Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

1993. szeptember 11., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 11 A KKC edzői: Stickel Péter és Dér Tamás (Fotó: Csobod Péter) A győzelem reményében Az Építők tekézőinek vágya: Irány a Szuper Liga A csapat jatekos-edzője: Tarsoly Péter (Fotó: csobod Péter) Ma megkezdi az újabb évét az NB I „A” csoportjában a Kaposvári Építők férfi teke­csapata. Az előző bajnokság­ban második helyen végzett együttes szakosztályelnökét — egyben versenyzőjét — Hász Mihályt kértük, hogy fel­készülésükről, terveikről nyi­latkozzon. Köztudott, hogy tavaly óta új formában bonyolítják le az él­vonal küzdelmeit. A csúcsot a nyolc csapatos szuper liga je­lenti, mögötte van az eddig tíz, mostantól tizenkét csapatos NB I „A”. Ez utóbbiak mező­nyében szerzett ezüstérem készteti az Építők legénységét az előrelépésre. Mint a szak­osztályelnök elmondta, tavaly is csak apróbb botláson mú­lott, hogy nem sikerült az óhaj­tott ugrás, de úgy érzik, csapa­tuk van annyira egységes, hogy most a megemelt lét­számú mezőnyben is megva­lósítsák ezt az elképzelésüket. A korábbi keretben alig tör­tént változás. Láng József ugyan visszaigazolt a szom­szédvár Közúthoz, de nyom­ban szerették volna helyette az egykori magyar ifjú­sági-bajnok Ládonyi Attilát onan átigazolni. Az egyezség bizonyos kompromisszummal köttetett meg. E szerint Ládo­nyi csak a negyedik forduló­ban sorrakerülő egymás elleni rangadó után költözne át az Arany úti csapathoz. Igazoltak még néhány tehetséges fia­talt, akik a jövő csapatának alapját képezhetik. A keret lényegében nem is pihent a nyáron, „átdobták” szinte az egész nyarat. Akadt néhány szép eredményük is. Mándl János például meg­nyerte a Savária kupát, s a negyvenkét csapatos erős mezőnyben együttesük har­madik lett. Bodor István az ifi OB-n szerzett kellemes meg­lepetést ezüstérmével. A csapat edzője — egyben játékosa — továbbra is Tar­soly Péter, s változatlanul ott vannak az ismert nevek: Mándl, Székelyi, az ifjabb és az idősebb Horváth, továbbá Mucsi, és természetesen a szakosztályelnök Hász Mi­hály. Az ifi keret tagjai közül elsősorban Bodor, Tihanyi és Illés juthat szóhoz. Rájuk vár hát az előrelépés megvalósí­tása, s mint Hász Mihály mondta, elsősorban két ran­gadó kimenetelén múlhat mindez. Ebben a harcban a Soproni Kinizsi és a MOM a legnagyobb ellenfelük. Tegnap még bizonytalan volt, hogy hol kerül sorra a mai Dombóvár elleni mérkőzés. A sorsolás szerint Kaposvár a helyszín, de az Építők csarno­kában meghibásodott az egyik pálya autómatikája, s így fel­merült az is, hogy amennyiben a máig nem sikerül azt rend­behozni, akkor felcserélik a pályaválasztó jogot a szom­szédváriakkal. J. R. Cél a 3-6. hely Szombathelyen kezd a Kaposvári KC Hat csapat a Wilkinson Kupáért Kántor marad Kaposváron Ma és holnap rendezik meg Kaposváron a Wilkinson Kupa nemzetközi férfi röplabdatornát. A három magyar együttes, a Kaposvári Röplabda Club, a Kaposvári Építők SC és a Csepel SC mellett három külföldi csapat — a horvát Zeljecnicar Osijek, a szlovén Salonit Anhovo és az osztrák Gleisdorf — alkotja a mezőnyt. A torna szombaton 9 órakor a Kaposvári Építők SC-Salo- nit Anhovo találkozóval kez­dődik, majd utána (10.30-kor) bemutatkozik az átalakult Ka­posvári Röplabda Club csa­pata, amely a Gleisdorf ellen lép pályára. Ezt a találkozót még újabb négy összecsapás követi. Vasárnap 9 órakor kezdődik a program a helyosz­tókkal: először az ötödik he­lyért, majd 11-kor a harmadik helyért játszanak a csapatok, a Wilkinson Kupa döntője pe­dig 13 órakor lesz. S most nézzük, hogy mi új­ság a Kaposvári Röplabda Club csapatánál? A nyáron országszerte az egyik legfőbb beszédtéma a kétszeres baj­nok és Magyar Kupa-győztes Somogy SC megszűnése volt; szinte nem akadt olyan újság, sajtóorgánum, amelyik ne fog­lalkozott'volna ezzel a témá­val. Azóta szerencsére rende­ződtek a dolgok, s ha hinni le­het a jóslatoknak, egy nagyon jó csapatot láthatunk majd. Ami biztos: a tavalyi együttes­ből három játékossal már nem találkozhatunk az idén. Ko­rábban már írtunk arról, hogy a hosszú idő óta makacs kö­nyöksérüléssel bajlódó litván Ricardas Luksys visszavonul. Kiss Zoltán a másik kaposvári csapatban, az Építők SC-ben folytatja, Vörös Károly pedig visszatért a Zalaegerszegi TE-hez. Jó hír a somogyi röplabda­barátok számára, hogy a két alkalommal is a legjobb ma­gyar röplabdázónak válasz­tott Kántor Sándor nem szer­ződik külföldre: a napokban hároméves szerződést írt alá a Kaposvár RC csapatához! Kántor mellett Mészáros Pé­terre, Pásztor Attilára, Kar­mos Zoltánra, Rácz Lászlóra, Stefik Csabára, a katonaide­jét töltő Zarka Péterre és a román „idegenlégiós” Margi- nean Gabrielra számíthat a Demeter György, Károly Ró­bert edzői duó. A Wilkinson Kupán bemutatkozik a rend­kívül tehetségesnek tartott 16 éves színésbőrű Mészáros Dömötör is a Kaposvári RC-ben. Szerdán délután Kaposvá­ron edzőmeccsett játszott egymással a magyar és az orosz bajnok, azaz a Kapos­vári RC ellenfele az Avtomo- biliszt Szentpétervár volt. Szó van arról, hogy az orosz együttes egyik játékosa Ka­posváron folytatja tovább pá­lyafutását. A döntés a napok­ban várható. — Fenyő — A legutóbbi két bajnoki szezont a hatodik helyen zárta a Kaposvári KC NB l-es kosárlabdacsapata. A ma kezdődő 1993/94-es szezonban sem kívánnak ennél hátrább vé­gezni, a 3-6. hely megszerzését tűzték célul. A korábbi csapatból távozott a litván Venclovas (Paksra iga­zolt) és Nagy Imre (Dombóvá­ron játszik). A székesfehérvári kitérő után visszatért Monok Tibor. Több külföldi kosaras vett részt a nyáron próbajáté­kon, végül Milius Nicolát igazol­ták le Kis-Jugoszláviából. Neki azonban még nem jött meg a játékengedélye, így az első mérkőzésen nem játszhat. Július 19-én kezdték a felké­szülést Stickel Péter és Dér Tamás edzők vezetésével. El­sőként két hét erőgyűjtés sze­repelt a programban, amely­ben úszás, evezés és kerékpá­rozás is helyet kapott. Ebben a szakaszban az ifjúságiak együtt készültek a felnőttekkel, majd kiválasztották közülük azokat, akiket a bővebb keret­ben figyelembe vesznek. A fia­talok közül jelenleg Vörös Gá­bornak és Antalics János van a legnagyobb esélye pályára lépni, de a többiek teljesítmé­nyét is állandó figyelemmel kí­sérik. Az edzőmérkőzések soroza­tát gyengébb ellenfelekkel kezdték. Ezeken önbizalmat szerezhettek a játékosok a fel­készülési tornákra. A Gö- csej-kupán és a Balaton Fü- szért-kupán indult a csapat, mindkettőn harmadik lett. Majd következett a Koracs Kupa- mérkőzés az Ostrava ellen, amit jó játékkal 15 ponttal nyer­tek. Stickel Pétert közvetlenül a bajnoki rajt előtt kerestük meg. — Mit vár a bajnokságtól? — Örülök annak, hogy lé­nyegében együtt maradt a csapat — mondta az edző. — Az előttünk végzett riválisaink leginkább amiatt voltak jobbak, hogy évek óta együtt játsza­nak. Mi is ezt szeretnénk, s egy év múlva a legjobbak közé akarunk felzárkózni. Most az alapbajnokságban cél az első négy hely valamelyike, a ráját­szásban pedig a 3-6. hely megszerzése. Ez megalapo­zottnak látszik annak ellenére, hogy a vetélytársak is erősítet­tek. Céljaink elérésben a kö­zönség is sokat segíthet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Füszért-kupán és az Ostrava elleni meccsen ismét szurkol­tak a csapatnak a kritikus pilla­natokban is. Köszönjük, és kér­jük a jövőben is biztassák az együttest. — A felkészülés elején arról beszélt, hogy a védekezésen van a legtöbb javítani való. Si­került-e ebben előre lépni? — A védekezés területén volt a legnagyobb lemaradá­sunk a magyar mezőnyhöz ké­pest. A felkészülési mérkőzé­seken már nemigen kaptunk nyolcvan pontnál többet, de azért még van mit javítanunk. — Mit vár az első találkozón a Falco ellen? — A felkészülésünk jól sike­rült, a játékosok formájával és hozzáállásával elégedett va­gyok. Egészséges önbizalom­mal várjuk a találkozót, de tud­juk, nem lesz könnyű a feladat. Kellemetlen ellenfél a szom­bathelyi gárda. Az előző baj­nokság meglepetéscsapata most a Szolnokról igazolt Stannal erősödött. Az esélye­sek mi vagyunk, s győzni sze­retnénk. - Kele ­A labdarúgó NB I szombati fordulójában az Újpesti TE lá­togat a Siófoki Bányászhoz. Az eddigi négy mérkőzésen az újpestiek kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint a Bá­nyász. így aztán Pusztai László legénysége nem dicse­kedhet eddigi teljesítményé­vel, s van mit kijavítani a mai mérkőzésen. A vezetőedző elmondta, hogy e héten is valamennyi já­tékosa elismerésre méltó aka­rással végezte feladatát, s bí­zik benne, hogy az elszántság majd csak ma este, úgy 20 óra felé ér véget. Kedvező a két csapat siófoki egymás elleni Balatonföldváron a második vonalban játszó pingpongozó hölgyekre is odafigyelnek. Ezekben a napokban dől el, hogy sikerül-e a BSE-ből Lő- rincz Annamáriát átigazolni. Náluk van már az ifista Farkas Ágnes a KSI-bői. Gazdag a vá­laszték a női együttesnél —■ ez kiderül a felsorolásból is. statisztikája is: 6 hazai győze­lem, 1 döntetlen és 1 vereség. Ami az összeállítást illeti, Olajosra és Marozsánra to­vábbra sem számíthat a szak­vezető. Marozsánt a közeljö­vőben valószínűleg meg is kell műteni. A győri kezdőcsapat­hoz képest annyi változás lesz, hogy Barna helyére Sza­badi kerül. Tehát ez az együttes lép pályára 18 óra­kor: Bíró-Keszeg, Bimbó, Szabadi-Tóth, Jenei, Varsá­nyi, Meksz, Király-Fischer, Kirchmayer. Cserék: Braksza- tórisz, Barna, Kovács I, Haus­ner, Molnár és Pervusin. Fónai Az említetteken kívül Ru- zsenszky Zsuzsa, László Ad­rienn, Kátainé Váradi Gyöngyi és Diószegi Éva mel­lett Végh Anikóra, Kissné Gazdag Adélra, Fehér Anna­máriára és Baksa Ivettre is számíthat a csapat, amely ugyancsak bízik a jó szerep­lésben. Női asztalitenisz Földváron * Göncz Árpád vendégei lesznek Borhiék Alaposan kijut a jóból és az ünneplésből a kajak-kenu vi­lágbajnok és ezüstérmes ka­posvári Borhi Zsombornak és mesterének, Gyöngyösi Já­nosnak. Gyorsan tegyük hozzá: ha valakik, akkor ők va­lóban rászolgáltak erre. A na­pokban fogadta dr. Boross Pé­ter belügyminiszter a főváros­ban azokat a sportolókat — és felkészítőiket —, akik az idei világeseményeken szép sike­reket értek el. Kiemelkedő sportteljesítményük elismeré­seként 37-en — köztük Borhi Zsombor — vehették át a bel­ügyminisztertől az aranygyű­rűt. Szeptember 15-én, csütör­tökön pedig Göncz Árpád köz- társasági elnök vendégei lesznek a magyar sport sike­remberei. Női tekecsapat az Építőknél Első ízben indít női teke­csapatot a Kaposvári Építők SC. Egy fiatal, lelkes testne­velő, Stégemé Ládonyi Anett gyűjtött maga köré mintegy tíz olyan fiatalt, akikben szuny- nyad a tehetség és kedvük is van a sportághoz. A csapatot egyelőre az NB III Délnyugati csoportjába nevezték be. Mint mondják, a későbbiekben majd meglátják... Magyaregres is segít Tegnap kaptuk a hírt, hogy a magyaregresiek is követik a toponári csapat példáját. A vasárnapi, Magyaregres-No- vober SE-Kaposfüred kapos­vári körzeti I. osztályú mérkő­zés teljes bevételét a tragiku­san elhunyt Zsiborás Gábor családjának a megsegítésére ajánlják fel. Körzeti labdarúgó­bajnokság Kaposvár, II. osztály: Osz- topán-Hetes 4-2, Kazsok- Fonó 1-8, Somogyfajsz-AI- sóbogát 1-0, Igal-Várda 2-2, Gölle-Szentgáloskér 1-1, Somogyaszaló-Taszár 2-2, Somogyszil-Orci 1-3, Bod- rog-Mezőcsokonya 1-0. A Jákó-Csököly mérkőzés el­maradt. Az élcsoport állása: 1. Őrei 9 pont, 2. Somogyaszaló 8 pont, 3. Várda 7 pont. Tab, II. osztály: Somogy- túr-Somogybabod 2-4, Sár- vár-Kapoly 1-0, Nagyberény- Kisbárapáti 2-1, Visz-Bá- bonymegyer 1-0, Ádánd- Ságvár junior 1-5, Gamás- Törökkoppány 4-2. R+R Konstrukt gála Kropkóval Ezúttal már negyedszer rendezik meg a triatlonisták évadzáró versenyét, az R+R Konstrukt gálát a fővárosban. A budapesti viadalra a legjobb 60 női és férfi triatlonista ka­pott meghívást, köztük az Ironman Világ Kupában jelen­leg élen álló Kropkó Péter. (Kropkó ezután indul közel kéthónapos edzőtáborba Né­metországba és Mexikóba, hogy felkészüljön a hawaii Ironman-Versenyre.) A ma 14 órakor kezdődő versenyen 0,7 km úszás, 20 km kerékpáro­zás és 5 km futás vár a részt­vevőkre. Az első hat helyezett férfi között 110, az első három hölgy között pedig 80 ezer fo­rintot osztanak szét a rende­zők. Az R+R Konstrukt triat- longálán a somogyi színeket a nágocsiak képviselik. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom