben, tisztábban bélyeg nagyságúra rajzolni, festeni. Egy évig minden nap ezt a kabátunkba rejtett billogot — mert égetett, égette bőrünket — kellett egymásnak a gyász jeleként titokban felmutatni. És nem énekeltünk. És nem táncoltunk. Az iskola kórusában csak tátongtunk a többi közt, amikor a pionír vidámságáról s az éhes proletárról szólt a dal. És jó tanulókként nem jelentkeztünk történelemórán, ahol egészen mást tanítottak, mint amit mi tudtunk. És nem tanultuk meg a verset a földműves társulásáról, az újbarázdát szántó ekéről, a győzelmekre vezető pártról, a sztahanovista bányászról. De megtanultuk Tompa Gólyához és Madár fiaihoz című verseit, Vörösmarty Vén cigányát. Gyászunk hosszú, hosszú volt. Alig akart a végére érni. Hisz jöttek a lánykák, jöttek a társak, a vidámak. S minket hiába hívtak, falábbal álltunk előttük, nem mozdult táncra a lábunk. Mert a közösségi tánctanulás kimaradt életünkből. S zégyenkezve, a barátok s a lányok csúfolódásait viselve, egyedül, elbújva a világ szeme elől kellett az elmulasztottakat bepótolni. Ki mást kérhettem volna tehát fel tánctanulásra, mint a szénacsűr sarkában árválkodó nyírfaseprűt. így lett legelső menyasszonyom a fehér nyírfaág. Ilyenkor ősszel, amikor a nyírfaligetekben vagy a Hargita sötét fenyői között árván felfehérlenek a karcsú, a szélben lengő, táncoló nyírfák, tudom hogy első és legszebb szerelmeim hullatják lombjukat, múlnak el a haláltáncházban immár mindörökre. Ferenczes István A „felderítés” halálos ítéletet jelentett Meghalt utolsó boszorkányüldöző Haláltáncház i
