Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-14 / 240. szám

SOMOGYI HÍRLAP p———————————————• • s ___________________________________________________ I V. évfolyam, 240. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. október 14., csütörtök I Japán-orosz nyilatkozat Oroszország kötelezettsé­get vállalt arra, hogy a „tör­vény és az igazságosság” elve alapján keres megoldást a japán-orosz területi vitára, Japán viszont Oroszország gazdasági támogatására tett ígéretet, hogy ezzel is segítse a politikai és gazdasági refor­mokat. Moszkva és Tokió kie­gyenlített kötelezettségválla­lását tartalmazza az a két kö­zös nyilatkozat, amit az orosz államfő háromnapos tokiói lá­togatása végeztével írt alá Bo­risz Jelcin és Hoszokava Mo- rihiro kormányfő. Hepatitis-járvány Zala megyében Több mint száz fertőző máj­gyulladásos beteget regiszt­ráltak, illetve szállítottak kór­házba Zala megyében az utóbbi négy-öt nap során. Tegnapig nagyjából három előfordulási góc alakult ki: Keszthelyről és körzetéből 40, Letenyéről 20, s három egy­máshoz közeli községből — Pacsáról, Szentpéterurról és Felsőrajkról — összesen 41 személy került a kórházak fer­tőző osztályára. Egyikük álla­pota sem súlyos, azonban számítani lehet újabb ese­tekre, mivel a virus útján ter­jedő betegség lappangási ideje általában 3-4 hét, és a páciensek egy része késve je­lentkezik az orvosnál, mert a tünetek — hasi fájdalmak, láz, hányás és hasmenés — nem mindenkinél járnak együtt be- sárgulással. Baranya közvetítene A baranyaiak felajánlották békéltetői közvetítésüket a szerbeknek és a horvátoknak. A Baranya megyei közgyűlés elnöke, dr. Szűcs József arra tett ígéretet Vladimir Blavas, horvátországi zsupánnak, hogy közreműködik a szlavó­niai szerb—horvát tárgyalások felújításában. A tervek szerint Baranya ad majd otthont a tárgyalásoknak. Odaítélték a Nobel-díjakat Az idei fizikai Nobel-díjat a pulzárok egy új típusának 19 évvel ezelőtti felfedezéséért két amerikai fizikus, a 42 esz­tendős Russell A. Hulse és az 52 éves Joseph H. Taylor kapta. Az 1993. évi kémiai Nobel-díjat a 48 éves amerikai Kary Mullis és a 61 éves ka­nadai Michael Smith meg­osztva kapta. Mullis a polime- ráz-láncreakciók felfedezésé­ért, míg Smith a tojásfehérjék­kel kapcsolatos biokémiai ku­tatásaiért részesült a magas kitüntetésben. Még marad az infláció A költségvetési hiány finan­szírozása miatt az idén nem lehetséges az infláció vissza­szorítása — állapította meg a Budapest Bank gazdasági helyzetelemzése, amely sze­rint jövőre a hiány egyrészét csak külföldi forrásból lehet majd fedezni. A devizabetétek megadóztatásának tervét tarthatlannak ítélték Jelentősen csökkennének a kisjövedelműek adóterhei llkei Csaba (független) további nyugdíjemelést tart szükségesnek Az Országgyűlés tegnap folytatta a költségvetési tör­vény általános vitáját. A Magyar Igazság és Élet Pártjának vezérszónokaként Csurka István kijelentette: frakciója „megfigyelőként” vesz részt a költségvetési vi­tában. A harcokba nem kíván­nak beavatkozni, annál is in­kább, mert nem világos, hogy vajon véres háború folyik-e vagy egy nagykoalíciós nász­tánc készülődik az ellenzék és a kormánypártok között. Kupa Mihály, a függetlenek vezérszónokaként kijelentette: egy parlament nem tárgyal­hatja úgy az állami költségve­tést, hogy nincs képe az ál­lamháztartás teljes egészéről. Márpedig olyan fontos alrend­szerek jövő évi működésének meghatározása hiányzik jelen­leg, mint a tb-önkormányza- toké. A novemberben folyósí­tandó, egyösszegű nyugdíjki­egészítésről szóló határozati javaslat általános vitáját foly­tatta le ezután a T. Ház. (Folytatás a 2. oldalon) Parlamenti bizottság ülésezett az atádi táborban Emberközelből a menekülthelyzetről Tegnap Nagyatádon, a me­nekülttáborban tartotta kihe­lyezett ülését Fodor Gábor vezetésével a parlament em­beri jogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottsága. A képviselő­ket Morvay István címzetes ál­lamtitkár, a menekültügyi és migrációs hivatal elnöke fo­gadta. Einvachter János, a bicskei befogadó állomás igazgatója elmondta: a nagy­atádi menekülttábor akár há­romezer személy fogadására is képes, jelenleg azonban 1458 menedékesről gondo­kodnak. (Folytatás a 3. oldalon) Kárpótolták a Haynau-rokont Kárpótlást kapott egy Hay- nau-leszármazott a múlt rendszerben elvett föld- és ingatlantulajdona után. A hír­hedt osztrák tábornok rokona 14 millió 171 ezer forint érték után kért jóvátételt, s a kár- rendezési hivatalhoz benyúj­tott dokumentumai alapján egymillió 677 ezer forint kár­pótlásban részesült. Haynau leszármazottjának, egy báró­nak Szatmárban, a Tisza- Szamos közi Kisszekeresen és Nagyszekeresen volt bir­toka, illetve háza. A rossz bajai gázolajtól Öt község gázvezetéke Négy településen már befejeződött a gázvezeték építése, Szentgáloskéren pedig a jövő héten végeznek a munkával. A 82,5 millió forintos beruházás a Kögáz generálkivitelezé­sében — több alvállalkozó közreműködésével — készül, és Somogygesztit, Mernyét, Somodort, Szentgáloskért kap­csolja be a gázszolgáltatásba. Ehhez Alsóbogát is csatla­kozott; jelenleg ott fektetik a vezetéket. Felvételünk a mer- nyei építkezésen készült. Fotó: Csobod Pétéi leálltak az ENSZ-őrhajók Még az ENSZ-embargó el­lenőrzését segítő német őr­hajók motorjai is leálltak attól az olajtól, amelyből százezer litert vásárolt egy bajai for­galmazó cégtől a Mohácsi Révhajózási Vállalat saját kompja számára. A Nyugat-Európai Unió két német őrhajója — melyek sze­mélyzete a magyar vámszervek irányításával segíti az ENSZ­embargó ellenőrzését —, szep­tember 18-án tankolt a rossz olajból. A folyami gyorsnaszá­dok dízelmotorjaiban üzemza­var támadt, s emiatt több dunai őrjárat is kimaradt. A Minőségel­lenőrzési Részvénytársaság első laborvizsgálatai azt állapí­tották meg, hogy az olajat nem lett volna szabad gázolajként forgalomba hozni. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megindította a nyomozást. Alkotmányosnak ítéltetett az igazságtételi törvény Dr. Balsai István: Jogtörténeti jelentőségű a keddi döntés Húszmilliós felújítás másfél hónap alatt Teljesen felújítják Kaposvár egyik legnagyobb forgalmú élelmiszerboltját, a Honvéd utcai ABC áruházat. A kivitelezési munkák zömét a N-ÉP Kft végzi. A bejáratot a parkoló irányában építik ki és az így nyert területen egy további üzlethelyiséget tudnak kialakítani. Az átalakítás költsége húszmillió forint, a nyitás várhatóan november 8-án lesz. Fotó: Lang Róbert Ösztönzést adhatna az Expo Nagyatádnak A kis közösségek önálló munkája — Szervezik a helytörténeti népfőiskolát — Évszakváltás a művelődési házban Gazdag nyarat tudhat maga mögött a nagyatádi művelődési ház: táborok, kiállítások, kerti mulatságok sorát rendezték itt. Jelentős alkotások születtek a szobrász-alkotótelepen; a nagyatádi búcsú programjai ez­reket mozgatott meg. — Az emberekben van igény arra, hogy évenként hagyomá­nyos alkalmakon találkozzanak — mondta Ormai István, a mű­velődési ház igazgatója. — Az ilyen események hozzátartoz­nak egy település arculatához. (Folytatás az 5. oldalon) Holnap jönnek az első MÍG 29-esek Két pilóta kivételével haza­tértek az oroszországi Krasz- nodarból azok a magyar ka­tonatisztek, akik a volt szovjet adósság fejében hazánkba érkező MÍG 29-es vadászgé­pek kezelésével több mint há­rom hónapon át ismerkedtek. Karmazsin Sándor ezredes, a kecskeméti repülőezred parancsnoka, és Helembai László alezredes, a repülő- szemlélőség főtisztje a tervek szerint holnap érkezik haza, mégpedig két, kétülé­ses MÍG 29-es vadászgép fe­délzetén. (Folytatás a 2. oldalon) Munkatársunk telefonjelentése Nem is próbálta meg lep­lezni elégedettségét tegnap dr. Balsai István igazság­ügy-miniszter, amikor sajtótá­jékoztatóra hívta az újságíró­kat a keddi alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem találta alkotmányellenes­nek „az 1956 októberi forrada­lom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselek­ményekkel kapcsolatos eljá­rásról” szóló törvényt, amelyet ez év február 16-án fogadott el az Országgyűlés. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom