Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-21 / 246. szám

1993. október 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 9 Megkérdeztük az illetékest Du kon: „függőjátszma” — Somogyi érdektelenség SPORTMAGAZIN A NÉGY KÍVÁNSÁG Ekés Tamás csapatvesztése Itt még valóban a „csúcson”. Az NB l-be jutáskor így kö­szöntötték játékosai Autós ügyességi verseny vasárnap Vasárnap ismét autós ügyességi versenynek ad ott­hont Kaposvár. A Karg Auto Center szervezésében meg­rendezésre kerülő vetélke­désre amatőrök jelentkezését várják, akik kipróbálhatják, mennyire érzik autójukat. A négy kategória győztesei és helyezettjei értékes díjakat vehetnek át. A verseny tehát 24-én vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik a városi sportcsarnok előtti téren. Agassi utca Las Vegasban? Wimbledon 1992-es győz­tese, Andre Agassi kérvényt nyújtott be a helyi önkormány­zathoz, amelyben azt kéri, hogy róla nevezzenek el két saját tulajdonában lévő utcát. Ezek szerint az új nevek a kö­vetkezők lennének: Agassi Avenue és Agassi Lane. Az engedélyt még nem kapta meg a különös ötlethez a kü­löncködéséről is ismert teni­szező. Argentin dobok kitiltva Az október 31-én megren­dezendő Ausztrália-Argentína interkontinentális világbajnoki selejtező mérkőzésről ki lesz­nek tiltva az argentin dobok, amelyek nélkül Argentínában el sem lehet képzelni futball­mérkőzést. A döntést az Ausztrál Labdarúgó Szövet­ség (ASF) így indokolta: — Nálunk elképzelhetetlen, hogy valaki 90 percen keresztül za- jongjon a környezetében ülők fülébe! — mondta lan Holmes elnök. Nyolcán utaznak Lengyelországba Az őszi idény első jelentős nemzetközi asztalitenisz baj­nokságát péntektől vasárna­pig rendezik a lengyelországi Jastrzebie városban. A Fuji Open viadal iránt — amelyen 10 ezer dollárt osztanak ki a legjobbak között — Európa szerte nagy érdeklődés mu­tatkozik, és a magyar színeket nyolc versenyző képviseli. Németh Károly, Varga Sán­dor, Pázsy Ferenc, Éllő Vi­vien, Fazekas Mária, Molnár Zita, Harsányi Katalin és Herczig Judit utazik a három­napos erőpróbára. Garri Kaszparov fél pontra a győzelemtől Az angol fővárosban a 19. játszmával folytatták az orosz Garri Kaszparov és az angol Nigel Short párosmérkőzést a The Times sakkvilágbajnoki címéért. Ezúttal Kaszparov játszott világossal, s a parti a 29. lépésben döntetlenül ért véget. Kaszparov 12:7 arány­ban vezet, s már csak fél pont kell számára a végső győze­lemhez. Husszein fia leváltotta az iraki kapitányt Az iraki labdarúgó válogatott múlt heti 3-2-es vereségét kö­vetően leváltották Adnan Dirjal szövetségi kapitányt. Erről Szaddam Husszein elnök fia, Uday Husszein döntött, aki az Iraki Olimpiai Bizottság elnöke. Ékes Tamást aligha kell bemutatni sportberkekben. Aki pedig otthonos a kosár­labdában, kétlem, hogy ed­dig ne találkozott volna vele. A maga nemében „páratlan” egyéniség. E „titulusáról” — gondolom — szívesen lemondana. A trénernek ugyanis az egyik augusztusi reggelen még megvolt az NB l-es kosár­labda-csapata, de estére kelve már „nyoma veszett”. Azóta sem Jeli”. Nem, szó sincs arról, hogy az edzőt ki- ebrudalták, sőt a munkájával kifejezetten elégedettek vol­tak. Csakhát a „verdikt” úgy szólt, hogy a csapatnak új harcálláspontot kell elfoglal­nia. A Kaposvári Honvédből Bajai Honvéd lett. Ékes Ta­más — az edző — pedig hop­pon maradt. A korrektségének lett az „áldozata”, ugyanis he­tekkel korábban élvonalbeli ajánlatot utasított vissza. Arcára írva, hogy még min­dig nem dolgozta föl magában teljesen ezt a váltást, érzékel­hető, hogy mi dúlhat benne. De hát az élet megy tovább, ám a mindennapjait megne­hezíti, hogy munkája sem szolgálhatja a feledést. A ka­posvári sportiskolánál oktatja, neveli a kosárlabda utánpót­lást, így aztán naponta szíven üti a nosztalgia. Pedig ma is teljes emberként a kosárlab­dát szolgálja. Tagja az orszá­gos szövetség utánpótlás bi­zottságának, főtitkára a me­gyei szövetségnek, szakág­vezető a megyei DST-nél és ő irányítja Kaposvár általános iskoláinak kosárlabda sportját is. A kérdésre — hogy milyen érzés kívülről nézni az élvo­nalbeli mérkőzéseket — arca elkomorul. Rövid szünet után egyetlen szó a válasz: rettene­tes! Pillanatnyi csend telep­szik közénk, hagyom, hogy kissé rendezze gondolatait. Sejtésem jogos, van még hozzáfűzni valója. — Alig várom a mérkőzése­ket, mégis nyugtalanul szem­lélem a pályán folyó esemé­nyeket. Amig a kispadon ül­tem, megadatott a lehetőség, hogy észrevételeimet a játé­kosok tudomására hozzam. Egy-egy hangosabb útbaiga­zítással a bennem levő fe­szültséget is levezettem. Ezt most nem tehetem, bizony (Folytatás az 1. oldalról) Többet közülük a felszállást követően a földhöz csapott a szél, néhányan a versenyt sem tudták folytatni. Szaba­dos az elmúlt három nap után jó helyen áll a mezőnyben. Nehézségei adódtak ugyan a benzinadagoló rendszerrel, ám a Kávai László vezette földi csapatnak sikerült elhárí­tania a hibát. A kaposvári versenyző számára a verseny legkritiku­sabb pontja a második napon érkezett el. A többszáz kilomé­ternyi repülés után épp a le­szállóhely közelében a gépből elfogyott az üzemanyag, így a sárkánnyal a homokdűnék közé kellett szállnia. A kere­kek megragadtak a homok­néha a szám elé kapom a ke­zemet, igyekszem magamba folytania a véleményemet. Hogy a feszültség ma is vib­rál benne, érthető. A Kapos­vári KC jelenlegi keretében négy fiatal az ő neveltje. Le­het-e szereplésüket „némale­venteként” végig ülni. Amikor e „fiairól” beszél, először enyhül meg az arca. Azt fejtegeti, hogy milyen te­hetségesek és mennyi törő­dést igényelnek. Büszkén ál­lítja, hogy a kaposvári utánpót­lás van olyan, mint bárhol az országban. Mint mondja, sok-sok törődést igényelnek és ami számára is megnyug­tató, most úgy érzi, az utánpót­lás előtt végre megnyílt a so­káig zárva tartott kapu. Edző helyett már a szövetségi vezető beszél belőle. Büszkén említi, hogy huszonkét csapattal folyik a megyei bajnokság, Ka­posvár mellett Marcaliban és Fonyódon is éledezik a sportág, s milyen jó lenne, ha más váro­sok is követnék példájukat. Lel­kesülten említi, hogy a sportis­kolában tizenhárom csoportban oktatják a kosárlabdát és a Kasi eredményei ma már országos szinten is számottevőek. — És mi lesz a női kosárlab­dával Somogybán — szegezem neki a kérdést. Illetékesebbtől aligha várhatnék feleletet, ugyanis annak idején ő volt az utolsó somogyi NB ll-es női ban, a repülő pedig orrabu- kott. Szerencsére mindez már nagyon kis sebességnél tör­tént, a gépnek és a pilótának sem esett baja. A mezőny több tagja is kénytelen volt a tervezettnél előbb landolni, így a földi kísérőknek is bőven akadt dolguk. A végeláthatatlan Szaharát a gépek és az autók is hihetet­lenül egyszerű navigációs fel­szereléssel egy vázlatos iti- nerrel és egy jól működő irány­tűvel szelik át. A földi kíséret számára legnagyobb nehéz­séget a mintegy 50 fokos for­róságon kívül a kősivatag éles sziklái jelentik. A magyar csa­patnak három defektet kellett a helyszínen megjavítania. Három napja olyan homokvi­csapatnak is a trénere. Megvallom, elszomorító vá­laszt kaptam. Ex katedra kije­lenti, hogy itt Somogyországban — a gyengébb nemnél — belát­ható időn belül aligha éled újjá ez a sportág. Beszélgetésünk hosszúra nyúlott, egyszer sem pillantott az órájára. Ha a kosárlabdáról esik szó, számára megállhat az idő. Van még egy kérésem felé. Kérem, hogy fogalmazza meg három kívánságát. Készséggel belement a játékba. Hogy mi a szívé-vágya? Elő­ször is az NB l-es csapat kerül­jön a bajnoki címre várományo­sok közé, aztán a neveltjeiből mind többen kopogtassanak a felnőtt keret ajtaján, és nem utolsósorban Kaposvár példája nyomán az egész megyében te­rebélyesedjék tovább a sportág. Nem hagytam ennyiben, mert nekem e kívánságlistáról hiány­zott még valami. Meg is kérdez­tem: — Ékes Tamás kívánságlistá­ján nem szerepel már az élvo­nalbeli edzősködés? — Erről sem mondtam le — kap a kérdésen — valóban visz- szavágyom. Csak azt nem tu­dom még, hogy hol és mikor ju­tok újra lehetőséghez. Habár ez már a negyedik, kí­vánjuk, mégis teljesüljön. har dúlt a környéken, amely befújta az utakat, így két nap is csak éjszaka értek a kijelölt táborhelyekre. A magyar csapat tagjai azt is tudják már, hogy milyen ér­zés eltévedni a Szaharában, hogyan lehet szerszám nélkül autót javítani a sivatagban, és miként kell egy tengelyig süly- lyedt kocsit kézzel kiásni a homokból. Az afrikai „flúgos futam” résztvevői megtanul­ták, hogy a Müezin énekével egyidőben a táborban a he­lyük, ahol nem leselkedik rájuk a homoktenger ezer veszélye. Utána aztán jólesik a fürdés, az oázisok kellemesen hűvös vízében, ha máshol nem, még a tevék mellett is... Barna Zsolt Dukon Bélának, az egykori ferencvárosi labdarúgónak esetleges Siófokra igazolásá­ról a múlt héten írtunk. Akkor egy héten belüli döntést emlí­tettünk. Tegnap felhívtuk tele­fonon Illés Jánost, a Bányász ügyvezető elnökét, tőle kér­deztük, hogy miként áll az ügy. Mint elmondta, nem tör­tént előrelépés. Most is mege­rősítette, hogy a játékost csak akkor igazolják le, ha nem ke­rül pénzbe. Az MLSZ-en ke­resztül Dukon legutóbbi svájci klubjától megkérték a játéken­gedélyt, de az még nem érke­zett meg. A csatár egyébként nem tartózkodik Siófokon, fel­tehetőleg az FTC tartalékcsa­patánál edz. Jövetelének felté­telei változtlanok, a döntés a svájci klub kezében van. XXX Sportoktatói tanfolyam indítást tervezik ebben az Kaposvár, városi sportcsar­nok, 400 néző. V.: Forrai, Szlávik. Kaposvári KC: Monok (15/6), Kovács (13/6), Filipo- vics (9/3), Bognár (12), Hoff­mann (24/6). Csere: Vojvoda (11), Nagy (2), Miljuis (10), Kis (5). Edző: Stickel Péter, Dér Tamás. Nagykőrösi KK: Maleras (23), Jasiunskas (21/9), Király (7/3), Pásztor (8), Horváth A. (12/3). Csere: Csorvási (5/3), Módra (2), Szép (4). Edző: Új­helyi Gábor, Horváth Zoltán. Az eredmény alakulása: 5. p.: 14-8, 8. p.: 18-18, 11. p.: 24-23, 18. p.: 44-24, 23. p.: 56-39, 26. p.: 72-43, 32. p.: 79-59, 37. p.: 88-72. Az A-csoport újonca a Nagykőrös az eddigi hét mér­kőzéséből ötöt megnyert, így izgalmasnak ígérkezett a ta­lálkozó. A kaposváriak szerez­tek vezetést, de a nagykőrö­siek tartották a lépést velük. Tíz percig szoros volt az eredmény, ami annak volt kö­szönhető, hogy a jól támadó hazaiak védekezésébe több­ször hiba csúszott, s néhány labdát is eladtak. 24-23 után viszont — a Hódmezővásár­hely elleni találkozóhoz hason­lóan — ismét nagyon odafi­gyeltek a játékra, aminek meg is lett az eredménye. Hét perc alatt húsz pontot dobtak, s emellett mindössze egyet kap­tak. A hetek óta kirobbanó formában irányító Kovács ve­zérletével Bognár, Monok, Fi- lipovic és Hoffmann biztos kézzel szórta a kosarakat. Kü­Verebes József, a magyar labdarúgó válogatott szövet­ségi kapitánya 18 játékost hí­vott meg a Luxemburg elleni vb-selejtezőre (október 27., 19 ó, Üllői út) készülő keretbe. A kiszemeltek valamennyien a hazai bajnokságban szere­pelnek, tehát az idegenlégió- sok közül senkire sem számít a szakvezető. évben is Somogybán. A fel­hívást annak idején mi is közzé tettük. A jelentkezési határidő október 1-jén lejárt. A megyei TST-nél érdeklőd­tünk, hogy milyen érdeklő­dés nyilvánul meg a tanfo­lyam iránt. A válasz — nincs jobb szó rá lesújtó. A 92 órás elméleti oktatást, majd az azt követő egyhetes gyakor­lati foglalkozást magában foglaló képzésre az egész megyéből mindössze hu­szonnégyen jelentkeztek. Érdemes felsorolni a sport­ágakat is. íme: úszás, lovas­sport 5-5, erőemelő-testé­pítő 3, röplabda, labdarúgás, karate 2-2, kosárlabda, RSG 1-1 fő. Az érdektelen­ség különösen a labdajáté­koknál elszomorító. Mint megtudtuk, az október 30-án kezdődő oktatásra még el­fogadnak jelentkezéseket. lön öröm, hogy sérülés miatt sokat kihagyó Hoffmann ismét magára talált, s a félidő végén már 15 pontnál tartott. Szünet után Monok és Fili- povics triplája után Kovács percei következtek. Ekkor csaknem valamennyi kosár az ő kiváló átadásaiból született. A 27. percben a különbség már 29 pontra nőtt, eldőlt a mérkőzés. A nagykőrösiek nem találták meg az ellenszert a jó védekezés, s a szerzett labdákból villámgyorsan veze­tett akciók ellen. Csak akkor lélegezhettek fel némiképp, mikor a tetemes előny birto­kában kissé lazítani kezdett az egyre több cserejátékost sze­repeltető KKC. Fogyott is a hazai előny, de a kérdés ekkor már csak az volt, megszerzi-e a száz pontot a hazai gárda. Miljus révén ez is sikerült, így elégedett lehetett a megszo­kottnál kisebb létszámú néző­sereg. Elmaradt a várt nagy küzde­lem, a nagykőrösiek nem tud­ták igazolni az eddigi jó ered­ményeiket. Mindvégig a házi­gazdák irányították a mérkő­zést, helyenként kitűnő játékot produkálva, biztosan szerez­ték meg hetedik győzelmüket. A Kaposvári KC legjobbjai Kovács, Hoffmann, Monok és Bognár voltak. A vendégeknél a két idegenlégiós Maleras és Jasiunskas nyújtotta a legtöb­bet. Ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári KC-Nagykőrösi KK 72-67 A névsor: Végh Zoltán, Brockhauser István — kapu­sok, Puglits Gábor, Mracskó Mihály, Bánfi János, Telek András, Kuttor Attila, Bordás Csaba, Albert Flórián, Détári Lajos, Lipcsei Péter, Vancsa Miklós, Illés Béla, Csertői Au­rél, Füle Antal, Klausz László, Hámori Ferenc, Vincze István — mezőnyjátékosok. Jutási Róbert Somogyi sárkányrepülő a sivatagban Kényszerleszállás a dűnék között — Homokba sülllyedt a kísérő autó — Fürdés a tevékkel Kosárlabda NB I Csak a száz pont volt kérdés Kaposvári KC-Nagykőrösi KK 101-82 (46-32) Kele János Nincs külföldi a keretben

Next

/
Oldalképek
Tartalom