Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-01 / 229. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. október 1., péntek Béketárgyalások Moszkvában Az orosz népképviselők késznek mutatkoznak arra, hogy „azonnali béketárgyalásokat” folytassanak az orosz elnökkel és a kormánnyal II. Alekszij pátriárka közvetítésével. Várhatóan a tárgyalásokról lesz szó Borisz Jelcin orosz elnök és II. Alekszij találkozóján is, a moszkvai polgármesteri hivatal közleményben üdvözölte a kezdeményezést. Földrengés Indiában Több mint négyezer ember vesztette életét a Nyugat-lndi- ában tegnap hajnalban bekövetkezett földrengés következtében. A tíz-tizenötezer lakosú Killari kisvárosban több mint ezren haltak meg. A város gyakorlatilag a föld színével vált egyenlővé. A Bombaytól keletre fekvő Oszmánábád körzetben 3000 ember vesztette életét. A sebesültek számát itt nyolcezerre becsülik. A Richter-skála szerint 6,4 erősségű földrengés 1991 óta a legsúlyosabb Indiában. Clinton-Kozirev találkozó Bili Clinton a Fehér Házban fogadta Andrej Kozirev orosz külügyminisztert. Az amerikai elnök már a találkozót megelőzően Borisz Jelcin orosz elnököt támogató nyilatkozatot tett. Kijelentette: az Egyesült Államoknak nyilvánvaló érdeke, hogy elősegítse a demokratizálódást Oroszországban. Mint fogalmazott, eddig is szorgalmazta, hogy a kongresszus fokozottabban támogassa a reformfolyamatot, s a jövőben is hasonlóképpen kíván cselekedni. Nagycsaládosok helyzete A hat esztendeje alakult Nagycsaládosok Országos Egyesületének — amelyet 150 család alapított — immár 17 500 tagja van. Az egyesület szeretné elérni, hogy az eltartottak számát figyelembe vevő adórendszert vezessenek be. Sikerként könyvelik el — bár eredeti javaslatuk nem valósult meg —, hogy a kormány a három- és többgyerekesek számára lehetővé tett kismértékű adóalap-csökkentést. Hasonló eredmény, hogy a lakásokra kivetett adóknál fejenként 25 négyzetméterig elérték az adómentességet. Hétfőig postázzák a hto-utalványokat Hétfőn kilenc óráig postázzák az utolsó háztartási tüzelőolaj-jegyeket is a Pest Megyei Vámhivatal munkatársai a Buda környéki hivatal körzetébe tartozó igénylőknek. A hivatalhoz több mint 16,5 ezer kérelem érkezett, és ezt a mennyiséget csak nagy késéssel tudták volna feldolgozni. Ezért intézkedett úgy, hogy a kérelmek feldolgozása a megyei parancsnokságon és nem a területileg illetékes vámhivatalban follyon. Kárpótlási jegyet veszek 59 % -OS árfolyamon 4-5-6-7-8-án Telefonegyeztetést kérek: 9-17 óra között 85/312-884, 18 óra után 85/314-056 ___________________________(20775) Patika-privatizációs csata (Folytatás az 1. oldalról) Az ÁVÜ szakemberei viszont úgy érzik: egyedül nekik van joguk a patikák privatizációját levezényelni. Dr. Köller Ferenc, a Települési Önkormányzatok Szövetségének főtitkára szerint az önkormányzatok a hároméves procedúra alatt mindvévig kinyilvánították tárgyalási szándékukat, amellyel érzésük szerint az ÁVÜ nem kíván komolyan foglalkozni. Ennek legutóbbi bizonyítéka, hogy a szeptember 13-i ÁVU Igazgató Tanácsi ülésén a vagyon- nügynökség úgy döntött: megkezdi a gyógyszertárak privatizálását. Az önkormányzati fórum megütközéssel fogadta az IT határozatát, mert ezt az álláspontot nem egyeztette az önkormányzati érdekszövetségekkel, mint ahogyan az törvényben előírt kötelezettsége lett volna. Szerintük elfogadhatatlan, hogy a vagyonügynökség hatóságként lép fel a tulajdonjogi vitában, s erővel próbálja eldönteni a bíróságokra tartozó jogi kérdést. Dr. Köller Ferenc úgy véli, hogy megalapozatlan a gyógyszerészek kamarájának az a félelme is, miszerint az önkormányzatok nem akarják privatizálni a patikákat. Az önkormányzati típusú privatizáció ugyanis megkezdődött, s ezt tovább is kívánják folytatni. A fórum az ÁVÜ jogsértéseit hosszú lajstromba állítva egy levelet küldött Csépi Lajosnak, az ÁVÜ igazgatójának, valamint dr. Surján László miniszternek, amelyben hangsúlyozzák: a megyei és fővárosi közgyűlések határozatainak értelmében az önkormányzatoknak minden törvényes eszközzel megvédik saját tulajdonosi pozíciójukat. Barna Zsolt Munkáspárti ellenvélemény Thürmer: „Jelcin antidemokratikus eszközökkel védi a demokráciát!” Miközben a hazai pártok többsége egyetért az oroszországi eseményekkel kapcsolatos magyar kormánynyilatkozattal, a Munkáspárt elnöke másként ítéli meg Jelcin intézkedéseit, illetve a nyugati hatalmak orosz elnököt támogató nyilatkozatait. Thürmer Gyula egy Somogy megyében tett látogatásán mondta: — Én azt gondolom, hogy felelősséggel ma egyetlen politikus sem tudja megítélni a moszkvai eseményeket. Csodálkozom azon, hogy a nagyhatalmak vezetői, s utánuk rögtöm a magyar kormány is egyértelműen Jelcin mellett kötelezte el magát. Nem hiszem, hogy a moszkvai események ismeretében akár pro, akár kontra lehet valamit mondani. Egy biztos: a világ érdeke az lenne, hogy békésen oldódjék meg ez a konfliktus. Mi nem tudunk azzal egyetérteni, hogy a demokráciát antidemokratikus eszközökkel védjék, Jelcin pedig ezt tette. Mi azt szeretnénk, ha Oroszország egységes, erős, demokratikus világhatalom lenne. — Jelcin nélkül folytatódhat a jelcini program? — Én azt gondolom, hogy igen. Az orosz népben, az orosz társadalomban kell, hogy legyen annyi bölcsesség, hogy megtalálja vezetőit. — Eszerint alkotmányellenesnek tartja Jelcin döntését? — Természetesen alkotmányellenesnek tartom, hiszen a parlament feloszlatására és a választások kiírására neki nem volt joga. — Az a tény, hogy a nyugati hatalmak egyértelműen Jelcin mellett kötelezték el magukat milyen politikai konfliktusokhoz vezethet? — Az elmúlt néhány év kelet-európai változásai azt mutatják, hogy ahol beavatkoznak a nyugati hatalmak, ott az eseményeknek nincs jó vége. Lásd Jugoszlávia. És ezt el lehet mondani Oroszországról is. Nem hiszem, hogy az orosz probléma megoldását segíti, hogy leteszik az esküt egy személy mellett. Gulyás József ONINVEST PÉNZÜGYI KFT. MEGYEI ÜZLETKÖTŐK LISTÁJA SOMOGY MEGYE Érvényes: 1993. október 1-15 között Tisztelt Ügyfeleink! Az Oninvest Kft. Ügyfelei biztonsága érdekében havonta 2 alkalommal (1-15 és 15-31) közzéteszi üzletkötőinek érvényes listáját és üzletkötési szabályzatát. Kérjük, csak az alábbiakban közöltek szerint kössön üzletet, saját biztonsága érdekében esetleges eltérő gyakorlat esetén hívja föl központunkat, hogy a belső ellenőrzést elvégezhessük. Mi önt szolgáljuk ki, az Ügyfél biztonsága a mi biztonságunkat is jelenti. 1. Üzletkötő: Pénzt nem vehet át, nem kezelhet, szerződést nem írhat alá. Szerepe kizárólag az ön tájékoztatása és az üzletkötés előkészítése. 2. Bank-befizetés: a pénzügyi-befektetés ön részéről történő befizetése kizárólag a Budapest Bank Rt. legközelebbi, helyi fiókjában történhet az Oninvest BBRT 209-23082 és Hunimpex BBRT 209- 88885-20677 számlájára a bankban kapható, mellékelt formátumú bankbefizetési bizonylattal. Más mód (készpénz átadás, pénztárbevóteli tömb stb.) érvénytelen. 3. Aláírások: A pénzügyi-befektetési szerződések kizárólag sorszámozott, szoros elszámolású szerződéseken, az ügyvezető igazgatók (Plaszkony Attila, Tölgyesi György) eredeti aláírásával és egyes számú körpecsétjével ellátva érvényesek. Más szerződés, aláírási és bélyegzőhasználati mód érvénytelen. Szerződés köthető még közvetlenül a budapesti központi irodánkban is. 4. Kifizetések: Az Ügyfél részére esedékes profitok kifizetése és a futamidő végén a tőke visszafizetése csak és kizárólag központi pénztárunkban történik az esedékesség hónapjainak utolsó munkanapján 9.00-16.00 óra között. Személyes megjelenés elmaradása esetén az esedékes profitokat automatikusan postai vagy banki átutalással juttatjuk el Ügyfelünk szerződésben megjelölt címére (számla-számára). A tőke kifizetésekor személyes megjelenés szükséges a futamidő lejártakor budapesti központi irodánkban, a futamidő meghosszabbítható helyi irodáinkban. KÖZPONT: ONINVEST PÉNZÜGYI KFT. (Budapest) Tel.: 266-3217, 266-3218 INTERNATIONAL TRADE CENTER (608 Iroda) Fax: 266-3280 1051 Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 12. Tx: 22-2070 SOMOGY MEGYE: Dr. Bálizs Ernő, Kaposvár, 06/82/320-480 Csende Jánosnó, Barcs, 06/82/461-040 !■ A M*4m4í H B Rí elismervény HB X * z A. A lilxvl InsUitu Ira(t4i 1 irtiaaa«« B B Rt RKTT7.FTÉ8I SZELVÉNY h X * 7. ) A «MTaancn/nrtt *ewtr)» B B Rt JÓVÁÍRÁSI ERTESHES H X * 7. < cű vo LlJ Q. < «- A kfOie«.MÍ«y#tlM »f*m1*J‘» banki tart Irattári píUány B B Rt IRATTÁRI S7.ELVENI Ómra «*•1 irat n 5 * SrliaÜ-f-^í-----r~= = bcíitrtuk • itámó uámlára a ui«iauiU)doM« ink 6 iikontiyc! < as f</> u. ÍV C vó « *■ - ———.rj-ra, .. mim < Ä y» UJ < £ 5C baliiatláK a Trr^r ,VF~-A~ ■ —-v f-wcasaaa-L. síin MÁmú «ximUr« A iiartatuiijdono« mi« U «tárná »támlára A iUMkAlulijaanM hu éi Ukaiidyci «Aftió »rámjora A lUiliUliiljijéNipré r«vl #1 likOM A knuil Mr* 4« A MIU HA ne ve ti UkHiMV! A IwIImM n*v« él UkCtme: Q cc A barfiiTi« nvv* »1 lAkcImes A luakucrr XfuUrutn» olilrAn i r. i tti ... A taMnm pouuroMaan »1KUII ö ö (18309) KÉRDŐJELEK Tartózkodás fél beleegyezés? Amikor a minap az Európa Tanácsban dönteni kellett Románia felvételéről, a magyar képviselők tartózkodtak a szavazástól. Vannak, akik ezt hibának tartják, mondván, ez nem tesz jót a szomszédi kapcsolatoknak. Mások viszont „keveslik” ezt a fellépést: szerintük ellenszavazattal kellett volna kifejezni a román nemzetiségi politikával való elégedetlenségünket. Mindkét véleményre úgy reagálhatunk a legreálisabban, ha választ keresünk arra: mi volt a tartózkodás oka? A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a magyar külpolitika valóban nem ellenzi Románia ET-tagságát. Az európai integrációk erősödése ugyanis kedvezően hat a földrész politikai helyzetére, e folyamatnak pedig része az is, hogy mind több ország válik a jelentős politikai és gazdasági tömörülések tagjává. Az Európa Tanács-i tagság kétségkívül sok előnnyel jár, de nem kevés kötelezettséget is hárít az érintett államokra. Ezek közé tartozik az emberi jogok, így a nemzetiségek jogainak teljes körű garantálása. Nem nehéz tehát felfedezni a magyar érdekeltséget abban, hogy Romániát az ET-tagság az ott élő magyarság jogainak maradéktalan biztosítására kötelezi. Akkor hát miért nem szavaztunk igennel? Mert Magyarország úgy látja, hogy Románia éppen a nemzetiségi jogok tekintetében ma még nem felel meg mindenben az ET-nor- máknak, a tartózkodás tehát bizonyos fenntartást fejez ki a jelenlegi helyzet láttán, de némi bizalmat is a jövőt illetően. Az idő majd megmutatja,helyénvaló volt-e fejünket csóválva tudomásul venni a tényt, hogy az európai államok érettnek látják Romániát az Európa Tanács-i tagságra. P. T. Tudományos honvédelmi konferencia HATALMI VÁLSÁG MOSZKVÁBAN •Jelcin élt! Jelcin él!...? • Nagy csalás Bács-Kiskunban? • Hová folynak el a TV pénzei? • Ki nyeli le az ügyészeket? iwg ...egyszerűen minden Új alapokra kell helyezni a honvédségnél folyó tudományos munkát a nemzeti haderő létrejötte, illetve a Magyar Honvédség szervezeti és technikai átalakítása miatt. Ez a HM tudományos konferenciáján hangzott el tegnap Budapesten.