Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak, akik NAGY ISTVÁN balatonboglári lakos temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk azoknak a szomszédoknak, akik súlyos betegségében mellettünk voltak és segítettek. Gyászoló felesége, fia és leánya expo-börze! A Világkiállítási Programiroda 1993. október 28-án, csütörtökön, Kaposvárott, a Megyeházán (Kaposvár, Csokonai u. 3.) tartja vidéki rendezvénysorozatának Köszönetét mondunk a roko noknak, komáknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Tsz vezetőségének és dolgozóinak, akik drága, felejthetetlen halottunk, VARGA LAJOS temetésére eljöttek, köszönjük szeretetük virágait, együttérzésüket. Emléke örökké közöttünk él. Gyászoló szerettei Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, GYENIS ISTVÁNNÉ temetésén resztvettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, a Nyugdíjas Klub, Bajtársi Egyesület, Méhészklub, valamint a Helyőrség hivatásos és sorállományának, akik felejthetetlen halottunk, VIRÁG JÁNOS ny. őrnagy temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik BÁNFALVI ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család AKCIÓ!_____________________ Építkezők, kereskedők figyelem! TÉGLAVÁSÁR SZIGETVÁRON kisméretű tömör tégla 7,50 Ft/db áfával Befizethető Sziget tégla Kft. Téglakiadás szombaton is. Szigetvár, Kültelek 33. Telefon: 73/310-672 l (20545)J Tisztelt HÖLGYEM, Tisztelt URAM! Meghívjuk Önt 1993. október 20-án 17 órakor Kaposváron a Szakszervezetek (Latinka) Művelődési Házában tartandó LAKOSSÁGI FÓRUMRA, melynek vendége lesz NAGY TAMÁS az Agrárszövetség elnöke, országgyűlési képviselő. Mindenkit szeretettel vár az Agrárszövetség Somogy megyei Választmánya (21949) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik IHÁSZ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, fájdalmunkban őszintén osztoztak. A gyászoló család íj» Szívem minden melegével köszönöm meg mindenkinek, hogy férjem, DR. TAKÁCS ÁKOS halála okozta gyászban és fájdalomban velünk voltak. özv. dr. Takács Ákosné T Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHELAMMER GYÖRGYNÉ szül.: Véber Mária fonyódi lakos, életének 56. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése a szentmise után, 1993. október 19-én, du. 16 órakor lesz a fonyódi temetőben. Gyászolják: férje, fiai, édesanyja, testvére, anyósa, unokái és menyei következő eseményét A régió minden vállalkozója élhet az itt kínálkozó ingyenes reklámlehetőséggel, mert terve elfogadása esetén cég-, valamint termékismertetőkkel mutatkozhat be a világkiállítás kapcsolódó rendezvényeinek több száz szervezője és megvalósítója előtt. Jelentkezni 1993. október 25. délig lehet, írásban vagy faxon (06/1/269-3530) Kérjük, maximálisan egy gépelt oldalon mutassa be a világkiállításhoz kapcsolódó tervét, amely például a gasztronómia, a kézművesség, az idegenforgalom, a népművészet, a tánc, a zene, a kultúra, a sport, a film, a vido és más területen kapcsolódhat az EXPO 96-hoz. Kérjük vegye figyelembe, hogy terve elfogadása esetén a helyszínen egy éttermi asztalnyi terület áll rendelkezésére a bemutatkozáshoz. A beküldött EXPO-BÖRZE ötleteket a Világkiállítási Programiroda értékeli, és az arra érdemeseket a rendezvény előtt értesíti a részvételről. Jelentkezési cím: Világkiállítási Programiroda, Budapest 1054, Tüköry u. 3., Német Ferenc, az EXPO Kísérő Rendezvények igazgatója. Kérjük, a borítékra írja rá: "EXPO-BÖRZE Kaposvár". A kaposvári EXPO-nap résztvevői szavazással döntik el, ki nyeri el a helyi EXPO-BÖRZE kitüntető oklevelet. (22411) A MÓL Rt. új filozófiája Karbantartás vállalkozásban Önálló érdekeltségek szigorú követelményekkel Az ágazat első félévi eredményei jobbak a vártnál A MÓL Rt. vezetésének döntése szerint a részvény- társaság bizonyos kiszolgáló egységeit - elsősorban a karbantartó üzemeket - vállalkozásba adja. Mint a cégnél elmondták: a változásra azért van szükség, hogy a társaság az alapfeladatát minél magasabb színvonalon működtethesse. A MÓL Rt. egyébként a vártnál jobb eredménnyel zárta a félévet. Az eddigi munkáról kérdeztük a társaság két szakemberét, Pal- laghy Barnabást, a MÓL Rt. Kutatási és Termelési Ágazatának vezetőjét és Csontos Andrást, az ágazat gazdasági vezetőjét. Minden olyan vállalat, ami termelőeszközöket működtet, nagy súlyt fektet azok karbantartására, üzem- képességük biztosítására még akkor is, ha anyagi lehetőségei szűkösek - mondta Pallaghy Barnabás igazgató. - Ha bevételeink lehetővé teszik, hogy ezt a tevékenységet magas színvonalon végezzük, a karbantartás méginkább hangsúlyt kap a vállalat működésében. Az elmúlt időszakban megfelelő vállalkozói piac hiányában más vállalatokhoz hasonlóan az rt. is saját hatáskörben, belső szolgáltató szervezetekkel oldotta meg a karbantartási feladatokat. Az évek során jól képzett, korszerűen felszerelt karbantartó szervezetek alakultak ki az egyes üzemekben. Mint az igazgató elmondta, az átalakulás után a MÓL Rt-t is arra kényszerítik a körülmények, hogy az alapprofilt tartsa meg és művelje magas színvonalon, s minden üzemviteli kiszolgáló tevékenységet a vállalkozói piacon található szerviz cégekkel végeztessen el. Ennek érdekében saját kiszolgáló szervezeteit is a továbbiakban vállalkozási formában kívánja üzemeltetni, nem csak kizárólagos MÓL tulajdonban, hanem szívesen lát dolgozói vagy külső befektetőket is. Természetesen atermelés biztonságát az rt. nem akarja veszélyeztetni, az üzemeltetői felelősséget sem hárítja át, ezért érdeke, hogy a vállalkozássá alakult szervezetek továbbra is működőképesek maradjanak. A felállítandó követelményrendszer arra is alkalmas, hogy a vállalkozásokat minősítse, amit minden vállalkozás tudomására is hoz, hogy elősegítse további fejlődésüket. Természetesen a leváló szervezeteknek komoly esélyük van arra, hogy ezeknek a követelményeknek megfeleljenek, de nem pihenhetnek a babérjaikon, folyamatosan fejleszteniük kell szolgáltatási színvonalukat, javítani kell hatékonyságukat és akkor biztosak lehetnek abban, hogy tartós üzleti kapcsolatban maradnak az rt.-vel, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hosszú távú, megfelelő jövedelmezőségű munkát tudnak biztosítani dolgozóiknak. A MÓL Rt. karbantartási filozófiája tehát alapvetően az, hogy belül tartva a tervezési és irányítási funkciókat, az operatív feladatokat a piacon levő vállalkozókkal végeztesse el, gondosan ügyelve arra, hogy a hatékonyság és a színvonal növekedjen, az eszközök rendelkezésre állása ne csökkenjen és egyúttal egy stabil szolgáltatói, vállalkozói körnek nyújtson biztos megélhetést.' A MÓL Rt. termelési kutatási ágazatának idei gazdasági eredményei viszonylag kedvezőek- vette át a szót Csontos András gazdasági vezető. - Féléves szinten az adózás előtti eredmény jelentősen meghaladta a tervezettet. A túlteljesítésben szerepelnek átmeneti jellegű megtakarítások, szezonális jelleghez kapcsolódó tényezők, de számottevő az a hatás is, ami a földgáz értékesítés túlteljesítése, illetve a költségekkel való szigorú gazdálkodás hatására következett be.- A jelenlegi felméréseink szerint reális esélyeink vannak arra, hogy ez évben 1,5-1,6 Mrd forint eredményt produkáljunk - tette hozzá Csontos András. Hangsúlyozni kell viszont a nagyfokú bizonytalanságokat is. Például az igen korszerű, magas színvonalú bányatörvény adózással kapcsolatos konkrét szabályozása még nem került kiadásra. A forint leértékelődése tovább súlyosbítja ezt a helyzetet a hatóságilag maximált árral összefüggésben és még nehezebbé teszi a piaci jellegű árra való áttérést. Pedig az alacsony gázár félreorientálja a fogyasztót, veszélyezteti az ellátás biztonságát, ellehetetleníti a teljes gázszektor működését és privatizációját A gondok ellenére az ágazat érzi a felelősségét a nemzetgazdaság energia ellátásában és komoly erőfeszítésekkel úrrá kíván lenni a bizonytalanságokon, vállalja a küzdelmet minden irányból jövő veszélyek, kihívások ellen. Ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy területünkön is a piacosodás előre haladása növeli lehetőségeinket, hozzájárul gazdálkodásunk, eredményességünk mind pozitívabbá válásához - véli Csontos András. Kaposvár Szivárvány du. 5, 7 és 9: HALALI FEGYVER (am.). Barcs 7: TÖBB, MINT TESTŐR (am.). Marcali 7: NYOM NÉLKÜL (am.). Nagyatád 7: AZ 57-es UTAS (am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól - határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Napkelte. 9.00: Napközi. 9.30: Walt Disney bemutatja. 11.30: Játék. 12.00: Déli egyenleg. 12.12: A Financial times heti üzleti híradója. 16.00: Híradó. 106.10: Én is hasonlítok a zsiráfhoz. 16.25: Hatalom és szenvedély. 17.15: Kaleldári- um, 1993. 17.55: Jelképtár - Az ostor. 18.05: Rímfaragó. 18.20. Oscar Junior. 18.35: Szerencsekerék. 19.07: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.17: „Engedjétek hozzám!” 19.30: Híradó. 20.05: Kőműves Kelemen. 21.30:24 óra. 22.00 Egy világ- karrier kezdete. 22.50: Híradó. 22.55: BBC-híradó. Budapest 2 14.05: A Hét. 15.00: Parlamenti Napló. 17.10: Pif és Hercules. 17.30: Könyvvilág. 18.00: Délutáni egyenleg. 18.10: Körzeti híradók. 18.25: Medicina. 18.35: Zöldpont. 19.05: Frici, a vállalkozó szellem. 19.30: MTK-SVSE GYSEV női kosárlabda-mérkőzés. 21.25: Filmklub: Cserepek. Duna Tv 16.10: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. 16.35: Malom a pokolban. 18.15: Korallország. 18.25: Mesesarok. 18.45: Dunahíradó. 19.00: Koyaanisqatsi Kizökkent világ. 20.25: Várostérkép. 20.50: Folkest. 21.20: Meghökkentő mesék. 21.50: Hírösszefoglaló. Sió Tv 20.00: Helyi információk - Egy maradandó élmény: A balatonkenesei falumúzeum - Játék: (Hívható telefonszám: 84/312-701, 84/310-887). 20.45: Cook kapitány - ausztrál kalandfilm. HBO 17.30: Szörnycsapat. 19.10: Atomjátékok. 21.00: Dupla dinamit. 22.50: Az őrület ereje. Osztrák Tv1 9.05: Bili Cosby-show. 9.30: Beszélgetések. 10.30: Rosel. 11.55: Utazás a Szaharába. 12.15: Schilling. 13.00: Hírek/ Konfliktusok. 13.35: Három hölgy. 14.00: Trapper John. 14.45: Euroturiz- mus. 15.00: An-tan-ténusz. 15.15: Benjamin Blüchen. 15.40: Ne félj! 15.50: A kis vámpír. 16.35: Flintstone család. 17.00: Minihírek. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30. Egy bajor Rügen szigetén. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: A pók hálójában. 22.55: Játékfilm. 0.25: Hírek. 0.30: Narrow Margin. 2.05:1000 mestermű. Osztrák Tv2 17.00: A világ révkalauzai. 17.30: Hársfa utca. 19.00: Bili Cosby-show. 18.30: Szív-show. 19.00: T artományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Két müncheni Hamburgban. 21.00: Moziújdonságok. 22.15: Európa-magazin. 22.35: Viennale '93.23.45: Dame Edna- show. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 9.10: Malajziai kaland. 11.00: Kezdeti nehézségek. 11.30: Roseanne. 12.00: Dokumentum. 12.20: Nyersbőr. 13.20: Hatalmi játék. 14.55: Adderly. 15.55: Mr. Belvedere. 16.25: Varázslatos Jeannie. 16.55: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága. 18.55: Kezdeti nehézségek. 19.25: Roseanne. 20.00: Híradó. 20.15: Diliakadémia. 22.05: Zsarucélpont. 23.50: Riporterek. 0.20: Hírek. 0.30: Raven. 1.30: Csőre töltve. 3.10: Különleges ügyosztály. SAT 1 5.15: Fiatal és nyugtalan. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.10: Szomszédok. 9.35: Trapper John. 10.25: Bonanza. 11.15: Kockáztass! 11.45: Szerencsekerék. 20.15: Egy bajor Rügen szigetén. 21.20: Igazi csoda. 22.15: Hun- tér. 23.00: Újdonságok és történetek. RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: 227. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: ASpring- field-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Hétköznapjaink. 15.00: Ilona Cristen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki ittafőnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: A szív szava. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Kollégák. 21.15: Városi klinika. 22.15: Vita. 23.00: Kulturális magazin. 23.30: Rost. 24.00: Berlin Break. 1.05: Borzasztó kedves család. 1.40: Ki itt a főnök? 2.15: Ilona Christen. 3.15: Hans Meiser. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.10: Törvény- könyv. 8.40. Napközben. 11.05: Szonda. 11.35: Czeslaw Milosz: A hatalom megragadása. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: Az evangélikus egyház félóraája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Nyitnikék. 15.35: Üzenő. 15.45: Albeniz - Stokowski: Ibéria -Sevillai ünnep. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónila. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Mestereim. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Európa, 1968 Kemping, másvilág. 21.40: Barokk szimfonikus zene. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kiszorítósdi. 23.05: Lemezmúzeum. Petőfi rádió 4.30: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúős. 7.40: Sportreggel. 8.05: A tegnap slágereiből. 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gor- diusz plusz. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Nótakalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kö- lyökrádió. 17.32: Ziccer. 18.30: Kapaszkodó. 19.05: Garázs. 19.20: Rádiószínház: Lope de Vega: A kertész kutyája. 21.00: Hírpercek. 21.10: A Mombelli- Mariano kvartett játszik. 22.00: Minden hangra emlékezem. 23.10: Máról holnapra. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: MÉg egyszer. 11.00: Zenei ábécé. 11.40: Varvinecz Béla népzenei fle- dolgozásaiból. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.30: Jess Thomas énekel. 14.05: Down to Earth. 14.20: Rókacsárda. 15.13: Zenekari muzsika. 16.05: Kóruspódium. 16.30: Eszperantó híradó. 17.00: Új hangoló. 17.50: A hét költője: Nagy Gáspár. 18.05: Alexander Swete gitárhangversenye. 19.05: Az emberiség nagy kalandja. 19.35: H„ndel: F-dúr concerto grosso Op. 6. No. 9.19.55: így láttam Kodályt. 20.30: Az Észt Filharmónia kamarakórusának hangversenye. 21.10: Ambris Katalin versei. 21.15: Napló. 22.15: Hírek. 2.20: Ludwig Streicher nagybőgőn játszik. 22.35: Új Zenei Újság. 23.20: Rádiószínház. 0.10: Évszázadok muzsikája. Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 6.00: Reggeli robogás. 8.00: Áru, börze, valuta. 8.50: Rendőrségi hírek. 9.00: Színes hírek - zene közben. 10.00: Mesterségem címere: a hanglemez. 11.00: Juve Police. 11.40: Magyarnóta. 12.00: Rap Perjés kereplője. 13.00: Poly Gram kiadványok. 14.00: Computer negyedóra. 15.00: Tanulótanács. 16.00: Sportágak bemutatója. 17.00: Magyar DMC slágerlista. 18.00: Komolyzenei kalauz. 18.30: Érdekességek inne-onnan. 19.00: A Falutévé reggeli adásának ismétlése. 20.00: Napi aktualitások. 21.00: Juventus kávéház. 22.00: Otthon, lakáskultúra. 23.00: Zenei összeállítás. r““ — ““ — “" — i Megjelent | a Magyar Bélyegek katalógusa 1994. | Ára: 492,— 10 db vagy azt meghaladó mennyiségű katalógus vásárlása esetén 10% engedményt adunk. Postán utánvéttel a portó felszámítása mellett szállítjuk. Címünk: Philatelia Hungarica Kereskedelmi Kft. 1373 Budapest, Pf. 600. Tel./fax: 153-3905. A katalógusok személyesen is megvásárolhatók: Budapest V., Sas u. (Guszev u.) 24. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola 1993. november 5-én 10.00 órakor a főépület Dísztermében Nyűt Napot tart Cím: Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. A következő évi felvételi vizsgákkal kapcsolatban minden érdeklődőt szívesen várunk. A testnevelés szakra jelentkezők részére más időpontban is tartunk ^tájékoztatót. (22363)y