Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. október 2., szombat Kanadai szakértők Nógrádban Elfogadta a kanadai szakértők elképzelését a megyei vállalkozásfejlesztési hálózat létrehozásáról a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma, így most már megkezdődhet a kanadai kormány által finanszírozott részletes üzleti terv elkészítése. A jövő év elején megkezdi a működését a megyei vállalkozásfejlesztési hálózat. Nógrád megye számára nemcsak a 90 millió forint Phare-támogatás és az e célra kilátásba helyezett 60 millió forint magyar kormány- támogatás válik elérhetővé. Soproni bútorok nyugatra Megkezdte termelését Sopronban az Anza Bútor kft. A társaságot szakmai és pénzügyi befektetőkből szerveződött nemzetközi menedzser csoport alapította, átvéve a felszámolás alatt lévő Scar- born Kft üzemét. Legnagyobb vevőjük az IKEA, amely a gyártókapacitás több mint hatvan százalékát leköti. Emellett szállítanak Németországba, az USA-ba, Kanadába, Franciaországba. A magánturizmus infrastruktúrája Az Országos Idegenforgalmi Hivatal megbízta a francia Banque Paribas-t, hogy tanácsadóként segédkezzen modernizációs törekvéseinek megvalósításában. A Pari- basnak többek között olyan új pénzügyi tervezetet kell kidolgoznia az OIH számára, amely lehetővé teszi, hogy a magyar kis- és középvállalkozók kölcsönökhöz juthassanak a magánturizmus új infrastruktúrájának kiépítéséhez. A Baribas több világméretű projectben, köztük a sikeres francia turizmus megvalósításában vettek részt. Sikeres Centrel-próba Sikeresnek minősítette a Centrel-országok villamosenergia rendszerének két napon át tartó önálló kísérleti működését a Magyar Villamos Művek Rt. A próba jelentős állomás volt azon az úton, amely során a kelet-európai országok igazodnak az EK-ban érvényes normákhoz, hogy végül csatlakozhassanak a nyugat-európai villamosenergia rendszerhez, az Ucpte-hez. A kelet-európai országok egyesített energia- rendszerével a kapcsolatot Albertirsánál szakították meg a hétszázötven kilovoltos távvezeték kikapcsolásával. A rendszer a zavart mindössze tizennégy perc alatt egyenlítette ki. CA-OBA banki megállapodás Öt évre a Creditanstalt Értékpapír Rt-t bízta meg értékpapír-befektetéseinek kezelésével a Betétbiztosítási Alap (ÓBA). Eszerint fél évtizedig a CA Értékpapír Rt. lesz az OBA-értékpapírok kizárólagos kezelője. Az Országos Betét- biztosítási Alap a tag-pénzintézetekben elhelyezett betéteket biztosítja. Tevékenységének pénzforrását főként a tagok egyszeri csatlakozási díja és rendszeres, illetve rendkívüli befizetéseik jelentik. A törvény szerint az ÓBA pénzeszközeit készpénzben és állampapírokban tarthatja. Több mint 40 millió schiflinget fektettek be Tabon Robotok dolgoznak a fröccsöntő műhelyben Görög Csaba, az Ecoplast igazgatója: „...Önállóak kívánunk lenni!’1 (Folytatás az 1. oldalról) Belépve a számítógép által működtetett automata fröcs- csöntő gépek műhelyébe, az idegennek is rögtön szembetűnik: robotok veszik le a kész műanyag dobozt és helyezik a szállítószalagra! Itt, mindenki az előre elkészített program alapján dolgozik, ütemes a termelés, a félkész- és késztermékek kiszállítása... A volt Videoton gyáregységét egy malaysiai üzletember vásárolta meg, majd létrejött a HTR Kft. Ettől a cégtől veszi bérbe a különféle szolgáltatásokat, az energiát és a területet az Ecoplast Kft, amely 49 százalékban Philips, illetve 51 százalékban a Sandaplast tulajdona. A céget azzal a szándékkal hozták létre, hogy Magyarországon műanyagtermékeket gyártson az elektronikai ipar számára. A társaság központja Bécsben van: ott készítik a technológiát és az üzleti célkitűzéseket. Tabon, a jóváhagyott tervek alapján ma még csak a gyártás folyik... — A próbagyártást több mint fél éve kezdtük — mondta Görög Csaba, igazgató —, ugyanis Magyarország előnye az olcsó munkaerő mellett, a kedvező vámviszonyok, valamint az emberek képzettsége és motiváltsága. Pillanatnyilag több mint nyolc- vanan dolgoznak itt, de az év végére el kell érnünk a 110-130 főt. Úgy tervezzük, hogy egy év múlva már akár 240-en is kereshetik kenyerüket ennél a cégnél. Tabon az Ecoplast Kft az induláskor 20 millió schillinget fektetett be korszerű fröccsöntő gépek üzembeállítására, valamint a lakkozóhelyiség kialakítására. A nálunk megvalósított technológiai rendszer — tudomásom szerint —, Európában egyedül álló. A műanyagfröccsöntést, a zárt ciklusú festés, a-lakkozás, a feliratozás, majd a szerelés követi. Tehát az elektronikai iparban felhasznált kiváló minőségű és esztétikai kivitelű termékek (előlapok, dobozok stb) zárt rendszerben készülnek a Siemens és a Philips részére: videoberendezésekhez, CD-lemezjátszókhoz és Hi-Fi tornyokhoz. Tabon nemrégiben újabb mintegy 25 millió schillinges beruházás kezdődött a szerszámkarbantartás- és javítás, majd pedig később a szerszámgyártás megvalósítására. Jelenleg az üzemcsarnok épületének átalakításán dolgoznak. A gépek október közepéig érkeznek be és várhatóan a hónap végén megindulhat itt is a munka korszerű felületmegmunkáló, szikraforgácsoló és CNC vezérlésű esztergagépeken. A cég távlati terveiben szerepel a háztartási elektronikához szükséges műanyagtermékek készítése éppúgy, mint — a minőségbiztosítási rendszer megfelelő szintre emelése után —, az autóipar részére szükséges műanyaggyártmányok készítésébe való bekapcsolódás. — A 25 millió schillinges szerszámgyártási beruházáson felül további 5-10 milliós nagyságrendű bővítés kezdődik — folytatta az igazgató —, ugyanis a termelés növeléséhez újabb fröccsöntő gépek érkeznek. Bővítést igényel a lakkozóhelyiség is a még racionálisabb munkavégzés és a termékgyártás növelése érdekében, de a biztonságtechnika magasabb szintre emelése is napirenden van. Munkavállalóink érdekében ugyanis nem sajnáljuk a beruházást! Az év végére 15 millió schillinges forgalmat (termelést) kívánunk elérni, melyet 1994. decemberére 120-130 millióra tervezünk felfuttatni. Az említett feladatok elvégzésére fiatal, jóképességű — elsősorban — szakmunkásokra, illetve érettségizett betanított munkásokra van szükségünk! Emellett, felsőfokú végzettségű munkatársakat is keresünk a műszaki tervezés és a minőségellenőrzés vonalának az erősítésére, hiszen néhány év múlva teljesen önállóak kívánunk lenni! Krutek József A kárpótlási jegyek felhasználási lehetőségei Tőzsdei papírok A kárpótlási jegy részvény- cserék közül megkülönböztetett figyelemmel kísérik azokat a cseréket, amelyek esetében a részvény úgynevezett tőzsdei papír vagy a cserét követően tőzsdei bevezetésére kerül. (A Tőzsde egy koncentrált piac, ahol az ott szereplő értékpapírokra naponta lehet üzletet kötni. Ugyanis a tőzsde tagjai olyan cégek, amelyek — többek között — arra szakosodtak, hogy megbízásokat vesznek fel a tőzsdén szereplő értékpapírok vételére vagy eladására, és a megbízásokat a tőzsdén teljesítik. Jelenleg a Budapesti Értéktőzsdének 53 tagja van — köztük a Postabank Értékpapír Rt is —-, amelyek napi több száz megbízást képesek fejenként felvenni. Ennek következtében a kereslet és a kínálat a tőzsdén koncentrálódik.) Éppen ezért ha egy tőzsdén szereplő papír cseréjét hirdetik meg, arra általában hatalmas az érdeklődés. Ugyanis a cserearány meghatározásánál a tőzsdei árfolyamot veszik figyelembe, tehát azt az árfolyamot, amelyen adják-veszik a tőzsdén az adott papírokat. Ha például egy 1000 forintos részvénynek az árfolyama 1155 forint, akkor a cserearány 3:1, azaz 3 darab 1000 forintos címletű kárpótlási jegyért 1 db 1000 forintos címletű részvényt adnak. Ugyanis a kárpótlási jegyeket a cseréknél minden esetben a kamattal megnövelt árfolyamon számítják be, azaz jelenleg 138,5 százalékon. Tehát egy 1000 forintos kárpótlási jegy 1385 forintot ér. Háromszor 1385 forint = 4155 forint. A csereakció után — mivel mindenki hamar készpénzt akar látni a kárpótlási jegyekért — a lecserélt részvényekre általában egyből eladási megbízást adnak a tőzsdetag cégeknek. Ennek következtében a kínálat igen nagy lesz az adott részvényekre, s ennek során az árfolyama csökken. (Hiszen ha sokan akarnak eladni, akkor a vevők könnyebben alkudhatnak lefelé az árból.) Az előbbi példát folytatva tegyük fel, hogy a túlzott kínálat a részvény árfolyamát lejjebb nyomja, 3800 forintra. De ebben az esetben is 120 százalék felett lehet készpénzre váltani a kárpótlási jegyet, szemben a piaci árral, ami 50-60 százalék között mozog. Ez a lehetőség a spekulánsok fantáziáját is megmozgatja. Sokan arra specializálódtak, hogy felvásárolják a kárpótlási jegyeket a piaci áron 60 százalék körül, majd egy ilyen részvénycserébe befektetve akár 120-130 százalékon is túl tudnak adni a kárpótlási jegyeken. Tehát a spekulációval hatalmas nyereségre lehet szert tenni viszonylag rövid idő alatt. Ennek elkerülésére hozták azt a szabályt, ha egy ilyen cserénél a részvényt igénylők száma meghaladja a cserére felkínált mennyiséget, akkor a részvények kiosztásánál először azok kapják meg a részvényeket, akik határozattal bizonyítják a jegyzés során, hogy ők eredeti kárpótoltak. Hallani olyan esetekről, hogy ezen szabály kijátszására sok spekuláns a kárpótlási jegyek vásárlásakor kicsit rákinál az aktuális piaci árra, azonban elkéri az eredeti kárpótoltságot bizonyító határozatot is. Majd ez követően az eredeti kárpótolt nevében jegyez részvényeket, ami nem más, mint mások nevével és jóhiszeműségével való visszaélés. A visszaélések elkerülésére javaslatunk az, hogy azok a gazdák, akik kárpótlási jegyeik eladása mellett döntenek, semmiképp se adják át határozatukat a jegyek felvásárlóinak, vevőnek, de a legbiztosabb mód a visszaéléssel elkerülésére, ha kárpótlási jegyeiket egy komoly háttérrel rendelkező szakcégnek adják el, mint péládul a Postabank Értékpapír Rt-nek. KÁRPÓTLÁSI JEGYÉT a Postabank érA tékpapír Rt megbízásából, napi 12 óráig aktuális napi árfolyamon, készpénzért megvásárolja a Postabank és Takarék- pénztár Rt Siófoki fiókja (cím: Siófok, Fő utca 174-176, tel.: 310-833,310-400) Postabank Értékpapír Rt (19362) Rövidesen fűtési szezon Rövidesen kezdődik a fűtési szezon. Megszaporodott a fűtőtestek karbantartását, javítását végző szakemberek dolga. így a kaposvári Conty Bt munkatársaié is. A lakossági bejelentéseken túl ipari üzemek kazánjait is javítják, olyanokat mint például a képen látható nagy teljesítményű gázkazánt. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a készülékek egyszerű kitisztításával is már jelentős energia-megtakarítás érhető el. (Fotó: Kovács Tibor) Kedvezőbb lakáshitelek Január elsejétől megváltozik az új lakások építéséhez, illetve vásárlásához nyújtott hitelezés gyakorlata és módosul a szociálpolitikai kedvezmények rendszere. Az átlagos jövedelmű családok a jövőben az eddiginél magasabb ösz- szegű kölcsönt vehetnek fel. A részleteket ismertetve az előterjesztő népjóléti és pénzügyi tárca képviselője elmondta: a hitelezés esetében jövőre a jelenlegi törlesztéses támogatás helyébe az állami kamattámogatás lép. így lehetővé válik, hogy a pénzintézetek úgynevezett halasztott kamatfizetésű kölcsönt folyósítsanak. Mindez azt jelenti, hogy a törlesztés első időszakában a törlesztőrészlet alacsony, még a kamat teljes összegére sem nyújt fedezetet; s a hitelező pénzintézet a meg nem fizetett kamattal növeli a tőketartozás összegét. A továbbiakban növekszenek a részletek. A tartozást az adós a tervezett futamidő alatt úgy fizeti vissza, hogy egyetlen alkalommal sem kell a jövedelmének egy bizonyos százalékánál nagyobb anyagi megterhelést vállalnia, ha jövedelme lépést tart az inflációval. Az állam a törlesztés első 15 évében ad kamattámogatást. Az első öt évben a kamatok négy, a második öt évben három, az utolsó öt esztendőben pedig a kamatok egy százalékát vállalja át. Piaci körkép Kaposvár Siófok Marcali Fonyód Burgonya 22-25 30 15-35 30 Káposzta 14-16 22 16-22 30 Paprika 25-65 40-70 25-80 40-60 Paradicsom 50-60 70 30-100 50 Uborka 60-70 80 60 60 L.zöldség 65-75 50 60 60 Tojás 5-8 7 7,5-8,5 9-10 Gomba 200 200 200 ... Hagyma 28 40 40 40-60 Alma 40 50-60 40-60 40-60 Karaláb 10 15 10 15 Karfiol 60 70 40-50 60-80 Saláta 25-35 30 — — Kelkáposzta 30 40 25 60 Szőlő 20-40 80 30-50 30-100 Körte 35 — 50 50 Ponty 180 — — 80 Gesztenye 60 ... 60 ... PERFEKT-UNIVERSITAS OKTATÁSI CENTRUM Kaposvár 1993. évben a pénzügyminiszter 10/1993. (IV. 9.) sz. PM. rendelete alapján az alábbi szakképesítést nyújtó tanfolyamokat indítja:- pénzügyi ügyintéző- pénzügyi szakügyintéző- pénzügyi tanácsadó (adótanácsadó)- képesített könyvelő- számviteli szakügyintéző- mérlegképes könyvelő (vállalkozási és költségvetési szak)- okleveles könyvvizsgáló Érdeklődni lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Ezen a címen pénzügyi és számviteli szakkönyvek és tankönyvek értékesítését is megkezdtük. Telefon: 82/422-480 számon, Békési János irodavezetőnél. (19923) GÉPJÁRMŰTULAJDONOSOK FIGYELEM! Minden típusú személy és kistehergépkocsi műszaki vizsgára felkészítését, vizsgáztatását 2-5 napos határidővel vállaljuk, közületeknek és magánszemélyeknek- Dízel, benzines zöldkártya,- Fékhatás mérés,- Komplett járműdiagnosztika,-Autómentés,- Karosszéria-javítás, biztosítós is Nyitva tartás: 8-17 óráig szombaton: 8-12 óráig KISS és HEGYI Autószerviz Siófok, Ipartelep (Füszért diszkont mellett) Telefon: 84/313-511,1Q(U1.