Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-15 / 215. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1993. szeptember 15., szerda Malév részvények 77 millió dollárért A Magyar Légiközlekedési Részvénytársaság hétfőn ténylegesen is privatizációs partnerei rendelkezésére bocsátotta alaptőkéjének 35 százalékát megtestesítő részvényeit, így hozzájuthat az értékpapírok ellenében kifizetett, de eddig zárolt 77 millió dollárhoz. A Malév Rt, az Állami Vagyonkezelő Rt, az olasz Alitalia és az ugyancsak olasz Simest cég 1992. december 15-én írta alá nemzetközi szerződését a részvények megvásárlásáról. Ennek értelmében az Alitalia 2 millió 692 ezer 308 darab, egyenként ezer forintos névértékű részvényhez jutott. Török adómentesség A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium reméli, hogy az adómentes engedéllyel rendelkező magyar fuvarozók törökországi megadóztatása hamarosan megszűnik és ez csak tévedésből, a török kormány rendelkezésének hibás értelmezése és alkalmazása miatt történhetett meg. A magyar közúti fuvarozók szeptember 10-én arról értesítették a KHVM-et, hogy Törökországban a adómentes engedéllyel rendelkező szállítóktól is útadót kérnek. Amerikai farmerek segítsége Amerikai farmerek érkeztek gyakorlati tapasztalatcserére tegnap hazánkba. Az amerikai gazdák, akik a National Farmers Union amerikai érdek- védelmi szervezet tagjai, azért jöttek, hogy gyakorlati tapasztalataikkal segítsék a magyar gazdákat. Az amerikai farmerek a debreceni egyetemen találkoznak a magyar szakemberekkel, ahol egy előadás-sorozat keretében ismerkednek a magyar viszonyokkal, illetve ismertetik saját elképzeléseiket. Ezt követően az amerikaiak magyar gazdaságokban fognak dolgozni és október elején utaznak haza. Jászgáz részvénytársaság A Jászságban megalakult a Jászgáz Részvénytársaság. Tagjai tizenöt jászsági és Tarna-menti település önkormányzata, a Dunatráda Rt és egy luxemburgi befektető társaság. Az rt alaptőkéje ötvenmillió forint. Az első igazgatósági ülésen elfogadták a működés feltételeit szabályozó szerződést. Az új szervezet célul tűzte ki a jászsági és a Tarna-menti települések gázhálózatának kiépítését, s erre a célra megközelítően másfél milliárd forintot irányoztak elő. A tervek kilencven százalékban készek, s már elkezdődött a kivitelezés, a vezetékek lefektetése is. Hazánkban a ROC Magyarországon is megkezdi termékeinek értékesítését a francia ROC cég. Az allergiára hajlamos bőr számára kifejlesztett kozmetikai készítmények kizárólagos forgalmazási jogát a Dove Mid Europe Kft kapta meg. (Ez a cég képviseli a magyar piacon az ugyancsak francia Orlane márkát is.) A tervek szerint Magyarországon is, a gyógyszertárakon keresztül értékesítik a készítményeket. A ROC ugyanis 1983-ban elnyerte a gyógyszerészeti státust, mivel a készítményeket a gyógyszergyártásban megkövetelt szigorú előírások szerint, állandó bőrgyógyászati klinikai ellenőrzés mellett állítják elő. Többségében külföldi a vevő Ladiszlai Géza 50 éves szolgálata Konzerválják a konzervgyárakat? Az élelmiszeripar privatizációjának részeként a konzervgyárakat is privatizálja a magyar állam. A gyárak iránti érdeklődés közepes, s a pályázók között fele-fele arányban szerepelnek a magyar és a külföldi befektetők. Az ÁVÜ tulajdonába a rendszerváltás után 11 konzervgyár került. Ezek közül jelenleg felszámolási eljárás folyik az óvári, a nagyatádi és a békéscsabai üzemben. Eddig mindössze a Kecskeméti Konzervgyárat és a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatot sikerült privatizálni. Az előbbi új tulajdonosa a Heinz cég lett, az utóbbi egy hazai konzorcium kezébe került. A budapesti Globus Konzervgyárat a tőzsdén kívánja értékesíteni az ÁVÜ még az idén, a dunakeszi gyárra pedig előreláthatóan októberben ír ki pályázatot. A Nagykőrösi Konzervgyárat a befektetői ajánlatoktól függően egyben, vagy részeiben próbálja eladni a vagyonügynökség. A csemegekuko- rica-konzerv gyártó-, valamint a fémcsomagoló eszközöket készítő üzem már elkelt. Az előbbit a francia Bonduelle cég, az utóbbit a francia-angol érdekeltségű Carnaud Metal Box tudhatja magáénak. A megmaradt részeket — a ceglédi és a nagykőrösi telepet — pályázat útján értékesíti a Vagyonügynökség. Várhatóan októberben jelenik meg a pályázati közlemény. A Nyírségi Konzervipari Rt. és a jelenleg csődegyezség alapján működő Paksi Konzervgyár további sorsáról az év végéig születik döntés. A Szigetvári Konzervgyár privatizációja folyamatban van. Bár a tulajdonosváltás még nem történt meg, annyit már lehet tudni, hogy ez is külföldi kézbe kerül. Mindezt talán a termelőknek sem árt tudni: jövőre talán biztosabb lábakra áll a magánkézbe kerülő konzervipar. D. Zs. Alaptőke-emelés a Magyar Suzuki Rt-nél Kormányzati segítség a fejlesztéshez Rövid időn belül jelen tős összeggel, 7,5 milliárd forinttal megemeli alaptőkéjét a Magyar Suzuki Részvénytársaság. Ehhez japán részről a pénz már biztosított, a magyar oldalon viszont még intézkedésekre van szükség. A tőkeemelés legfőbb célja a magyarországi Suzuki vállalkozás hitelstruktúrájának javítása, a magyar beszállítók gyorsabb bevonása a gyártásba, valamint a hazai márkakereskedők mozgásterének szélesítése. Egyebek mellett erről tájékoztatott Lepsényi István, a részvénytársaság vezérigazgatója Esztergomban, Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel folytatott megbeszélése után. — A tanácskozásnak az volt az apropója — mondta a miniszter —, hogy a gyár vezetése több probléma megoldásához kormányzati segítséget kér. — Az alaptőke-emelés elsősorban az ÁV Rt felügyelete alá tartozó magyar részvényesek ügye — vélekedett Schamschula György. Azzal kapcsolatban, hogy Esztergomban sürgetik a használt autók importjának korlátozását, a miniszter elmondta: e kérdést illetékesek vizsgálják és nagy valószínűséggel intézkedéseket is hoznak. A hazai termelés védelmében például megtagadják a forgalomba helyezési engedély kiadását azoknak az import útján bekerült használt gépkocsiknak az esetében, amelyek nem felelnek meg a magyar forgalmi, környezetvédelmi és más előírásoknak. A cég vezetői infrastrukturális kiegészítéseket is szeretnének — mint például a 10-es főút korszerűsítése, vagy egy kikötő létesítése Esztergomban — a gyár jobb megközelíthetősége, illetve termékeinek olcsóbb elszállítása érdekében. — Ezekre jelenleg nincs pénzügyi fedezet, de rövidebb- hosszabb távon egyik elképzelés sem megvalósíthatatlan — vélekedett Schamschula György. Kosárnyi emlék, halomnyi terv A segéd az inas hátára segítette a hátikosarat, és a fiatalember megkezdte a Tallián Gyula utcában a megrendelt áruk házhoz szállítását. A Szigethy Jenő féle csemegekereskedésben ez a szolgáltatás mindennapos volt. Az inast Ladiszlai Gézának hívták és azért, hogy unalmát elűzze a kosár súlyát feledje, egy követ rugdosott a Pázmány Péter utca végén levő utolsó címig. Mindez 1943. szeptember 1 -jén történt. — Ezen a napon az édesapám a polgármesteri hivatalban az ipartestület illetékesének jelenlétében kötötte meg a szerződést Szigethy Jenő kereskedővel. így lettem inas — mondja most Ladiszlai Géza, immár tulajdonosként ugyanabban a boltban, ahonnan ötven éve elindult a hátikosárral. Az ötven évbe a három inasév, a háború, a privatizáció is bele fért. Akkor egyébként a Baranya megyei Népbolt Vállalat, majd jogutódja a Somogy megyei Népbolt alkalmazta. Kapott egy katonai behívót, s — ő mondja így — egy szerencsés véletlen — családi és vallási okok — meghiúsította, hogy a tiszti egyenruhát felvegye. — Soha nem foglalkoztatott, milyen katonatiszt lehettem volna. A szakmaszeretet, a családi háttér adott erőt a helytálláshoz. 1956-tól a Mezőcsokonyai földműves szövetkezet kereskedelmi vezetője, majd a Csemege kaposvári üzletében áll a pult mögött. — Inaskori főnököm megtanította velem, hogy a vevők szolgálatára vagyunk. Meg kell tudni szólítani a vevőt, és igényei szerint ki &ell szolgálni. Ez a kereskedelem titka. Kilenc esztendőt töltött el a Füszértnél, volt a Kaposvári Húskombinát kereskedelmi osztályvezetője, ahonnan 14 év után távozott, mert hogy közelgett a „maszek” világ: szerződéses üzletet vállalt. Ladiszlai Géza (Fotó: Király J. Béla) Azt mondja: a kiskereskedelmet még mindig kihasználják a „nagyok”, sok esetben uszítanak is ellene. Ez pedig nem válik a szakma becsületére. Ennek»ellenére hisz abban, hogy ez a szakma visszanyeri régi rangját! Mészáros Tamás Idegenforgalmi törvényre várva-tßfurn rtsi son^ßlli Szezont hosszabbítani" csak összefogással lehet A nyaralók a Balatonról néhány nap alatt eltűntek. Gyors távozásukhoz hozzájárult az erős lehűlés és az eső. — Sokat tettünk azért, hogy meghosszabbítsuk a szezont — mondta Gyimesi József, a Balaton Üdülő Hotel Kft ügyvezető igazgatója —: csoportokat tavasszal és ősszel is fogadunk. Ebben az időszakban azonban a szállodáink és panzióink környékén minden üzlet már zárva van. Az ország különböző helyeiről érkező, külső vállalkozók nyáron akarnak mindent lefölözni. Kötelezni kellene hát az ideérkező árusokat, hogy megfelelő árukészlettel elő- és utószezonban is tartsanak nyitva! Gyimesi József szerint az utakon a Zimmer Frei feliratú autók házhoz szállítják a vendéget, s gyanítható, hogy utánuk nem fizetik az üdülőhelyi díjat. Mi sokat költünk reklámra, s amikor erre idejön a vendég, akkor a kapunkból csalják el az idegenforgalom kalózai — folytatta. — Sokat segítenek, ha végre megszületne az idegenforgalmi törvény. Olyan iránymutató szabályozás lehetne az, amelyhez mindenkinek igazodnia kell és egységes álláspontra juthatnának a legfontosabb kérdésekben. Az idegenforgalom ügyeit, gondjait minisztériumi, de legalább államtitkári szinten kellene kezelni. Hiábavaló minden igyekezete ,az Országos Idegen- forgalmi Hivatalnak, ha nincs kellő hatalma, pénze döntéseinek végrehajtásához. Ondrejovics László KÁRPÓTLÁSI JEGY TULAJDONOSOK FIGYELEM! ÉRDEKLI ÖNT EGY OLYAN RÉSZVÉNYJEGYZÉSI LEHETŐSÉG, AMELYBEN • kárpótlási jegyét 100%-os árfolyamon adhatja el és még • személyi jövedelemadó kedvezményt is igénybe vehet? Kérjen tájékoztatót az ELSŐ KÁRPÓTLÁSI JEGY BEFEKTETŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGRÓL! Ha ezt a hirdetést kivágja és visszaküldi címünkre: 1440 Budapest, Pf.: 9, részletes tájékoztatót küldünk Önnek. Név:............................................................................................................................................................................................................... .. Saját jogon kárpótolt? I gen Nem □ A megfelelő választ kérjük X-szel jelölje! Ez egy kiváló befektetési lehetőség, érdemes októberig várnia! (18706) Az Amadeus Hangszerbolt, a ZENEISKOLA és az ATLANTIS JAMAHA 1993.09.16-án 17 órakor Clavinova bemutatót rendez a KAPOSVÁRI ZENEISKOLÁBAN Délután kotta és hangszer kiállítás. (18252) Újra Nagyatádon a BI-PONT! Francia, német bálás áruk vására a művelődési házban, szeptember 16-án 9-17 óráig (18747)