Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-01 / 203. szám
1993. szeptember 1., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Megnövekedett igény a telefonra A már leadott telefonigényléseknek körülbelül a kétszeresére mutatkozik igény jelenleg Zselicszentpá- lon. Ezért a közeljövőben ezeknek az igényeknek a figyelembevételével elkezdik a telefonhálózat jelentős bővítését a településen. Központi fűtés a kercseligeti öregek otthonába A kercseligeti önkormányzat a mintegy félmillió forintos faluház-átalakítás és a jelentős vízműberuházás mellett egy kisebb fejlesztésre is áldozott. A testület úgy döntött, hogy gondot fordít az időseire is, ezért a települési öregek otthonába az eddigi korszerűtlen fűtést központi fűtésre cserélték. A beruházást a napokban fejezték be. Zselicszentpál támogatja A kaposvári Bartók általános iskolába járó zselic- szentpáli gyerekek táborozásához adott támogatást a helyi önkormányzat. A tizenegy fiatal szünidei programját a képviselő-testület által megszavazott két-kétezer forintos anyagi támogatással segítették. A falu lakóinak pedig egy országjáró kirándulást szerveztek; az egy buszt megtöltő szentpáliak Esztergom nevezetességeivel ismerkedtek, hazafelé pedig a balatonboglári szüret eseményeit tekintették meg. Az önkormányzat az utazáshoz annyi segítséget szakított ki a kulturális alapból, hogy a kirándulóknak mindössze háromszáz forintjukba került az utazás. Szüreti bál Magyaratádon Szüreti mulatságot rendeznek a napokban Magyaratádon. A népszokások felelevenítésével, egyebek mellett jelmezes felvonulással, szőlőlopással és még sok színes eseménnyel megtűzdelt magyatádi programra természetesen az esti szüreti bál teszi fel majd a koronát. Felújított faluház A kisgyaláni önkormányzat felújíttatta a település több intézményt is befogadó központi épületét. A kultúr- házat, az ifjúsági klubot és a polgármesteri hivatalt is magában foglaló faluház avatására a közeljövőben kerül sor Kisgyalánban. A tervek szerint az alkalomra rendeznek ügyességi versenyeket és a gyerekeknek Tátika címmel egy megmérettetést. „A korombelieket elvitte az unalom” Bandy , az igali tevékeny Bandy bácsi és a német építészet nevezetességei, amiket ő készített Bőszénfán sikerült megtalálni a kulcsot az emberekhez Bandy bácsi — így, ipszilono- san — jól tartja magát. Bár jócskán benne van a korban, s utóbbi időben sokat bosszankodik, ez nem igazán látszik meg rajta. Kis kempinget üzemeltet Igáiban. A közelben nyaraló németek is hozzá jönnek panaszaikkal. S mivel panasz van bőven, bosszankodik. — Ki ne bosszankodna, mikor reggelenként előfordul, hogy több órán keresztül nincs víz, a vendégek hiába szeretnének borotválkozni, reggelizni, nem tudnak. Sokszor nincsen áram sem, vagy annyira ingadozik, hogy tönkreteszi az elektromos berendezéseket — mondja. — Én évente 180 külföldi vendéget hozok ide, de az utóbbi időben erősen gondolkozom rajta, hogy inkább lebeszélem őket az igali nyaralásról. Bandy bácsi, l/áss András — állítása szerint — az egyedüli hazatelepült magyar Igáiban. Mesélik róla, hogy napokig nem engedte be a szemétszállító kocsit az utcába, mert folyt belőle az olaj. — Hiszen jobban szennyezte volna a környéket, mint a szemét — bólogat. Ötleteit rendre megosztja: az önkormányzattal is a szeméthordás kapcsán például külhoni tapasztaltjait ajánlotta figyelmükbe. — Arra gondoltam, vehetne az önkormányzat néhány disznót, és azokat felnevelhetné a szeméten. Aztán odaadhatná a szegényeknek. Erdélyi magyar nemesi családból származik, Kolozsváron a piaristáknál érettségizett. Otthon földet művelhetett volna, de mindig a vonzódott a technikához. Csoda-e, hogy Németországba kikerülvén gazdasági gépbemutató, majd műanyagtechnikai mérnök lett. — Szerették kint a magyarokat, mert jól dolgoztak, de én mindig remegtem, nehogy hibázzam. Ne mondhassák: na, ezt a magyar szúrta el. Népes a család: három fia van, és sok-sok unoka. — A korombeli ismerősök, barátok mind meghaltak, elvitte őket az unalom, mert visszahúzódtak az élettől. Engem azonban mindig hajtott valami; világéletemben dolgoztam, most is kertészkedem, éppen egy kis szökőkutat építek. Hatéves korom óta naplót vezetek, azt majd a fiaim öröklik meg. — Hogy miképp került ide Igalba, hiszen sokáig azt sem tudta, hogy létezik? — Nyaranta lejöttünk a Balatonhoz. Aztán egyszer, mikor már napok óta esett és csak unatkoztunk, valakinek eszébe jutott, hogy van itt a közelben egy kis fürdő. Megnéztük. Ennek tíz éve már. Itt ragadtunk. N. L. (Folytatás az 1. oldalról) A bőszénfai vízvezeték építése a község téglagyári külterületét érinti. A több mint egy kilométer hosszú vízvezeték megépítése és a nyolc ház rákötése 1,2 millió forintba kerül, s további 800 ezerért csatlakozhatnak rá a boldogasszonyfai vízműre. Nyitrai István polgármester elmondta: terveik között szerepel még a falu közepén nemrég elkészült park fásítása, a belvízelvezetésének megoldása is az ősszel. Ebből a munkából — éppúgy, mint annyi más alkalommal — a lakosság is kiveszi a részét. Ugyanis mint kiderült, a bőszénfai polgárokra mindig lehet számítani. — Faluhelyen gyakori, hogy az emberek csak a kerítésükig Helységnévtábla nem jelzi Kistótvárost. Napjainkban már csak három család lakja. Lukács József csaknem másfél évtizede választotta a szinte földöntúli nyugalmat a Zselic eme lankás, szinte érintetlenül szűzies vidékén. Otthonát tíz, térdig érő korcs vigyázza, méretükhöz képest ugyancsak nagy hanggal fogadva az arra- járókat. — Vadásztatásra, hajtásra tartom őket — válaszolja meg az ebek számbeliségére vonatkozó kérdést Lukács József. Mint megtudom, németek jönnek majd a közeljövőben, hogy zsákmányul vadakat ejtsenek. Amikor Lukács József Kis- tótvárosba költözött, még 18 család élt a faluban, és templom szolgálta a hitéletet. Az is bizonyos, hogy a régieknek temetőjük is volt: a bekötőút látnak, s nehezen mozgósíthatók, amikor a falujukért kellene tenniük valamit — magyarázta a polgármester. — Bőszénfán azonban, most már bátran állíthatom, sikerült megtalálnunk az emberekhez a kulcsot. Rendszeres kulturális rendezvényeink, úgynevezett családi estjeink és falunapjaink vannak, amelyek közelebb hozták egymáshoz, és falujukhoz is az embereket. Érzik az emberek, az övék ez a hely; így jobban hallgatnak a hívó szóra is, amikor munkáról van szó. Augusztus 20-án például felutaztak a fővárosba — megnézni a tűzijátékot. Két busz is megtelt érdeklődőkkel. Szilveszterre szintén nagy mulatságot terveznek. (Nagy) környékén az útépítés és az egyéb földmunkák során gyakran találtak emberi csontokat. Az ekevasak pedig — valamivel arrébb — nem ritkán forgattak ki a földből régi pénzeket. Egy hajdan — legalábbis a mainál — sűrűbben lakott településre következtethetünk a névből is; nem lenne meglepő, ha kisebb keresés után egy vár nyomaira bukkannának a régészek. Az egyik domboldalon megannyi régi kő- és tégladarab hever... A kirándulóét innen Nagy- tótvárosba vezet. Ott már nem lakik senki. Hogy erre a sorsra jut-e „kistestvére”? Válaszul csak ennyit: a busz valaha bejött ide a kistótvárosi gyerekekért. De már régen hallottak a helybeliek Ikarus-dübörgést arrafelé. (Balassa) Három család Kistótvárosa MUNKÁS NÉLKÜL NEM MEGY A MELÓ Az emlékezésnek ideje van A vándorló juhász még nem jutott révbe Negyven fillér percenként. Ennyi keresettel valamivel több mint másfél órába telik egy doboz „fapados” Munkás árának előteremtése. A szükséges napi két dobozért pedig egy délelőtt kell a teheneken tartania a szemét annak, aki ma a fejét pásztorkodásra adja. Riba János arra adta. Napi kétszáz forintért legelteti, és egy bozontos, Pici-nevű puli segedelmével kordában is tartja a tizenegy tejelő marhát. Míg az idő kedvez, addig van kereset is, ám az ősz beálltával lassan az istálló veszi át a munkanélküli pásztorok szerepét. De ne vágjunk a dolgok elé, egyelőre — ha jóformán már csak a naptár szerint is — nyárutó van. Az ötvenkettedik évét taposó Riba János pedig ez idő tájt a zselicszentpáli bekötőúttal szembeni legelőn vigyázza a rábízott állományt. Amint a fizetséget említi, nyomban előjönnek a szociális problémák. Ezeknek fő forrása, hogy nem kap rokkantsági nyugdíjat, mivel nem töltött annyi évet munkahelyen bejelentve, amennyi ehhez szükséges. Régen mint vándorló juhász kereste kenyerét. Volt sajátja is. „Birkás főnök voltam én, kérem”, mondta erről. Itt, Szentpálon, meg valamikor Simonfán is. Most Zselickislakon él, párjával együtt. S amikor az idő pásztorkodásra nem alkalmas, nem egészen ötezer forintos nyugdíjából az asszony, Csonka Jánosné tartja el. Figyelemre méltó, ám manapság nem ritka mutatványa ez az időseknek: hihetetlenül kevés pénzből kigazdálkodni a mindennapi betevőt. Meg a cigit. Az asz- szony szívja a többet, holott három hétből kettőt a szanatóriumban tölt. Nem a régi már tüdeje. „Benne van a zárójelentésben, hogy kilyukadt a tüdőm”, panaszolta. „Nem lenne szabad dohányoznom, de ha nem szívnám, tán már meg is zavarodtam volna” — mondja. Csak az arányok érzékeltetése végett említjük: egy csomag Simphónia 60 forint. Hogy miként jönnek ki mégis a pénzükből? Csak kenyérre adnak ki, és a pengét kell megvenni a férfinak a borotválkozáshoz. „Nem török be, nem rabolok, ezt tudja mindenki”, mondta a pásztor. Riba János szerint régen sokkal jobb volt. Amikor Bükkösdön felült a szamarára, mesélte, és három nap leforgása alatt ide ért. Akkor még a maga ura volt, azok idők még az övéi voltak. Ezek a maiak már nem azok. Balassa Tamás Patalom múzeuma Régi tárgyakat és dokumentumokat gyűjtöttek össze és állítottak ki nemrég Patalomban. Ezek a munkaeszközök a község múltját idézik. A patalomi kiállítás nagy vonalakban áttekintést ad a község történetéről. Kiderül: írásos emlékekben 1285-ben említik először a nevét, amely akkor még Patahalom volt, és a község a Nyulak szigetén élő apácák tulajdona. Legközelebb az igali Johannita rendi lovagok tulajdonaként említik, az 1700-as években már a Miczky család birtoka. Főképp a kevésbé régi múlt emlékeit gyűjtötték össze nagy számban a falu fiataljai. A kiállítás létrehozása ugyanis jórészt az ő munkájuk. A pruszlikok, rokkák, gerebenek, néprádiók fölhalmozása — mint dr. Rajczy János, a község jegyzője elmondta — a patalomi ifjak lelkesedését dicséri. Sikerült néhány igazán érdekes darabot is felkutatni: például a patalomi képviselő-testület jegyzőkönyvét 1901-től 1945-ig. Igen érdekes és szórakoztató olvasmány egy századeleji paraszt- ember 1922-től írott naplója is, benne minden nap történése: a család mit csinált aznap, mi történt a faluban, milyen volt az időjárás stb... Pénztár- könyvet is vezetett. Ebben a napi kiadásokat jegyezte föl, részletesen — nem minden tanulság nélkül. N. L.
