Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1993. október 9., szombat Az új Hyppolit Szilágyi Tibor a szabadúszás örömeiről, a zene iránti vonzalmáról, az utazás szépségeiről, a hízás réméről Az 1993-94-es színházi szezont Szilágyi Tibor szabadúszóként, „anyaszínházi” kötöttségek nélkül kezdi el. Nem fenyegeti munkanélküliség a szerződés nélküli színészeket? — Szerencsére nem, rengeteg dolgom van! Leszerződtem a veszprémi Petőfi Színházba a Hyppolit a lakáj címszerepére, amit Koltai Gábor színészkollégám rendez. A darabot Eisemann Mihály eredeti zenéjével játszuk, és bizony, énekelgetek is majd benne. Indul a televízióban egy új sorozat, Öregberény a címe, ebben kaptam jelentős szerepet. Hat rész készen van, rövidesen forgatjuk a következő hatot. A Nemzeti Színházban — a szezon második részében — egy darabban játszom majd, egyet pedig rendezek. Címeket még nem tudok mondani, válogatunk, végleges döntés még nincs. A József Attila Színházban tovább játszom két régi szerepemet, az Úrhatnám polgárt és a Rokonok polgármesterét. Remélem a rádió-kabaréban tovább folytatódik az Ihos József és Far- kasházy Tivadar által jegyzett és mindig aktuális „Falugyűlés”. Szeretem a tanácselnökből polgármesterré avanzsált, jóízűen humoros figurámat. — Hogy telt a nyár? — A zempléni hetek keretében újra játszhattuk Moór Mariannával a Kopogós romi című kétszemélyes darabot. Hat évvel ezelőtt volt a bemutatója, akkor három évig folyamatosan műsoron volt és 128-szor játszottuk szinte egyhuzamban. A Színházi InSzilágyi Tibor tézet érdemesnek tartotta archiválásra, fölvették, és így megmaradtunk az utókor számára. Most nyáron ismét olyan nagy siker volt, hogy talán a szezonban valahol újra színpadra visszük. Visszatérve a zempléni hetekre: nagyszerű volt a sok muzsikussal való találkozásom. Meghallgattam a Liszt Ferenc Kamarazenekart, Rolla János vezetésével, élveztem Ránki Dezső zongorajátékát. Zeneszerető ember vagyok, szívesen és rendszeresen járok koncertekre. Ott voltam a New York-i Szimfonikusok, majd Maurice Andre hangversenyein és a Fesztivál Zenekarén. Persze ugyanilyen szívesen járok színházba is. Ahogy telnek az évek, úgy érzem, egyre fontosabbnak, hogy teljes képet kapjak a színházi életről. — Mi jelent igazi kikapcsolódást Szilágyi Tibornak? — Az utazás. Ha csak tehetem, útra kelek. Ebbe a külföld éppúgy beletartozik, mint a hazai tájak. Most is bejártam Hollókőtől Füzéradványig és Kishutáig az ország északkeleti részét. Igazi felüdülés egy-egy ilyen utazás. — Hogyan vigyáz a kondíciójára? — Iszonyú munkával. Élet- veszélyesen hízásra hajlamos alkat vagyok, nincs olyan étel, ha jól van elkészítve, amit én ne szeretnék. Feleségem árgus szemű felügyelete és a rendszeres úszás segít abban, hogy szellemileg és fizikailag jó kondícióban maradjak. László Zsuzsa Háborús napló Menekülés M a még nincs kemény hideg, kibírható az idő. Csak mély köd van, de az reggel óta, nagy. Már mindenütt azt beszélik, hogy jönnek, közelednek az oroszok. A Dráva fölötti égen áttör a késő őszi napfény, s lassan oszladozik a köd. Társaim az utcabéli suhancok, még javában élvezik az időt. Egészséges arcunkon, az izgalom verítékén csillog a fáradó napfény. Az utcabeli lányok egymást karolva sírnak: siratnak minket leventéket, akik nemsokára útnak indulunk Nyugat felé. Eszünkben még a nyári bujócskázás, fürdés a Zimonya patak, térdig érő vízében és a mély bokrok alatti lopott csókokat is megkönnyezik most, távozásunk perceiben. Nekünk már javában csomagolnak; az asztal megrakva az útnak indításra készített finom ennivalóval, buktával, fasírozottal, tepertős pogácsával, meg másfajta, disznóölések utáni finomságokkal. — Ne az oroszok egyék meg, vigyétek, amit csak elbírtok — mondja édesmama, és megcsókol mindkettőnket, kint az utcai kisajtóban állva. Erősen hull a könnyünk, mindketten sírunk öcsémmel, Pistivel. A Fidi kutyánk is mintha érezné mi zajlik körülünk — azt, hogy mi most menekülésre készülődünk —, még egyszer lehincölve körültáncol minket. De ekkor már jönnek a fölvégről is a társak: a suttyó leventék, s együtt megyünk a „Bagóvasút” melletti futballpályára, az utolsó itthoni leventesorakozóra. — Vigyázz! — kiáltja egy fiatal katonatiszt. — Indulás Nagykanizsa felé! Hirtelen eszembe jut a szomszédunkban lakó deli legény, Tetőfedő János, aki SAS behívót kapott a minap, s el is ment Bajára. (Ő vágta nálunk minden évben a hízódisznót. S hirtelen arra gondoltam, mi lesz vele, ha menten kiküldik őt a frontra.) Később tudtam meg, hogy minket is oda szántak, a Rinya menti harcokba... Megyünk a kövesúton, gyalogmenetben. Három fiú biciklit tol... Ők sem ülhetnek föl a nyeregbe. Először Bol- hón állunk meg. Itt engedélyezik a pihenőt a kísérő tisztjeink, altisztjeink. Menten föl is keresem Bözsikét, új barátnőmet. Disznóölés kellős közepén toppanok be hozzájuk Gyuri barátommal, és olyan jó érzés, hogy megfoghatom újra a kezét. Rövid az idő, sietni kell — mondom neki. Friss disznóságot csomagol nekem, meg Gyuri barátomnak. Több mint egy hétig kitart a hazai és a kapott elemózsia. Egyik reggelre Gyuri barátom megszökik a kaszárnyából, ahová elszállásoltak bennünket. Sajnálom, hogy nincs többé velem. Most mindenkit szeretünk és mindenkit gyűlölünk is egyben, mert az otthont el kellett hagynunk egy nyomorult, ostoba háború miatt. S minket is ki akarnak képezni a frontszolgálatra, „igazi bevetésre a Rinya melletti harcokba" — mondta minap az őrmesterünk. Inkább tizenhét évesen megnősülök, s egy tizenöt éves marcali lány lesz a feleségem, de akkor se engedem magam kivinni a Rinya folyó melletti harcokba! Arra a Rinya menti jeges vágóhídra. A napok végtelennek tűnnek, feszültségben telnek. A háború meg egyre közeledik... Aztán halljuk, hogy megáll a Balatonnál. A feleségem házába, odahaza a főherceglaki csendőrzászlóalj parancsnoksága költözött. Hát hiába szöktem meg a halál elől: már oda se menekülhetünk. Vonulnunk kell az áradat után szökve is... Most itt állok fiatal, tizenöt esztendős feleségemmel az útszélen, egy katonalábaktól agyontaposott árokparton. Talpunk alatt idegen föld, s körülünk idegen beszéd. S mind a kommunizmust rettegi. Otthon, a Dráva környékén már igazi tél van; ráadásul idegenek, orosz katonák bitorolják a földet. Azt a pannon vidéket, ahol oly sokat játszottam a pajtásaimmal, ahol boxoltam, madarásztam, verekedtem, néha csak úgy hetyke virtusból. Nézünk egymásra Marikával: feleségem sír, mert nagyon éhes, és a mai kíméletlen hideg, a bombázásoktól sűrű hasra- fekvés megkínozta. Szemében a tiszta láng azért elárulja, hogy a szerelem és a szeretet tartja benne a lelket. Távolról egyre kemény ágyúdörgés hallatszik. Utánunk jött a kísértet, gondolom, s megsimogatom a feleségem arcát. Belepirul. N agyon félek; féltem mindkettőnket. Körülünk mindenki fél. A háborús szél már a nyomunkban van itt, Ausztriában is. Nyomasztó a közelsége a messziről is idehallatszó ágyúszónak. Drága jó Istenem, vajon hazajutunk-e még valaha Marikával? Istenem, segíts meg minket ezen a kemény, hóval és vérrel besározott hosszú idegen úton! Kérlek, állj mellénk; vezess vissza minket elhagyott hazánkba, Somogyba! Oberdrauburg, 1945. április 23. Barcs János S Alomvonat UTASSY JÓZSEF Szeptember Csillagászati ősz. Vasárnap. Szelek tornáztatják a fákat. Fel-felnyög egy jegenye, korhan. Arcán rémület, vád, iszony van. Lépdelek, ősz, öregen, árván útjaidnak hosszúdad árnyán. Ne göncölödj, hét csillag, értem! Nem akarok meghalni még, nem. Lüktet, minden sejtem sajog: szeress ma. Keresztfa vagyok, eleven keresztfa. A válasz: el nevette magát Pavarotti feleségét nem izgatják a pletykák Debrilli ügynöksége agyalta ki? Hallgatom a rádióban a híreket. Norvégia nem ad több segélyt Namíbiának, mert az afrikai országban a skandinávok által az éhezők megsegítésére küldött összegből luxusrepülőgépet vásároltak az elnöknek. A XX. századi technika és az őskor bálványimádása. Éhenhaló földönfutók égbe repítik az isten-királyt. Sötét ország, nem a mi világunk. Nézzük meg, mi újság van nálunk. Zöldet mutat a szemafor, áll a jelző, az akadályok elé piros-fehér csíkos sorompót állított a drága bakter úr. Az illetékes fővasutas lobogó lelkesedéssel, egy robogó lokomotív optimizmusával beszél arról, hogy egy-két éven belül lecserélik a hazai vasúti- kocsi-parkot. Jönnek a kék-fehér színű álomvonatok, légkondicionálással, telefonnal, szőnyegpadlóval, plüss- bevonatú ülésekkel. A mellék- helyiségekben a berendezés rozsdamentes acélból készül. Csak kapkodom a fejemet. Vakít ez a kék-fehér ragyogás. Ingovány, mocsár nekem a süppedő szőnyegpadló. Merülök, egyre merülök. Én egyelőre a hírhedt „fekete vo- nat”-on ülök gondolatban. Úgy, mint legutóbb. Jaj, jaj fekete vonat! Ragacsos, mocskos ülések, sörrel locsolt szutykos műanyagpadló, bagó-, fokhagyma- és cefre- szagú fülkék. Az ammónia- és okádékkeverék- szagú toalettben bokáig érő szennyes csatornalé. A kupéban az ülések műbőrborítása bicskával felhasítva, a falon a keretekben az üveg betörve, a képek kiszakítva. A folyosón kézi festésű zászlókat lobogtató „leszerelő öreg bakák” gajdolnak fülsértő, hamis hangon. Ordítanak, mint a fába szorult féreg, durva röhögések kíséretében trágárságokat kiabálnak a leszálló nők után. Később már petárda is robban. Többen a szívükhöz kapnak a jámbor utasok közül, egy öregasszony ijedtében majdnem leesik az ülésről. A szomszéd fülkében halálra rémült kisgyerekek sikoltoznak. Ez a jelen. Mintha Szarajevóban lennénk. De már itt van a jövő is. Feltartóztathatatlanul közeleg, hegyek között, völgyek között zakatol. A kék-fehér csoda. Az álomvonat. Reményhegyek és kétely-hullámvölgyek között rohan elé a képzeletem. Most éppen a mélyponton van. Azon töprengek, vajon ellen tud-e majd állni a bársonyos plüsshuzat a bicskának, ki lehet-e majd tisztítani a meggyalázott puha szőnyegpadlót. És hová utaznak majd honfitársaim, és hová utazom én is velük: Európába vagy a Balkánra? „Bécs, Pá-rizs, Lon-don”-t vagy „Sza-ra-je-vó, szar a jö-vő”-t csattognak-e a síneken, a hajladozó talpfák fölött a rohanó kerekek? Robog felénk a kék-fehér álomvonat, a magyar közlekedés kedves, villámfarkú fecskéje. Nyarat csinálni. Egyelőre egyedül. De azért szeretettel várjuk. Szilvási Csaba Adua Veroninak, a világhírű tenor, Luciano Pavarotti feleségének és egyben menedzserének az volt a válasza azokra a híresztelésekre, amelyek szerint férjét gyengéd szálak fűzik Lucia Debrilli olasz modellhez, hogy elnevette magát — olvasható az II Tempo című lap tudósításában. Amikor az lap riportere arról fagatta az asszonyt, hogy van-e valami igazság a híresztelésben, Adua azt válaszolta, hogy jobb lenne ha ezt a férjétől kérdezné. Hozzátette azonban: elképzelhetőnek tartja, hogy Debrilli ügynöksége agyalta ki az egész sztorit. „A dolog jobban érdekli az újságírókat, mint engem. Ha meg kell mondanom, hogy mit gondolok róla, hát azt mondom: egyáltalán nem törődöm vele” — nyilatkozta. Az 57 éves Pavarotti és a 28 éves Debrilli intim kapcsolatáról azután terjedtek el híresztelések, hogy a modell részt vett a művész szeptember 27-i hangversenyén a New York-i Metropolitan- ben. AGROBANK RT ÚJ KAMATAI AGROBANK Betétjegy AG ROB AN K-T akarék MÁSFÉL EVRE, ÉVI r 2|( MÁSFÉL ÉVRE, ÉVI •ÉV VÉGÉN A KAMATOT A BANK TŐKÉSÍTI 24% 23,5% AZ AGROBANK RT 50 FIÓKJÁBAN AGROBANK RT EKKORA DESIGN / KERÉNYI 1 í
