Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-27 / 225. szám

Német diákok Látrányban Látrányba érkezett a hét végén a tribesi (Németország keleti határán fekvő település) UNESCO-iskola 13 diákja, 2 tanár kíséretében. A német vendégek, hat napos' ittartóz- kodásukkal a látrányi, német nyelvet tanuló általános isko­lások tavalyi, németországi lá­togatását viszonozzák. A kapcsolatot Geleta Gyöngyi látrányi német ta­nárnő kezdeményezésére alakították ki abból a célból, hogy a magyar gyerekek élő nyelvi környezetben gyakorol­hassák a németet. A látrányi iskola és önkormányzat vala­mint a somogytúri, viszi és somogybabodi szülők, ön- kormányzataikkal egyetem­ben tették lehetővé, hogy a német és magyar diákok, sok színes programmal gazdagí­tott, pedagógiailag is értékes hetet tölthessenek együtt. Mihály-napi búcsú Visnyeszéplakon (Folytatás az 1. oldalról) Az egykor oly híres Mi­hály-napi búcsú felelevení­tése és az alapítvány által megvásárolt és felújított Bo­dor-ház átadása adta az al­kalmat a természet, a táj kedvelőinek tegnapi találko­zójára, ahol jelen volt dr. Lo- vassy Tamás, az United Way magyarországi képvise­lője, Horváth Zsolt, a szép­laki faluegylet elnöke, és dr. Andrásofszky Barna, az ala­pítvány kuratóriumának el­nöke is. Dr. Adrásofszky Barna ünnepi beszédében köszönetét mondott Visnye- széplak valamennyi lakosá­nak a Bodor-ház felújításá­ban nyújtott segítségért. Ez a ház olyan táborhely lesz, ahol remélhetőleg mind többször, mind nagyobb számban fordulnak meg a természetkedvelők — mondta. Reményét fejezte ki, hogy megkezdődhet a fa­luba az emberek visszaván- dorlása is. A program szentmisével kezdődött, majd táncos fel­lépésekkel és játszóházzal folytatódott. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát: Zak 8,1-8. Zsolt 101.Lk 9, 46-50. Ref:Mk 11,20-26. Bir 4. Ev:Mk 6,14-29. Lk 13,22-30. Őrt.: Ef 4,25-32. Lk 3,19-22. Adalbert. Germán eredetű név, jel.: nemes és fényes. Védőszent: Szent Adalbert püspök, vértanú (+997). A kát. liturgikus naptárban Páli Szent Vince áldozópap (+1660), a lazarista missziós papok és az irgalmas nővé­rek társaságának alapítója. Az ortodox és gör.katolikus naptárban Szent Kalliszt- ratosz és társai vértanúk. SZEPTEMBER Hétfő Adalbert A nap 5.37 órakor kél, és 17.32 órakor nyugszik; a hold 15.50 órakor kél, és 2.14 órakor nyugszik. Felhősödés több jullámban A jobbára borult Időben meg-megújuló záporokra számíthatunk. Időnként a dél-nyugati szél Is megélén­kül. A legmagasabb nappali hőmérséklet már csa 18-20 fok körül várható. Nem volt ötös A Szerencsejáték Rt köz­lése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A 4-esekre 539 ezer 649, a 3-asokra 4032, a kettesekre 182 forintot fizetnek. A követ­kező hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg 8 mil­lió 904 ezer 204 forint. Minden hatodik summa cum laude Orvosavató Pécsett Tizenkilenc fiatal külföldi is diplomázott Orvosavató ünnepséget tartottak szombaton a Pécsi Orvostudományi Egyetemem Kelényi Gábor professzor, az egyetem rektora százhetven­két általános orvost és két fogorvost avatott orvosdok­torrá. Dicséretes szorgalmú évfolyamot búcsúztatott az avatóünnepségen a pécsi or­vosképző intézmény: csak­nem minden hatodik orvosje­lölt summa cum laude — azaz miden szigorlati tárgyból di­cséretes — minősítésű diplo­mát vehetett át. A frissen ava­tottak között van az a tizenki­lenc fiatal külföldi orvos is, akik a pécsi egyetem angol oktatási kurzusán tettek eleget tanulmányi és vizsgakötele­zettségüknek. CÍMER es zászló lakiteleknek Somogyi grafikus nyerte a pályázatot A Lakitelek Alapítvány má­jusban meghirdetett címer és zászlóterv pályázatát a múlt héten bírálták el a szakembe­rek. A hat névtelen pályázó közül Vörösmarty Magda, nyí- respusztai születésű, jelenleg Pesten alkotó grafikusművész tervei nyerték el a Lezsák Sándor vezette zsűri tetszé­sét. — Nagyon rövid volt az elő­készületi idő — mondta a díj­nyertes grafikusművész. Fő­leg azért, mert semmilyen tör­ténelmi emlék nem maradt fönn a hajdani címerről. Egé­szen újat kellett terveznem. A történelmet hívtam segítségül. Lakiteleken található egy gyö­nyörű ős tölgyes, a Tőserdő. Ez adta az egyik alapmotívu­mot és a településen átfolyó Tisza. A szőlőtermelés és ha­lászat, az ott élők két ősi mes­tersége kapott még helyet a terven. A tervet fölül a török időket idéző sisak-dísz; alul Árpád fejedelem fehér lova keretezi. A címeren és a zász­lón is a kék- zöld szín dominál. — Mikorra kell elkészíteni a munkát? — Október 22-éig. Ezen a napon avatják föl a címert és a zászlót. (Várnai) 40 város 680 ezer lakásába kábelen Mától: Sztár tv Ma jelentkezik első műsorá­val, majd hétfőnként és vasár­naponként rendszeresen négy órában a Sztár tv. Az országos kábeltévés műsorban lesz töb­bek között gyermek- és ifjúsági híradó, popkrónika és humor, bűnügyi krónika és talkshow. A filmek úgynevezett kábelpre­mieres műsorok lesznek, eddig még be nem mutatott újdonsá­gok. A tervek között szerepel egy éjszakai műsor indítása is, amelynek témája a politika és az erotika. A műsor készítői a nézők szórakozási igényeit szeretnék kielégíteni. Az adásokra jellemző, hogy nincs bemondó, sok technikai és látványtrükkel dolgoznak, ettől az adások pergőbbek. A Sztár tévé holnaptól mintegy negyven város 680 ezer laká­sába jut el, így Kaposvárra is. SOMOGY EXPO A KARAVÁNNÁL! Kiállítás - vásár - szórakozás! Október 6-10. Jelentkezzen Ön is! Telefon: 82/411-555 Legolcsóbban a legtöbbet! (17964) Lions-klubok Magyarországon Magyarországon is erősödni fog a Lions-klubok tevékeny­sége — állapította meg James T. Coffy, a Lions Clubs Interna­tional elnevezésű mozgalom hazánkban tartózkodó elnöke. A világ legnagyobb polgári klub mozgalmának vezetője szerint hazánkban az érdeklődés nagy a mozgalom iránt, hiszen a magyar ember is olyan, aki se­gíteni akar a másikon. Papírgyűjtő hetek wSSs A Dél-dunántúli Méh Rt újrahasznosításra átveszi a hul­ladék papírt — ezt közölték az iskolákkal is. Képünkön: a Berzsenyi iskola 2. osztályos tanulói viszik az összeszedett újságpapírt (Fotó: Király J. Béla) A pénzügyi szolgáltató szférában másfél évszázados múlttal rendelkező holland nagyvállalat kar azt a személyt, aki hisz saját képességeiben, nem fél a kemény munkától és aki ennek megfelelő javadalmazásra számít. A megfelelő személy számára állandó és független üzleti pályát kínálunk. Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. 8600 Siófok Dózsa Gy. u. 25. Telefon: 84/311-853. (19864) Négy napon át sokszínű rendezvénysorozat Nemzetközi autóbusz találkozó Siófokon Siófokon szeptember 30 és október 2-a között nemzetközi autóbusz találkozó lesz. Az AMI ’93 rendezvényein kül­földi és hazai utazási irodák, egyéni vállalkozók és autó- buszgyártók vesznek részt. A Magyarországon első alka­lommal sorra kerülő ese­ményre Ausztriából, Olaszor­szágból, Szlovéniából, Fran­ciaországból, Horvátország­— Babetta segédmotor 37 500 Ft. Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (Pavilonsor) (18711) — A Siófoki Tudományos Isme­retterjesztő Egyesület, 1993. ok­tóber első heteiben a következő szakmai tanfolyamokat indítja: tangoncavezetői, kazánfűtő,mo­torfűrészkezelő, valutaváltó, szá­mítógépkezelő. Nyelvtanfolya­mok: kezdő és nyelvvizsgára elő­készítő, hagyományos és audiovi­zuális módszerrel német, angol, olasz. Továbbá vállaljuk fordítá­sok, gyors, szakszerű elkészíté­sét, valamint tolmácsolást. Je­lentkezés: TIT 8600 Siófok, Petőfi sétány 32. Tel.: 84/311-156.(19466) — Vásároljon olcsón a NOVO­KERNÉL! Hosszú ujjú póló, garbó, szabadidő ruha, gyerek és férfi ing, pizsama, ágynemű, zokni, ha­risnyanadrág kapható. Kaposvár, Ezredév u. 16. (19870) — Trieszt okt. 1-2., 6-7., 11-12. ára 1550 Ft. Bécs okt. 2. ára: 900 Ft. Isztambul okt. 6-10. ára: 8900 Ft. Jelentkezés: Express Utazási Iroda Kaposvár, Ady E. u. 8. Tel.: 82/318-416. (19943) ból, Szlovákiából és Bulgáriá­ból autóbusszal érkező turis­tákat és idegenforgalmi szak­embereket várnak. A négyna­pos eseményen reggeltől késő estig programokkal vár­ják az érdeklődőket: a szak­mai rendezvényeken túl lesz borkiállítás, képzőművészeti kiállítás, terepjáró és tűzoltó show valamint gyermekvetél­kedők... Tarka sorok Sorscsapás Müller bácsi orra a sok italtól olyan, mint a piros paprika. A szomszédék tíz­éves Rudija meg is kérdi: — Mitől olyan piros Mül­ler bácsi orra? — A sok sorscsapástól, fiacskám. — Hm... Minden csapás az orrát érte? Jószívű asszony — Nem értelek barátom. Azt mondod, hogy a fele­séged jószívű asszony? Nem tudom elképzelni, hi­szen én láttam, hogy a seprűvel szokott verni... — Az már igaz, hogy ver, de soha nem a nyelé­vel! Egészségtelen — Azt mondják, a csóko- lódzás egészségtelen. — Meghiszem azt... Egyszer egy férjes asz- szonnyal csókolóztam, s utána három hétig nyom­tam az ágyat, törött bor­dákkal... Képtelen lerázni Fekete egy külvárosi ut­cában találkozik a barátjá­val. — Hát te? Hol jársz erre? — Látod azt a csinos, szőke nőt? Képtelen va­gyok lerázni. Már egy órája megy előttem... Komoly akadály — Jár a lányok után? — Nem. — És szeretne járni? — Nagyon. — És mi akadályozza meg ebben? — A feleségem... Megérkezett Hosszú idő után egy vén matróz megérkezik egy spanyol tengerparti kikö­tőbe és bekopog egy kis ház ablakán. Az ajtót ki­nyitó kis lánynak azt mondja: — Ne ijedj meg tőlem, én vagyok az apád! A lány csodálkozva mondja: — 0, hát maga is? Reménykedők Bíró a vádlotthoz: — Remélem, utoljára lá­tom itt a vádlottak padján! — Csak nem tetszik nyugdíjba menni? — kérdi a vádlott. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Ff. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, féí évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. v ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom